Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)
6. részlet:
Thomas első emléke a Kitörésről
Öt nap telt el azóta, hogy Thomast bezárták a fehér szobába.
Az ötödik napon, miután elvégezte a szokásos tevékenységeit – edzés, evés,
gondolkodás, újra – lefeküdt a földre aludni, hogy megszabaduljon új, borzalmas
világától legalább egy kis időre. Rövid időn belül elaludt, és az álom sem
váratott magára.
Kicsi volt még, nem tudta volna megmondani pontosan, mennyi
idős. Egy sarokban kuporgott, átkarolva a térdeit, reszketve félelmében. Az
apja – a férfi, aki fogta, mesét olvasott neki, megpuszilta és megölelte őt –
tombolt, gyűlöletes dolgokat üvöltött, összetörve a berendezést. Az anyja
megpróbálta megállítani, de a férfi ellökte magától, mintha nem ismerné meg. Az
asszony megbotlott, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, de végül
nekiesett a falnak alig egy méterre Thomastól.
Zokogva kúszott a fiú felé, és megölelte őt.
- Ne aggódj, kicsim – súgta – Hamarosan itt lesznek, és
elviszik őt.
- Kik? – kérdezte Thomas. A hangja annyira vékonyan
csengett, hogy belesajdult álmodó énjének szíve.
- Az emberek, akik gondoskodni fognak róla – válaszolta az
anyja – Emlékezz, az édesapád nagyon, nagyon rosszul van. Ez nem ő. Ez a
betegség.
Hirtelen a férfi szembefordult velük, arca lángolt a dühtől.
- Betegség? Jól hallottam, azt mondtad betegség? – minden
egyes szó méregként csepegett a szájából.
Az édesanyja megrázta a fejét, szorosabban szorítva magához
Thomast.
- Miért nem mondtad, asszony? – folytatta az apja, és tett
feléjük egy lépést. Zihált, hogy levegőhöz jusson, a mellkasa szaporán járt fel
és alá, a keze hol ökölbe szorult, hol elernyedt – A Kitörés. Mondd el a
fiúnak, hogy is működik ez. Mondd meg neki az igazságot. Az apád elkapta a
Kitörést Thomas. Igazán szépen halad előre – még egy lépés – Az anyád is
elkapta. Bizony. Nemsokára egyenként rágja le az ujjait, és azt szolgálja fel
neked reggelire. Eszelősen kacag majd, miközben kitöri az ablakokat, hogy a
szilánkokkal vágja fel az ereidet. Őrült lesz, akárcsak az apád, fiam.
Még egy lépés. Thomas szorosan lehunyta a szemét, remélve,
hogy mikor kinyitja, eltűnik az egész. Az álmodó része azt kívánta, bárcsak
vége lenne már.
- Nézz rám fiam – vicsorogta a férfi – Nézz a szemembe, ha
hozzád beszélek.
Nem tehetett róla. Thomas mindig megtette, amit az édesapja
kért tőle. Az édesapja most nyugodtnak látszott. Kivéve egy dolgot. Olyan
erősen szorította ökölbe a kezét, hogy minden vér kiment belőle.
- Ez az – mondta – Jó fiú. Nézz rám. Őrültnek látszok? Hm?
Annak?
Az utolsó két szót már üvöltötte.
- Nem, apám– válaszolta Thomas, csodálkozva, hogy ki tudja
ejteni ezeket a szavakat remegés nélkül.
- Tévedsz, fiam – a férfi arcát újra ráncokba gyűrte a harag
– Őrült vagyok, fiú. Egy bolond. Fel foglak falni mindkettőtöket vacsorára, és
minden egyes falatot kiélvezek.
- Elég! – sikoltotta az anyja, a magas hang fájdalmasan
hasított bele Thomas dobhártyájába – Most azonnal hagyd abba! Esküszöm, ha csak
hozzá mersz érni a fiamhoz, kitépem a szívedet.
A férfi felkacagott. Hátravetette a fejét, és csak kacagott,
kacagott, az egész teste rázkódott, betöltve az egész házat a borzalmas
hanggal. Thomas soha nem hallott még ilyen rémisztő hangot. De a férfi nem
hagyta abba, csak nevetett, nevetett és nevetett.
- Elég! – sikított újra az asszony, újra és újra
ismételgetve, míg végül a fiú nem bírta tovább, és befogta a fülét.
Hirtelen meghallották a kapucsengő hangját, amely nem sokkal
harsogta túl a férfi őrületét. Mindketten mélységes csendbe burkolództak. Az
édesapja a bejárati ajtó felé pillantott, az arcán nem látszott más, csak
színtiszta félelem.
- Itt vannak – az anyja hangja elcsuklott – Édesem, életem
szerelme, itt vannak, hogy elvigyenek.
Thomas felébredt.
*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése