2014. október 20., hétfő

Beszélgetés Dylannel, Thomassal és Willel


Ez a beszélgetés is még valamikor a film előtti promóciós turné keretében került megrendezésre, de csak nemrég tették fel a közös megosztóra.
Avagy az interjú, amiben azt láthatjuk, hogyan unja magát halálra 28 percen keresztül Thomas Brodie-Sangster.







A fordítás az ugrás után olvasható. 

Ti hárman viszitek a hátatokon ezt a filmet. Az Útvesztővel kapcsolatos kérdésekre kapott válaszok még több kérdést vonnak maguk után. Mikor a végére érünk tulajdonképpen semmit nem tudunk meg, amit meg igen, az is hazugságnak tűnik. Dylan hogyan közelítette meg ezt a karaktert, akinek nincsenek emlékei arról, hogy ki volt?

Dylan: Szeretem benne, hogy a közönség együtt tud érezni vele, mert Thomassal együtt fedezi fel a világot. 
Hogyan éled meg, hogy egyre híresebb leszel és ilyen komoly filmet forgatsz?
Dylan: Az első naptól kezdve szerettem a forgatókönyvet és a történetet. Izgalmas és egyedi, örültem, hogy a részese lehetek. Amikor megtudtam, hogy Thomas, Will és Kaya is csatlakozott, akkor még inkább akartam, mert remek színészek. Ott volt még Wes is, mint egy remek rendező. Az ilyenek miatt könnyű volt jól érezni magam. 
A következő kérdés Thomasnak szól, eddig nagyon csendben voltál. Sok remek szerepet játszottál eddig, mint Paul McCartney. Milyen volt Newtot eljátszani, mi volt a különbség a többi szerephez képest?
Thomas: Minden karakterrel ugyanaz a helyzet. Jó dolog, hogy olyan emberek bőrébe bújhatunk, akik léteztek, vagy akiket éppen csak kitaláltak. Newtról mindössze annyit mondtak, hogy ő a film "rendes fiúja", brit akcentusa van és, hogy biceg. Ezzel a hárommal hoztam össze a karaktert. (hát ez azért elég kiábrándító Mr. Sangster...) 
A kérdésem Willnek szól. Milyen volt eljátszani ezt a komolyabb karaktert a Családi Üzelmek után?
Will: Szerencsés vagyok, hogy mindkettőt eljátszhattam. Mindig megpróbálok az egyik szerep után olyan választani ami nem olyan, mint az előző volt.
Olvastad a könyvet mielőtt beválasztottak?
Will: Elkezdtem olvasni, de aztán abbahagytam, mert Gally a könyvben nagyon más, mint a filmben. A forgatás után fejeztem be, a Tűzpróbát végig elolvastam és nagyon tetszett.
Gally nagyon tiszteli a Tisztás szabályait és kötődik oda. Te milyen embernek látod őt?
Will: Ő volt az egyik a legelső fiúk között. Részt vett a társadalmuk és a Tisztás felépítésében. Amikor Alby elbukik, lehetőséget lát a helye átvételére. Szereti a Tisztást, de tudja, hogy egyszer úgyis el kell hagyniuk.
Milyen volt forgatni a Gally és Newtos jeleneteket?
Thomas: Természetes tisztelet van kettejük között. Newt nagyon nyitott személyiség, mindenkit meghallgat így Gally-t is. Ő "látja" az embereket és megpróbálja kitalálni, hogyan tudnának beilleszkedni a társadalmukba. Tiszteli Gally-t amiért különálló véleménye van. Aztán később persze rájön, hogy inkább Thomas mellé kellene állnia. 
Will: Ti inkább demokratikusak vagytok, mindenkit meghallgattok, ilyesmi. Gally viszont inkább diktátor, aki megmondja az embereknek, hogy mit csináljanak. Wes mindig azt szokta mondani, hogy Gally és Thomas ugyanazon érme két oldalát képviselik.
Van valamilyen furcsa történet, amit megosztanátok velünk?
Dylan: Sok van, de nem oszthatjuk meg veletek. :D Olyan volt, mint egy nyári tábor. Az airsoft-os fegyvercsata nagy emlék.





Ezután még Dylan beszél a forgatási helyszínről és a "pengés" forgatásról. Végül képeket készítenek a három színésszel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése