2016. április 17., vasárnap

The Fever Code: az első részlet, a prológus magyar fordítása


Habár én sajnos nem értem rá lefordítani a legújabb előzménykönyv, a The Fever Code első kiadott részletét, a prológust, szerencsére akadt egy lelkes rajongó, aki megtette helyettem. Még egyszer köszönöm szépen Ákos, igazán jó munkát végeztél és szerintem mindenkinek nagy örömet okoztál ezzel. :) Ne feledjétek a könyv Amerikában idén szeptember 27-én jelenik meg, nálunk még nem tudni mikor.

Nem is húzom tovább a szót, íme a The Fever Code első kiadott részletének, a prológusnak a magyar fordítása Ákos jóvoltából.
"Prológus

Newt

Óriási pelyhekben hullott a hó, mikor a szüleit meggyilkolták. Baleset volt, magyarázták később, de ő ott volt, és tudta, hogy ez nem igaz. Havazott, mielőtt megtették, majdnem úgy, mintha egy vészjósló jeges előjel lenne, aláhullva a szürke, fakó égből.

Maga elé tudta idézni, mennyire össze volt zavarodva. A tikkasztó hőség hónapokig kínozta a városukat, lassan végtelen évekbe nyúlt, fájdalommal, éhséggel és verejtékekkel telve. Ő, és a családja túlélte. A reményteli reggeleket felváltották a harccal, félelmetes hangokkal és guberálással eltöltött délutánok. Minden este a hosszú, forró napok után egyhangú zsibbadtság lett úrrá tagjaikon. Csak ült a családjával, és nézte, ahogy a fény elhalványul az égen, és lassan eltűnik a világ, reménykedve, hogy újra eljön a hajnal.

Néha Őrültekkel találkoztak. A családja nem állt szóba velük, nem beszélt velük az anyja, nem beszélt velük az apja, és természetesen ő sem kereste a társaságukat. Úgy érezte, mintha megbabonázták volna őket, csupán annak örültek, hogy élnek még. Csak Lizzynek - két évvel fiatalabb volt, de kétszer olyan bátor, mint ő - volt mersze szóba hozni az Őrülteket, mintha csak ő lenne elég eszes, hogy meglássa az értelmet ezekben az emberekben.

De ő csak egy kislány volt.

A fiú tudta, hogy neki kéne a bátrabbnak lennie, vigasztalnia a kishúgát. Ne aggódj Lizzy, a pince erősen be van zárva, nincsenek árulkodó fények, gondolta. A rossz emberek nem tudhatják, hogy itt vagyunk. De megszólalni nem volt képes. Csak ölelte őt, úgy szorította, mintha a plüssállata lenne, a vigasz forrása. És a lány minden alkalommal megsimogatta a hátát. Úgy szerette a húgát, hogy belesajdult a szíve. Erősebben ölelte, csendesen fogadkozva, hogy sohasem hagyja az Őrülteknek, hogy bántsák őt, várva az érzést, amit a lány kicsiny, gyengéd tenyere keltett a lapockái között.

Gyakran aludtak el így, összebújva a pince sarkában, az öreg matracon, amit az édesapja vonszolt le a lépcsőn. Az anyjuk mindig betakarta őket a forróság ellenére - ez volt az ő csendes lázadása a Kitöréssel szemben, a Kitöréssel, ami romba döntött mindent.

De ezen a reggelen csodás látványra ébredtek.

- Gyerekek!

Az édesanyjuk hangja volt. A fiú álmodott, talán egy focimeccsről. A labda pörgött a levegőben, keresztül a pálya zöld füvén, egyenesen az üres kapu felé.

- Gyerekek, ébredjetek! Nézzétek csak!

Mikor kinyitotta a szemét, meglátta az anyját, ahogy a pince egyetlen ablakán néz kifelé. Elvette a deszkát az apró nyílás elől, amit az apja szögezett oda minden este. A lágy szürke fény az asszony arcán táncolt, kiemelve a szemében csillogó csodát. És a mosoly, mely oly ritka vendég volt az arcán, még szebbé varázsolta.

- Mi történik? - motyogta, miközben talpra kászálódott. Lizzy kinyitotta a szemét, ásított egyet, és együtt az édesanyjukhoz sétáltak, aki csak nézett ki az ablakon, egyenesen a fénybe.

Később számos érzést fel tudott idézni, amit a pillanat alatt élt át. Az édesapja úgy horkolt, mint egy medve, miközben a fiú kinézett az ablakon, hunyorogva, míg a szeme hozzá nem szokott a fényességhez. Az utcán nem üvöltöttek Őrültek, a perzselő nap előtt felhők függtek az égen, hónapok óta először. Megdermedt, mikor meglátta őket. A szürkeségből szálltak, forogva és táncolva, és mielőtt földet értek volna, újra a magasba röppentek, ellentmondva a gravitációnak.

Hó.

Hó.

- Mi a francos pokol? - dörmögte a bajsza alatt, ezt a kifejezést az apjától hallotta.

- Hogy lehet ez, mami? - kérdezte Lizzy, a szeme még fátyolos volt, de tele valódi örömmel, ami megmelengette a fiú szívét. Lenyúlt, és meghúzta a kislány copfját, remélve, hogy a lányka tudja, hogy még ebben a nyomorúságos életben is megéri élni, ha vele lehet.

- Hiszen tudod, - válaszolta az édesanyja - az emberektől hallottuk. A Föld meteorológiai rendszere teljesen megbolondult a Kitörésnek köszönhetően. Ne törődj vele kicsim, csak élvezd. Ez egészen rendkívüli, nem gondolod?

A kislány csak egy boldog sóhajjal válaszolt.

A fiú úgy nézte a hópelyheket, mintha sohasem láthatna ilyet újra. A pelyhek a levegőben sodródtak, míg el nem érték a járdát. Mint nedves szeplők pettyezték az ablak üvegét.

És így álltak, a kinti világba feledkezve, mígnem árnyékok törték meg a varázst. Eltűntek abban a pillanatban, ahogy megjelentek. A fiú addig csavarta a nyakát, amíg tudta, hátha megpillanthatja mi volt az, de elkésett. Másodpercek múlva határozott dörömbölés hallatszott fent, a bejárati ajtón. Mielőtt még a hang elhalt volna, az apja már talpon volt, éberség és óvatosság lengte körül.

- Láttatok valamit? - kérdezte a férfi, hangja kissé kásás volt.

Az édesanyja arcán az öröm átadta helyét sokkal ismerősebb kifejezéseknek, az aggodalom és a félelem ráncai tűntek elő - Csak egy árnyékot. Esetleg…

- Nem - válaszolta az apja - Semmiképp. Imádkozzunk, hogy elmenjenek, bárkik is azok.

- Lehet, hogy megpróbálnak betörni - suttogta a nő - Talán azt hiszik lakatlan, és megpróbálnak bejutni a tartalékokért.

A férfi sokáig meredt az asszonyra, szinte hallani lehetett agya fogaskerekeinek zakatolását. Bumm, bumm, bumm, hallatszott az emeletről. A kemény ütések megrázták az egész házat, mintha látogatóik egy faltörő kossal próbálnának bebocsátást nyerni.

- Maradj itt - mondta a férfi óvatosan - Vigyázz a gyerekekre.

A nő beszélni kezdett, de szinte rögtön csendben is maradt. Lenézett a fiára és a lányára, majd az ölelésébe vonta gyermekeit, mintha ez megvédhetné őket, és a fiú hagyta, hogy testének melege átjárja, és enyhítse félelmét. Szorosabban ölelte őt, miközben az apja csendesen felment a lépcsőn, a padlódeszkák megreccsentek léptei alatt, amíg az ajtóhoz ért. Csend.

A levegő elnehezült, szinte a földhöz szögezte őket. Lizzy felnyúlt, és megfogta a kezét. A fiú végül megtalálta a szavakat, melyekből vigasztalást meríthetett.

- Ne aggódj - suttogta - Biztosan csak néhány éhező ember, akik kaját keresnek. Apa ad nekik egy keveset, és mennek tovább. Meglátod - megszorította a kishúga ujjait, beleadva minden szeretetét, de egyetlen szavát se hitte el.

Hirtelen zajok sokasága hallatszott.

Az ajtó kinyílt.

Hangos, erőszakos hangok.

Egy ütés, majd egy visszhangzó puffanás.

Súlyos, félelmetes léptek.

Végül az idegenek felbukkantak a lépcsőn. Két férfi, majd még egy, és egy nő - összesen négyen voltak. Az érkezők az időhöz képest alulöltözöttek voltak, se jóindulatot, se fenyegetést nem tudott leolvasni az arcukról, inkább ünnepélyesnek tűntek.

- Egyik üzenetre se válaszoltál - szólalt meg az egyik férfi, miután megvizsgálta a helyiséget - Sajnálom Elizabeth, de szükségünk van a lányra. Tényleg sajnálom, de nincs más választásunk.

Így tört apró darabokra a fiú világa. Annyi szomorúság és borzalom érte, hogy azzal egyik gyerek se tudott volna számolni. Az idegenek közeledtek, átvágva a feszült légkörön. Lizzyért nyúltak, megragadták a pólójánál fogva és fellökték az anyját - őrjöngés, vadság, sikoly - aki csak szorongatta kislányát. A fiú megrohanta, és elkezdte ütni az egyik férfi vállát. Hasztalan. Mintha egy egér ostromolna egy elefántot.

Az őrület közepette vetett egy pillantást Lizzy arcára. Valami összetört a fiú mellkasában, keményen és hidegen, csorba szilánkokként hullva alá. Kibírhatatlan volt. Hangos sikoly szakadt fel belőle, és még vadabbul harcolt a betolakodók ellen.

- Elég! - kiáltotta a nő. Egy kéz hasította a levegőt, és a fiú arcán csattant, mint egy kígyómarás. Valaki megütötte az anyját. Az ütés a fején érte az asszonyt, aki a következő pillanatban összeesett. Mint egy mennydörgés, közel és távol hallatszott a hang. A fiú csak fülsüketítő zúgást hallott a füleiben. Rettegve zuhant a falnak.

Az egyik férfit golyó érte a lábán.

Az apja állt az ajtóban, kezében fegyverrel.

Az anyja sikoltott, és a nő felé nyúlt, aki előhúzta a saját fegyverét.

Lerántotta a vállánál fogva.

Ám a nő az anyja arcába könyökölt, és tüzelt, megpördült, és még háromszor lőtt. A levegő összesűrűsödött a káoszban, minden zaj egyetlen, idegen hanggá olvadt össze. A fiúban üresség bontott szirmot, mikor látta, a szüleit elesni. Egy hosszú pillanat telt el, és minden mozgás abbamaradt. Az édesanyja és az édesapja soha többet nem mozdult meg.

Minden szem a két elárvult gyermekre szegeződött.

- Francba. Hozzátok mindkettőt - mondta végül az egyik férfi - A másikat is tudják használni, mint összehasonlítási alanyt.

A férfi úgy mutatott rá, mintha egy konzervleves lenne az éléskamrájában. Sohasem felejtette el. A férfi a karjaiba kapta Lizzyt, és az idegenek magukkal vitték mindkettejüket."

7 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm/jük a fordítást Ákos,ezer hála! ;) és ez a részlet...ahw <3

    VálaszTörlés
  2. Klassz lett, köszönet érte :)
    De nem kaptam kedvet :)) - ez persze nem Ákos hibája, a fordítás maga élvezetes volt, csak nekem a történet már túl agresszíven kezdődik. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet én vagyok beteg, de nekem tetszik már most :) Lehet ha lesz időm és kedvem, csinálok egy saját fordítást gyakorlásképp. Biztos sok minden kiderül, ha már az első előzménykötet ilyen vékony szálon kapcsolódott a trilógiához :)

      Törlés
  3. Wooow! Sőt omg, hisz Newt!!!! Alig várom már a könyvet! És Ákos neked külön megköszönöm a fordítás miatt. Angolt tanulok, de egy szót sem tudok... pont mostanában gondolkodtam azon mi lehet majd a könyvben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem azért a VESZETT-ről is kapunk minél több infót, hiszen nagyon kicsi volt a látóterünk az "egyszálúság" miatt :)

      Törlés
  4. Nagyon kircsi! Nekem tetszett, és kedvet kaptam hozzá! :D

    VálaszTörlés