2016. július 30., szombat

Karakterbemutató - Mark

A képen Mark és Alec
MARK

Külső leírás:
Most lehet, hogy én vagyok vak, de én nem találtam a Halálparancs könyvben semmilyen leírást Markról. Épp ezért én egy átlagos 17-18 éves fiúnak képzelem el. (Ha ti megtaláljátok valahol a leírást a külső megjelenéséről, írjátok meg az oldalszámot kommentben.)

Általános bemutatás:
Mark az előzménykönyv, vagyis a Halálparancs főszereplője, ő meséli el nekünk a történetet. A történet onnan indul, hogy Mark, Trina és a csapat többi tagja egy faluban élnek viszonylag normálisan a napkitörések után egy évvel. Mark és Trina gyerekkoruk óta barátok, és együtt jártak iskolába is. A napkitörés idején épp a metrón utaztak, így élték túl a sugárzást. Mark régóta szerelmes volt Trina-ba. Mark a napkitörés idején elvesztette a szüleit és a húgát.
A viszonylag békés életüket az kavarja fel, hogy ismeretlen emberek törnek a falura és valamiféle vírussal fertőznek meg mindenkit. Eztán útnak indulnak, hogy ők ne betegedhessenek meg és közben próbálnak rájönni arra, hogy ki és miért eresztette rájuk a vírust.

2016. július 28., csütörtök

Karakterbemutató - Vince

VINCE

Külső leírás:
Thomas így írja le őt, amikor elsőnek találkoznak.
"Mellette egy hatalmas ember ült, inkább testes, mint izmos, óriási térfogata alig fért el a műanyag szék két karfája közé." (Halálkúra, 275. oldal)

Általános bemutatás:
Vince a Jobb Kar nevezetű önkéntes szerveződésű csoport vezetője, akik a VESZETT ellen lépnek fel. Próbálják a VESZETT működését és kutatásait szabotálni, mert úgy vélik a VESZETT sosem fogja megtalálni a gyógymódot és csak feleslegesen használják fel azt a sok pénzt és erőforrást, amit inkább az emberek védelmére kellene szerintük fordítani.

Vince-t alakító színész:  Barry Pepper

2016. július 26., kedd

Karakterbemutató - Ava Paige

AVA PAIGE KANCELLÁR

Külső leírás:
A könyvben nem mondták ki nyilvánvalóan, hogy melyik karakter Ava Paige, de valószínűleg az a nő az, akivel Thomasék az Útvesztőből történt szökésük után találkoznak.
"Az egyik egy nő volt. Egy igazi felnőtt. Átlagos kinézetű, fekete nadrágot és fehér inget viselt. A jobb melle fölött kék betűkkel ott virított az embléma - VESZETT. Barna haja a válláig ért, vékony arcából sötét szempár ragyogott ki." (Az Útvesztő, 342. oldal)

Általános bemutatás:
Ava Paige a kancellár és a VESZETT jelenlegi vezetője. Ő irányítja a kutatásaikat, és az ő vezényletével zajlanak a Próbák. Ő is doktor. Kezdetben negatív szereplőként van jelen, de később belátja, hogy túl messzire mentek és próbálja jóvá tenni a VESZETT hibáit.

Ava Paige kancellárt alakító színésznő: Patricia Clarkson

2016. július 25., hétfő

Ismerd meg a film színészeit: Barry Pepper

Barry Pepper alias Vince


1970. április 4-én született Campbell Riverben, Kanadában.

Eddigi ismertebb szerepei:
  • Sok filmben szerepelt 1992 óta, de a leghíresebbek közül érdemes megemlíteni a Ryan közlegény megmentése című filmet, Daniel Jackson szerepében tűnt fel.
  • A filmek mellett sorozatokban is gyakran feltűnt.
  • Legismertebb sorozatszerepe a The Kennedys című 2011-es sorozat, ahol az egyik főszerepet, Robert F. Kennedy szerepét alakította.
Érdekesség róla: 2011-ben a The Kennedys sorozatban nyújtott alakításárt megkapta a "Legjobb vezető színész filmben vagy minisorozatban" nevezetű Emmy díjat.

2016. július 23., szombat

The Fever Code magyar megjelenéséről (Frissítés!!!!)


Csak eljutottam végre odáig, hogy a kiadónál megérdeklődtem, várhatóan mikor érkezik az újabb előzménykönyv, a The Fever Code magyarul. Nem számítottam ilyen remek válaszra, így én is meglepődtem, mikor azt a választ kaptam, hogy MÉG IDÉN OKTÓBERBEN tervezik megjelentetni a könyvet magyarul. Pontos időpont még nincs, de elvileg október második felére/végére várható a boltokban. Persze néhány hetes csúszás még előfordulhat a korábbi esetekből tanulva, de ez még így is nagy szó, ha azt vesszük, hogy Amerikában is szeptember 27-én jelenik meg.

Én nagyon örülök a hírnek, és remélem ti is! :) Eztán pedig bízzunk a legjobbakban, hogy tényleg minél hamarabb érkezik a könyv. Amint lesz további infóm a magyar megjelenésről, hozom.


Sajnos rossz hírrel érkeztem és ki kell javítanom a korábbi kijelentést, amit közzétettem az oldalon, de egy korábbi félreértés miatt téves híreket tettem közzé. A kiadó munkatársa helyesbítette a korábbi válaszukat, hogy idén ősszel nem a The Fever Code érkezik magyarul, hanem James Dashner másik könyvsorozatának az első része, a The Mortality Doctrine, aminek eddig úgy tűnik a magyar címe a Halálos hálózat lesz.

A The Fever Code pedig majd jövő tavasszal várható, elvileg 2017 márciusában, de addig még bármi történhet. Hát... így máris nem hangzik olyan jól a dolog, de nem tudunk mit tenni, ez van. Mondjuk így már sokkal reálisabb a dolog, ha engem kérdeztek, nekem gyanús is volt, hogy ilyen hamar megjelenik a könyv magyarul nem sokkal az amerikai megjelenés után.

És ha már szóba került James Dashner másik könyvsorozata, az lenne a kérdésem hozzátok, hogy titeket érdekelnének-e hírek arról a könyvsorozatról is, vagy sem? Mert igaz, hogy ez egy Az Útvesztő rajongói oldal, és ha nem érdekel titeket a másik könyvsorozat, akkor nem fogok róla írni. Várom kommentben a véleményeteket! :)

2016. július 22., péntek

The Fever Code: újabb részlet a könyvből! (+magyar fordítás!)


Most van Amerikában éppen a Comic-Con, és James Dashner is részt vesz rajta a hamarosan megjelenő új könyve, a The Fever Code kapcsán. Kaptunk is tegnap egy újabb részletet a szeptember 27-én érkező könyvből, amit hozok is nektek.


CHAPTER 22

226.03.09 | 8:12 p.m.

Even though Thomas’s and Teresa’s doors had remained unlocked, Thomas knew they were being observed, and that they were still feeling the aftermath of their trip outside. They’d tried to sneak out to meet their friends a few times since that night, but the moment they left their rooms a guard would appear and kindly but firmly tell them to “Please go back. It’s for your own good.” Always, everything was for their own good.
And even though they didn’t have the best gourmet chef in the world, food was one of the few things Thomas looked forward to in life. At the very least, WICKED considered quantity more important than quality, and that was just fine with Thomas. Growing like crazy, he was always hungry.
But maybe he’d have more than food to get excited about very soon.
Teresa, learning more and more about computers and information systems — their studies track had been diverging lately, becoming more specialized — had been told that the physical construction of the mazes was almost complete and WICKED would soon be ready for their help with things like programming the false sky and testing the optical-illusion systems. Aris and Rachel, two people they still hadn’t met, were also on the work schedule.
Teresa had a knack for the computer systems side of things, so that was where most of her training took place. And she was much, much better at it than they knew.)
Much better.

We can do it, she said one morning, waking him up from a dead sleep.
Thomas rubbed his eyes groggily, not bothering to ask her what she meant. She’d tell him soon enough. She always did.

I know the security camera system like the back of my hand now. I’ve cued up all the recordings we need to loop for the night, then backtracked and erased my movements. It’s all set up.
Thomas was totally awake in an instant. His excitement made him almost laugh with happiness, but he was also scared to death. Their punishment the last time they were caught out of their rooms — the Crank pits — still haunted him, but after so long without his friends, he was desperate to try anything.

Are you sure we won’t get caught? he asked.
Very sure. I know where the guards are stationed. Everyone else will be asleep. And the lighting at night is so low that it will be really hard for someone to notice the loops. We’ll be okay.
One hundred percent okay?
Ninety-nine.
Good enough for me.
Then we go exploring tonight.
Open your door in twenty seconds, she told him just after midnight. I want to be in your room as fast as possible.

Thomas did exactly as she instructed, and less than half a minute later she joined him inside his quarters. It was the first time someone other than a WICKED employee had gone past his door. He surprised her — and himself — by pulling her into a fierce hug, squeezing her like she’d disappear if he let go. Thankfully, she returned the effort just as strongly.

Man, it’s good to see you, he said, still speaking with his mind, he’d grown so used to it.
She responded by hugging him even tighter.
Eventually, sadly, they let go. He sat on the bed and she sat at his desk.
“Let’s give it a few minutes, make sure the first loop is working,” Teresa said to him, smiling with anticipation. He’d never seen her so full of energy and excitement.
“What will we do if they catch us?” Thomas asked, relieved to use his real voice with her again. “This might set us back. I mean, we’ll be working more on the mazes and stuff. Are we sure we want to risk it? What if they take it away?”
He didn’t know why he bothered. Teresa answered only by rolling her eyes. They were going to explore and that was that.
After a few minutes of silence, Teresa spoke into his mind.

Let’s go, she said. And let’s stick to the telepathy just in case. The video will work great, but who knows who might hear us if we’re talking out loud. We can only speak if we run into our friends, and then only whisper. Sound good?
Sounds like a plan, he replied.

They opened the door to his room, looked both ways, then went for it.

I’ve got it all timed, Teresa said. When I say we have to leave for the next area, no arguing. Or else someone is going to catch us when the loops run out. 
Thomas merely nodded, and then they were running, his chest on fire.
A few turns, a trip through the elevator, a few more turns, always pausing to peek around corners, make sure no one was wandering the halls.
Their first stop was the sector of Group B. The goal was to meet Aris and Rachel — they had placards on their doors just like Thomas’s and Teresa’s. But when Teresa knocked on Aris’s door, there was no answer. They tried Rachel’s. Again, no response.
Teresa spoke with their special ability. These guys are either heavy sleepers, extremely obedient, or they’re out breaking the rules just like us.
Thomas nodded. Oh well. Should we go say hi to Newt and them now?
Teresa nodded and he took the lead, winding through the halls and stairways, glad for the dimmed lighting. Teresa communicated the pattern she’d set up with the camera loops to figure out the best route, and where to stop and wait. Finally they turned the last corner before the Group A sector and stopped dead. Thomas sucked in a breath. There was a young boy in the hall; he had to be only seven or eight years old, and was a little on the pudgy side. He sat with his back against the wall, arms wrapped around his knees. Tears covered his face. When he saw Thomas and Teresa, he went as pale as the moon and jumped to his feet.
“I’m s-s-sorry,” he stuttered. “P-p-please don’t tell on me.”
Thomas slowly crossed the distance between them and put a hand on the boy’s shoulder, trying to reassure him. “It’s okay, man, we’re just like you. Nothing to worry about.”
“What’s your name?” Teresa asked. Their whole plan was now in jeopardy, but the kid seemed so young, so innocent, so scared.
The boy burst into another round of tears, then answered through one of his sobs.
“They’re making me call myself Charles
”Thomas shook his head. “Well, that’s lame. We’re going to call you Chuck.”

2016. július 20., szerda

Új képek: Thomas, Will és Giancarlo


Ismét találtam néhány új képet, és amint összegyűlt egy bejegyzéshez való adag, hozom is nektek.

Elsőnek is Thomasról két új rajongókkal készült fotó érkezett Santa Fe-ből.



Július 6-án Will Görögországban járt, valószínűleg nyaraláson, és ott is lekapták őt pár fotó erejéig.



Giancarlo pedig július elején vett részt a Walker Stalker Conon Amerikában, amiről megosztott pár képet a twitter oldalán.



Forrás: twitter

2016. július 19., kedd

MTV Fandom of the Year szavazás


Idén is meghirdette az MTV csatorna az "Év rajongói" címet, ahol a jelölt sorozatokra és filmekre lehetett szavazni az MTV twitter oldalán keresztül. A Tűzpróba film is ott van a jelöltek között, és már tovább is jutott néhány fordulón, most a legjobb négy versenyénél tartunk.

Az MTV twitter oldalán lehet szavazni, úgy hogy a sorozat profilját kell retweetelni, (biztos értitek miről van szó, ennek nincs magyar megfelelője), így mi is szavazhatunk külföldről.


ITT éritek el azt a felületet, ahol a megfelelő képre kattintva, tovább tudok menni a film twitter oldalára, hogy retweetelhessétek azt. Szoros a verseny, és a negyedik fordulóban július 19-ig lehet szavazni. Hajrá! Hajrá!

2016. július 17., vasárnap

Dylan a Teen Wolf forgatásán


Pár nappal ezelőtt jelentek meg az első hivatalos fotók a Teen Wolf hatodik évadának új részeiből, amiben már teljesen biztos, hogy Dylan ugyanúgy fog szerepelni, ahogy eddig is. A Halálkúra forgatáson történt baleset miatt, egy ideig kétséges volt, hogy részt tud-e venni a sorozat forgatásán, de ezek szerint a rajongóknak nem kell többé emiatt aggódniuk.

Tehát kaptunk néhány új képet a hatodik évadból Dylanről, így mindenki láthatja, hogy már egész jól felépült és rendbe jött a baleset óta. A Teen Wolf forgatása júniusban kezdődött, és elvileg ősszel érkezik az új évad az MTV képernyőire.






Forrás: X, X

2016. július 15., péntek

The Fever Code könyvtúra állomásai


Már nem kell sokat, csak két hónapot várni az újabb előzménykönyv, a The Fever Code megjelenésére, ami idén szeptember 27-én érkezik. Ne feledjétek, ez még csak az AMERIKAI megjelenés, a magyar megjelenésről még nincs hír, de gondolom nem sokkal utána érkezik mindenképp. (Rá is kérdezek majd a kiadónál!)

A lényeg, hogy James a napokban tette közzé a The Fever Code könyv megjelenése miatti könyvtúra összes állomásának helyét és idejét, és ezek megint csak amerikai helyek és dátumok. Mindenesetre úgy gondoltam megosztom veletek, mert sosem lehet tudni, lehet, hogy valaki épp arra jár és nem szeretném, hogy az információk hiánya miatt lemaradjatok egy esetleges személyes találkozóról James Dashnerrel. Nem voltam még ilyen könyvbemutatón, de biztos lesz felolvasás, aláíráskérés, és így találkozni lehet az íróval. Meg gondolom a könyvet is meg lehet majd vásárolni a helyszínen.

Jöjjenek tehát a The Fever Code könyvtúra állomásai 2016-ban:


July 21 — July 24
San Diego Comic Con
San Diego Convention Center
San Diego, CA 92101

(Ezt azért emelem ki, mert ezek szerin James ott lesz az idei Comic-Conon is, és így remélem kapunk majd interjúkat, videókat és képeket!)

September 27 @ 7:00pm
Barnes & Noble
210 Americana Way
Glendale, CA 91210
(818) 545-9146

September 29 @ 7:00pm
Cuyahoga County Public Library Parma-Snow Branch
2121 Snow Road
Parma, OH 44134

September 30 @ 4:30pm
Page & Palette
32 S Section St
Fairhope, AL 36532
(251) 928-5295

October 1 @ 7:00pm
Books & Books
265 Aragon Avenue 
Coral Gables, FL 33134
(786) 554-1764

October 5 @ 7:00pm
Book People
603 N. Lamar Blvd
Austin, TX 78703
(512) 472-5050

October 6 @7:00pm
Barnes & Noble
230 Main Street 
White Plains, NY 10601
(914) 397-2420

October 13th @7:00 pm
West Point Grey United Church
4595 8 AVE W
Vancouver, BC V6R 2A4

October 17 @7:00pm
The King’s English
1511 South 1500 East
Salt Lake City, UT 84105
(801) 484-9100

October 25 @7:00pm
Barnes & Noble
200 East Northern Lights Blvd 
Anchorage, AK 99503
(907) 279-7323

October 26 @7:00pm
Barnes & Noble
421 Mehar Ave
Fairbanks, AK 99701
(907) 452-6400

November 11- November 13
Glader Con
Sheraton Atlanta Hotel
Atlanta, GA 30303

November 16 @7:00pm
Barnes & Noble
330 East 1300 South
Orem, UT 84058
(801) 229-1611

2016. július 13., szerda

Dylan Halálkúra forgatáson történt balesetéről


Korábban nem sok mindent lehetett tudni Dylan a Halálkúra forgatásán történt balesetéről, ami miatt elsőnek csúszott, majd pedig el is halasztották az utolsó film forgatását. Annyit lehetett olvasni az interneten, hogy az egyik kaszkadőr mutatványt tartalmazó autós jelenet forgatása közben sérült meg. Voltak oldalak, ahol azt írták elütötték, voltak, ahol azt, hogy az autó alá szorult, de nem is az a lényeg, hogy pontosan mi történt, hisz azt csak azok tudhatják, akik jelen voltak a helyszínen.
A lényeg, hogy Dylant baleset érte a forgatáson, súlyos baleset, így agyrázkódás, arci és egyéb sérülésekkel került aztán kórházba. Mindez március 17.-én történt és már július közepe van lassan, így Dylan biztos sokkal jobban van már négy hónappal később. Azóta nem nagyon lehet róla hallani és emiatt más munkái is csúsztak vagy épp csúszni fognak.

Habár szerintem senki nem hibás, és nem is kellene hibást keresni a baleset miatt, gondolom sokan mégis próbáltak rájönni, hogy kinek a hibájából történhetett a baleset. Találtam egy cikket online, amiben a baleset utáni nyomozás eredményeiről írtak néhány dolgot. Eszerint a film produkciós csapata okolható a baleset bekövetkezése miatt, mert idézem "a színész igen minimális utasítást kapott a jelenethez és a biztonsági zsinór is rövid volt". Ha jól értelmezem, amit a cikkben írnak, akkor az történhetett, hogy amikor Dylan ugrott az autóra, akkor a zsinór rövidsége miatt az visszarántotta és megakasztotta a mozzanatot és a lendület miatt visszaesett.

Másrészt a nyomozás eredményeként az is olvasható a forrás oldalon, hogy a korábban már megtervezett és begyakorolt jelenetet az utolsó percekben megváltoztatták, és nem tudtak épp ezért minden egyes apró részletet újra megtervezni és begyakorolni. Ez a változtatás növelte a sérülés kockázatát, hisz már két autó között kellett mozogni, amik nem is voltak egymással kapcsolatban.

A 20th Century Fox, vagyis a film készítőinek produkciós csapata azt nyilatkozta a nyomozás során, hogy igenis jól begyakorolták a megváltoztatott jelenetet, legalább ötször sikeresen. Nem teljesen értenek egyet a nyomozás eredményeivel, de nagyon sajnálják, ami Dylannel történt.

Biztos, hogy érdekes a dolog, és tudom, hogy kell a nyomozás, mert sosem lehet tudni, de akkor se értem, miért kell a hibást keresni. Szerintem ez egy szerencsétlen baleset volt, ami a kaszkadőr mutatványokat igénylő jeleneteknél bármikor előfordulhat, még akkor is, ha mindent megterveznek és begyakorolnak. Persze kérdés, hogy miért nem Dylan kaszkadőre csinálta ezt a jelenetet, ha tényleg ennyire veszélyes volt, de végül is nem érdemes ezen vitatkozni. Ami történt, megtörtént.

2016. július 11., hétfő

Halálkúra film rajongói poszterek


Sajnos elég messze van még a film a balszerencse miatt, ami a forgatást érte, így több mint másfél évet kell még várnunk a premierre. Nemrég azonban eszembe jutott, hogy milyen jó lenne összegyűjteni egy helyre a filmhez készült rajongói posztereket, így kutakodni kezdtem online. Sajnos nem találtam olyan sokat, mint amire számítottam, de amire ráleltem, azt hozom nektek. Kinek melyik tetszik a legjobban?



2016. július 9., szombat

Fanartok #5


A régi vázlatok között találtam Cassie, a korábbi szerkesztő partnerem, legutolsó bejegyzését, és nem szeretném tovább tartogatni, így gondoltam végre közzéteszem az oldalon. Íme egy kis csemege, néhány remek fan art a könyvekhez, amit Cassie régóta gyűjtögetett nektek. :)

Ismét egy fanartos poszt, mert gyönyörűek. *.*
(Az eddigieket egyébként ittittitt és itt tudjátok megnézni.)


Newt és Vaú.



Minho: Pihenj egy kicsit. Visszamegyünk.
Thomas: Ah... sokkal nehezebb, mint gondoltam.

2016. július 7., csütörtök

Új képek: Giancarlo, Ki Hong, Thomas, Will és Kaya


Ismét itt vagyok, és ismét hoztam a legújabb képeket a színészeinkről az utóbbi napokból. Megint összegyűlt egy posztra való adag, így érkezzenek a képek. :)

Giancarlo még június végén vett részt a Saturn Awardson, ahol több kép is készült róla, íme egy kis ízelítő.



2016. július 6., szerda

Kivel mi a helyzet manapság: Blake és Aml


És akkor az utolsó két színészünk következik, akik habár csak az első filmben szerepeltek, de nem szeretnék megfeledkezni róluk sem, mert biztos vannak olyanok köztetek, akiket érdekel Blake és Aml. Nézzük meg utoljára, hogy velük mi minden történt manapság.


Blake-ról nem találtam szinte semmit, csak egy újabb filmjéről tudok. Tavaly kapta meg Josh szerepét a The Late Bloomer című filmben, ahol a főszereplő fiatal barátját fogja alakítani. A film idén fog kijönni Amerikában.


Aml Ameen 2015-ben játszotta a Netflix új sorozatának, a Sense8-nak az egyik főszerepét, de idén robbant a hír, hogy a második évadban kilépett a sorozatból, így Capheus karakteréhez egy másik színésszel cserélték ki, így a sorozat 2. évadában Aml már nem fog szerepelni.
Idén jött ki egy újabb filmje is, a Soy Nero, amit még februárban mutattak be a Berlini Filmfesztiválon.

Forrás: X, X

2016. július 5., kedd

Kivel mi a helyzet manapság: Katherine, Nathalie és Jacob


Korábban sorban vettük végig, kivel mi történt az utóbbi hónapokban, és habár lehet úgy tűnt nektek, de nem felejtkeztem el a mellékszereplőkről sem, csak a VESZETT AKTÁK HETE miatt későbbre tolódott a velük kapcsolatos bejegyzés. Ma nézzük meg mi a helyzet Katherine, Nathalie és Jacob körül.


Katherine ugyebár tavaly kapta meg az idén indult új sorozat, a Shadowhunters főszerepét. A sorozat első évadát már le is adták Amerikában az első 13 résszel, és jövőre érkezik a második évad. A forgatás nyáron indul, pontos időpont még nincs, és elvileg jövőre késő télen/tavasszal kerül képernyőkre a második évad.
Emellett idén három filmben is kapott még kisebb szerepet, melyek a Little Savages, Is that a gun in your pocket? és az Indiscretion címet viselik.



Nathalie Aidenhez hasonlóan a Trónok harca sorozat egyik karakterét kelti életre, és ő is szerepelt a nem olyan régen véget ért 6. évadban Missendei szerepében. Idén nyáron kezdik majd a sorozat 7. évadának a forgatását, vagyis ez lesz Nathalie következő munkája valószínűleg.
Aztán májusban derült ki a hír, hogy Nathalie a 7. film után, a Halálos iramban 8. részében is fel fog tűnni majd. És ha még nem írtam volna róla, még év elején derült ki, hogy szerepet kapott az új Titan című filmben is. 


Jacobról nem találtam sok infót, de amit igen, azt hozom. Elsőnek is, nem olyan régen szerepet kapott az AMC új készülő sorozatában, a The Son-ban, ahol a főszerepet játszó Pierce Brosnan fiatalkori verzióját fogja alakítani. A sorozat egyébként Philipp Meyer azonos című könyvének adaptációja lesz.
Emellett idén érkezik két filmje is, a Free State of Jones és a North, és jövőre pedig a Transformers 5. részében fog feltűnni.

Forrás: X, X, X

2016. július 3., vasárnap

VESZETT AKTÁK HETE: 7. nap


Elérkeztünk a VESZETT AKTÁK HETE utolsó napjához, és ma hozom az utolsó részletet a The Maze Runner Files-ból. Remélem tetszettek a részletek, és az egész heti menet. Fogadjátok szeretettel az utolsó posztot is. :)


7. részlet:

Minho, Harmadik Szakasz

Még csak három nap telt el azóta, hogy a Berg elhozta őket a Perzseltföldről, de Minho kezdett egyre feszültebb lenni. Bedobták egy nevetségesen kicsi szobába rengeteg kajával egyetemben, de minden mást figyelmen kívül hagyva. A tapéta csíkjait számolgatta, és arcokat képzelt a csavaros mintákba. Semmit sem tudott Thomasról, vagy a többiekről.
A negyedik nap reggelén meglátogatta a Patkányember, két fegyveres őr társaságában.
- Kövess – csak ennyit mondott.
- Nincs ölelés vagy puszi? – kérdezte a fiú – Hiányzott az a ronda pofája.
- Kövess, vagy nagyon megbánod – válaszolta kifejezéstelen arccal a férfi.
Minho megadóan felsóhajtott, és követte. Nem volt abban a hangulatban, hogy szökéssel kísérletezzen. És tudta, bármi is következik, még mindig jobb, mint még egy percet eltölteni abban a szobában.
Követte a Patkányembert egy hosszú folyosón egy apró kamrába, ahonnan számozott ajtók nyíltak.
- A nyolcas szoba a tied – jelentette kis a férfi. Rámutatott a szóban forgó ajtóra.
- Igazán? – szólalt meg Minho pár másodperc csend után – És mit kellene nekem ott csinálnom?
- Csak egy egyszerű tesztet kell elvégezned – magyarázta a Patkányember – Biztosítalak, semmi olyasmit, mint a Próbák. Ha jobban meggondolom, talán a te teszted a leggyorsabb és a legkönnyebb az összes közül. Egyetlen kérdést tesznek fel, és neked csak egy szóval kell válaszolnod. Egyszerűnek tűnik?
Túl egyszerűnek.
- Tényleg azt hiszi, hogy valaha meg fogok bízni magában, bökött?
- Parancsolsz?
Minho megrázta a fejét.
- Esküszöm, ha még egyszer bántani merészel engem, vagy a barátaimat, addig nem nyugszom, amíg holtan nem látom.
A férfi önelégülten vigyorgott, ami ha lehet, még jobban felhúzta Minhót.
- A szavamat adom, hogy egyedül a válaszod határozza meg, hogy mi fog történni. Ettől kezdve saját akaratotokból cselekedtek. A Próbák véget értek.
Minho szívesen megragadta és megrázta volna a Patkányembert mérgében. Tudta, hogy nincs más választása, de őrületbe kergette a férfi modora.
- Készen állsz? – kérdezte a Patkányember.
Minho csak horkantott. Odasétált a nyolcassal jelölt ajtóhoz, és kinyitotta. Meglepődött – nem látott szokatlan szerkezeteket vagy bonyolult gépeket, csak egy apró, bézsszínű szobában találta magát, a padló barna járólappal volt kirakva, és egy egyszerű faszék alkotta a berendezést. Egy fehér tábla lógott a szemközti falról, mellette pedig egy magas, izmos férfit látott, zöld műtősruhában és fehér orvosi köpenyben. Tökéletesen fésült fekete haja, és a legrondább bajusza volt, amit Minho valaha is látott.
- Üdv – kezdte – A nevem Lincoln. Kérlek, foglalj helyet.
A kíváncsiság győzött.  A fiú leült, tűnődve, mit is kezdjen a kezeivel. Végül összefonta őket az ölében.
- Most figyelj, ha megkérhetlek – mondta Lincoln hideg, orvosi hangon.
A férfi megfordult, és az ujjával írni kezdett a tábla bal felső sarkába, az érintése nyomán fényes piros csíkok maradtak.
Az első szó, amit Lincoln leírt a Thomas volt. Lejjebb ment néhány centivel, és újabb nevet írt le; Newt.
A két név alá még leírta Serpenyő és Aris nevét is. A férfi áttért a jobb sarokra, és felírta Harriet nevét. Alá Sonya, Teresa, és Minho legnagyobb meglepetésére Brenda neve került.
Mikor Lincoln végzett a nyolc névvel, azok vörösen világítottak a táblán, egységesen elosztva. Megint szembefordult a fiúval.
- Megerősíted, hogy ismered ezt a nyolc személyt?
- Igen, zsenikém, ismerem őket – Minho a szemét forgatta – A Patkány azt mondta egy kérdést teszel fel nekem, ez lett volna az?
- A tényleges teszt még nem kezdődött el. Ez az, amit mi előkészítésnek hívunk. Kérlek, válaszolj a bevezető kérdésre, mielőtt elkezdenénk a tesztet – Ismered…?
- Igen! – kiáltotta Minho – Ismerem őket. És most?
Lincoln semmi jelét nem adta, hogy elvesztette volna az önuralmát. Nyugodtan válaszolt.
- Köszönöm.
A férfi a mennyezet egyik sarkát kémlelte. Minho hátrafordult, hogy láthassa, mit néz. Egy késlegyet látott a falon, a vörös fény miatt lehetetlen volt nem észrevenni.
Minho látta az ismerős feliratot a testén: VESZETT. Felbukkant néhány Útvesztős emlék az agyában. Újra a magas alakra nézett.
Természetesen megfigyelik az egészet, gondolta. De most komolyan késlegyeket használnak? Nem látott egyet sem, mióta elmenekültek az Útvesztőből.
- Rendben, készen állunk, hogy megkezdhessük a tesztet – mondta a férfi hangosan, visszaterelve Minho figyelmét.
- Ahogy mondtad, egyetlen és csak egyetlen kérdést teszek fel. A válaszod ugyancsak egy szóból állhat. Ha készen állsz, tíz másodperc múlva felteszem a kérdést.
Minho rövid kacajt hallatott, hogy megmutassa, mennyire abszurd az egész helyzet, de azért bólintott.
Mikor letelt a kijelölt idő, Lincoln elkezdett beszélni. Komoly hangja elárulta, hogy minden egyes szót alaposan átgondolt, mielőtt kimondta volna őket.
- Az orvosaink megállapították, hogy szükséges egy mélyreható vizsgálat a további adatok megszerzéséhez. De megengedjük, hogy egyet megmenthess az alanyok közül. Ki lesz az, aki életben marad? Íme, a kérdésed.
Eltelt öt teljes perc. Minho mélységes csendbe burkolódzott. Nem lehet igaz. A VESZETT tényleg arra jutott, hogy szétszabdalja a barátai agyát?
- Minho – szólalt meg Lincoln – Megértem, ha szükséged van egy kis időre. Ez nem könnyű kérdés, de szükségem van a válaszodra.
- Nem fogok válaszolni az idióta kérdésére – fakadt ki Minho, meglepődve saját hangján. Minden szava keményen pattant.
- Ez nem játék. Az emberek, akik a listán vannak, a VESZETT tulajdonát képezik, az egyetlen dolog, ami hátramaradt, hogy fizikailag is tanulmányozzuk őket. A barátaid abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy életüket feláldozhatják az emberiség megmentésének oltárán.
Minho némán fortyogott.
A férfi folytatta.
- Légy hálás, a pszichológusaink megállapították, hogy ez a Próba hasznos lesz. Legalább az egyikőjüket megmentheted.
Minho elkapta a tekintetét Lincolnról, és lenézett a kezére. Csodálkozva állapította meg, hogy a szék oldalait szorongatja. Foltok úsztak a szeme előtt, a fejébe szökött a vér, mintha hallotta volna, ahogy az ereiben pumpálódik a szíve felé. Soha nem érzett még ilyen haragot, mióta felébredt a Tisztáson. Soha.
- Mennyi időre van…
- Nincs szükségem időre! – ordította Minho, mielőtt Lincoln befejezhette volna – Nem vagyok hajlandó válaszolni. Ha megtudom, hogy bármelyikükhöz is hozzáér, esküszöm…
- Tartok tőle, nincs választásod – a férfi hangja határozott volt, nem tűnt zaklatottnak.
- Szorít az idő, be kell fejeznünk a tervezetet. Szükségünk van az agyukra a tanulmányhoz.
- Nem hagyom, hogy ezt tegyék – mondta Minho higgadtan – Ha valamelyiküket bántják, végeztem. Végezzék el rajtam a tesztjeiket és a Változóikat, felőlem annyit, amennyit csak akarnak, de hagyják ki őket ebből.
- Igazán sajnálom Minho, de ilyen lehetőség nincs. Szükségünk van a válaszodra. Ezután pedig tesszük, amit tenni kell, hogy… továbbra is számíthassunk a segítségedre.
- Mit akar ez jelenteni?
- Azt, amit mondtam – Lincoln állán megfeszültek az izmok – Tehát, melyik nevet választod?
- Mind a nyolcat – válaszolta Minho.
- Csak egyet választhatsz.
- Mindegyiket.
- Egyet, és csak egyet.
- Mindenkit.
Lincoln tett egy lépést felé.
- Megkérdezem utoljára, mielőtt drasztikusabb eszközökhöz folyamodnék. Melyik barátodat szeretnéd megmenteni?
- Minden egyes barátomat.
Lincoln melléállt, és talpra rángatta a pólójánál fogva.
- Válassz most!
Minho megrémült, de azonnal száműzte a félelmet.
- Mindenki.
A férfi hátrahúzta ökölbe szorított kezét, és megütötte Minho arcát. A fejében fájdalom robbant, és a padlóra esett. Fények villództak a barna járólapokon néhány centire a szemétől. Lincoln a gallérjánál fogva felállította, majd szembefordította magával. Újra egymás szemébe néztek. Félelmetes ereje volt; nem volt választása.
- Melyik nevet választod? – kérdezte Lincoln.
Minho úgy érezte, mintha eltört volna az arccsontja, vér ízét érezte a szájában, de nem adta fel.
- Nem választok – egy adag sűrű vért köpött a férfi arcába.
Lincoln meghökkent, és újra megütötte. Erősen szorította a fiút, nem engedte, hogy újra elessen.
Újabb fájdalomhullám, fények.
- Minho – szólította meg Lincoln veszélyesen nyugodt hangon - Melyik nevet választod?
- Nem – nyögte.
A férfi ezúttal az arca másik oldalán ütötte meg. Újra. És újra. Minho úgy érezte, mintha a feje helyén pép lenne.
- Döntsd el most – mondta Lincoln két nehéz lélegzet között – Melyik nevet választod?
Minho nem értette, hogy miért szükséges ez. A zavarodottság csak egyre makacsabbá és dühösebbé tette.
- Mindet – válaszolta szégyenkezve, hogy már csak nyöszörögni képes.
- Csinálhatjuk ezt egész nap – mondta Lincoln – Nem mész el innen addig, amíg nem kapok választ a kérdésemre. Csak egy nevet kell mondanod. Mondd ki. Tehát melyik? Hadd halljam!
- Mindenki, te rohadt, kibökött plottydarab – mosolygott Minho.
Lincoln arcán meglepett kifejezés suhant át, de amilyen gyorsan jött, el is tűnt. Hátralépett, és lesimította a ruháit.
- A tesztnek vége – mondta a férfi – Elmehetsz.
A következő pillanatban őrök jöttek be a szobába, és visszakísérték a szobájába a döbbenettől és zavarodottságtól még mindig néma fiút.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. július 2., szombat

VESZETT AKTÁK HETE: 6. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


6. részlet:

Thomas első emléke a Kitörésről

Öt nap telt el azóta, hogy Thomast bezárták a fehér szobába. Az ötödik napon, miután elvégezte a szokásos tevékenységeit – edzés, evés, gondolkodás, újra – lefeküdt a földre aludni, hogy megszabaduljon új, borzalmas világától legalább egy kis időre. Rövid időn belül elaludt, és az álom sem váratott magára.
Kicsi volt még, nem tudta volna megmondani pontosan, mennyi idős. Egy sarokban kuporgott, átkarolva a térdeit, reszketve félelmében. Az apja – a férfi, aki fogta, mesét olvasott neki, megpuszilta és megölelte őt – tombolt, gyűlöletes dolgokat üvöltött, összetörve a berendezést. Az anyja megpróbálta megállítani, de a férfi ellökte magától, mintha nem ismerné meg. Az asszony megbotlott, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, de végül nekiesett a falnak alig egy méterre Thomastól.
Zokogva kúszott a fiú felé, és megölelte őt.
- Ne aggódj, kicsim – súgta – Hamarosan itt lesznek, és elviszik őt.
- Kik? – kérdezte Thomas. A hangja annyira vékonyan csengett, hogy belesajdult álmodó énjének szíve.
- Az emberek, akik gondoskodni fognak róla – válaszolta az anyja – Emlékezz, az édesapád nagyon, nagyon rosszul van. Ez nem ő. Ez a betegség.
Hirtelen a férfi szembefordult velük, arca lángolt a dühtől.
- Betegség? Jól hallottam, azt mondtad betegség? – minden egyes szó méregként csepegett a szájából.
Az édesanyja megrázta a fejét, szorosabban szorítva magához Thomast.
- Miért nem mondtad, asszony? – folytatta az apja, és tett feléjük egy lépést. Zihált, hogy levegőhöz jusson, a mellkasa szaporán járt fel és alá, a keze hol ökölbe szorult, hol elernyedt – A Kitörés. Mondd el a fiúnak, hogy is működik ez. Mondd meg neki az igazságot. Az apád elkapta a Kitörést Thomas. Igazán szépen halad előre – még egy lépés – Az anyád is elkapta. Bizony. Nemsokára egyenként rágja le az ujjait, és azt szolgálja fel neked reggelire. Eszelősen kacag majd, miközben kitöri az ablakokat, hogy a szilánkokkal vágja fel az ereidet. Őrült lesz, akárcsak az apád, fiam.
Még egy lépés. Thomas szorosan lehunyta a szemét, remélve, hogy mikor kinyitja, eltűnik az egész. Az álmodó része azt kívánta, bárcsak vége lenne már.
- Nézz rám fiam – vicsorogta a férfi – Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek.
Nem tehetett róla. Thomas mindig megtette, amit az édesapja kért tőle. Az édesapja most nyugodtnak látszott. Kivéve egy dolgot. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy minden vér kiment belőle.
- Ez az – mondta – Jó fiú. Nézz rám. Őrültnek látszok? Hm? Annak?
Az utolsó két szót már üvöltötte.
- Nem, apám– válaszolta Thomas, csodálkozva, hogy ki tudja ejteni ezeket a szavakat remegés nélkül.
- Tévedsz, fiam – a férfi arcát újra ráncokba gyűrte a harag – Őrült vagyok, fiú. Egy bolond. Fel foglak falni mindkettőtöket vacsorára, és minden egyes falatot kiélvezek.
- Elég! – sikoltotta az anyja, a magas hang fájdalmasan hasított bele Thomas dobhártyájába – Most azonnal hagyd abba! Esküszöm, ha csak hozzá mersz érni a fiamhoz, kitépem a szívedet.
A férfi felkacagott. Hátravetette a fejét, és csak kacagott, kacagott, az egész teste rázkódott, betöltve az egész házat a borzalmas hanggal. Thomas soha nem hallott még ilyen rémisztő hangot. De a férfi nem hagyta abba, csak nevetett, nevetett és nevetett.
- Elég! – sikított újra az asszony, újra és újra ismételgetve, míg végül a fiú nem bírta tovább, és befogta a fülét.
Hirtelen meghallották a kapucsengő hangját, amely nem sokkal harsogta túl a férfi őrületét. Mindketten mélységes csendbe burkolództak. Az édesapja a bejárati ajtó felé pillantott, az arcán nem látszott más, csak színtiszta félelem.
- Itt vannak – az anyja hangja elcsuklott – Édesem, életem szerelme, itt vannak, hogy elvigyenek.
Thomas felébredt.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

2016. július 1., péntek

VESZETT AKTÁK HETE: 5. nap


Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)


5. részlet:

CÍMZETT: Randall Spilker
FELADÓ: Ladena Lichliter
TÁRGY: Hihetetlen

Tudom, hogy rosszul vagy, de épp most érkeztek meg a jelentések. Láttad őket? Randall, ezek nem csak pletykák. Legalább 27 megerősített észlelést kaptunk a fertőzött csoportoktól. A vírus nem végzett velük! Az orvosok és a kutatók értetlenül állnak a dolog előtt. Az Epicentrum népességének többsége totál megőrült, mintha állatok lennének. Szörnyetegek!
De nem ez a legrosszabb. Bekövetkezett, amitől a Koalíció a legjobban félt, a fertőzötteknek volt idejük elszökni a táborokból. A Koalíció úgy tudta, hogy a lappangási idő, és halál beállta sokkal gyorsabban következik be. Érkeznek a jelentések a tünetekről, már a városokból is. Mindenhonnan.
Randall, hatalmas, hatalmas válság nehezedik a vállunkra. Hallgatniuk kellett volna ránk. Hallgatniuk kellett volna.
Isten, segíts meg.

LL


CÍMZETT: John Michael
FELADÓ: Katie McVoy
TÁRGY: Néhány utolsó szó

John,
Lehetetlen megállítani. Igazad volt. Nem szívesen ismerem be, de így van. Minden erőfeszítés a terjedés megállítására eredménytelennek bizonyult. A vírus minden másodpercben újabb áldozatokat szed. Az egyetlen reményünk, hogy az Immunisakról szóló pletykák igazak. Talán ők az egyetlen esélyünk a túlélésre.
Egy gyógymód. Képtelen vagyok másra gondolni. Valahogy meg kell találnunk az ellenszert.
Hallottad, hogy a média milyen nevet adott neki? A Kitörés.
Tudom. Az én hibám. Elmegyek. Senkit sem akarok megfertőzni.
Igaz barát voltál ebben az őrületben.
Viszlát, John.
Katie

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)