A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színészek más szerepei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színészek más szerepei. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 20., péntek

Színészeink más szerepben - Ki Hong Lee és Chris Sheffield


A cikksorozatunk második részében egy általam már sokat emlegetett filmről szeretnék többet mesélni nektek, ez pedig a The Stanford Prison Experiment vagyis A stanfordi börtönkísérlet című film.


Sokatoknak ismerős lehet a film cím, ez azért van, mert ezt a történetet dolgozta fel a 2001-es német film, A Kísérlet, és később annak az amerikai feldolgozása is, amely 2010-ben azonos címmel jelent meg Adrien Brody főszereplésével.
Először azzal kezdeném, hogy a fent említett két film teljesen eltér az alap történettől, míg a 2015-ös A stanfordi börtönkísérlet című film (az elmondottak alapján) hű az eredeti történethez, ugyanis a legújabb filmben valóban egyetemistákkal végzik el a kísérletet a stanfordi egyetem pszichológia tanszékének az alagsorában. 
A történet megtörtént eseményeken alapul, amely Philip Zimbardo pszichológus kísérletét mutatja be. De hogy mi is volt ez pontosan?

"A stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológia szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stamford Egyetemen Philip Zinbardo vezetésével. A részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét." [x]

A filmben Ki Hong Gavin Chan szerepében tűnik fel, Chris Sheffield pedig Tom Thompsont kelti életre. 

Előzetest nem találtam a filmhez (na ez hogy lehet?), ezért egy Hogyan készült? videót hoztam el, amelyben a film rendezője, Kyle Patrick Alvarez beszél a filmről.


Kinek ajánlom?: Akit nem döbbent meg, hogy a filmben lévő események a valóságban is megtörténtek és aki szereti a pszichológiai thrillereket.

Én személy szerint már most szeretem ezt a filmet, mert a németet is szerettem és úgy gondolom, hogy mivel ez a film pontosan ugyanolyan, mint az eredeti történet, biztosan jobban fogom szeretni, mint az eddigi filmeket. Nagyon várom már, hogy lássam. :)

2015. február 19., csütörtök

Színészeink más szerepben - Thomas Brodie-Sangster


Arra gondoltunk, hogy elkezdünk egy cikksorozatot, amelyben megmutatjuk nektek, hogy Az Útvesztő filmek színészei milyen más szerepekben láthatóak manapság. Először Thomassal kezdeném, mert az egyik sorozatáról feltett kérdés volt az, amelyik az ötletet adta.
Most erről a sorozatról írnék nektek egy rövid ajánlót, ez pedig nem más, mint a Wolf Hall vagyis a Farkasbőrben. 

Thomas Ralph Sadlerként a Farkasbőrben című sorozatban

A Farkasbőrben egy brit 6 részes TV-sorozat, amely január 21-étől fut a BBC Two-n, vagyis eddig öt részt vetítettek le a sorozatból. A történet Hilary Mantel: Farkasbőrben című regényét dolgozza fel, amelynek a rövid leírása így szól:

"A Farkasbőrben voltaképpen kitűnő szépirodalmi munka, noha az is igaz, hogy egyszersmind az olvasók számos csoportjának ízlését kiszolgálja: egyforma élvezettel olvashatják a szerelmes regények, a történelmi művek és a kifinomult irodalmi alkotások rajongói. A Farkasbőrben VIII. Henrik Tudor király udvarában játszódik. Az 1520-as évek második felében Angliát komoly veszély fenyegeti: ha Henrik fiúörökös nélkül hal meg, az országban a Rózsák háborúját idéző véres hatalmi vetélkedés kezdődhet. A király minden befolyását latba vetve igyekszik elérni, hogy a pápa kimondja Aragóniai Katalinnal majd két évtizede kötött házassága semmisségét. Ha Kelement sikerül erre rábírnia, akkor elvehetné új szerelmét, Boleyn Annát, akitől fiúgyermeket remél. A pápa és szinte az egész keresztény Európa ellenzi Henrik válási tervét. A bonyolult diplomáciai manőverezések közepette az udvarban is izgalmas hatalmi harcok folynak a király kegyéért versengő nemes urak - és nem mellesleg: udvarhölgyek - között. A vagyonért és hatalomért majdhogynem bármire képes főuraknak szövevényes intrikával sikerül elérniük, hogy Henrik talán legnagyobb hatalmú bizalmasa, Wolsey bíboros kegyvesztetté váljék. Távozásával kisebb hatalmi űr támad az udvarban..." [x]

A sorozat története az 1520-as évek Angliájába kalauzolja el a nézőit, megismerhetjük  VIII. Henrik uralkodását, Boleyn Anna és Thomas Cromwell felemelkedését és Wolsey bíboros bukását.

A sorozat előzetese:

Wolsey: Áh, végre. Egy ember, aki még nálam is alacsony sorból származik.
Norfolk hercege: Cromwell, tudtam, hogy van magában valami, amit soha nem kedveltem.
Cromwell: Esküszöm, hogy hű leszek a királyhoz és királyi tanácsához. Nem talál bennem olyat, ami ne lehetne Anglia javára.
Henrik: Bízom a diszkréciójában és a képességeiben. 
Cromwell: Nagy hibát követett el, amikor megfenyegetett, uram. Itt az idő, hogy az a király legyen, akinek lennie kell.
Cromwell felesége: Mitől félsz?
Cromwell: Mitől?
Boleyn Anna: Akiket felemeltünk, el is törölhetjük.
Henrik: Azért tartalak, mert egy kígyó vagy. Minden, ami vagy és amid van, az tőlem származik.


Kinek ajánljuk?: Aki szereti a történelmi drámákat, akinek tetszett a Tudorok sorozat és aki végre szeretne egy vörös hajú Henriket látni (Damian Lewis). :)

Én személy szerint kétlem, hogy a Tudoroktól jobban vagy alaposabban meg tudná világítani azt a történelmi korszakot, de mindenképpen adok neki egy esélyt, már csak azért is, mert a Tudorokban imádtam Cromwellt és ahogy látom a Wolf Hall az ő személyét helyezi előtérbe. :)

2014. március 14., péntek

Nézd meg a színészeket más filmekben/sorozatokban! - Ki Hong Lee


Ki Hong Lee talán az egyetlen színész a többiek között, akiről vajmi kevés információt találtam az interneten. De ez legyen csak az én gondom, a lényeg az, hogy az ifjú ázsiai színész még igen kevés produkcióban szerepelt, és bevallom én csak egy jelentősebbről tudok. Inkább csak kisebb sorozat epizódszerepekben tűnt fel. Ha valakinek van még valamilyen infója róla vagy a szerepeiről azt szívesen venném.

Ki Hong Lee leghíresebb szerepe:

The Nine Lives of Chloe King (Chloe King 9 élete) - Szerep: Paul


A történet:  The Nine Lives of Chloe King-ben, a főszereplő Chloe King alig várja, hogy megünnepelhesse születésnapját barátaival és az egyedülálló édesanyjával, ahogyan minden évben... egészen addig amíg különös fordulatként rájön, hogy különleges képességei vannak és egy misztikus lény. Chloe ezután megtudja hogy ő leszármazottja egy ősi fajnak, amelyet az emberi merénylők egy csoportja évezredek óta próbálnak kiírtani-és lehet hogy ő az utolsó reményük a túlélésre. Forrás

Sajnos egy évad után kaszálták a sorozatot, pedig azért nem volt olyan rossz, de hát alacsony volt a nézettség és ilyenkor mindig ez történik. Magyarországon nem adták a sorozatot, ennek ellenére online felirattal több helyen meg lehet nézni. Nekem nagyon tetszett a sorozat alapötlete, Chloe és Mai-k története és mitológiája, de talán sokkal sikeresebb lett volna a sorozat, ha tökösebbre és sötétebbre veszik a figurát és ezt a kis kedves családi hangulatot visszafogják. A lényeg, hogy Ki Hong Lee Paul karakterében jelenik meg, aki a főszereplő Chloe egyik legjobb barátja.
Előzetes:

2014. március 13., csütörtök

Nézd meg a színészeket más filmekben/sorozatokban! - Thomas Brodie-Sangster

Thomas Brodie-Sangster leghíresebb szerepe:

Trónok harca - Szerep: Jojen Reed


A történet: George R.R. Martin nagy sikerű, A tűz és jég dala című regényciklusának kötetei sorozat formájában, amelyben több nagyhatalmú család vív halálos harcot a Westeros Hét Királyságának irányításáért, a Vastrónért. [x]

Szerintem senkinek nem kell bemutatnom a Trónok Harcát. Aki esetleg nem tudná, Thomas csak a 3. évadtól szerepel a sorozatban. Én imádom a sorozatot, ahogyan Jojent is, úgyhogy gondolhatjátok mekkora öröm volt számomra, amikor megtudtam, hogy egy ilyen cukorfalat fogja életre kelteni a karaktert. Thomas nem okozott csalódást, mert remekül hozta Jojen Reed karakterét. A 4. évadban szintén szerepelni fog.


Előzetes:

2014. március 12., szerda

Nézd meg a színészeket más filmekben/sorozatokban! - Will Poulter


A mai napon Will Poultert vettem górcső alá, és a két leghíresebb filmjét mutatom be nektek. Bevallom, hogy én egyik filmet sem láttam még, a Narnia filmek nem a kedvenceim, a Családi üzelmek meg egy ostoba és klisés amerikai vígjátéknak tűnik, de az utóbbi előzetese alapján Will nagyon kis aranyos lehet a filmben. Mindenesetre, aki szereti a mesés fantasy történeteket, vagy épp a vígjátékokat annak ajánlom a két filmet, és lehet egyszer talán még én is ráveszem magam, hogy megnézzem a filmeket. Ha láttátok már, akkor szívesen venném kommentben, hogy kinek hogy tetszett. :)

Will Poulter leghíresebb szerepei:


Narnia Krónikái 3. A Hajnalvádnor útja - Szerep: Eustace Scrubb


A történet: A két legfiatalabb Pevensie-testvér a távoli rokonuknál lakik Cambridge mellett. Lucy és Edmund számára a legnagyobb nehézséget az unokatestvérük, Eustace elviselése jelenti. Amikor egy nap a három fiatal megáll a különös vitorlást ábrázoló festmény előtt, hihetetlen dolog történik: a kép megelevenedik, és ők a tengerben találják magukat. A Hajnalvándor legénysége menti ki őket. Caspian királytól megtudják, hogy Narniát egy zöld köd fenyegeti. A halálos veszélyt csak úgy győzhetik le, ha összegyűjtik a hét kardot, melyeket Aslan adott a lordoknak. Forrás
Előzetes:















Családi üzelmek - Szerep: Kenny


A történet: A dílereknek is vannak elveik. David (Jason Sudeikis) csak rászoruló családanyáknak vagy szorgos éttermi alkalmazottaknak árul, de gyerekeknek soha. És bízik benne, hogy ha mindig kispályás marad, nem érheti baj. De persze téved. Méghozzá nagyon nagyot.Egyszer, egyetlen egyszer néhány környékbeli kamasznak segít megszabadulni az elvonási tünetektől, azok erre kirabolják, és ő nem tud elszámolni sem az anyaggal, sem a pénzzel. Hogy jóvá tegye a hibáját kénytelen egy nagy szállítmányt áthozni Mexikóból. Szerencsére a jó szomszédja, egy cinikus sztriptíztáncosnő (Jennifer Aniston) és két züllött kiskorú (Emma Roberts, Will Poulter) segít neki: úgy tesznek, mintha családi túrán járnának, de a lakókocsi csempészáruval van tele. Az ötlet jó - a kivitelezés viszont elképesztő következményekkel jár... Forrás
Előzetes:

2014. március 11., kedd

Nézd meg a színészeket más filmekben/sorozatokban! - Kaya Scodelario


Dylan után Kaya legfontosabb szerepeit gyűjtöttem össze nektek. Ahogy utána keresgéltem, várakozásaimmal ellentétben azt tapasztaltam, hogy Kaya viszonylag több filmben és sorozatban szerepelt, de ezek nagy része csak kisebb mellékszerepet vagy egy-két epizódszerepet jelent. Most csak a legfontosabb szerepeit sorolom fel. Nem mindegyikben láttam még, így valamelyikről nem tudok véleményt nyilvánítani, de talán majd valamikor sorra kerülnek az említett alkotások is. :)

Kaya Scodelario legismertebb szerepei:

Skins - Szerep: Effy Stonem


A történet: A történet középpontjában egy csapat 17 éves kamasz áll, akik hétről hétre keverednek vicces, szívbemarkoló és olykor megdöbbentő helyzetekbe. Mindegyikük derűs és optimista gyerek, akik ismerkednek a felnőtt élettel és annak árnyoldalaival, alkohollal, szerelemmel, droggal, mindeközben feszegetik a határaikat és úgy irányítják a szüleiket, ahogyan azt csak a kamaszok tudják. Tony, a város legnépszerűbb és legsármosabb fiúja, született vezéregyéniség. Szeret jót nevetni, főként mások kárán. Gyönyörű barátnője Michelle, legjobb barátja az önbizalomhiányos szűz fiú, Sid és a kissé flúgos, de aranyszívű anorexiás lány, Cassie. De ott van még Chris, aki bármikor benne van egy jó kis balhéban, Jal, a szépreményű tehetséges klarinétos, Maxxie, aki minden fiút akar, és mindet meg is kapja. Anwar, aki vallásos családból származik, szülei tiltják a drogtól, alkoholtól, ő persze mindent kipróbál, Tony nővére Effy, aki sok dolgot tud, de a titkokat megtartja magának, a gazdag Abigail, aki folyamatos terápia és a nyugtatók világában él. Forrás

Kaya ezzel a sorozattal nőtt fel. 14 éves kapta meg az akkor még mellékszerepnek számító Effy Stonem karakterét, aki később a 3. és 4. évadban az egyik főszereplővé nőtte ki magát. Így tehát a 2. generáció egyik legfontosabb karakterét tudhatja magáénak. Később a sorozat befejező, 7. évadában is ismét feltűnt, ennek az első része ismét Effy-ről szólt. Én imádom a sorozatot, és benne Kaya-t, nagyszerűen alakította a rejtélyes és igencsak problémás Effy-t. A Skins egy életérzés. Nézz bele és garantálom, hogy magával ragad ez a különös világ.
Előzetes:















Üvöltő szelek (2011) - Szerep: Catherine Earnshaw


A történet: Egy Yorkshire-i farmer liverpooli útjáról egy néger kisfiúval (Heathcliff) tér haza. Az árvát a farmer gyerekei ellentétesen fogadják. A fiútestvér (Hinley) rasszista megjegyzéseit fizikai erőszakkal nyomatékosítja, míg a lány (Cathy) egyre szorosabb barátságot köt Heathcliffel, ami lassan megszállott szenvedélybe fordul. Forrás
Előzetes:















The truth about Emanuel (Az igazság Emanuelről) - Szerep: Emanuel


A történet: Emanuel problémás lány, aki az új szomszédja, Linda megszállottjává válik, amikor felfedezi, hogy a nő rendkívüli módon hasonlít halott anyjára. Lindának most született gyermeke, és hogy Emanuel közelebb kerülhessen hozzá, elvállalja a bébiszitteri feladatokat. Forrás (Ezzel a címmel is ismerős lehet: Emanuel and the truth about fishes)
Előzetes:

2014. március 10., hétfő

Nézd meg a színészeket más filmekben/sorozatokban! - Dylan O'Brien


Ezen a héten egy új cikksorozatot indítunk el, melynek az lesz a lényege, hogy Az Útvesztő film színészeinek más szerepeire szeretnénk felhívni a figyelmeteket. (És a saját figyelmünket is.) Minden nap egy adott színész leghíresebb filmjeit/sorozatait gyűjtjük össze és mondjuk el, hogy miért érdemes belenézni az adott műbe. Ez azért lehet érdekes, mert így megnézhetjük, hogy a színészek hogyan teljesítettek idáig, hogy milyen alakításokat várhatunk tőlük Az Útvesztő filmben. Szerencsére igen tehetséges fiatal szereplőgárdánk van, és mindenki jobbnál jobb filmekben vagy sorozatokban szerepelt. Egész héten ki fog tartani ez a cikksorozat és kivel mással kezdhetnénk mint a főszereplőt, Thomast alakító Dylan O'Briannel.

Dylan O'Brien leghíresebb szerepei:

Teen Wolf (Farkasbőrben) - Szerep: Stiles


A történet: Scott McCall átlagos középiskolás, aki másra sem vágyik, mint hogy észrevegyék, elismerjék. Ezért szó nélkül csatlakozik egy éjszakai rendőrségi akció önkénteseihez, ám az erdei kutatás közben megharapja egy vérfarkas. Élete ezután soha többé nem lehet már a régi... Forrás

Én nagyon szeretem a sorozatot, és mindenkinek szívből ajánlom, aki kedveli a természetfeletti tini sorozatokat. Nem nehéz kitalálni, hogy itt a vérfarkasok vannak a főszerepben a már a csapból is folyó vámpírok helyett, így talán a Teen Wolf jelenthet némi újdonságot a hasonszőrű társai között. Dylan a főszereplő Scott legjobb barátját, a mindig vicces, de segítőkész és hűséges Stilest alakítja, aki a sorozat talán legkedveltebb karaktere. A Teen Wolf igazi tini sorozat természetfelettivel, humorral, románcokkal és rengeteg különféle egyedi mitológiával.
Előzetes:















The First Time (Az első alkalom) - Szerep: Dave


A történet: A két tini először esik szerelembe, és a szex is első alkalommal kopogtat az ajtajukon. Dave végzős diák, aki egy olyan lány után epekedik, akit nem kaphat meg. Aubrey harmadéves, ő inkább művészi beállítottságú, és nem igazán foglalkozik a pasijával. Egy partinak köszönhetően, Aubrey és Dave egymásra találnak. Forrás

Ezt a filmet nem vetítették a hazai mozik, de ennek ellenére feliratosan biztosan megtalálható valamelyik internetes megosztó portálon. Én még nem láttam, de lehet majd egyszer megnézem, ha olyan romantikus-vígjáték hangulatomban leszek. (Érdekesség: a forgatáson ismerkedett meg Dylan és Britt Robertson, és azóta egy párt alkotnak.)
Előzetes:















Gyakornokok - Szerep: Stuart


A történet: Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) született kereskedők: bájosak, jó fejek, hazudósak: mindent eladnak ám a cég, amelynek dolgoznak, csődbe megy, és ők elvesztik az állásukat. Kénytelenek új életet kezdeni, csak fogalmuk sincs, merre induljanak. Míg végül néhány szerencsétlen véletlen és még szerencsétlenebb próbálkozás után a Google gyakornokai lesznek. Nem ismerik ki magukat a digitális világban, azt sem tudják, mi az a posztolás és mit jelent az, hogy LOL. Húszévesekkel kell megküzdeniük az új állásért - de ők bármire hajlandóak, és majdnem mindenre képesek: a régi gárda nem adja meg magát. Forrás

Dylan itt csak egy mellékszereplő, és habár nem láttam a filmet, de szerintem keveset is szerepel benne, ennek ellenére lehet csak miatta majd valamikor belekukkantok ebbe az ugyancsak amerikai vígjátékba.
Előzetes: