A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jacob Lofland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jacob Lofland. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 5., kedd

Kivel mi a helyzet manapság: Katherine, Nathalie és Jacob


Korábban sorban vettük végig, kivel mi történt az utóbbi hónapokban, és habár lehet úgy tűnt nektek, de nem felejtkeztem el a mellékszereplőkről sem, csak a VESZETT AKTÁK HETE miatt későbbre tolódott a velük kapcsolatos bejegyzés. Ma nézzük meg mi a helyzet Katherine, Nathalie és Jacob körül.


Katherine ugyebár tavaly kapta meg az idén indult új sorozat, a Shadowhunters főszerepét. A sorozat első évadát már le is adták Amerikában az első 13 résszel, és jövőre érkezik a második évad. A forgatás nyáron indul, pontos időpont még nincs, és elvileg jövőre késő télen/tavasszal kerül képernyőkre a második évad.
Emellett idén három filmben is kapott még kisebb szerepet, melyek a Little Savages, Is that a gun in your pocket? és az Indiscretion címet viselik.



Nathalie Aidenhez hasonlóan a Trónok harca sorozat egyik karakterét kelti életre, és ő is szerepelt a nem olyan régen véget ért 6. évadban Missendei szerepében. Idén nyáron kezdik majd a sorozat 7. évadának a forgatását, vagyis ez lesz Nathalie következő munkája valószínűleg.
Aztán májusban derült ki a hír, hogy Nathalie a 7. film után, a Halálos iramban 8. részében is fel fog tűnni majd. És ha még nem írtam volna róla, még év elején derült ki, hogy szerepet kapott az új Titan című filmben is. 


Jacobról nem találtam sok infót, de amit igen, azt hozom. Elsőnek is, nem olyan régen szerepet kapott az AMC új készülő sorozatában, a The Son-ban, ahol a főszerepet játszó Pierce Brosnan fiatalkori verzióját fogja alakítani. A sorozat egyébként Philipp Meyer azonos című könyvének adaptációja lesz.
Emellett idén érkezik két filmje is, a Free State of Jones és a North, és jövőre pedig a Transformers 5. részében fog feltűnni.

Forrás: X, X, X

2015. október 2., péntek

Thomas, Ki Hong, Jacob, Katherine és Nathalie új fotósorozatai (+videók)


Nem is olyan régen már megosztottam néhány képet itt Ki Hong és Jacob új fotósorozatából. Most mindkettőhöz kaptunk egy-egy videót is, amit szintén szerettem volna hozni. Valamint Thomasról megint egy új fotósorozat került elő, Katherine az új Seventeen magazinban fog pózolni, míg Nathalieról szintén a Teen Vouge részére készültek képek.

Jacob korábbi fotói a Teen Vouge újság számára készültek. Ehhez ezt a videót találtam.


Aztán ezen felül Jacobról egy másik fotósorozat is előkerült, ami az Interview Magazine részére készült. Ebből egy kis ízelítő:


2015. szeptember 20., vasárnap

Újabb kis interjúk #4


Ha jól számoltam, akkor a negyedik adag kis interjút hozom a Tűzpróba promóciós körútról. Nem hiszem el, de még mindig kerülnek elő interjúk, és én meg csak nem akarom ezeket figyelmen kívül hagyni, így folyamatosan hozom nektek. Mivel már lement a film premierje Amerikában, így lassan megint elfogynak az anyagok, de addig is legalább örüljünk, hogy még mindig vannak interjúk.


2015. szeptember 16., szerda

Képek és videók a Tűzpróba promóciós körút következő állomásáról: New York


Tegnap este, vagyis szeptember 15-én volt a Tűzpróba new yorki premierje, és a szereplőgárda nagy része tiszteletét tette az eseménye. Már kora reggeltől kezdve interjúkat adtak egész nap, este pedig a film vetítésére mentek el, ahol rajongók tömege várt rájuk és a filmre. Találtam sok képet erről a napról, és ezeket hozom is nektek.

Először is itt van néhány kép az interjúkról, amiket tegnap adtak a színészek. Csak egy kis ízelőt hozok ebből.




2015. szeptember 11., péntek

Két új Tűzpróba poszter + jelenetfotók + Thomas és Jacob új képek


Ismét hoztam néhány új képet nektek. Akkor kezdjük is sorban. :)

Elsőnek két új Tűzpróba posztert szeretnék megosztani veletek, és szerintem mindkettő félelmetesen szuper és ötletes.



Aztán pedig két új jelenetfotónk is van.



2015. szeptember 7., hétfő

Rövid interjúk a színészekkel még a forgatásról (2. rész)


A tegnapi interjúk folytatása, vagyis a következő öt interjú következik, főképp az új színészekkel. :)

  1. "Egy Janson nevű karaktert alakítok. Még nem tudni pontosan ki ő, de ahogy a gyerekek látják, ő valamiféle megmentő számukra, szerintük a lázadók vezére, de ezt még nem lehet tudni biztosan. Ami viszont biztos, hogy menedéket kínál számukra egy bizonytalan világban, de semmi sem az, aminek látszik."
  2. "Jó volt együtt dolgozni Dylannel és a többiekkel is. Ezek a gyerekek keményen dolgoznak minden nap, és gyakran egész napos forgatáson. Fejet hajtok előttük a sok energiájuk és eltökéltségük láttán, ami minden egyes nap ott van bennük. Dylan nagyon tehetséges és ez a film is remek lesz."
  3. "Az előző film fényképezése és a kép világa nagyszerű volt. Most egy új emberünk van, Pados, aki ezen a filmen dolgozik. A képi világ megteremtése itt is gyönyörű lesz. A bunker jelenet is, amit nemsokára fogunk felvenni, szintén csodaszép lesz."

  1. "A Tisztás egy zárt hely volt, ahonnan ki akartak jutni. A Perzseltföld pedig egy nyílt terep, ami homokból, lerombolt városokból, épületekből és rengeteg különféle helyből áll. Kijutottak az első helyről, most meg itt vannak és nem tudják mi legyen. Kicsit elveszettek. Az a kérdés, hogy melyik a jobb. Egy szabad helyen élni, ahol bármit tehetnek, vagy pedig egy zárt helyen, ahol mindenük meg volt. A karakterem, Brenda gyerekkorában került a Perzseltföldre, és az maradt számára az egyetlen kérdés, hogy túlélje-e vagy meghaljon ott. A Perzseltföld nem egy vidám hely. Meleg van, villámviharok és Buggyantak támadnak."
  2. "Dylan ott van a film minden egyes másodpercében. Az egyik legkeményebben dolgozó színész, akit csak ismerek. Nagyszerű ember és vicces is. Megesett olyan, mikor elrontottam egy jelenet, és arra gondoltam, hogy nem kellene vesztegetnem senki idejét, de ő csak sóhajtott egyet erre."

  1. "A második film forgatókönyve nagyon ütős, tele van akcióval. Szerintem a rajongók elégedettek lesznek az új karakterekkel, akik felbukkannak a történetben. Az egyre több dráma és a VESZETT legyőzése is fenomenális lesz."
  2. "Jorge-t alakítom, aki a vademberek vezetője lesz. Tetszik a karakter, mert sosem adja fel, igazi kemény fickó, de mindezek mellett olvasott, tanult és saját magának és a követőinek teremtett meg egy igazi menedéket távol a gonosz VESZETT-től. Nagyon okos ember, hisz a fertőzött embereket is a saját céljaira használja, mondjuk testőrként. A menedékben tartja biztonságban magát és az embereit már hosszú ideje."
  3. "Szeretek ezek között a fiatalok között lenni, mert tudják milyen is igazából ez a munka. Már a hírnevük is megelőzte őket és aztán csak bejöttek a helyszínre és elkezdtek dolgozni. Hisz erről szól ez az egész. Sok energiát kaptam tőlük, Dylantől, Kaya-tól, Dextertől, ami igazán fantasztikus. Nagyon üdítő volt látni, hogy nem akartak másnak tűnni, mint akik."
  4. "Rosa egy igazi bomba, megállíthatatlan. Örültem annak, hogy ő kapta a szerepet, mert tehetséges ifjú színésznő. Mióta csak találkoztunk meg van köztünk az a bizonyos kapocs, mert már az elejétől ott volt és tényleg odafigyelt mindenre. Látszott, hogy szeret itt lenni. Tanulni akart, és megmutatni a saját intelligenciáját és tudását is."
  5. "Wes maga a film. Mindig minden ott van a fejében. Már a fejében előre látja milyen lesz a valóság. Nagyszerű rendező, mert mindig előre dolgozik. Akár színészek nélkül is meg tudná a filmet csinálni a modern technika segítségével, mégis látni fogjuk, ahogy élő színészekkel együtt elevenedik meg a történet. Olyan rendező, aki hallgat a színészre, és arra, amit az a karakterhez szeretne adni. Jó volt vele dolgozni."

  1. "Aris az egyik új karakter a Tűzpróbában. Segít majd megszökni a VESZETT-től, de ő sem fogja tudni, hogy aztán merre menjenek. Össze fognak dolgozni Dylannel, hogy olyan hamar megszökhessenek, amilyen hamar csak lehet."
  2. "Tudtam, hogy ők már egy összeszokott csapat és mielőtt megérkeztem volna, nagyon izgultam emiatt. Reméltem, hogy befogadnak és lóghatok majd velük. Elsőnek Dylannel, Ki Honggal és Dexterrel találkoztam. Mikor az első forgatási nap odajöttek hozzám és megöleltek, már akkor tudtam, hogy minden rendben lesz, hisz nagyon kedves emberek."
  3. "Azért szeretek velük együtt dolgozni, mert akármi is történik, te is a család részének érzed magad. És mindez jó, hisz ha négy hónapig forgatsz egy helyen akkor kedvelni is szeretnéd azokat az embereket, akikkel együtt dolgozol és ez szerencsére itt így van."

  1. "Harriet egy csapat lány vezetője, akik a B útvesztőből szöktek meg, hisz volt egy másik útvesztő is. Megtalálja azt az ellenálló csapatot, a Jobb Kart, akik majd támogatják őket. Küzdeni fognak ezek ellen az emberek ellen."
  2. "Nagyon mozgalmas élmény volt. Ugrálni kellett a robbanások előtt. Számomra ez egy teljesen új élmény, hisz ilyen sok akció jelenetet még nem csináltam ezelőtt. Fizikailag nehéz volt, de ugyanakkor nagyon izgalmas is."
  3. "Remek érzés volt csatlakozni ehhez a kialakult szereplőgárdához. Mindannyian nagyon kedvesek és befogadók voltak. Sokat voltunk együtt, hisz egy helyen volt a szállásunk, együtt vacsoráztunk, együtt szórakoztunk. Sokat Mario Kart-oztunk, amiben én amúgy iszonyat rossz vagyok. Nagyon aranyosak voltak, sokat szórakoztunk együtt, és ettől az egész élmény még különlegesebb lett."

2015. augusztus 24., hétfő

Friss képek: Dylan, Kaya, Will, Rosa, Jacob és Nathalie


Ismét összegyűlt egy nagyobb mennyiség friss képekből, így megint egy kupacban hozom nektek. :)
Próbáltam rendszerezni a képeket, de csak ennyire futotta tőlem.

Elsőnek is itt van még néhány kép a Tűzpróba forgatásáról, ahol a színészek rajongókkal láthatóak. Nem tudom ezek miért csak most kerültek elő, de hát ez van.


2015. július 30., csütörtök

Boldog születésnapot Aml és Jacob!


Tök fura és váratlan, de Jacob Lofland (Aris) és Aml Ameen (Alby) épp ma ünneplik a születésnapjukat. Jacob ma lett 19 éves, míg Aml pedig 30.

Mindkettejüknek boldog születésnapot kívánunk! :)



2015. június 26., péntek

Négy új BTS kép a Tűzpróbából


Egy ideje már az interneten kering ez a néhány új behind the scenes kép a Tűzpróba forgatásáról, így gondoltam megosztom veletek is. :)

A mindig gyönyörű Kaya :) 
Kaya, Dexter, Ki Hong és Jacob 


Forrás: [x]

2015. június 17., szerda

Aktualitások, új szerepek és hírek 3. - Rosa, Katherine, Nathalie, Jacob, Giancarlo


Mivel nem nagyon van sok hír manapság a Tűzpróba filmmel kapcsolatban, és mert összegyűlt elég sok egyéb hír a színészek más munkáival kapcsolatban, így gondoltam végre itt az ideje összegyűjteni ezeket. Sorba fogok venni mindenkit egyesével, hogy ki mit csinál manapság, hogy kinek milyen filmje, sorozata fut jelenleg vagy épp a közeljövőben, hogy ti is kaphassatok erről egy rövid, de lényegretörő beszámolót. Három adagra szedtem szét ezt a cikksorozatot, így három részletben érkeznek majd az információk.


És akkor érkezzen azok, akik eddig kimaradtak. Igaz, hogy ők még új színészeink, de azért nem szerettem volna őket sem kihagyni. :)

Rosa Salazar

  1. Rosa az egyik, akiről kevés információt találtam. Elvileg szerepet kapott a Submerged című filmben, legalábbis a wiki és az IMDB szerint ott található a film szereplőgárdája között, de a filmről nem sok, mondhatni semmi infót nem találtam. Azt se lehet tudni, hogy mikor kezdődik a forgatás, csak annyit, hogy Rosa is szerepelni fog benne.
  2. A másik, hogy ha jól tudom nemsokára kezdik majd forgatni A beavatott filmek utolsó részét, és még nem biztos, de lehet, hogy abban ismét visszatér Rosa A Lázadóbéli karaktere, Lynn.


Jacob Lofland

Jacob a másik, akiről semmi infó nincs, konkrétan semmi újdonságot nem találtam vele kapcsolatban. Nem merült fele a neve se valamelyik új film, se valamelyik új sorozat kapcsán.

Nathalie Emmanuel

Nathalie-ről se tudok valami sok információt hozni, talán csak annyit, nemrég került a mozikba a legújabb filmje, a Halálos iramban 7. része, ha jól tudom. Mellesleg a héten fejeződött be a Trónok harca 5. évada, amiben ugye Missendei szerepében látható.

Katherine McNamara

  1. Katherine körül indult be talán leginkább az élet az új színészeink közül, hisz egyrészt a napokban kezdték el vetíteni június 8-án az ABC Family csatornán a The Fosters legújabb 3. évadát, melyben Katherine is feltűnik majd egy mellékszerepben.
  2. Másrészt Katherine kapta meg a 2016 januárjában szintén az ABC Family csatornán debütáló Shadowhunters című sorozat főszerepét, aminek májusban kezdődött a forgatása Torontoban, és jelenleg még mindig tart. Valószínűleg Katherine egész nyáron ezt a sorozatot fogja forgatni. (Amit egyébként iszonyat várok, mert nagyon szeretem A Végzet Ereklyéi könyveket!:)


Giancarlo Esposito
  1. Giancarlo talán a legelfoglaltabb az újoncaink közül, hisz azért ő mégis csak egy már régóta befutott színész. 2015-ben két filmje érkezett a mozikba, a Stuck és a The Jungle Book animációs film, amihez természetesen csak a hangját kölcsönözte.
  2. 2015 tavaszán forgatta le új filmjét, a The Long Home-t, ami egy könyvből készült adaptáció lesz, és amit James Franco rendezett, és ő is játszotta a főszerepet. A filmben Giancarlo William Tell Oliver szerepét kapta. A film 2017-ben kerül a mozikba várhatóan.
  3. A filmek mellett a sorozatokra is maradt ideje, hisz a legújabb Allegience című sorozat több részében tűnt fel Oscar Cristoph szerepében. A sorozatot az NBC vetítette és a 13 részes első évadot februártól áprilisig adták le.

2015. február 3., kedd

Gifek mindenhonnan


Nos ez egy olyan bejegyzés lesz, hogy a gépemen eltárolt gifekből megpróbálok egy érdekes bejegyzést összetenni. :)

Is it worth killing the happiness and bright life of a few people if it meant saving many more?



A legszomorúbb szó a világon a "majdnem"
Majdnem elfogadta

Majdnem életben maradt

Majdnem megvárta

Majdnem sikerült neki
A többi az ugrás után nézhető meg. :)

2015. január 26., hétfő

Tűzpróba forgatás záróbuli (képek) + néhány kép a rajongókkal és a forgatási helyszínről

Tegnap tartották a Tűzpróba forgatásának a záróbuliját, bár a forgatásnak még nincs vége. Az estét számos kép megörökítette:








Az ugrás után megnézhetitek a képeket a rajongókkal és a forgatási helyszínről. :)

2015. január 22., csütörtök

Néhány kép a színészekről a forgatási szünetekben

Ismét hoztam nektek pár képet, amelyen azt láthatjátok, hogy töltik el a szabadidejüket a forgatási szünetekben a Tűzpróba színészei. :)

Nathalie és a barátai
Thomas, Jacob és Kaya
Nathalie, Kaya, Jacob és Thomas
Katherine, Thomas és Jacob
KI Hong, Dexter. Katherine és Nathalie
Dylan, Rosa, Katherine és Ki Hong
*nem kezdtem el egyből shippelni Brendát & Thomast és Minho-t & Sonyát, áh dehogy...*


Forrás: [x] [x]


Ui.: Isten áldja a castingért felelős személyt, aki beválogatta Katherine Mcnamarát a castba, hiszen az eddig kapott csoportképek 90%-áért ő a felelős. :))

2015. január 17., szombat

Két rövid hír és kép a Tűzpróba színészeiről

Az egyik rövid hír, hogy Az Útvesztő filmet és a film Alby-ját; Aml Ameent jelölték a Screen National díjra. 
Forrás

A másik apró hír pedig az, hogy január 14-én Will Poulter a filmek Gally-ja Londonban megtekintette a 'A Plea for Grimbsy' rövidfilmet.

Forrás
És végül következzen két friss kép a színészekről a Tűzpróba forgatásán.

Thomas, Giancarlo, Jacob és Dylan

Katherine és Nathalie

2015. január 13., kedd

Képek a színészekről a forgatáson

Már én magam sem tudom követni hány ilyen bejegyzés van ugyanezzel vagy hasonló címmel. :D 
Most is elhoztam nektek az elmúlt hetekben összegyűlt képeket a színészeinkről.

Kaya egy rajongóval
Ki Hong és a kutyusa; Coco

Kathrine, Nathalie, Rosa és Kaya bulizni voltak
Dexter, Ki Hong, Jacob, Dylan, Thomas, Kathrine és Rosa
Katherine képe a helyről, ahol a Tűzpróbát forgatják (a repülőről fényképezve)

Még több kép az ugrás után. :)

2015. január 5., hétfő

Friss képek a színészekről

Lassan folytatódik a Tűzpróba forgatása, így a színészekről is előkerült néhány friss kép.

Ki Hong néhány barátjával még 2014-ben
Jacob új képe instagramról
Dylan és Ki Hong tegnap a reptéren 


Thomas egy nappal Dylanék előtt, szintén a reptéren




Dylan, Thomas, Jacob és Ki Hong videojátékoznak (Kaya fényképezte)
A kép decemberi, de gondoltam beteszem ide

Forrás: [x]