A következő címkéjű bejegyzések mutatása: veszett akták hete. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: veszett akták hete. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 3., vasárnap

VESZETT AKTÁK HETE: 7. nap


Elérkeztünk a VESZETT AKTÁK HETE utolsó napjához, és ma hozom az utolsó részletet a The Maze Runner Files-ból. Remélem tetszettek a részletek, és az egész heti menet. Fogadjátok szeretettel az utolsó posztot is. :)


7. részlet:

Minho, Harmadik Szakasz

Még csak három nap telt el azóta, hogy a Berg elhozta őket a Perzseltföldről, de Minho kezdett egyre feszültebb lenni. Bedobták egy nevetségesen kicsi szobába rengeteg kajával egyetemben, de minden mást figyelmen kívül hagyva. A tapéta csíkjait számolgatta, és arcokat képzelt a csavaros mintákba. Semmit sem tudott Thomasról, vagy a többiekről.
A negyedik nap reggelén meglátogatta a Patkányember, két fegyveres őr társaságában.
- Kövess – csak ennyit mondott.
- Nincs ölelés vagy puszi? – kérdezte a fiú – Hiányzott az a ronda pofája.
- Kövess, vagy nagyon megbánod – válaszolta kifejezéstelen arccal a férfi.
Minho megadóan felsóhajtott, és követte. Nem volt abban a hangulatban, hogy szökéssel kísérletezzen. És tudta, bármi is következik, még mindig jobb, mint még egy percet eltölteni abban a szobában.
Követte a Patkányembert egy hosszú folyosón egy apró kamrába, ahonnan számozott ajtók nyíltak.
- A nyolcas szoba a tied – jelentette kis a férfi. Rámutatott a szóban forgó ajtóra.
- Igazán? – szólalt meg Minho pár másodperc csend után – És mit kellene nekem ott csinálnom?
- Csak egy egyszerű tesztet kell elvégezned – magyarázta a Patkányember – Biztosítalak, semmi olyasmit, mint a Próbák. Ha jobban meggondolom, talán a te teszted a leggyorsabb és a legkönnyebb az összes közül. Egyetlen kérdést tesznek fel, és neked csak egy szóval kell válaszolnod. Egyszerűnek tűnik?
Túl egyszerűnek.
- Tényleg azt hiszi, hogy valaha meg fogok bízni magában, bökött?
- Parancsolsz?
Minho megrázta a fejét.
- Esküszöm, ha még egyszer bántani merészel engem, vagy a barátaimat, addig nem nyugszom, amíg holtan nem látom.
A férfi önelégülten vigyorgott, ami ha lehet, még jobban felhúzta Minhót.
- A szavamat adom, hogy egyedül a válaszod határozza meg, hogy mi fog történni. Ettől kezdve saját akaratotokból cselekedtek. A Próbák véget értek.
Minho szívesen megragadta és megrázta volna a Patkányembert mérgében. Tudta, hogy nincs más választása, de őrületbe kergette a férfi modora.
- Készen állsz? – kérdezte a Patkányember.
Minho csak horkantott. Odasétált a nyolcassal jelölt ajtóhoz, és kinyitotta. Meglepődött – nem látott szokatlan szerkezeteket vagy bonyolult gépeket, csak egy apró, bézsszínű szobában találta magát, a padló barna járólappal volt kirakva, és egy egyszerű faszék alkotta a berendezést. Egy fehér tábla lógott a szemközti falról, mellette pedig egy magas, izmos férfit látott, zöld műtősruhában és fehér orvosi köpenyben. Tökéletesen fésült fekete haja, és a legrondább bajusza volt, amit Minho valaha is látott.
- Üdv – kezdte – A nevem Lincoln. Kérlek, foglalj helyet.
A kíváncsiság győzött.  A fiú leült, tűnődve, mit is kezdjen a kezeivel. Végül összefonta őket az ölében.
- Most figyelj, ha megkérhetlek – mondta Lincoln hideg, orvosi hangon.
A férfi megfordult, és az ujjával írni kezdett a tábla bal felső sarkába, az érintése nyomán fényes piros csíkok maradtak.
Az első szó, amit Lincoln leírt a Thomas volt. Lejjebb ment néhány centivel, és újabb nevet írt le; Newt.
A két név alá még leírta Serpenyő és Aris nevét is. A férfi áttért a jobb sarokra, és felírta Harriet nevét. Alá Sonya, Teresa, és Minho legnagyobb meglepetésére Brenda neve került.
Mikor Lincoln végzett a nyolc névvel, azok vörösen világítottak a táblán, egységesen elosztva. Megint szembefordult a fiúval.
- Megerősíted, hogy ismered ezt a nyolc személyt?
- Igen, zsenikém, ismerem őket – Minho a szemét forgatta – A Patkány azt mondta egy kérdést teszel fel nekem, ez lett volna az?
- A tényleges teszt még nem kezdődött el. Ez az, amit mi előkészítésnek hívunk. Kérlek, válaszolj a bevezető kérdésre, mielőtt elkezdenénk a tesztet – Ismered…?
- Igen! – kiáltotta Minho – Ismerem őket. És most?
Lincoln semmi jelét nem adta, hogy elvesztette volna az önuralmát. Nyugodtan válaszolt.
- Köszönöm.
A férfi a mennyezet egyik sarkát kémlelte. Minho hátrafordult, hogy láthassa, mit néz. Egy késlegyet látott a falon, a vörös fény miatt lehetetlen volt nem észrevenni.
Minho látta az ismerős feliratot a testén: VESZETT. Felbukkant néhány Útvesztős emlék az agyában. Újra a magas alakra nézett.
Természetesen megfigyelik az egészet, gondolta. De most komolyan késlegyeket használnak? Nem látott egyet sem, mióta elmenekültek az Útvesztőből.
- Rendben, készen állunk, hogy megkezdhessük a tesztet – mondta a férfi hangosan, visszaterelve Minho figyelmét.
- Ahogy mondtad, egyetlen és csak egyetlen kérdést teszek fel. A válaszod ugyancsak egy szóból állhat. Ha készen állsz, tíz másodperc múlva felteszem a kérdést.
Minho rövid kacajt hallatott, hogy megmutassa, mennyire abszurd az egész helyzet, de azért bólintott.
Mikor letelt a kijelölt idő, Lincoln elkezdett beszélni. Komoly hangja elárulta, hogy minden egyes szót alaposan átgondolt, mielőtt kimondta volna őket.
- Az orvosaink megállapították, hogy szükséges egy mélyreható vizsgálat a további adatok megszerzéséhez. De megengedjük, hogy egyet megmenthess az alanyok közül. Ki lesz az, aki életben marad? Íme, a kérdésed.
Eltelt öt teljes perc. Minho mélységes csendbe burkolódzott. Nem lehet igaz. A VESZETT tényleg arra jutott, hogy szétszabdalja a barátai agyát?
- Minho – szólalt meg Lincoln – Megértem, ha szükséged van egy kis időre. Ez nem könnyű kérdés, de szükségem van a válaszodra.
- Nem fogok válaszolni az idióta kérdésére – fakadt ki Minho, meglepődve saját hangján. Minden szava keményen pattant.
- Ez nem játék. Az emberek, akik a listán vannak, a VESZETT tulajdonát képezik, az egyetlen dolog, ami hátramaradt, hogy fizikailag is tanulmányozzuk őket. A barátaid abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy életüket feláldozhatják az emberiség megmentésének oltárán.
Minho némán fortyogott.
A férfi folytatta.
- Légy hálás, a pszichológusaink megállapították, hogy ez a Próba hasznos lesz. Legalább az egyikőjüket megmentheted.
Minho elkapta a tekintetét Lincolnról, és lenézett a kezére. Csodálkozva állapította meg, hogy a szék oldalait szorongatja. Foltok úsztak a szeme előtt, a fejébe szökött a vér, mintha hallotta volna, ahogy az ereiben pumpálódik a szíve felé. Soha nem érzett még ilyen haragot, mióta felébredt a Tisztáson. Soha.
- Mennyi időre van…
- Nincs szükségem időre! – ordította Minho, mielőtt Lincoln befejezhette volna – Nem vagyok hajlandó válaszolni. Ha megtudom, hogy bármelyikükhöz is hozzáér, esküszöm…
- Tartok tőle, nincs választásod – a férfi hangja határozott volt, nem tűnt zaklatottnak.
- Szorít az idő, be kell fejeznünk a tervezetet. Szükségünk van az agyukra a tanulmányhoz.
- Nem hagyom, hogy ezt tegyék – mondta Minho higgadtan – Ha valamelyiküket bántják, végeztem. Végezzék el rajtam a tesztjeiket és a Változóikat, felőlem annyit, amennyit csak akarnak, de hagyják ki őket ebből.
- Igazán sajnálom Minho, de ilyen lehetőség nincs. Szükségünk van a válaszodra. Ezután pedig tesszük, amit tenni kell, hogy… továbbra is számíthassunk a segítségedre.
- Mit akar ez jelenteni?
- Azt, amit mondtam – Lincoln állán megfeszültek az izmok – Tehát, melyik nevet választod?
- Mind a nyolcat – válaszolta Minho.
- Csak egyet választhatsz.
- Mindegyiket.
- Egyet, és csak egyet.
- Mindenkit.
Lincoln tett egy lépést felé.
- Megkérdezem utoljára, mielőtt drasztikusabb eszközökhöz folyamodnék. Melyik barátodat szeretnéd megmenteni?
- Minden egyes barátomat.
Lincoln melléállt, és talpra rángatta a pólójánál fogva.
- Válassz most!
Minho megrémült, de azonnal száműzte a félelmet.
- Mindenki.
A férfi hátrahúzta ökölbe szorított kezét, és megütötte Minho arcát. A fejében fájdalom robbant, és a padlóra esett. Fények villództak a barna járólapokon néhány centire a szemétől. Lincoln a gallérjánál fogva felállította, majd szembefordította magával. Újra egymás szemébe néztek. Félelmetes ereje volt; nem volt választása.
- Melyik nevet választod? – kérdezte Lincoln.
Minho úgy érezte, mintha eltört volna az arccsontja, vér ízét érezte a szájában, de nem adta fel.
- Nem választok – egy adag sűrű vért köpött a férfi arcába.
Lincoln meghökkent, és újra megütötte. Erősen szorította a fiút, nem engedte, hogy újra elessen.
Újabb fájdalomhullám, fények.
- Minho – szólította meg Lincoln veszélyesen nyugodt hangon - Melyik nevet választod?
- Nem – nyögte.
A férfi ezúttal az arca másik oldalán ütötte meg. Újra. És újra. Minho úgy érezte, mintha a feje helyén pép lenne.
- Döntsd el most – mondta Lincoln két nehéz lélegzet között – Melyik nevet választod?
Minho nem értette, hogy miért szükséges ez. A zavarodottság csak egyre makacsabbá és dühösebbé tette.
- Mindet – válaszolta szégyenkezve, hogy már csak nyöszörögni képes.
- Csinálhatjuk ezt egész nap – mondta Lincoln – Nem mész el innen addig, amíg nem kapok választ a kérdésemre. Csak egy nevet kell mondanod. Mondd ki. Tehát melyik? Hadd halljam!
- Mindenki, te rohadt, kibökött plottydarab – mosolygott Minho.
Lincoln arcán meglepett kifejezés suhant át, de amilyen gyorsan jött, el is tűnt. Hátralépett, és lesimította a ruháit.
- A tesztnek vége – mondta a férfi – Elmehetsz.
A következő pillanatban őrök jöttek be a szobába, és visszakísérték a szobájába a döbbenettől és zavarodottságtól még mindig néma fiút.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. július 2., szombat

VESZETT AKTÁK HETE: 6. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


6. részlet:

Thomas első emléke a Kitörésről

Öt nap telt el azóta, hogy Thomast bezárták a fehér szobába. Az ötödik napon, miután elvégezte a szokásos tevékenységeit – edzés, evés, gondolkodás, újra – lefeküdt a földre aludni, hogy megszabaduljon új, borzalmas világától legalább egy kis időre. Rövid időn belül elaludt, és az álom sem váratott magára.
Kicsi volt még, nem tudta volna megmondani pontosan, mennyi idős. Egy sarokban kuporgott, átkarolva a térdeit, reszketve félelmében. Az apja – a férfi, aki fogta, mesét olvasott neki, megpuszilta és megölelte őt – tombolt, gyűlöletes dolgokat üvöltött, összetörve a berendezést. Az anyja megpróbálta megállítani, de a férfi ellökte magától, mintha nem ismerné meg. Az asszony megbotlott, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, de végül nekiesett a falnak alig egy méterre Thomastól.
Zokogva kúszott a fiú felé, és megölelte őt.
- Ne aggódj, kicsim – súgta – Hamarosan itt lesznek, és elviszik őt.
- Kik? – kérdezte Thomas. A hangja annyira vékonyan csengett, hogy belesajdult álmodó énjének szíve.
- Az emberek, akik gondoskodni fognak róla – válaszolta az anyja – Emlékezz, az édesapád nagyon, nagyon rosszul van. Ez nem ő. Ez a betegség.
Hirtelen a férfi szembefordult velük, arca lángolt a dühtől.
- Betegség? Jól hallottam, azt mondtad betegség? – minden egyes szó méregként csepegett a szájából.
Az édesanyja megrázta a fejét, szorosabban szorítva magához Thomast.
- Miért nem mondtad, asszony? – folytatta az apja, és tett feléjük egy lépést. Zihált, hogy levegőhöz jusson, a mellkasa szaporán járt fel és alá, a keze hol ökölbe szorult, hol elernyedt – A Kitörés. Mondd el a fiúnak, hogy is működik ez. Mondd meg neki az igazságot. Az apád elkapta a Kitörést Thomas. Igazán szépen halad előre – még egy lépés – Az anyád is elkapta. Bizony. Nemsokára egyenként rágja le az ujjait, és azt szolgálja fel neked reggelire. Eszelősen kacag majd, miközben kitöri az ablakokat, hogy a szilánkokkal vágja fel az ereidet. Őrült lesz, akárcsak az apád, fiam.
Még egy lépés. Thomas szorosan lehunyta a szemét, remélve, hogy mikor kinyitja, eltűnik az egész. Az álmodó része azt kívánta, bárcsak vége lenne már.
- Nézz rám fiam – vicsorogta a férfi – Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek.
Nem tehetett róla. Thomas mindig megtette, amit az édesapja kért tőle. Az édesapja most nyugodtnak látszott. Kivéve egy dolgot. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy minden vér kiment belőle.
- Ez az – mondta – Jó fiú. Nézz rám. Őrültnek látszok? Hm? Annak?
Az utolsó két szót már üvöltötte.
- Nem, apám– válaszolta Thomas, csodálkozva, hogy ki tudja ejteni ezeket a szavakat remegés nélkül.
- Tévedsz, fiam – a férfi arcát újra ráncokba gyűrte a harag – Őrült vagyok, fiú. Egy bolond. Fel foglak falni mindkettőtöket vacsorára, és minden egyes falatot kiélvezek.
- Elég! – sikoltotta az anyja, a magas hang fájdalmasan hasított bele Thomas dobhártyájába – Most azonnal hagyd abba! Esküszöm, ha csak hozzá mersz érni a fiamhoz, kitépem a szívedet.
A férfi felkacagott. Hátravetette a fejét, és csak kacagott, kacagott, az egész teste rázkódott, betöltve az egész házat a borzalmas hanggal. Thomas soha nem hallott még ilyen rémisztő hangot. De a férfi nem hagyta abba, csak nevetett, nevetett és nevetett.
- Elég! – sikított újra az asszony, újra és újra ismételgetve, míg végül a fiú nem bírta tovább, és befogta a fülét.
Hirtelen meghallották a kapucsengő hangját, amely nem sokkal harsogta túl a férfi őrületét. Mindketten mélységes csendbe burkolództak. Az édesapja a bejárati ajtó felé pillantott, az arcán nem látszott más, csak színtiszta félelem.
- Itt vannak – az anyja hangja elcsuklott – Édesem, életem szerelme, itt vannak, hogy elvigyenek.
Thomas felébredt.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. július 1., péntek

VESZETT AKTÁK HETE: 5. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


5. részlet:

CÍMZETT: Randall Spilker
FELADÓ: Ladena Lichliter
TÁRGY: Hihetetlen

Tudom, hogy rosszul vagy, de épp most érkeztek meg a jelentések. Láttad őket? Randall, ezek nem csak pletykák. Legalább 27 megerősített észlelést kaptunk a fertőzött csoportoktól. A vírus nem végzett velük! Az orvosok és a kutatók értetlenül állnak a dolog előtt. Az Epicentrum népességének többsége totál megőrült, mintha állatok lennének. Szörnyetegek!
De nem ez a legrosszabb. Bekövetkezett, amitől a Koalíció a legjobban félt, a fertőzötteknek volt idejük elszökni a táborokból. A Koalíció úgy tudta, hogy a lappangási idő, és halál beállta sokkal gyorsabban következik be. Érkeznek a jelentések a tünetekről, már a városokból is. Mindenhonnan.
Randall, hatalmas, hatalmas válság nehezedik a vállunkra. Hallgatniuk kellett volna ránk. Hallgatniuk kellett volna.
Isten, segíts meg.

LL


CÍMZETT: John Michael
FELADÓ: Katie McVoy
TÁRGY: Néhány utolsó szó

John,
Lehetetlen megállítani. Igazad volt. Nem szívesen ismerem be, de így van. Minden erőfeszítés a terjedés megállítására eredménytelennek bizonyult. A vírus minden másodpercben újabb áldozatokat szed. Az egyetlen reményünk, hogy az Immunisakról szóló pletykák igazak. Talán ők az egyetlen esélyünk a túlélésre.
Egy gyógymód. Képtelen vagyok másra gondolni. Valahogy meg kell találnunk az ellenszert.
Hallottad, hogy a média milyen nevet adott neki? A Kitörés.
Tudom. Az én hibám. Elmegyek. Senkit sem akarok megfertőzni.
Igaz barát voltál ebben az őrületben.
Viszlát, John.
Katie

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. június 30., csütörtök

VESZETT AKTÁK HETE: 4. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


4. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 232.1.28, Pontos idő: 07:21
CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Ava Paige, Kancellár
TÁRGY: Chuck emlékezetére

Meg szeretnék osztani veletek néhány gondolatot Chuck halálának körülményeivel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy meglepetésként érne titeket csalódottságom a reakciót illetően.
Mindannyian tudjuk, mi a kötelességünk, tudjuk, hogy mit várnak el tőlünk, akármilyen nehéz is. A VESZETT hosszútávra tervezett, de minden hiába, ha nem érjük el a végső célt. Nem engedhetjük meg, hogy az érzelmek vezéreljenek.
Pszichológusaink megállapították, hogy mire kell ösztönöznünk alanyainkat a szükséges minták kinyeréséhez; a hozzáállásuk a legfőbb problémánk. Chuck egy csodálatos gyermek volt, tele életörömmel és kedvességgel. Valószínűleg ő volt az, aki a legjobban kereste mások társaságát és barátságát az összes alanyunk közül, kissé ironikus, hogy épp ez vezetett a halálához. Magatok is láthatjátok az eredményeket.
Nagyon fontos, hogy megszabaduljatok a lelkiismeretetekre nehezedő tehertől, emlékezzetek, a fiú nem volt Végső Jelölt, és minden bizonnyal sokkal szörnyűbb halálban lett volna része. Úgy gondolom, hogy a tervezetet, mely a meggyilkolásához vezetett, egyfajta kegyelemként is fel lehet fogni.
Nincs több mondanivalóm. Szükségtelen, hogy a jóról és a rosszról prédikáljunk. A túlélésért küzdünk, és nem helyezhetjük előrébb egy gyermek életét sok millióval szemben. Keressétek fel a személyi tanácsadóitokat, amennyiben szükséges, de kivétel nélkül mindenkit várok a következő tárgyalásra. A téma nem más, mint a Tűzpróba. 

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. június 29., szerda

VESZETT AKTÁK HETE: 3. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


3. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 231.5.4, Pontos idő: 13:43
CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár
TÁRGY: Búcsú

Elnézést kell kérnem, hogy csak egy jelentést vagyok képes küldeni önöknek, és nem személyesen veszek búcsút, azonban nincs más választásom. A Kitörés beférkőzött az elmémbe, minden cselekedetemben jelen van immár, zavaros és kilátástalan. Még a megfelelő búcsú reményében sem fordulok az Áldáshoz, ez az én döntésem.
Érzem a kínt, míg ezeket a szavakat gépelem. Legalább még képes vagyok józanul írni és módosítani a kis ablakban, tőlem balra.
Sokat gondolkodtam azon, hogy miért épít le a vírus ilyen gyorsan és kíméletlenül, de nem jutottam eredményre. Majdnem az összes eredeti fertőzött csapatnál gyorsabban romlik az állapotom. De lényegtelen. Benyújtottam a felmondásom, és Ava Paige készen áll rá, hogy átvegye a VESZETT irányításáért felelős pozíciót. A Végső Jelöltek régóta készen állnak rá, hogy megteremtsék a kapcsolatot köztünk és a leendő vezető között, és Ava beleegyezett, hogy az igazi vezetés a Végső Jelöltek vállán nyugszik.
Jó kezekben vagyunk, és továbbra is jó kezekben leszünk. A nemes törekvés, melyen tíz éve fáradhatatlanul dolgozunk, el fogja érni a célját. Minden erőfeszítés, minden élet sokszorosan megtérül. Megtaláljuk a gyógymódot.
Személyes mondanivaló kerekedett végül ebből a feljegyzésből. Köszönetet szeretnék mondani az önök kitartó barátságáért, odaadásáért, és az együttérzéséért ilyen nehéz körülmények között is.
Engedjenek meg egy utolsó figyelmeztetést: ne harcoljanak a végzet ellen. Csak rosszabb lesz. Én is beleestem ebbe a csapdába, és ezerszer megbántam. Távozzanak, és vessenek véget a szenvedésnek.
Így is túl sokan szenvednek.
Viszontlátásra.



VESZETT Feljegyzés, Dátum: 231.5.5, Pontos idő: 07:16
CÍMZETT:
FELADÓ:
TÁRGY:

Már csak két ujj van hátra.
Két ujjal írtam a hazugságokat a felmondásommal kapcsolatban.
Ez az igazság.
Gonoszak vagyunk.
Hiszen ezek csak gyerekek.
Gonoszak vagyunk.
Be kell fejeznünk, engedjük át a világot a Muncsiknak.
Hogy is játszhatnánk Istent.
Nem tehetjük ezt gyerekekkel.
Gonosz vagyok… és ti is azok vagytok.
Két ujj kiálltja az arcomba az igazságot.
Hogy lehettünk képesek hazudni az utódainknak?
Olyan reménnyel áltatjuk őket, amely nem is létezik.
Mindenki meg fog halni.
Bármi történjék is.

Győzzön a természet.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. június 28., kedd

VESZETT AKTÁK HETE: 2. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


2. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 221.11.26, Pontos idő: 10:56
CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Kevin Andersen, Kancellár
TÁRGY: Legígéretesebb Jelölt

Felfedeztük a legígéretesebb Jelöltet.
Senki sem képes rámutatni miért, de tökéletesnek tűnik, hogy az egyik Végső Jelöltté válhasson. Jóllehet nagyon fiatal, értelmi szintje jóval meghaladja éveit. Verbális és kognitív képességei egy felnőttével vetekednek, mégis valahogy ártatlanság és naivság jellemzi - gyerekes tulajdonságok. Eddig minden látogatója egyöntetűen úgy nyilatkozott róla, mint kedves, udvarias fiúról.
Az előzetes vizsgálatok eredményei kiemelkedőek, meg merem kockáztatni, hogy a legjobbak, melyekkel valaha is dolgoztunk. Az intelligenciaszintje hihetetlenül magas, és a tanulásra való képessége rendkívüli. Figyelemreméltó fizikai állóképességgel rendelkezik, ami létfontosságú az Útvesztő megoldásához, és ahhoz, amit utána szeretnénk kérni tőle.
Úgy határoztunk, hogy a történelem egyik legkiválóbb feltalálója után nevezzük el, és hiszünk benne, hogy a jövőben nagy dolgokat láthatunk majd tőle.
Ha meg szeretnék nézni Thomast, keressék a 31J szobát. (Teresa mellett.)
Le lesznek nyűgözve.


VESZETT Feljegyzés, Dátum: 224.9.6, Pontos idő: 11:08
CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár
TÁRGY: Implantátumok

A projekt egyik legkényesebb műveletét is letudtuk. Minden implantátumot, beleértve a Memóriatolvaj kártyát, a manipulátorokat és a telepátiát lehetővé tevő eszközöket sikeresen beültettük alanyaink agyába. Örömmel tölt el, hogy átestünk ezen a procedúrán, az orvosok jelentése szerint a sebészeti beavatkozás alatt csak hét haláleset következett be. Sokkal kevesebb, mint vártuk.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. június 27., hétfő

VESZETT AKTÁK HETE: 1. nap


A hétre valami igazán különleges csemegét hozok számotokra. Egyik kedves olvasónk, Ákos elkészítette a The Maze Runner Files, a trilógia kiegészítő kis novellájának magyar fordítását. Ez a mindössze alig 50 oldalas novella Amerikában is csak e-könyvként jelent meg, nyomtatásban nem, és nálunk se várható, mert nem érné meg a kiadónak.

Mindenesetre mivel biztosan sokatokat érdekel, hogy mi lehet benne, így a héten minden nap egy kisebb részletet fogok megosztani a The Maze Runner Files-ból itt az oldalon. Az egészet értelemszerűen nem tehetem ki, hisz az illegális lenne. Vágjunk is bele rögtön, érkezzen ma az első részlet. :)


1. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 220.06.24, Pontos idő: 9:36
CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár
TÁRGY: Köszöntő

Üdv, Munkatársaim, az emberiség történetének egyik legnagyobb összefogásának kezdetén. Nem kívánok okot adni izgalomra, hiszen világunk sohasem élt még sötétebb időket. De amit én létrehozni kívánok, az okot ad a reményre és a büszkeségre, hiszen a részesei lehetünk valaminek, ami működni fog, és ami megmentheti az emberi fajt a teljes kipusztulástól. A siker bizonytalan messzeségben van, de nem szabad feladnunk a harcot.
Többen közületek felelősek a Tizenkét Szektorban található kutatóegységekért, melyek minden alkalmas alanyt jelentenek a Tanácsnak. Túl korai kijelenteni még, hogy a lakosság hány százaléka felel meg a feltételeinknek, csupán annyit tudunk, hogy ez a szám alacsony. Minden alanyt azonnal tesztelünk, így végül képesek leszünk kiválasztani a Végső Jelölteket.
Az Útvesztő tervezői másnap reggel kilenc órára adják át az utolsó terveket a hármas irányító központban. Ez egy áttörő projekt része, egy kifinomult struktúra, mely a legszükségesebb időben lát napvilágot. Bár a világ jelenlegi állapota kritikus, reményeink szerint az Első Szakasz az elkövetkezendő években életbe léphet. Minden erőforrásunkat a projekt életben tartására kell fordítanunk. Pár éven belül maguk a Jelöltek segédkezhetnek az Útvesztő terveinek és építésének véglegesítésében.
A holnapi értekezlet részét képezik az erre a célra legyártott biomechanikus lények, melyek reményeink szerint teljes irányításuk alá helyezik a tervezett Változókat.
Orvosaink és pszichológusaink még mindig dolgoznak, hogy egy teljes forgatókönyvvel állhassanak elő. Úgy hiszik, a szükséges mintázatok hatvan százalékát megszerezhetjük, ha életbe léptetjük az eddig elkészült terveket.
Véleményem szerint nem kevesebb, mint tíz év, mire a teljes tervezet elkészül. Tudom, hogy ez a szám hihetetlenül hangzik.
A Tanács tagjai úgy tervezik, hogy a projekt alatt állandó kapcsolatban maradnak, tehát bármikor megoszthatják velem, vagy a Tanács többi tagjával a gondolataikat. Büszkeséggel tölt el, hogy önökkel vállvetve részese lehetek ennek a globális törekvésnek.
Elkezdődött…

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)