Véleményem a Halálkúra könyvről - Cassie

A véleményen erősen SPOILERES így csak az olvassa el, aki már elolvasta a Halálkúra című könyvet! :)

Elöljáróban annyit, hogy a könyvet már csütörtökön elkezdtem olvasni és csak szombaton fejeztem be. Aki olvasta a véleményemet a Tűzpróbáról az mostanra már tudhatja, hogy ha engem egy könyv magával ragad, akkor nem napok, hanem órák alatt végzek vele. Na, ez a Halálkúra esetén nem így történt

.

Nem akarom lehúzni a könyvet, mert nem rossz. Miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan építsem fel ezt a kritikát, az jutott eszembe, hogy talán nem is a könyvben van a hiba, hanem bennem. Úgy értem, hogy a Tűzpróbát rettentően vártam és éppen ezért első olvasásra elsiklottam a kisebb-nagyobb problémái felett. Persze a Halálkúrát is nagyon vártam, de valamiért itt már nem tudtam nem észrevenni, hogy bizony sok ponton elvérzik a könyv – pláne, mint egy trilógia befejező része.

Röviden és tömören: többet vártam az utolsó kötettől.

Na de nézzük szép sorjában, hogy mikről is van szó.

A véleményem tovább olvashatod az ugrásra kattintva. :)

A történet 3 héttel később veszi fel a fonalat a Tűzpróba cselekményében. Thomast és a társait a VESZETT tartja fogva, majd közlik velük, hogy véget értek a kísérletek és nem maradt más hátra, mint kiemeletezni az adatokat, majd az immúnis csapat segítségével megtalálni a gyógymódot a Kitörés ellen. Lehetőséget adnak Thomasnak és a társainak, hogy visszanyerjék az igazi emlékeiket (mindent az Útvesztő előttről) és, hogy szabad akaratukból a segítségükre legyenek. Azonban a Tisztársak nem bíznak többé sem a VESZETT-ben, sem Tererában, így elmenekülnek a fogva tartóiktól és a saját maguk útját kezdik el járni, aminek a végén remélik, hogy legyőzhetik a VESZETT-et és, hogy választ kapnak az összes kérdésükre.

A könyv 73 fejezetből áll (!), nem tudom az előző kettő is ennyire darabos volt-e, de a Halálkúránál sokszor éreztem, hogy az író, James eszement módon szétszabdalta a történetet. Nem egyszer van olyan, hogy alig 3 oldal egy fejezet, vagy, hogy egy párbeszédet szel ketté a következő fejezet. Ez egy picit idegesítő volt, Értem én, hogy húzni kell az olvasó agyát (és idegeit), de nálam pont, hogy nem ezt érte el. Inkább úgy jött le az egész, mintha csak az oldalszámot akarta volna James azzal növelni, hogy bizonyos fejezeteket 3 oldalasra hagy.

Ami szintén az egész könyvre vonatkozik és idegesített, az a fordítás. Sokan a Tűzpróbánál is írtátok, hogy a fordítás néhol zavart titeket, nekem ott nem tűnt fel. Itt azonban – nem tudom jobban megfogalmazni – volt, hogy kizökkentett a könyv olvasásából néhány „tini szleng”, ami egyáltalán nem illet a helyzethez vagy az adott karakterhez. Példát nem írnék, mert rengeteg van, olvassátok el a könyvet és egyből megértitek, hogy miről beszélek. Nem értem miért kellett beleerőltetni azt a rengeteg szlenget, de határozottan rossz ötlet volt.

Ha Tűzpróbára azt mondtam, hogy az egy kalandregény, akkor a Halálkúrára azt mondom, hogy ez egy action-regény. (az action movie-ból :D) Az egész történet arról szól, hogy Thomasék állig felfegyverkezve járkálnak különböző helyekre, ahol tűzharcba keverednek. Mi ez, ha nem action-regény? :D

És akkor jöjjön a lényeg, vagyis, hogy mi az, ami tetszett és ami nem tetszett a történetben?

Kezdjük azzal, hogy mi tetszett, mert az rövid lesz…

• Thomas, Minho és Newt barátsága: Tudom, tudom, ezt mindig mindenhol megemlítem, de ez nekem egy olyan fontos részét képezi Az Útvesztő trilógiának, amelyet úgy érzem, mindig ki kell hangsúlyoznom. Imádtam, hogy bármi történjen ők hárman a legfontosabbak egymásnak és az összes olyan részt, ahol Minho és Thomas barátsága került előtérbe és azokat is, amikor Minho-é és Newt-é illetve Thomaés és Newté. A szívem szakadt meg ezért a három fiúért azok után, hogy kiderült, hogy Newt nem immúnis a Kitörésre. Az viszont nem tetszett, hogy Thomas megfogadta, hogy soha nem fogja elmondani Minho-nak, hogy megölte Newtot. Úgy vélem, ezt a barátjának joga lenne tudni.
• Newt: Az első könyv olvasása után nem sokkal voltam olyan bolond, hogy elspoilereztem magamnak, hogy mi fog történni vele a 3. részben, így nem ért sokkhatásként az, amerre a történet haladt. Bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy mi fog történni vele először nagyon dühös voltam, de aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy ez így volt jó. Newt egyértelműen nem volt rendben lelkileg már az első résztől fogva, és ha ő úgy döntött, hogy nem akarja megvárni, hogy egy őrült, emberevő zombivá váljon, akkor ez az ő döntése. Imádom, hogy James elég merész volt és meglépte azt, hogy egy közönség-kedvenc karaktert öl meg – ráadásul a főszereplő által. Ne értsetek félre: imádom Newtot, az ő kis megtört karakterével együtt, de mindig is értékeltem (most a könyvekről általánosságban beszélve), ha az író egy fontos szereplőt öl meg és annak jelentőséget is ad. Newt esetében pedig tökéletes befejezésnek gondolom azt, ami történt.
• VESZETT vs. Jobb Kéz: Tetszett, hogy végre több mindent megtudtunk a VESZETT-ről és, hogy jobban megérthettük a cselekedeteiket. A Jobb Kéz behozatala jó ötlet volt és ha belegondolok elég reális, hiszen egyértelmű, hogy minden nagyhatalomnak vannak ellenségei, vagyis nem is ellenségei, hanem olyanok, akik nem értenek egyet a módszereikkel. (külön kiemelném a 284-285. oldalon Vince és Thomas párbeszédét, amivel 100%-ban egyet tudok érteni).  Szerettem a könyvben, hogy a szereplőkkel együtt ide-oda ugráltam a VESZETT és a Jobb Kéz ideológiája között és, hogy a végén tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy egyiknek sincs teljesen igaza.

Azt hiszem ezzel ki is fújt annak a listája, hogy mi az, ami tetszett a könyvben. Most következzenek azok, hogy mely dolgok nem tetszettek.

• A rengeteg akció és az érzelmek hiánya: Az első két kötetben egyáltalán nem zavart, hogy a fiúk mindenen olyan gyorsan túlléptek, ha fogalmazhatok így. Az Útvesztőben és a Tűzpróbában teljesen érthető volt számomra, hogy egy élet-halál helyzet közepén miért nem állnak le „lelkizni” és megbeszélni az élet nagy kérdéseit. Azonban így a 3. részhez érve már nekem is feltűnt, hogy annyi az akció ebben a könyvben, hogy egyszerűen kiszorította a karaktermélyítő beszélgetéseket, ami sok helyen zavaró. Pl. Thomas érzelmei a két lány irányába abszolút érthetetlenek számomra, Teresát még valamilyen szinten megértem, de Brenda már teljes rejtély. Jó lett volna több olyan rész, mint pl. amikor Thomas az elején Newttal beszélgetett. Sok volt a lövöldözés és kevés a karakterépítés.
• Gally: Imádtam, hogy visszajött és az egész „rosszfiúból-jófiú lett” dolgot, de miért kellett visszahozni ezt a karaktert, ha az író tulajdonképpen semmit nem kezdett vele? Úgy értem, hogy Gally visszatér, megbeszélik, hogy nem az ő hibája volt Chuck halála, kibékül mindenkivel és ennyi. Nem tart Thomasékkal, nem beszélnek semmi lényegesről, csak úgy bedobta nekünk az író, mondván, hogy legyen ki miatt találkoznia Thomaséknak a Jobb Kézzel. Jaj, ez egy nagy kihagyott ziccer volt Jamestől.
• A történet vége: Na, ez az ami a legjobban kiborított. Azt várná az ember, hogy egy ilyen trilógia végén az író egy kemény befejezést ad a törtnetnek… hát itt nem ez történt. Úgy éreztem, hogy James a könnyebbik végén fogta meg ezt az egészet és ahelyett, hogy egy tökös befejezést adott volna a trilógiának, előjött ezzel az „édennel”, ahol a megmenekült immúniusok majd újra betelepíthetik a világot. Kicsit olyan ez, mintha a végére maga az író sem tudta volna eldönteni, hogy mit kezdjen a történettel, így fogta magát és kitalált egy Falkaput, amin átmenve mindenki boldog és szabad lesz. Az eszébe sem jutott, hogy ettől a megmaradt világ ugyanúgy elpusztul, a Buggyantak ugyanúgy megölnek mindenkit, az embereket ugyanúgy tizedelni fogja a Kitörés, stb. James nem adott egy egyenes választ arra, hogy a Jobb Kéz vagy a VESZETT módszerei a jobbak, ehelyett fogta az összes életben maradt szereplőt és átpakolta őket a „Paradicsomba”. És a szereplőink is... teljesen telibesz*rva a hátrahagyott világot, annak örülnek, hogy ők vagy ötvenen megmenekültek és, hogy boldogan élhetik tovább az életüket. Ez a vég nagyon felidegesített. Sehol egy emlékezetes mozzanat, egy érdekes gondolat és még Thomast sem merte megölni James. Fú, most nagyon haragszom az íróra.

És azt hiszem ez az, ami végigkísérte az egész befejező könyvet. Túlzott elvárásaim voltak, ezt elismerem, de a harmadik kötet még a minimális elvárásoknak sem tudott megfelelni. A Tisztársakat szétszedte James, Thomas túl sokszor volt Jorge-val és Brendával, Newt és Minho helyett, ami szintén nem tetszett. Már az eddigi kettő könyvben megszokott alapfelállás sem valósult meg ebben a részben, vagyis, hogy a tisztársak mennek egyik helyről a másikra. Valamiért itt Jorge és Brenda került előtérbe, ami nekem nem tetszett.

Gondolom, aki végigolvasta a véleményem az sejti, hogy most mi fog következni. Kimondom: picit csalódás volt az utolsó rész. Többet vártam a befejezéstől, valami nagyot és epikusat, de sajnos nem kaptam meg. Hiányérzetem van, de nem tudnám megmondani, hogy mi kellett volna még bele.

Értékelés: 10/6 pont (fáj a szívem, hogy csak ennyit tudok adni)

A könyvet nagyon szépen köszönjük a Cartaphilus Kiadónak!