2014. január 27., hétfő

Ki is az a James Dashner?


James Dashner-ről

James Dashner 1972 november 26-án Georgia-ban született és nőtt fel, de jelenleg a Sziklás- hegységben
lakik a családjával. Négy gyermeke van, ami a legtöbb ember szerint sok, de szerinte nem az. Korábban számvitel szakon tanult és pénzügyi területen dolgozott, de már évek óta teljes munkaidős íróként keresi a kenyerét. (És egyáltalán nem hiányolja a számokat.) Főként ifjúsági fantasy könyveket ír, de vannak felnőtt könyvei is. 2003 óta dolgozik aktív íróként, ekkor jelent meg első regénye. Azóta számos díjat nyert, Az útvesztő című könyve egy teljes évig vezetette a New York Times Bestseller listát.

Szabadidejében szeret olvasni, filmeket és (jó) sorozatokat nézni, valamint síelni és olvasni. (Az olvasás direkt lett kétszer említve.) Tulajdonképpen nagyon hálás azért, hogy az írásból meg tud élni és magát a legszerencsésebb embernek vallja a világon.


Mi inspirálja?

James már egészen kiskorától kezdve író akart lenni és mindenféle könyvet elolvasott, ami a keze ügyébe került a Narniától kezdve, a Kemény fiúkon át a Gyűrűk Uráig. És számára a történetek elmesélése tűnt a legjobb dolognak. A szüleinek volt egy írógépük otthon és azon írt történeteket csak úgy szórakozásból, ezek akkor még szörnyűek lettek. De remélhetőleg az évek alatt egyre jobbá vált. (És szerencsére ma már vannak számítógépek az írógépek helyett). Minden könyv, amit elolvasott, valamint film és sorozat, amit megnézett inspirálta a később könyveit. Például Az útvesztőre nagy hatással volt a Legyek Ura és a Végjáték című könyv. Mindig, amikor nehezére esik az írás, olvas egy könyvet vagy megnéz valamilyen filmet és aztán általában annyira megszállja az ihlet, hogy még lépést se tud tartani vele. Ő lenne az első, aki bevallja, hogy neki van a legjobb munkája a világon.


Könyvei (+ azok eredeti megjelenési dátuma)
The Jimmy Fincher Saga (Jimmy Fincher Saga) könyvsorozat
1. A Door in the Woods (Ajtó az erdőben) - 2003
2. A Gift of Ice (A jég ajándék) - 2004
3. The Tower of Air (A levegő tornya) – 2004
4. War of the Black Curtain (A fekete függöny háborúja) – 2005

The 13th Reality (A 13. valóság) könyvsorozat
1. The Journal of Curious Letters (A kíváncsi levelek utazása) - 2008
2. The Hunt for Dark Infinity (Hajsza a sötét végtelenségért) - 2009
3. The Blade of Shattered Hope (A darabokra tört remény pengéje) - 2010
4. The Void of Mist and Thunder (A köd és mennydörgés üressége) – 2012

The Maze Runner (Az Útvesztő) könyvsorozat
1. The Maze Runner (Az Útvesztő - Hivatalos magyar cím! Ez az idáig egyetlen magyarul megjelent könyve) – 2009 (Magyar megjelenés: 2012, Cartaphilus Kiadó)
2. The Scorch Trials (Perzselő Próbák) - 2010
3. The Death Cure (Halál Gyógymód) - 2011
+ 4. Prequel (előzménykönyv): The Kill Order (Gyilkos Rend) – 2012

The Infinity Ring (A végtelenség gyűrű) könyvsorozat
1. A Mutiny in Time (Lázadás az időben) – 2012
2.-6.: Mindent más író írta.
7. Son of Zeus (Zeus fia) – 2014

The Mortality Doctrine (A halandóság tana) könyvsorozat
1. The Eye of Minds (Elmék szeme) – 2013
2. The Rule of Thoughts (Gondolatok szabálya) - 2014

* Ez a bejegyzés eztán a megfelelő felső oldalsávra kattintva bármikor elérhető később is.:)

1 megjegyzés: