2015. április 29., szerda

Információk a Halálkúra filmről


Igen, jól olvastátok, most a Halálkúra filmről hozok nektek két nagyon fontos információt. Tudom, hogy a könyv is csak a napokban jelent meg nálunk, és a Tűzpróba filmig is hónapok vannak még hátra, de érkezett két nagyon fontos hír a Halálkúra filmről.

Az első, amit már korábban is pletykáltak egy ideje és Wes is utalgatott rá, de úgy tűnik, hogy már hivatalos... a Halálkúra könyvet nem szedik ketté két külön filmmé, mint azt manapság szokták a könyvadaptációknál, hanem csak egy filmet készítenek belőle. Én nagyon örülök a hírnek, hisz így lehet egy remek filmet csinálni, két gyengébb helyett. Végre egy stúdió, amelyik belátta, hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni, és végre ők nem csak a dollárkötegeket látják a szemük előtt, hanem van némi józan eszük is. (Bárcsak több ilyen lenne!) Tehát immár hivatalos, hogy a Halálkúra könyvből egyetlen film érkezik, vagyis marad a "három könyv - három film" felállás.

A másik hír, amit kaptunk, immár ez is hivatalos, a Halálkúra film amerikai mozis premierjének dátuma. A Halálkúra film 2017. február 17.-én érkezik az amerikai mozikba. (Nálunk feltehetően ugyanazon a héten majd.) Vagyis a megkezdett szokástól eltérően nem a Tűzpróba után egy évvel kapjuk meg az utolsó filmet, ahogy erre eddig számítottunk (ez 2016 szeptember lett volna), hanem jó egy fél évre rá, vagyis a 2. és a 3. film között több mint másfél év fog eltelni.
Biztos meg van az oka a döntésnek, szerintem a színészek nem érhettek rá vagy talán nem akarják elsietni a dolgot, nem tudjuk miért tolták el még fél évvel a várható megjelenéshez képest, a lényeg hogy a Halálkúra film tehát 2017. február 17.-én kerül mozikba Amerikában.

2015. április 27., hétfő

James Dasher: Halálkúra kibeszélő (spoileres!)



Végre ez a nap is elérkezett, biztos vagyok benne, hogy már mindenkinél ott lapul a Halálkúra. Volt némi kavarás a megjelenés pontos dátuma körül, de végül április 16-án már kapható volt a boltokban a könyv. A borító gyönyörű (talán ez a kedvencem a három közül), a hosszúságát tekintve pedig a könyv 399 oldal. 
Érdekesség, hogy a könyv végén kaptunk a kiadótól egy meglepetést, hiszen a Halálkúra cselekménye csak a 381. oldalig tart, onnantól kezdve Az Útvesztő trilógia előzménykönyvéből olvashatunk nagyjából 14 oldalt(!). Mit ne mondjak, meglepett a dolog, de rettentően örültem neki, már nagyon várom a szeptembert, hogy a kezembe tarthassam a Halálparancsot.. :)

Nem is húznám tovább az idő, most ti következtek. Itt nyugodtan leírhatjátok a véleményeteket Az Útvesztő trilógia befejező részéről, legyen az pozitív vagy akár negatív. Kikötésként ismét csak annyit szeretnék kérni, hogy a véleményetek kifejtése maradjon kulturált keretek között. 

Ez a poszt egy hétig a legfelső posztként fog megjelenni, de ettől függetlenül lesz frissítés az oldalon, csak az új bejegyzések a kibeszélő alatt kapnak majd helyet. :)

Nyereményjáték eredményhirdetés


Múlt héten tartott a legújabb nyereményjátékunk James Dashner Halálkúra könyvének egy példányáért, amire igen sokan jelentkeztetek. Mára ígértem az eredményt, és hozom is nektek, de előtte szeretném mindenkinek megköszönni a részvételt. :)

Mielőtt elárulnám a nyertes nevét, még megosztom veletek a helyes válaszokat. Nem mintha már számítana egy kicsit is, de azért így utólag azért szeretném leírni. Két kérdésre kellett helyesen válaszolni, melyek a következők voltak:

1. Mi a Halálkúra eredeti angol címe? - The Death Cure
2. Hány előzménykönyv készült eddig a trilógiához? - 1 darab, a The Kill Order (Ami egyébként 2015 szeptemberben érkezik magyarul!)

Nem is húznám tovább az időt, íme a nyertes:

a Rafflecopter giveaway
Gratulálunk a nyertesnek!
A többiek pedig ne csüggedjenek, terveink szerint lesz még bőven nyereményjáték az oldalon. :)

2015. április 25., szombat

Szavazás: Melyik legyen az új fejléc?


Mint biztos emlékeztek rá, már több mint két héttel ezelőtt írtuk ki a fejléctervezős felhívásunkat, melyben arra kértünk titeket, vagyis pontosabban azokat, akiknek van hozzá kedve, kreativitása és szabadideje, hogy tervezzetek nekünk egy új fejlécet az oldalra, amit a hamarosan bekövetkező dizájnváltáskor raknánk majd ki.

Nem számítottunk sok munkára, de azért érkezett néhány, amit nagyon szépen köszönünk nektek. :) Aggódtunk is, hogy mi lesz velünk, ha senki se küld, mert egyikünk se valami nagy photoshop mester, de azért csak megoldottuk volna valahogy. Mindenesetre küldtetek be néhány fejlécet, vagyis van mi közül választani. Azt írtuk a felhívásban, hogy mi fogunk dönteni a munkák közül, de sajnos ez nem jött össze, mert nem tudtunk húgommal közös nevezőre jutni, így gondoltuk mégis szavazásra visszük a dolgot, és akkor döntsetek ti. (Látjátok, ilyen hátránya lehet annak, ha ketten vezetnek egy oldalt. :)

Megmutatjuk nektek a beérkezett munkákat, és ti szavazhattok róla, hogy melyik kerüljön ki az oldalra. Április végéig kint marad a szavazás, annyi idő bőven elég a döntéshez, és amelyik fejléc a legtöbb szavazatot kapja tőletek, az kerül ki az oldalra meghatározatlan időre, mikor elérkezik a dizájnváltás. (Ez valamikor májusban lesz előreláthatólag.)

Az alábbi munkákat kaptuk tőletek: :)

1. FEJLÉC


2. FEJLÉC


3. FEJLÉC

Az oldalsávban felülre kirakott szavazásnál tudjátok kiválasztani a nektek legjobban tetsző munkát. Hajrá, várjuk a véleményeteket! :)

2015. április 24., péntek

The Maze Runner Files magyar megjelenéséről


Még hozok nektek egy kisebb hírt mára, hogy azért valami jó hír is legyen az előzetes elmaradása után. Rákérdeztem ma a Cartaphilus Kiadó egyik munkatársnál a The Maze Runner Files esetleges magyar megjelenésére, hisz többen is kértétek. Én szinte biztos voltam benne, hogy nem fog megjelenni magyarul, hisz nem is igazi könyv, de azt a választ kaptam, hogy a Cartaphilus Kiadó tud a Files létezéséről, és tervben van véve, hogy egyszer majd megjelentetik magyarul. Azt még nem tudni, hogy mikor és milyen formában, de terveznek vele, és ez mindenképp pozitívum.



Vagyis örülhetünk, hogy valamikor valamilyen formában majd ezt is olvashatjuk. Ki örül neki? :)
(Amint lesz róla bármi információ, természetesen hozzuk a részleteket.)

Hírek a Tűzpróba előzetesről


Korábban ugyebár az a pletyka kezdett el terjedni az interneten, hogy elvileg április 24-én érkezik az első teaser előzetes a Tűzpróbához. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ez nem ránk vonatkozott, hanem a sajtó tagjaira, akiknek ugyanis 23-án, a CinemaCon rendezvényen levetítették az előzetest.

Több sajtós oldal is írt egy rövid véleményt az előzetesről, és mindannyian kiemelték, hogy az előzetes alapján a Tűzpróba még nagyszabásúbbnak ígérkezik, mint Az Útvesztő volt.
Mi mindent láthatunk majd az előzetesben a a sajtó szerint?
  • a Thomas és Teresa csókot
  • az új szereplőket, mint például Aris, Brenda, Jorge vagy a Patkányember
  • néhány akciójelenetet
  • képeket a Perzseltföldről és a lepusztult városokról
  • képeket a Buggyantakról


Hogy mikor kerül fel online ez az előzetes, az rejtély, de bízzunk benne, hogy ma mi is megkapjuk, hisz hosszú még a nap. :) Ha meg nem, akkor nem tehetünk mást, hanem várunk. Amint lesz valami, természetesen azonnal hozzunk nektek. :)

2015. április 23., csütörtök

Érkezik magyarul a Halálparancs!


Biztos sokan tudtok már róla, hisz ismeritek és láttátok a Halálkúra könyv végében, de azért szerettem volna írni erről néhány gondolatot. Az Útvesztő trilógia ugyebár véget ért a Halálkúra könyvvel, és James Dashnen nem is tervezi folytatni. Többször is nyilatkozta, hogy ez így kerek egész történet, nem fogja folytatni, mert nem is lenne igazából mivel. Tökéletesen egyetértek vele. Nincs idegesítőbb az erőltetett folytatásoknál.


De a trilógia után James írt egy előzménykönyvet, mely Az Útvesztő trilógia előtti eseményeket mutatja be és gyakorlatilag arról szól, hogyan alakult ki az a világ, amiben Thomaséknak kellett élniük. Hogy miként jött létre és terjedt el a Kitörés, hogy pusztult el a világ, hogy alakult meg a VESZETT, és hogy mi vezetett az Útvesztőhöz. Ennek az előzménykönyvnek a The Kill Order a címe, és tudjuk, hogy meg fog jelenni magyarul, méghozzá 2015 őszén. Korábban csak ennyit tudtunk a kiadótól, de most a Halálkúra végébe rakott kis részlet előtt kiderült, hogy szeptemberben érkezik a The Kill Order, ami magyarul a Halálparancs címet kapta.


A Halálkúra végén tehát található egy 15 oldalas "előzetes" a Halálparancsból, ami alapján jónak ígérkezik a könyv. Bevallom engem valamiért sosem hozott annyira lázba, és ha nem jelent volna meg magyarul, akkor sem haltam volna bele, de ha már így alakult, akkor természetesen örülök neki és biztosan el fogom olvasni. :)

Amint lesz bármi információ a pontos megjelenésről, a borítóról, vagy épp a magyar fülszövegről, tájékoztatni fogunk titeket róla.

Emellett lenne egy kérdésem hozzátok. Ugyebár létezik egy kiegészítő kis könyv Az Útvesztő trilógiához, aminek a címe The Maze Runner Files ("Az Útvesztő Akták"). Ez egy 50 oldalas e-könyv, ami papírformában nem jelent meg Amerikában sem, és ami kiegészítő információkat tartalmaz a trilógiához. Olyanokat, mint emailek, amiket a VESZETT dolgozói váltottak egymással, feljegyzések, akták, titkos infók. Ez tehát nem is igazi könyv, hanem különféle dokumentumokat tartalmaz, amik olyan, mintha a VESZETT emberei készítették volna őket.


Tehát a kérdésem az lenne, hogy titeket érdekelne ez a kis kiegészítő könyv? Rákérdezzek a kiadónál, hogy esetleg meg akarják-e jelentetni? Nem hiszem, hogy sok rá az esély, hisz mondom ez csak egy 50 oldalas kiegészítő "iromány", de ha szeretnétek akkor rákérdezek. :)

2015. április 22., szerda

Véleményem a Halálkúra könyvről - Anna


A véleményen némileg SPOILERES így csak az olvassa el, aki már elolvasta a Halálkúra című könyvet! :)


Annyit írnék még bevezetőnek, hogy a Halálkúráról írt véleményemet már korábban kiraktam a saját könyves blogomra, így ugyanazt fogom nektek ide bemásolni. Remélem nem bánjátok. :)


Régóta vártam az első rész után a folytatást, és szerencsére már az egész trilógia megjelent magyarul. Imádtam Az Útvesztőt, szerettem a Tűzpróbát, annak ellenére, hogy nem ért fel az első rész zsenialitásához, így félelemmel vegyes izgalommal vártam az utolsó részt. Féltem, hogy csalódni fogok, hisz odakint Amerikában ez a legmegosztóbb könyv, ezt szerették legkevésbé a rajongók. A Halálkúrának sem sikerült túlszárnyalnia Az Útvesztőt, és sajnos a Tűzpróbát sem. Ha választani kellene a kettő között, akkor inkább hasonlít a Tűzpróbához, és mivel már az is sokakat megosztott, így szerintem a Halálkúrával ugyanez lesz a helyzet.

2015. április 20., hétfő

Véleményem a Halálkúra könyvről - Cassie


A véleményen erősen SPOILERES így csak az olvassa el, aki már elolvasta a Halálkúra című könyvet! :)

Elöljáróban annyit, hogy a könyvet már csütörtökön elkezdtem olvasni és csak szombaton fejeztem be. Aki olvasta a véleményemet a Tűzpróbáról az mostanra már tudhatja, hogy ha engem egy könyv magával ragad, akkor nem napok, hanem órák alatt végzek vele. Na, ez a Halálkúra esetén nem így történt
.
Nem akarom lehúzni a könyvet, mert nem rossz. Miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan építsem fel ezt a kritikát, az jutott eszembe, hogy talán nem is a könyvben van a hiba, hanem bennem. Úgy értem, hogy a Tűzpróbát rettentően vártam és éppen ezért első olvasásra elsiklottam a kisebb-nagyobb problémái felett. Persze a Halálkúrát is nagyon vártam, de valamiért itt már nem tudtam nem észrevenni, hogy bizony sok ponton elvérzik a könyv – pláne, mint egy trilógia befejező része.

Röviden és tömören: többet vártam az utolsó kötettől.

Na de nézzük szép sorjában, hogy mikről is van szó.

A véleményem tovább olvashatod az ugrásra kattintva. :)

2015. április 19., vasárnap

Újabb nyereményjáték: nyerd meg a Halálkúra egy példányát!


Korábban már utaltam rá, hogy lesz egy meglepetésünk számotokra, és itt az idő, hogy lerántsuk róla a leplet. Ismét egy nyereményjátékkal készültünk, méghozzá a frissen megjelent Halálkúrát, a trilógia utolsó, befejező részét lehet megnyerni. Voltunk olyan szerencsések, hogy a Cartaphilus Kiadó rendelkezésünkre bocsátott egy recenziós példányt a könyvből, és úgy döntöttünk, hogy ezt kisorsoljuk köztetek. Mi magunk is megvettük a könyvet, így kettő lett volna belőle, így gondoltuk csinálunk belőle egy nyereményjátékot. :)

Ezúton is köszönjük a könyvet a Cartaphilus Kiadónak!



Aki régi olvasónk az már tudja, hogy mennek errefelé a nyereményjátékok, viszont az újaknak szeretném még egyszer leírni, hogy mi lesz a dolgotok. Az alább található Rafflecopter doboz segítségével zajlik a játék. A neveteket és email címeteket kell megadnotok, aztán mindössze két kérdésre helyesen válaszolni, és máris esélyetek lesz megnyerni a könyvet.

Figyelem! Mindkét kérdésre kell válaszolni, és csakis azok vesznek részt a sorsoláson, akik két helyes választ küldenek be nekünk. Egy hétig tart a nyereményjáték, vagyis április 26-a éjfélig. Minden nap újra tudtok próbálkozni, így növelve az esélyeteket, hogy végül titeket sorsoljon ki a rendszer. :)
(Csak Magyarországon belül postázunk, megértéseteket köszönjük.)

Frissítés! Nézegettem a válaszaitokat és észrevettem, hogy néhányan félreértettétek a második kérdést. Az a kérdés ugyebár, hogy hány előzménykönyv készült eddig a trilógiához. Itt csakis előzménykönyvre gondoltunk, NEM KIEGÉSZÍTŐ KÖNYVEKRE! (Remélem érthető, hogy mire akarok célozni, és így már mindenki tudni fogja, hogy milyen számot kell beírni. :)


Mindenkinek sok sikert kívánunk! :)

2015. április 17., péntek

Megjelent a Halálkúra! (Most már tényleg!)


Akik előrendelték a könyvet, azok egy része ma érte is mehetett, (köztük én is:), és többen is jeleztétek, hogy már egyes boltok polcain is láttátok a Halálkúrát, így nagyon úgy néz ki, hogy nem is kell várnunk jövőhétig, hanem már hétvégén olvashatjuk a trilógia befejező részét. Vagyis immár hivatalosan megjelent a könyv, amire annyira vártunk. :)


Mindenkinek kellemes olvasást kívánok hozzá! :)
(Jövőhéten nyílik majd a kibeszélős poszt a hét elején, ott majd megbeszélhetjük kinek mi tetszett és mi nem a könyvben.)

Néhány információ


Ez most egy rövid információs poszt lesz, melyben három dolgot szeretnék közölni veletek. :)

Egyrészt a minap beszéltem emailen a kiadó egyik munkatársával, akinél rákérdeztem a Halálkúra megjelenésre, és biztosított róla, hogy nem lesz több csúszás, hanem hétfőn tényleg érkezik a boltokba a könyv. Így már nem kell sokat várnunk rá, és jövőhéten, előbb vagy utóbb már mindenki kézbe veheti a könyvet, amire annyit vártunk. :)
Frissítés!!!! Az Alexandra oldalán már normálisan rendelhető a könyv, vagyis elvileg tényleg megjelent a Halálkúra, hamarosan mindenki hozzájuthat, legkésőbb a jövőhét elején. :)

A másik, amit szeretnék mondani, hogy hétvégén ne feledjétek el nézni az oldalt, mert egy kis meglepetéssel készülünk számotokra, aminek biztos vagyok benne, hogy mindannyian nagyon fogtok örülni. Hogy mi ez a meglepetés, még nem áruljuk el, de hamarosan megtudjátok. :D

Végül pedig emlékeztetni szeretnélek titeket arra, hogy most vasárnap jár le a "Fejléctervezős" felhívásunk, így ha esetleg szeretnétek beküldeni a munkátokat, akkor van még rá időtök. Ha esetleg szeretnétek, hogy kitoljuk néhány nappal a leadási határidőt, akkor dobjatok egy kommentet, és szívesen megtesszük. Eddig még nem sok munka érkezett, de már ezek közül se tudunk dönteni húgommal, így lehet, hogy mégis szavazásra visszük a dolgot. Majd meglátjuk. :)

2015. április 16., csütörtök

Lehet, hogy érkezik hamarosan a Tűzpróba első előzetese?


Tavaly március közepén kaptuk meg az első előzetest Az Útvesztőhöz, és bevallom őszintén azt hittem, hogy a Tűzpróba esetében is ekkortájt számíthatunk majd egy teaserre. Aztán eljött a március és el is múlt, és még mindig nincs semmi. Persze kijött néhány still a filmhez, de az előzetesnek még se híre, se hamva. Már április közepén járunk, és még mindig semmi.

Na, de úgy tűnik, hogy lassan csak megkapjuk az előzetest, amire annyira várunk. Az egyik kedvenc forrásoldalunk, a francia rajongói oldal találta ezt a képet és posztolta saját oldalán.



(A képet nagyobb méretben ITT tudjátok megtekinteni.)
A kép nem valami jó minőségű, de az esedékes filmes előzetesek és filmmegjelenések listáját mutatja dátummal együtt. Eszerint az oldal szerint április 24-én kapjuk meg a teaser előzetest a Tűzpróbához.
Szerintem épp ideje lenne, és nagyon bízom benne, hogy így lesz, de szeretném megjegyezni, mielőtt még mindenki beleélné magát, hogy ez korántsem hivatalos forrás, és lehet hogy nem lesz semmi a dologból, mindenesetre úgy gondoltam, hogy megosztom veletek.
Se a film készítői, se senki nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, így egyelőre erősen csak pletykaszintű a dolog. Amint érkezik a hivatalos bejelentés, természetesen értesítünk titeket itt az oldalon.

Örülnétek neki, ha jövőhéten tényleg megérkezne az első előzetes? :)

2015. április 15., szerda

MTV Movie Awards 2015: Három díjat nyert Az Útvesztő


Vártam az MTV Movie Awards-ot idén, melyet április 12-én tartottak, és egy ideig abban is reménykedtem, hogy talán eme jeles alkalom jóvoltából kapunk egy előzetest a Tűzpróbához. Sajnos, ez nem így lett, de legalább nyertünk három kategóriában és ez is valami. :) Dylan két szobrocskát zsebelt be, a "Legjobb hős" és az "Áttörő teljesítmény" kategóriában, emellett még egy kategóriában nyertek együtt Willel, amelyik a "Legjobb harc" volt.




Utánanéztem vannak-e képek és videók az eseményről, de nem találtam senkiről a színészek közül, vagyis jó eséllyel senki sem képviselte a filmet a rendezvényen. Pedig örültem volna pár új képnek vagy videónak. Na mindegy, viszont kárpótlásul twitteren gratuláltak egymásnak és reflektáltak az MTV Movie Awardson történtekre. Csak néhányat ragadnék ki ezek közül.

"Köszönöm MTV a díjat. És mivel sikerült elérned, Dylan, hogy úgy tűnjön, tényleg tudok harcolni, ezért te is megérdemled ezt a díjat. Dylan egy zseni." 

"Gratula, haver. Jól szétrúgtad a seggem.:D" 

" Gratulálok Az Útvesztő filmnek és Dylannek az MTV Moviw Awardson való győzelmükért. Alig várom a következő évet!" 

"Idén nem tudtam elmenni, és mégis most nyertem díjat? Soha többet nem megyek oda! :) Nagyszerűek vagytok srácok, Ti teszitek lehetővé, hogy..." 

"... hogy ezt csinálhassam minden nap, és ezért nem is lehetnék hálásabb. Köszönöm, hogy mindig mellettem álltok, és hogy megadjátok számomra a lehetőséget, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Hálás vagyok." 

"Gratulálok Willnek és Dylannek a "Legjobb harc" díjért."

Habár Az Útvesztő színészei közül senki nem vett részt az eseményen, de egyik új stábtagunk, Katherine ott járt, és készült róla néhány új kép.



További képek ITT érhetők el.

Forrás: MTV oldala, Twitter

2015. április 13., hétfő

Csúszik a Halálkúra megjelenése!


Nem sokkal ezelőtt jelezte egyik olvasónk kommentben, és mikor utána néztem akkor láttam én is az Alexandra oldalán, hogy sajnos előre ittunk a medve bőrére, mert a Halálkúra megjelenése mégis csúszott egy hetet. Vagyis a jelenlegi állás ezt mutatja, hogy aztán mi lesz, az kiderül a jövőhéten. :(


Így elvileg április 20-án érkezik a trilógia befejező része.

Kitartást mindenkinek, én is szeretném már mihamarabb olvasni, de ezen a néhány napon már nem múlik. :) Ha eddig kibírtuk, akkor ezt is ki fogjuk bírni. :D Reménykedjünk, hogy tovább nem fog csúszni a könyv megjelenése, és hogy a jövőhét már tényleg biztos lesz.

Infók és új still


Ez most olyan mindenes poszt lesz, amiben több dologról lesz szó. Persze ez se olyan sok minden, de hát sajnos alig van anyag, amit ki lehetne rakni, és úgy tűnik még mindig várat magára a promó gépezet a második film körül. :(

Elsőnek is, kaptunk egy új stillt a Tűzpróbából, rajta Thomas.


Aztán előkerült egy BTS kép a Tűzpróba forgatásáról, amelyen Nathalie-t láthatjuk Harrietként. (Tényleg rasztás lesz a haja, ezt eddig észre se vettem a többi képen.)


Thomasról is érkezett egy új kép, mely a The Guardian nevezetű újságban megjelent interjú mellé készült.


És végül egy kis helyzetjelentés a Tűzpróba előzetessel kapcsolatban. Twitteren az egyik rajongó megkérdezte West, hogy mikor várható az előzetes, és hogy-hogy még nem kaptunk semmit, még egy kis teasert sem, mire kedvenc rendezőnk ezt a választ adta:
"Sajnálom, srácok, de nem én döntöm el, hogy mikor érkezzen az előzetes. A filmstúdiónak meg van a saját terve erre vonatkozóan. Látni fogjátok, amint eljön a megfelelő idő."

Vagyis, még nem tudják mikor érkezik az első előzetes a Tűzpróbához. Szerintem májusban épp illendő lenne, sőt szerintem már ebben a hónapban is, de van egy olyan érzésem, hogy az április is előzetes nélkül fog elmúlni. :(

Forrás: Twitter

2015. április 11., szombat

Emlékeztető: április 13-án jelenik meg a Halálkúra!


Lassan itt az április 13.-a, így nemsokára minden lelkes rajongó végre kézbe veheti magyarul Az Útvesztő trilógia utolsó kötetét, ami a Halálkúra címre hallgat. Körbenéztem a nevesebb internetes webáruházak honlapján, és szerencsére nem változott a könyv megjelenésének dátuma, így nagyon úgy tűnik, hogy most nem lesz több hetes csúszás, hanem tényleg érkezik a boltokba jövőhéten a könyv. Reméljük tényleg így lesz, és nem történik semmi gubanc, hanem végre olvashatjuk a könyvet, amire oly sokat kellett idáig várni. :)


Április 13-ától, vagyis jövőhét hétfőtől elvileg kapható a boltokban a könyv, vagyis minden nagyobb és kisebb könyvesboltban elérhetőnek kellene lennie, főleg a nagyobb városokban, így bárki könnyen hozzá tud jutni. A könyv 3690 Ft lesz, és csaknem 400 oldalas.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én az utóbbi időben mindig interneten vásárolok könyveket, mert ott sokkal olcsóbb, és még házhoz is szállítják, főleg ha valami szuper kis akciót sikerül kifognom, így most is így fogok tenni.

Összeszedtem néhány weboldalt, ahol meg tudjátok rendelni a Halálkúrát, olcsóbban, mintha könyvesboltban vennétek teljes áron, és gondoltam megosztom veletek a linkeket. Persze a ti dolgotok, hogy hol vásároljátok meg és mennyiért, de én azért gondoltam nem árt, ha tudjátok milyen lehetőségetek van még. :)
Íme tehát néhány online webáruház, ahol általánosságban 20-30%-al olcsóbban is elő lehet rendelni, vagy meg lehet venni a Halálkúrát.

Alexandra: ITT (20%-os kedvezmény)
Libri: ITT (20%-os kedvezmény)
Szukits: ITT (30%-os kedvezmény)
Booker: ITT (20%-os kedvezmény)
Líra: ITT (20%-os kedvezmény)

2015. április 8., szerda

Szavazzatok Az Útvesztőre és a színészekre az MTV Movie Awardson



Már írtunk korábban róla, de gondoltam épp itt az ideje emlékeztetni mindenkit, hogy Az Útvesztőt és a színészeket három kategóriában is jelölték az egyébként április 12-én este tartott MTV Movie Awardson.

Elsőnek is magát Dylant jelölték az "Év felfedezettje" kategóriában, ahol igen szoros a verseny, így mindenképp megéri szavazni, ha azt szeretnétek, hogy ő nyerjen. :)

Aztán Dylant ismét jelölték egy másik kategóriában is, amit én magyarul úgy fordítanék, hogy "A legijesztőbb jelenet" kategória, vagy mi a szösz, ha valakinek van valami jobb ötlete, akkor szívesen hallom.

És a harmadik kategória, amiben jelölést kapott a film a "Legjobb harc", ami ugyebár a filmben Thomas és Gally verekedős jelenetét foglalja magában. Nem hiszem, hogy itt esélyünk lenne a győzelemre, de sosem lehet tudni, így nem árt szavazni. :)

Szavazni az MTV Movie Awards hivatalos oldalán tudtok, kategóriák között lehet váltani, és akkor végigböngészhetitek az összeset. :)



2015. április 6., hétfő

Tervezz új fejlécet az oldalnak!


Gondoltuk épp itt az ideje egy dizájnváltásnak az oldalon, és ehhez először szeretnénk a lelkes önkéntes vállalkozók segítségét kérni. Arról lenne szó, arra gondoltunk húgommal, hogy megkérdezünk titeket, hátha van kedvetek az oldal számára egy új fejlécet tervezni. Ezúton szeretnék felhívást intézni hozzátok, melyben az oldalunkra kellene egy új fejlécet tervezni. Várjuk minden lelkes, kreatív és ötletes jelentkező munkáját.

  • Két hetet adunk rá, addig bárki küldhet be általa tervezett fejlécet, akár többet is. Az elérhetőségeink között megtaláljátok az email címünket, és arra szeretnénk kérni a kész munkákat. (Bármelyikünknek küldhetitek, a végén úgyis az összeset átnézzük.) Természetesen névvel ellátva, és ha van saját blogotok azt is megírhatjátok, így ha végül a ti munkátok tetszik meg nekünk, akkor szívesen kirakjuk majd az oldalatokat is mellé.
  • A beérkezett munkák közül mi ketten választjuk ki a legjobbat, azt amelyik nekünk a legjobban tetszik, és természetesen az kerül ki az oldalra. A döntésünk abszolút szubjektív lesz, amihez úgy véljük minden jogunk meg van, de azért majd kirakjuk az összes beküldött munkát, így láthatjátok, hogy milyen munkák érkeztek be. :)
  • Beküldési határidő 2015. április 19.

Mit várunk?
  • Az új fejléc készüljön a Tűzpróba stílusában, amihez felhasználhattok a filmből kivágott képeket, fan artokat, bármit, amit szeretnétek, igazából nem szeretnénk kikötni, hisz épp az a lényeg, hogy a ti saját kreativitásotok érvényesüljön. De a fejléc tükrözze a Tűzpróba könyvek borítóinak, és a készülő filmnek a stílusát és a színvilágát. Ez az egy, amit szeretnénk, a többi rátok van bízva. :)
  • Az új háttér is ennek megfelelően ilyen narancsos, barnás, homokos lesz, tulajdonképpen az új háttér a Tűzpróbához készült első concept art lesz majd. :) Így ehhez tudjátok nagyjából stílusra igazítani a fejlécet is.
  • Szerettük volna ha érkezik egy a mostani fejléchez hasonló csoportkép, de nagy a valószínűsége, hogy ilyen most nem lesz, így mást kell kitalálnunk. Bízunk bennetek, hogy ügyes munkákat készítetek.
  • FRISSÍTÉS!!!! Tudtam, hogy kihagyok valamit, de az első beérkezett munkát látván eszembe jutott, hogy még annyi lenne a kérésünk, hogy a fejlécen az a szöveg szerepeljen, ami a mostanin is. Vagyis csak annyi, hogy "Az Útvesztő rajongói oldal". :)

Nem is tudom mit kellene még írnom ezzel kapcsolatban, hirtelen ennyi jutott az eszembe. Várjuk a kész munkákat a megadott határidőig. Ha van valami kérdésetek, kérdezzetek a poszt alatt, vagy emailben.

Jó munkát kívánunk! :)

2015. április 5., vasárnap

Nathalie körül zajlik az élet


Nathalie mostanában igen elfoglalt, hiszen újabb filmjének, a Halálos iramban 7-nek, és a Trónok harcának is mostanában indult be a promóciós időszaka, így rengeteg helyen kell reklámoznia a munkáit. Jelenleg épp a Halálos iramban 7 részével járja a világot, mellette pedig újságoknak áll modellt, így rengeteg új kép készült róla manapság, olyan sok, hogy egy külön bejegyzést is megérdemel.

Elsőnek is, már korábban megosztottunk néhány képet az egyik új fotósorozatából, mely a GQ Magazin számára készült. A fotók mellé érkezett egy rövid kis videó a fotózásról. Íme:


A napokban Nathalie több eseményen is részt vett a Halálos iramban 7 promóciója miatt, és mindegyikről hozok egy kis ízelítőt a szokásoknak megfelelően.

2015. április 3., péntek

Thomas új munkája


Thomas igen aktív lett mostanában. Jelenleg épp új filmjével járja a világot, ami tulajdonképpen nem is film, hanem rajzfilm, és az egyik szereplőnek kölcsönzi benne a hangját. A rajzfilm címe "Thunderbirds are go".

Érkezett a rajzfilmhez egy kis videó, melyben a karakterek hangját adó színészeket lehet megismerni, akik között természetesen ott van maga Thomas is.


Március 31-én tartották a rajzfilm londoni premierjét, melyen maga Thomas is részt vett. Néhány kép az eseményről ízelítőnek:




További képek ITT tekinthetők meg.

2015. április 2., csütörtök

Friss képek Thomasról és Nathalie-ről + interjú Katherine-el


Beindult az élet a címben szereplő három ember körül, az már biztos. :)
Valahogy mindig úgy alakul mostanában, hogy szegény Thomast folyton elkapják a rajongók, bármerre jár. Legutóbb egy étteremben kapták el és készítettek vele közös képet a lányok.






Ezenkívül a kedvencünk a Jameson Empire Awardon is megfordult, ezt az eseményt a következő képet örökítették meg:



A Trónok Harca stáb egy részével 

Nathalie és Katherine az ugrás után. :)