Karakterbemutató - Darnell, Varangy és Misty

DARNELL, VARANGY ÉS MISTY

Külső leírás:

Darnell: Róla nem tudunk meg sok mindent, csak annyit, hogy egy fiatal fiú, és barna haja van, valószínűleg átlagos kinézettel.

Misty: "Egy lány lépett be utána, vékony, magas termetű, hosszú vörös hajú, nem sokkal lehetett fiatalabb Marknál." (Halálparancs, 25. oldal)

Varangy: "Varangy - kicsi, zömök fickó, ahogy ezt a beceneve is sejtette - Misty után robogott be... [...] Ő volt a legapróbb termetű tizenkilenc éves, akit Mark valaha látott, de olyan vaskos felépítésű, mint egy tölgyfa, csupa izom, ín és vér." (Halálparancs, 25. oldal)

Általános bemutatás:
Darnell, Varangy és Misty Alec csapatának a tagjai Mark, Trina és Lana mellett. Ők már akkor a férfivel voltak, mikor Mark és Trina találkoztak velük. Az ő előéletükről se lehet sok mindent megtudni, de hárman jó barátok. Misty és Varangy legjobb barátoknak nevezik egymást. Darnell és Varangy nagyjából Markkal egyidősek, míg Misty kissé fiatalabb nála. Alec csak "dilis triónak" nevezi őket.

Karakterbemutató - Lana

LANA

Külső leírás:

Mark így írja le a nőt:
"Mielőtt kibökhettek volna egy választ, Lana sietett oda hozzájuk, egy vaskos testalkatú nő, aki fekete haját mindig szoros kontyba fűzve hordta. Valamikor nővérként dolgozott a seregnél, fiatalabb volt, mint Alec, de idősebb, mint Mark szülei." (Halálparancs, 23. oldal)

Általános bemutatás:
Lana is Alec csapatának a tagja, és korábban együtt dolgozott a férfival a Védelmi Minésztériumnak, onnan ismerik egymást. Alec volt akkoriban Lana főnöke. A napkitörés idején épp egy találkozóra siettek, és a katasztrófa után együtt maradtak. Lana egy kedves, segítőkész idősebb nőnek van bemutatva, aki tökéletesen kiegészíti Alec gyakran túl komoly és mogorva személyiségét. Ők ketten olyanok, mintha a csapatuk apja és anyja lennének.

Karakterbemutató - Deedee

A képen Trina és Deedee

DEEDEE

Külső leírás:

Mark ilyennek írja le a kislányt, amikor találkoznak vele:
"A halottak felől egy kislány közeledett feléjük. öt vagy hat éves lehetett, a haja gubancos, a ruhája mocskos." (Halálparancs, 112. oldal)

Általános bemutatás:
Mark és a többiek akkor találkoznak Deedee-vel, mikor az útjuk során egy a sajátjukéhoz hasonló faluba botlanak. Erre a falura is ráengedték az ismeretlenek a vírust, és itt is sokan meghaltak. Akik még túlélték, azok elmenekültek és Deedee-t pedig ott hagyták egyedül, mert nem értették, hogy a kislány miért nem fertőződött meg a vírussal. Trina ragaszkodik ahhoz, hogy vegyék magukhoz Deedee-t, így eztán a kislány velük tart. Markot Deedee gyakran a kishúgára emlékezteti, aki nagy valószínűséggel a szüleikkel együtt meghalt a napkitörések idején.


HATALMAS SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!! Mint a Halálparancs végén kiderül, Deedee nem más, mint Teresa. Így habár ez nincs leírva a könyvben, de tudjuk, hogy sápadt a bőre, fekete a haja és kék a szeme. Mark és a többiek segítségével jut el a VESZETT-hez. Ők mentik meg az életét. SPOILER VÉGE!!!!!!!!!!!!

Karakterbemutató - Alec

A képen Alec és Mark

ALEC

Külső leírás:
Magas, izmos és erős idős férfi, sötét hajjal, szemekkel, bajusszal és komoly arccal. Mivel katona volt régen, így katonás kiállása és testalkata van. Mark leírása szerint olyan 50-60 éves lehet.

Általános bemutatás:
Alec annak a kis csoportnak a vezetője, amihez Mark és Trina a napkitörések napján csatlakozott. Alec mentette meg a két fiatalt azon a napon bizonyos támadóktól és befogadta őket a csapatába. Azóta csaknem egy éve együtt élnek mindannyian egy faluban. Alec komoly, racionális, néha kissé túl őszinte, de mindenáron megvédi azokat, akiket szeret. Lana-val a katasztrófa előtt együtt dolgoztak a katonaságban, és onnan ismerik egymást. Nincs egyértelműen leírva, hogy van-e köztük valami, vagy csak barátok.

Karakterbemutató - Trina

A képen Trina és Deedee

TRINA

Külső leírás:

Mark így írja le Trina-t:
"Lapozott, zöld szeme követte a sorokat. Fekete póló volt rajta, egy elnyűtt farmernadrág és egy olyan tornacsuka, ami legalább száz évesnek nézett ki. Miközben rövid, szőke hajfürtjeivel babrált a szél, maga volt a megtestesült nyugalom és béke." (Halálparancs, 19. oldal)

Általános bemutatás:
Trina a másik főszereplő Mark mellett, ők ketten gyerekkori barátok és egy iskolába jártak. A napkitörés idején épp az iskolából tartottak hazafelé metróval, és ezért élték túl a sugárzást. Az azóta eltelt egy évben együtt vannak és csatlakoztak Alechez és a csapatához és így próbálnak túlélni ebben az elpusztult világban. Trina korábban nem viszonozta Mark érzéseit, de mióta egymásra vannak hagyatkozva, beleszeretett a fiúba. A katasztrófa óta nem szakadtak el egymástól. Trina családjáról nem tudunk meg semmit sem.

Karakterbemutató - Mark

A képen Mark és Alec

MARK

Külső leírás:

Most lehet, hogy én vagyok vak, de én nem találtam a Halálparancs könyvben semmilyen leírást Markról. Épp ezért én egy átlagos 17-18 éves fiúnak képzelem el. (Ha ti megtaláljátok valahol a leírást a külső megjelenéséről, írjátok meg az oldalszámot kommentben.)

Általános bemutatás:
Mark az előzménykönyv, vagyis a Halálparancs főszereplője, ő meséli el nekünk a történetet. A történet onnan indul, hogy Mark, Trina és a csapat többi tagja egy faluban élnek viszonylag normálisan a napkitörések után egy évvel. Mark és Trina gyerekkoruk óta barátok, és együtt jártak iskolába is. A napkitörés idején épp a metrón utaztak, így élték túl a sugárzást. Mark régóta szerelmes volt Trina-ba. Mark a napkitörés idején elvesztette a szüleit és a húgát.
A viszonylag békés életüket az kavarja fel, hogy ismeretlen emberek törnek a falura és valamiféle vírussal fertőznek meg mindenkit. Eztán útnak indulnak, hogy ők ne betegedhessenek meg és közben próbálnak rájönni arra, hogy ki és miért eresztette rájuk a vírust.

Karakterbemutató - Vince

VINCE

Külső leírás:

Thomas így írja le őt, amikor elsőnek találkoznak.
"Mellette egy hatalmas ember ült, inkább testes, mint izmos, óriási térfogata alig fért el a műanyag szék két karfája közé." (Halálkúra, 275. oldal)

Általános bemutatás:
Vince a Jobb Kar nevezetű önkéntes szerveződésű csoport vezetője, akik a VESZETT ellen lépnek fel. Próbálják a VESZETT működését és kutatásait szabotálni, mert úgy vélik a VESZETT sosem fogja megtalálni a gyógymódot és csak feleslegesen használják fel azt a sok pénzt és erőforrást, amit inkább az emberek védelmére kellene szerintük fordítani.

Vince-t alakító színész:  Barry Pepper

Karakterbemutató - Ava Paige

AVA PAIGE KANCELLÁR

Külső leírás:

A könyvben nem mondták ki nyilvánvalóan, hogy melyik karakter Ava Paige, de valószínűleg az a nő az, akivel Thomasék az Útvesztőből történt szökésük után találkoznak.
"Az egyik egy nő volt. Egy igazi felnőtt. Átlagos kinézetű, fekete nadrágot és fehér inget viselt. A jobb melle fölött kék betűkkel ott virított az embléma - VESZETT. Barna haja a válláig ért, vékony arcából sötét szempár ragyogott ki." (Az Útvesztő, 342. oldal)

Általános bemutatás:
Ava Paige a kancellár és a VESZETT jelenlegi vezetője. Ő irányítja a kutatásaikat, és az ő vezényletével zajlanak a Próbák. Ő is doktor. Kezdetben negatív szereplőként van jelen, de később belátja, hogy túl messzire mentek és próbálja jóvá tenni a VESZETT hibáit.

Ava Paige kancellárt alakító színésznő: Patricia Clarkson

The Fever Code magyar megjelenéséről (Frissítés!!!!)

Csak eljutottam végre odáig, hogy a kiadónál megérdeklődtem, várhatóan mikor érkezik az újabb előzménykönyv, a The Fever Code magyarul. Nem számítottam ilyen remek válaszra, így én is meglepődtem, mikor azt a választ kaptam, hogy MÉG IDÉN OKTÓBERBEN tervezik megjelentetni a könyvet magyarul. Pontos időpont még nincs, de elvileg október második felére/végére várható a boltokban. Persze néhány hetes csúszás még előfordulhat a korábbi esetekből tanulva, de ez még így is nagy szó, ha azt vesszük, hogy Amerikában is szeptember 27-én jelenik meg.

Én nagyon örülök a hírnek, és remélem ti is! :) Eztán pedig bízzunk a legjobbakban, hogy tényleg minél hamarabb érkezik a könyv. Amint lesz további infóm a magyar megjelenésről, hozom.


Sajnos rossz hírrel érkeztem és ki kell javítanom a korábbi kijelentést, amit közzétettem az oldalon, de egy korábbi félreértés miatt téves híreket tettem közzé. A kiadó munkatársa helyesbítette a korábbi válaszukat, hogy idén ősszel nem a The Fever Code érkezik magyarul, hanem James Dashner másik könyvsorozatának az első része, a The Mortality Doctrine, aminek eddig úgy tűnik a magyar címe a Halálos hálózat lesz.

A The Fever Code pedig majd jövő tavasszal várható, elvileg 2017 márciusában, de addig még bármi történhet. Hát... így máris nem hangzik olyan jól a dolog, de nem tudunk mit tenni, ez van. Mondjuk így már sokkal reálisabb a dolog, ha engem kérdeztek, nekem gyanús is volt, hogy ilyen hamar megjelenik a könyv magyarul nem sokkal az amerikai megjelenés után.

És ha már szóba került James Dashner másik könyvsorozata, az lenne a kérdésem hozzátok, hogy titeket érdekelnének-e hírek arról a könyvsorozatról is, vagy sem? Mert igaz, hogy ez egy Az Útvesztő rajongói oldal, és ha nem érdekel titeket a másik könyvsorozat, akkor nem fogok róla írni. Várom kommentben a véleményeteket! :)

The Fever Code: újabb részlet a könyvből! (+magyar fordítás!)

Most van Amerikában éppen a Comic-Con, és James Dashner is részt vesz rajta a hamarosan megjelenő új könyve, a The Fever Code kapcsán. Kaptunk is tegnap egy újabb részletet a szeptember 27-én érkező könyvből, amit hozok is nektek.

CHAPTER 22

226.03.09 | 8:12 p.m.

Even though Thomas’s and Teresa’s doors had remained unlocked, Thomas knew they were being observed, and that they were still feeling the aftermath of their trip outside. They’d tried to sneak out to meet their friends a few times since that night, but the moment they left their rooms a guard would appear and kindly but firmly tell them to “Please go back. It’s for your own good.” Always, everything was for their own good.

And even though they didn’t have the best gourmet chef in the world, food was one of the few things Thomas looked forward to in life. At the very least, WICKED considered quantity more important than quality, and that was just fine with Thomas. Growing like crazy, he was always hungry.

But maybe he’d have more than food to get excited about very soon.

Teresa, learning more and more about computers and information systems — their studies track had been diverging lately, becoming more specialized — had been told that the physical construction of the mazes was almost complete and WICKED would soon be ready for their help with things like programming the false sky and testing the optical-illusion systems. Aris and Rachel, two people they still hadn’t met, were also on the work schedule.

Teresa had a knack for the computer systems side of things, so that was where most of her training took place. And she was much, much better at it than they knew.)

Much better.

We can do it, she said one morning, waking him up from a dead sleep.

Thomas rubbed his eyes groggily, not bothering to ask her what she meant. She’d tell him soon enough. She always did.

I know the security camera system like the back of my hand now. I’ve cued up all the recordings we need to loop for the night, then backtracked and erased my movements. It’s all set up.

Thomas was totally awake in an instant. His excitement made him almost laugh with happiness, but he was also scared to death. Their punishment the last time they were caught out of their rooms — the Crank pits — still haunted him, but after so long without his friends, he was desperate to try anything.

Are you sure we won’t get caught? he asked.

Very sure. I know where the guards are stationed. Everyone else will be asleep. And the lighting at night is so low that it will be really hard for someone to notice the loops. We’ll be okay.

One hundred percent okay?

Ninety-nine.

Good enough for me.

Then we go exploring tonight.

Open your door in twenty seconds, she told him just after midnight. I want to be in your room as fast as possible.

Thomas did exactly as she instructed, and less than half a minute later she joined him inside his quarters. It was the first time someone other than a WICKED employee had gone past his door. He surprised her — and himself — by pulling her into a fierce hug, squeezing her like she’d disappear if he let go. Thankfully, she returned the effort just as strongly.

Man, it’s good to see you, he said, still speaking with his mind, he’d grown so used to it.

She responded by hugging him even tighter.

Eventually, sadly, they let go. He sat on the bed and she sat at his desk.

“Let’s give it a few minutes, make sure the first loop is working,” Teresa said to him, smiling with anticipation. He’d never seen her so full of energy and excitement.

“What will we do if they catch us?” Thomas asked, relieved to use his real voice with her again. “This might set us back. I mean, we’ll be working more on the mazes and stuff. Are we sure we want to risk it? What if they take it away?”

He didn’t know why he bothered. Teresa answered only by rolling her eyes. They were going to explore and that was that.

After a few minutes of silence, Teresa spoke into his mind.

Let’s go, she said. And let’s stick to the telepathy just in case. The video will work great, but who knows who might hear us if we’re talking out loud. We can only speak if we run into our friends, and then only whisper. Sound good?

Sounds like a plan, he replied.

They opened the door to his room, looked both ways, then went for it.

I’ve got it all timed, Teresa said. When I say we have to leave for the next area, no arguing. Or else someone is going to catch us when the loops run out. 

Thomas merely nodded, and then they were running, his chest on fire.

A few turns, a trip through the elevator, a few more turns, always pausing to peek around corners, make sure no one was wandering the halls.

Their first stop was the sector of Group B. The goal was to meet Aris and Rachel — they had placards on their doors just like Thomas’s and Teresa’s. But when Teresa knocked on Aris’s door, there was no answer. They tried Rachel’s. Again, no response.

Teresa spoke with their special ability. These guys are either heavy sleepers, extremely obedient, or they’re out breaking the rules just like us.

Thomas nodded. Oh well. Should we go say hi to Newt and them now?

Teresa nodded and he took the lead, winding through the halls and stairways, glad for the dimmed lighting. Teresa communicated the pattern she’d set up with the camera loops to figure out the best route, and where to stop and wait. Finally they turned the last corner before the Group A sector and stopped dead. Thomas sucked in a breath. There was a young boy in the hall; he had to be only seven or eight years old, and was a little on the pudgy side. He sat with his back against the wall, arms wrapped around his knees. Tears covered his face. When he saw Thomas and Teresa, he went as pale as the moon and jumped to his feet.

“I’m s-s-sorry,” he stuttered. “P-p-please don’t tell on me.”

Thomas slowly crossed the distance between them and put a hand on the boy’s shoulder, trying to reassure him. “It’s okay, man, we’re just like you. Nothing to worry about.”

“What’s your name?” Teresa asked. Their whole plan was now in jeopardy, but the kid seemed so young, so innocent, so scared.

The boy burst into another round of tears, then answered through one of his sobs.

“They’re making me call myself Charles

”Thomas shook his head. “Well, that’s lame. We’re going to call you Chuck.”

The Fever Code könyvtúra állomásai

Már nem kell sokat, csak két hónapot várni az újabb előzménykönyv, a The Fever Code megjelenésére, ami idén szeptember 27-én érkezik. Ne feledjétek, ez még csak az AMERIKAI megjelenés, a magyar megjelenésről még nincs hír, de gondolom nem sokkal utána érkezik mindenképp. (Rá is kérdezek majd a kiadónál!)

A lényeg, hogy James a napokban tette közzé a The Fever Code könyv megjelenése miatti könyvtúra összes állomásának helyét és idejét, és ezek megint csak amerikai helyek és dátumok. Mindenesetre úgy gondoltam megosztom veletek, mert sosem lehet tudni, lehet, hogy valaki épp arra jár és nem szeretném, hogy az információk hiánya miatt lemaradjatok egy esetleges személyes találkozóról James Dashnerrel. Nem voltam még ilyen könyvbemutatón, de biztos lesz felolvasás, aláíráskérés, és így találkozni lehet az íróval. Meg gondolom a könyvet is meg lehet majd vásárolni a helyszínen.

Jöjjenek tehát a The Fever Code könyvtúra állomásai 2016-ban:

July 21 — July 24

San Diego Comic Con

San Diego Convention Center

San Diego, CA 92101

(Ezt azért emelem ki, mert ezek szerin James ott lesz az idei Comic-Conon is, és így remélem kapunk majd interjúkat, videókat és képeket!)

September 27 @ 7:00pm

Barnes & Noble

210 Americana Way

Glendale, CA 91210

(818) 545-9146

September 29 @ 7:00pm

Cuyahoga County Public Library Parma-Snow Branch

2121 Snow Road

Parma, OH 44134

September 30 @ 4:30pm

Page & Palette

32 S Section St

Fairhope, AL 36532

(251) 928-5295

October 1 @ 7:00pm

Books & Books

265 Aragon Avenue 

Coral Gables, FL 33134

(786) 554-1764

October 5 @ 7:00pm

Book People

603 N. Lamar Blvd

Austin, TX 78703

(512) 472-5050

October 6 @7:00pm

Barnes & Noble

230 Main Street 

White Plains, NY 10601

(914) 397-2420

October 13th @7:00 pm

West Point Grey United Church

4595 8 AVE W

Vancouver, BC V6R 2A4

October 17 @7:00pm

The King’s English

1511 South 1500 East

Salt Lake City, UT 84105

(801) 484-9100

October 25 @7:00pm

Barnes & Noble

200 East Northern Lights Blvd 

Anchorage, AK 99503

(907) 279-7323

October 26 @7:00pm

Barnes & Noble

421 Mehar Ave

Fairbanks, AK 99701

(907) 452-6400

November 11- November 13

Glader Con

Sheraton Atlanta Hotel

Atlanta, GA 30303

November 16 @7:00pm

Barnes & Noble

330 East 1300 South

Orem, UT 84058

(801) 229-1611

Forrás

VESZETT AKTÁK HETE: 7. nap

Elérkeztünk a VESZETT AKTÁK HETE utolsó napjához, és ma hozom az utolsó részletet a The Maze Runner Files-ból. Remélem tetszettek a részletek, és az egész heti menet. Fogadjátok szeretettel az utolsó posztot is. :)

7. részlet:

Minho, Harmadik Szakasz

Még csak három nap telt el azóta, hogy a Berg elhozta őket a Perzseltföldről, de Minho kezdett egyre feszültebb lenni. Bedobták egy nevetségesen kicsi szobába rengeteg kajával egyetemben, de minden mást figyelmen kívül hagyva. A tapéta csíkjait számolgatta, és arcokat képzelt a csavaros mintákba. Semmit sem tudott Thomasról, vagy a többiekről.

A negyedik nap reggelén meglátogatta a Patkányember, két fegyveres őr társaságában.

- Kövess – csak ennyit mondott.

- Nincs ölelés vagy puszi? – kérdezte a fiú – Hiányzott az a ronda pofája.

- Kövess, vagy nagyon megbánod – válaszolta kifejezéstelen arccal a férfi.

Minho megadóan felsóhajtott, és követte. Nem volt abban a hangulatban, hogy szökéssel kísérletezzen. És tudta, bármi is következik, még mindig jobb, mint még egy percet eltölteni abban a szobában.

Követte a Patkányembert egy hosszú folyosón egy apró kamrába, ahonnan számozott ajtók nyíltak.

- A nyolcas szoba a tied – jelentette kis a férfi. Rámutatott a szóban forgó ajtóra.

- Igazán? – szólalt meg Minho pár másodperc csend után – És mit kellene nekem ott csinálnom?

- Csak egy egyszerű tesztet kell elvégezned – magyarázta a Patkányember – Biztosítalak, semmi olyasmit, mint a Próbák. Ha jobban meggondolom, talán a te teszted a leggyorsabb és a legkönnyebb az összes közül. Egyetlen kérdést tesznek fel, és neked csak egy szóval kell válaszolnod. Egyszerűnek tűnik?

Túl egyszerűnek.

- Tényleg azt hiszi, hogy valaha meg fogok bízni magában, bökött?

- Parancsolsz?

Minho megrázta a fejét.

- Esküszöm, ha még egyszer bántani merészel engem, vagy a barátaimat, addig nem nyugszom, amíg holtan nem látom.

A férfi önelégülten vigyorgott, ami ha lehet, még jobban felhúzta Minhót.

- A szavamat adom, hogy egyedül a válaszod határozza meg, hogy mi fog történni. Ettől kezdve saját akaratotokból cselekedtek. A Próbák véget értek.

Minho szívesen megragadta és megrázta volna a Patkányembert mérgében. Tudta, hogy nincs más választása, de őrületbe kergette a férfi modora.

- Készen állsz? – kérdezte a Patkányember.

Minho csak horkantott. Odasétált a nyolcassal jelölt ajtóhoz, és kinyitotta. Meglepődött – nem látott szokatlan szerkezeteket vagy bonyolult gépeket, csak egy apró, bézsszínű szobában találta magát, a padló barna járólappal volt kirakva, és egy egyszerű faszék alkotta a berendezést. Egy fehér tábla lógott a szemközti falról, mellette pedig egy magas, izmos férfit látott, zöld műtősruhában és fehér orvosi köpenyben. Tökéletesen fésült fekete haja, és a legrondább bajusza volt, amit Minho valaha is látott.

- Üdv – kezdte – A nevem Lincoln. Kérlek, foglalj helyet.

A kíváncsiság győzött.  A fiú leült, tűnődve, mit is kezdjen a kezeivel. Végül összefonta őket az ölében.

- Most figyelj, ha megkérhetlek – mondta Lincoln hideg, orvosi hangon.

A férfi megfordult, és az ujjával írni kezdett a tábla bal felső sarkába, az érintése nyomán fényes piros csíkok maradtak.

Az első szó, amit Lincoln leírt a Thomas volt. Lejjebb ment néhány centivel, és újabb nevet írt le; Newt.

A két név alá még leírta Serpenyő és Aris nevét is. A férfi áttért a jobb sarokra, és felírta Harriet nevét. Alá Sonya, Teresa, és Minho legnagyobb meglepetésére Brenda neve került.

Mikor Lincoln végzett a nyolc névvel, azok vörösen világítottak a táblán, egységesen elosztva. Megint szembefordult a fiúval.

- Megerősíted, hogy ismered ezt a nyolc személyt?

- Igen, zsenikém, ismerem őket – Minho a szemét forgatta – A Patkány azt mondta egy kérdést teszel fel nekem, ez lett volna az?

- A tényleges teszt még nem kezdődött el. Ez az, amit mi előkészítésnek hívunk. Kérlek, válaszolj a bevezető kérdésre, mielőtt elkezdenénk a tesztet – Ismered…?

- Igen! – kiáltotta Minho – Ismerem őket. És most?

Lincoln semmi jelét nem adta, hogy elvesztette volna az önuralmát. Nyugodtan válaszolt.

- Köszönöm.

A férfi a mennyezet egyik sarkát kémlelte. Minho hátrafordult, hogy láthassa, mit néz. Egy késlegyet látott a falon, a vörös fény miatt lehetetlen volt nem észrevenni.

Minho látta az ismerős feliratot a testén: VESZETT. Felbukkant néhány Útvesztős emlék az agyában. Újra a magas alakra nézett.

Természetesen megfigyelik az egészet, gondolta. De most komolyan késlegyeket használnak? Nem látott egyet sem, mióta elmenekültek az Útvesztőből.

- Rendben, készen állunk, hogy megkezdhessük a tesztet – mondta a férfi hangosan, visszaterelve Minho figyelmét.

- Ahogy mondtad, egyetlen és csak egyetlen kérdést teszek fel. A válaszod ugyancsak egy szóból állhat. Ha készen állsz, tíz másodperc múlva felteszem a kérdést.

Minho rövid kacajt hallatott, hogy megmutassa, mennyire abszurd az egész helyzet, de azért bólintott.

Mikor letelt a kijelölt idő, Lincoln elkezdett beszélni. Komoly hangja elárulta, hogy minden egyes szót alaposan átgondolt, mielőtt kimondta volna őket.

- Az orvosaink megállapították, hogy szükséges egy mélyreható vizsgálat a további adatok megszerzéséhez. De megengedjük, hogy egyet megmenthess az alanyok közül. Ki lesz az, aki életben marad? Íme, a kérdésed.

Eltelt öt teljes perc. Minho mélységes csendbe burkolódzott. Nem lehet igaz. A VESZETT tényleg arra jutott, hogy szétszabdalja a barátai agyát?

- Minho – szólalt meg Lincoln – Megértem, ha szükséged van egy kis időre. Ez nem könnyű kérdés, de szükségem van a válaszodra.

- Nem fogok válaszolni az idióta kérdésére – fakadt ki Minho, meglepődve saját hangján. Minden szava keményen pattant.

- Ez nem játék. Az emberek, akik a listán vannak, a VESZETT tulajdonát képezik, az egyetlen dolog, ami hátramaradt, hogy fizikailag is tanulmányozzuk őket. A barátaid abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy életüket feláldozhatják az emberiség megmentésének oltárán.

Minho némán fortyogott.

A férfi folytatta.

- Légy hálás, a pszichológusaink megállapították, hogy ez a Próba hasznos lesz. Legalább az egyikőjüket megmentheted.

Minho elkapta a tekintetét Lincolnról, és lenézett a kezére. Csodálkozva állapította meg, hogy a szék oldalait szorongatja. Foltok úsztak a szeme előtt, a fejébe szökött a vér, mintha hallotta volna, ahogy az ereiben pumpálódik a szíve felé. Soha nem érzett még ilyen haragot, mióta felébredt a Tisztáson. Soha.

- Mennyi időre van…

- Nincs szükségem időre! – ordította Minho, mielőtt Lincoln befejezhette volna – Nem vagyok hajlandó válaszolni. Ha megtudom, hogy bármelyikükhöz is hozzáér, esküszöm…

- Tartok tőle, nincs választásod – a férfi hangja határozott volt, nem tűnt zaklatottnak.

- Szorít az idő, be kell fejeznünk a tervezetet. Szükségünk van az agyukra a tanulmányhoz.

- Nem hagyom, hogy ezt tegyék – mondta Minho higgadtan – Ha valamelyiküket bántják, végeztem. Végezzék el rajtam a tesztjeiket és a Változóikat, felőlem annyit, amennyit csak akarnak, de hagyják ki őket ebből.

- Igazán sajnálom Minho, de ilyen lehetőség nincs. Szükségünk van a válaszodra. Ezután pedig tesszük, amit tenni kell, hogy… továbbra is számíthassunk a segítségedre.

- Mit akar ez jelenteni?

- Azt, amit mondtam – Lincoln állán megfeszültek az izmok – Tehát, melyik nevet választod?

- Mind a nyolcat – válaszolta Minho.

- Csak egyet választhatsz.

- Mindegyiket.

- Egyet, és csak egyet.

- Mindenkit.

Lincoln tett egy lépést felé.

- Megkérdezem utoljára, mielőtt drasztikusabb eszközökhöz folyamodnék. Melyik barátodat szeretnéd megmenteni?

- Minden egyes barátomat.

Lincoln melléállt, és talpra rángatta a pólójánál fogva.

- Válassz most!

Minho megrémült, de azonnal száműzte a félelmet.

- Mindenki.

A férfi hátrahúzta ökölbe szorított kezét, és megütötte Minho arcát. A fejében fájdalom robbant, és a padlóra esett. Fények villództak a barna járólapokon néhány centire a szemétől. Lincoln a gallérjánál fogva felállította, majd szembefordította magával. Újra egymás szemébe néztek. Félelmetes ereje volt; nem volt választása.

- Melyik nevet választod? – kérdezte Lincoln.

Minho úgy érezte, mintha eltört volna az arccsontja, vér ízét érezte a szájában, de nem adta fel.

- Nem választok – egy adag sűrű vért köpött a férfi arcába.

Lincoln meghökkent, és újra megütötte. Erősen szorította a fiút, nem engedte, hogy újra elessen.

Újabb fájdalomhullám, fények.

- Minho – szólította meg Lincoln veszélyesen nyugodt hangon - Melyik nevet választod?

- Nem – nyögte.

A férfi ezúttal az arca másik oldalán ütötte meg. Újra. És újra. Minho úgy érezte, mintha a feje helyén pép lenne.

- Döntsd el most – mondta Lincoln két nehéz lélegzet között – Melyik nevet választod?

Minho nem értette, hogy miért szükséges ez. A zavarodottság csak egyre makacsabbá és dühösebbé tette.

- Mindet – válaszolta szégyenkezve, hogy már csak nyöszörögni képes.

- Csinálhatjuk ezt egész nap – mondta Lincoln – Nem mész el innen addig, amíg nem kapok választ a kérdésemre. Csak egy nevet kell mondanod. Mondd ki. Tehát melyik? Hadd halljam!

- Mindenki, te rohadt, kibökött plottydarab – mosolygott Minho.

Lincoln arcán meglepett kifejezés suhant át, de amilyen gyorsan jött, el is tűnt. Hátralépett, és lesimította a ruháit.

- A tesztnek vége – mondta a férfi – Elmehetsz.

A következő pillanatban őrök jöttek be a szobába, és visszakísérték a szobájába a döbbenettől és zavarodottságtól még mindig néma fiút.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 6. nap

Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)

6. részlet:

Thomas első emléke a Kitörésről

Öt nap telt el azóta, hogy Thomast bezárták a fehér szobába. Az ötödik napon, miután elvégezte a szokásos tevékenységeit – edzés, evés, gondolkodás, újra – lefeküdt a földre aludni, hogy megszabaduljon új, borzalmas világától legalább egy kis időre. Rövid időn belül elaludt, és az álom sem váratott magára.

Kicsi volt még, nem tudta volna megmondani pontosan, mennyi idős. Egy sarokban kuporgott, átkarolva a térdeit, reszketve félelmében. Az apja – a férfi, aki fogta, mesét olvasott neki, megpuszilta és megölelte őt – tombolt, gyűlöletes dolgokat üvöltött, összetörve a berendezést. Az anyja megpróbálta megállítani, de a férfi ellökte magától, mintha nem ismerné meg. Az asszony megbotlott, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, de végül nekiesett a falnak alig egy méterre Thomastól.

Zokogva kúszott a fiú felé, és megölelte őt.

- Ne aggódj, kicsim – súgta – Hamarosan itt lesznek, és elviszik őt.

- Kik? – kérdezte Thomas. A hangja annyira vékonyan csengett, hogy belesajdult álmodó énjének szíve.

- Az emberek, akik gondoskodni fognak róla – válaszolta az anyja – Emlékezz, az édesapád nagyon, nagyon rosszul van. Ez nem ő. Ez a betegség.

Hirtelen a férfi szembefordult velük, arca lángolt a dühtől.

- Betegség? Jól hallottam, azt mondtad betegség? – minden egyes szó méregként csepegett a szájából.

Az édesanyja megrázta a fejét, szorosabban szorítva magához Thomast.

- Miért nem mondtad, asszony? – folytatta az apja, és tett feléjük egy lépést. Zihált, hogy levegőhöz jusson, a mellkasa szaporán járt fel és alá, a keze hol ökölbe szorult, hol elernyedt – A Kitörés. Mondd el a fiúnak, hogy is működik ez. Mondd meg neki az igazságot. Az apád elkapta a Kitörést Thomas. Igazán szépen halad előre – még egy lépés – Az anyád is elkapta. Bizony. Nemsokára egyenként rágja le az ujjait, és azt szolgálja fel neked reggelire. Eszelősen kacag majd, miközben kitöri az ablakokat, hogy a szilánkokkal vágja fel az ereidet. Őrült lesz, akárcsak az apád, fiam.

Még egy lépés. Thomas szorosan lehunyta a szemét, remélve, hogy mikor kinyitja, eltűnik az egész. Az álmodó része azt kívánta, bárcsak vége lenne már.

- Nézz rám fiam – vicsorogta a férfi – Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek.

Nem tehetett róla. Thomas mindig megtette, amit az édesapja kért tőle. Az édesapja most nyugodtnak látszott. Kivéve egy dolgot. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy minden vér kiment belőle.

- Ez az – mondta – Jó fiú. Nézz rám. Őrültnek látszok? Hm? Annak?

Az utolsó két szót már üvöltötte.

- Nem, apám– válaszolta Thomas, csodálkozva, hogy ki tudja ejteni ezeket a szavakat remegés nélkül.

- Tévedsz, fiam – a férfi arcát újra ráncokba gyűrte a harag – Őrült vagyok, fiú. Egy bolond. Fel foglak falni mindkettőtöket vacsorára, és minden egyes falatot kiélvezek.

- Elég! – sikoltotta az anyja, a magas hang fájdalmasan hasított bele Thomas dobhártyájába – Most azonnal hagyd abba! Esküszöm, ha csak hozzá mersz érni a fiamhoz, kitépem a szívedet.

A férfi felkacagott. Hátravetette a fejét, és csak kacagott, kacagott, az egész teste rázkódott, betöltve az egész házat a borzalmas hanggal. Thomas soha nem hallott még ilyen rémisztő hangot. De a férfi nem hagyta abba, csak nevetett, nevetett és nevetett.

- Elég! – sikított újra az asszony, újra és újra ismételgetve, míg végül a fiú nem bírta tovább, és befogta a fülét.

Hirtelen meghallották a kapucsengő hangját, amely nem sokkal harsogta túl a férfi őrületét. Mindketten mélységes csendbe burkolództak. Az édesapja a bejárati ajtó felé pillantott, az arcán nem látszott más, csak színtiszta félelem.

- Itt vannak – az anyja hangja elcsuklott – Édesem, életem szerelme, itt vannak, hogy elvigyenek.

Thomas felébredt.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 5. nap

Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)

5. részlet:

CÍMZETT: Randall Spilker

FELADÓ: Ladena Lichliter

TÁRGY: Hihetetlen

Tudom, hogy rosszul vagy, de épp most érkeztek meg a jelentések. Láttad őket? Randall, ezek nem csak pletykák. Legalább 27 megerősített észlelést kaptunk a fertőzött csoportoktól. A vírus nem végzett velük! Az orvosok és a kutatók értetlenül állnak a dolog előtt. Az Epicentrum népességének többsége totál megőrült, mintha állatok lennének. Szörnyetegek!

De nem ez a legrosszabb. Bekövetkezett, amitől a Koalíció a legjobban félt, a fertőzötteknek volt idejük elszökni a táborokból. A Koalíció úgy tudta, hogy a lappangási idő, és halál beállta sokkal gyorsabban következik be. Érkeznek a jelentések a tünetekről, már a városokból is. Mindenhonnan.

Randall, hatalmas, hatalmas válság nehezedik a vállunkra. Hallgatniuk kellett volna ránk. Hallgatniuk kellett volna.

Isten, segíts meg.

LL

CÍMZETT: John Michael

FELADÓ: Katie McVoy

TÁRGY: Néhány utolsó szó

John,

Lehetetlen megállítani. Igazad volt. Nem szívesen ismerem be, de így van. Minden erőfeszítés a terjedés megállítására eredménytelennek bizonyult. A vírus minden másodpercben újabb áldozatokat szed. Az egyetlen reményünk, hogy az Immunisakról szóló pletykák igazak. Talán ők az egyetlen esélyünk a túlélésre.

Egy gyógymód. Képtelen vagyok másra gondolni. Valahogy meg kell találnunk az ellenszert.

Hallottad, hogy a média milyen nevet adott neki? A Kitörés.

Tudom. Az én hibám. Elmegyek. Senkit sem akarok megfertőzni.

Igaz barát voltál ebben az őrületben.

Viszlát, John.

Katie

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 4. nap

Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)

4. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 232.1.28, Pontos idő: 07:21

CÍMZETT: Munkatársak

FELADÓ: Ava Paige, Kancellár

TÁRGY: Chuck emlékezetére

Meg szeretnék osztani veletek néhány gondolatot Chuck halálának körülményeivel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy meglepetésként érne titeket csalódottságom a reakciót illetően.

Mindannyian tudjuk, mi a kötelességünk, tudjuk, hogy mit várnak el tőlünk, akármilyen nehéz is. A VESZETT hosszútávra tervezett, de minden hiába, ha nem érjük el a végső célt. Nem engedhetjük meg, hogy az érzelmek vezéreljenek.

Pszichológusaink megállapították, hogy mire kell ösztönöznünk alanyainkat a szükséges minták kinyeréséhez; a hozzáállásuk a legfőbb problémánk. Chuck egy csodálatos gyermek volt, tele életörömmel és kedvességgel. Valószínűleg ő volt az, aki a legjobban kereste mások társaságát és barátságát az összes alanyunk közül, kissé ironikus, hogy épp ez vezetett a halálához. Magatok is láthatjátok az eredményeket.

Nagyon fontos, hogy megszabaduljatok a lelkiismeretetekre nehezedő tehertől, emlékezzetek, a fiú nem volt Végső Jelölt, és minden bizonnyal sokkal szörnyűbb halálban lett volna része. Úgy gondolom, hogy a tervezetet, mely a meggyilkolásához vezetett, egyfajta kegyelemként is fel lehet fogni.

Nincs több mondanivalóm. Szükségtelen, hogy a jóról és a rosszról prédikáljunk. A túlélésért küzdünk, és nem helyezhetjük előrébb egy gyermek életét sok millióval szemben. Keressétek fel a személyi tanácsadóitokat, amennyiben szükséges, de kivétel nélkül mindenkit várok a következő tárgyalásra. A téma nem más, mint a Tűzpróba. 

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 3. nap

Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)

3. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 231.5.4, Pontos idő: 13:43

CÍMZETT: Munkatársak

FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár
TÁRGY: Búcsú

Elnézést kell kérnem, hogy csak egy jelentést vagyok képes küldeni önöknek, és nem személyesen veszek búcsút, azonban nincs más választásom. A Kitörés beférkőzött az elmémbe, minden cselekedetemben jelen van immár, zavaros és kilátástalan. Még a megfelelő búcsú reményében sem fordulok az Áldáshoz, ez az én döntésem.

Érzem a kínt, míg ezeket a szavakat gépelem. Legalább még képes vagyok józanul írni és módosítani a kis ablakban, tőlem balra.

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért épít le a vírus ilyen gyorsan és kíméletlenül, de nem jutottam eredményre. Majdnem az összes eredeti fertőzött csapatnál gyorsabban romlik az állapotom. De lényegtelen. Benyújtottam a felmondásom, és Ava Paige készen áll rá, hogy átvegye a VESZETT irányításáért felelős pozíciót. A Végső Jelöltek régóta készen állnak rá, hogy megteremtsék a kapcsolatot köztünk és a leendő vezető között, és Ava beleegyezett, hogy az igazi vezetés a Végső Jelöltek vállán nyugszik.

Jó kezekben vagyunk, és továbbra is jó kezekben leszünk. A nemes törekvés, melyen tíz éve fáradhatatlanul dolgozunk, el fogja érni a célját. Minden erőfeszítés, minden élet sokszorosan megtérül. Megtaláljuk a gyógymódot.

Személyes mondanivaló kerekedett végül ebből a feljegyzésből. Köszönetet szeretnék mondani az önök kitartó barátságáért, odaadásáért, és az együttérzéséért ilyen nehéz körülmények között is.

Engedjenek meg egy utolsó figyelmeztetést: ne harcoljanak a végzet ellen. Csak rosszabb lesz. Én is beleestem ebbe a csapdába, és ezerszer megbántam. Távozzanak, és vessenek véget a szenvedésnek.

Így is túl sokan szenvednek.

Viszontlátásra.

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 231.5.5, Pontos idő: 07:16

CÍMZETT:

FELADÓ:

TÁRGY:

Már csak két ujj van hátra.

Két ujjal írtam a hazugságokat a felmondásommal kapcsolatban.

Ez az igazság.

Gonoszak vagyunk.

Hiszen ezek csak gyerekek.

Gonoszak vagyunk.

Be kell fejeznünk, engedjük át a világot a Muncsiknak.

Hogy is játszhatnánk Istent.

Nem tehetjük ezt gyerekekkel.

Gonosz vagyok… és ti is azok vagytok.

Két ujj kiálltja az arcomba az igazságot.

Hogy lehettünk képesek hazudni az utódainknak?

Olyan reménnyel áltatjuk őket, amely nem is létezik.

Mindenki meg fog halni.

Bármi történjék is.

Győzzön a természet.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 2. nap

Tovább folytatjuk ezt a hetet és ma is hozom az újabb részletet a The Maze Runner Files-ból. Fogadjátok szeretettel! :)

2. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 221.11.26, Pontos idő: 10:56

CÍMZETT: Munkatársak

FELADÓ: Kevin Andersen, Kancellár

TÁRGY: Legígéretesebb Jelölt

Felfedeztük a legígéretesebb Jelöltet.

Senki sem képes rámutatni miért, de tökéletesnek tűnik, hogy az egyik Végső Jelöltté válhasson. Jóllehet nagyon fiatal, értelmi szintje jóval meghaladja éveit. Verbális és kognitív képességei egy felnőttével vetekednek, mégis valahogy ártatlanság és naivság jellemzi - gyerekes tulajdonságok. Eddig minden látogatója egyöntetűen úgy nyilatkozott róla, mint kedves, udvarias fiúról.

Az előzetes vizsgálatok eredményei kiemelkedőek, meg merem kockáztatni, hogy a legjobbak, melyekkel valaha is dolgoztunk. Az intelligenciaszintje hihetetlenül magas, és a tanulásra való képessége rendkívüli. Figyelemreméltó fizikai állóképességgel rendelkezik, ami létfontosságú az Útvesztő megoldásához, és ahhoz, amit utána szeretnénk kérni tőle.

Úgy határoztunk, hogy a történelem egyik legkiválóbb feltalálója után nevezzük el, és hiszünk benne, hogy a jövőben nagy dolgokat láthatunk majd tőle.

Ha meg szeretnék nézni Thomast, keressék a 31J szobát. (Teresa mellett.)

Le lesznek nyűgözve.

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 224.9.6, Pontos idő: 11:08

CÍMZETT: Munkatársak

FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár

TÁRGY: Implantátumok

A projekt egyik legkényesebb műveletét is letudtuk. Minden implantátumot, beleértve a Memóriatolvaj kártyát, a manipulátorokat és a telepátiát lehetővé tevő eszközöket sikeresen beültettük alanyaink agyába. Örömmel tölt el, hogy átestünk ezen a procedúrán, az orvosok jelentése szerint a sebészeti beavatkozás alatt csak hét haláleset következett be. Sokkal kevesebb, mint vártuk.

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

VESZETT AKTÁK HETE: 1. nap

A hétre valami igazán különleges csemegét hozok számotokra. Egyik kedves olvasónk, Ákos elkészítette a The Maze Runner Files, a trilógia kiegészítő kis novellájának magyar fordítását. Ez a mindössze alig 50 oldalas novella Amerikában is csak e-könyvként jelent meg, nyomtatásban nem, és nálunk se várható, mert nem érné meg a kiadónak.

Mindenesetre mivel biztosan sokatokat érdekel, hogy mi lehet benne, így a héten minden nap egy kisebb részletet fogok megosztani a The Maze Runner Files-ból itt az oldalon. Az egészet értelemszerűen nem tehetem ki, hisz az illegális lenne. Vágjunk is bele rögtön, érkezzen ma az első részlet. :)

1. részlet:

VESZETT Feljegyzés, Dátum: 220.06.24, Pontos idő: 9:36

CÍMZETT: Munkatársak

FELADÓ: Kevin Anderson, Kancellár

TÁRGY: Köszöntő

Üdv, Munkatársaim, az emberiség történetének egyik legnagyobb összefogásának kezdetén. Nem kívánok okot adni izgalomra, hiszen világunk sohasem élt még sötétebb időket. De amit én létrehozni kívánok, az okot ad a reményre és a büszkeségre, hiszen a részesei lehetünk valaminek, ami működni fog, és ami megmentheti az emberi fajt a teljes kipusztulástól. A siker bizonytalan messzeségben van, de nem szabad feladnunk a harcot.

Többen közületek felelősek a Tizenkét Szektorban található kutatóegységekért, melyek minden alkalmas alanyt jelentenek a Tanácsnak. Túl korai kijelenteni még, hogy a lakosság hány százaléka felel meg a feltételeinknek, csupán annyit tudunk, hogy ez a szám alacsony. Minden alanyt azonnal tesztelünk, így végül képesek leszünk kiválasztani a Végső Jelölteket.

Az Útvesztő tervezői másnap reggel kilenc órára adják át az utolsó terveket a hármas irányító központban. Ez egy áttörő projekt része, egy kifinomult struktúra, mely a legszükségesebb időben lát napvilágot. Bár a világ jelenlegi állapota kritikus, reményeink szerint az Első Szakasz az elkövetkezendő években életbe léphet. Minden erőforrásunkat a projekt életben tartására kell fordítanunk. Pár éven belül maguk a Jelöltek segédkezhetnek az Útvesztő terveinek és építésének véglegesítésében.

A holnapi értekezlet részét képezik az erre a célra legyártott biomechanikus lények, melyek reményeink szerint teljes irányításuk alá helyezik a tervezett Változókat.

Orvosaink és pszichológusaink még mindig dolgoznak, hogy egy teljes forgatókönyvvel állhassanak elő. Úgy hiszik, a szükséges mintázatok hatvan százalékát megszerezhetjük, ha életbe léptetjük az eddig elkészült terveket.

Véleményem szerint nem kevesebb, mint tíz év, mire a teljes tervezet elkészül. Tudom, hogy ez a szám hihetetlenül hangzik.

A Tanács tagjai úgy tervezik, hogy a projekt alatt állandó kapcsolatban maradnak, tehát bármikor megoszthatják velem, vagy a Tanács többi tagjával a gondolataikat. Büszkeséggel tölt el, hogy önökkel vállvetve részese lehetek ennek a globális törekvésnek.

Elkezdődött…

*A fordításért hálás köszönet Ákosnak! :)

The Fever Code: a második fejezet magyar fordítása

Az első fejezet fordítása már kikerült korábban, és most megérkezett a második is. Ez kicsit hosszabb, mint az első volt, így több időbe telt a fordítás, de csak elkészültem vele.

Fordítás:
"Mikor kiléptek a folyosóra, Stephen akkor látta meg az első gyereket, mióta csak megérkezett ide. Egy lányt. Barna haja volt és mintha idősebb lett volna nála. Nehéz volt megmondani, hisz csak egy röpke pillantást vethetett rá, ahogy egy nő bekísérte őt az övé melletti szobába. Az ajtó épp akkor csukódott be, mikor a kísérője és ő elhaladtak mellette, és akkor pillantotta meg a fehér háttérre felírt szót: 31K.

- Theresa-nak nem okozott gondot elfogadni az új nevét. – mondta a zöld ruhás férfi, ahogy egyre beljebb haladtak a folyosón. – De persze gondolom csak azért, mert annyira el akarta felejteni a korábbit.

- Mi volt az? – kérdezte meg Stephen és némi udvariasságot is belecsempészett a hangjába. Ezt különösen tudni akarta. Ha a lány ilyen hamar feladta, akkor az ő nevéhez is ragaszkodni fog ezután, mintegy barátnak tett szívesség gyanánt.

- Elég nehéz lesz elfelejteni a saját nevedet is. – jött a válasz. – Nem akarlak még eggyel leterhelni.

Sosem fogom elfelejteni, mondogatta magának Stephen. Soha.

Valahol a tudata mélyén rájött, hogy már most megváltoztatta a korábbi kijelentését, de épp csak egy kissé. Ahelyett, hogy ahhoz ragaszkodott volna, hogy Stephennek hívják, inkább csak megígérte magának, hogy sosem felejti el. Máris feladta volna? Nem! Majdnem elkiáltotta magát.

- Magát hogy hívják? – kérdezte meg figyelemelterelés gyanánt.

- Randall Spilker. – mondta a férfi miközben haladt tovább előre. Befordultak egy sarkon és a liftek előtt találták magukat. – Évekkel ezelőtt én sem voltam ilyen szemét, higgy nekem. A világ és az emberek, akiknek dolgozom… - körbemutatott maga körül. -… a szívemet egy nagy fekete ürességgé változtatták. Szerencsétlenségedre.

Stephen nem válaszolt, mert épp azon gondolkozott, hogy hova tartanak. Beléptek a liftbe, mikor az megzörrent és összezárult az ajtaja.

Stephen egy fura székben ült, melynek beépített részei hozzányomták ahhoz a lábait és a hátát. Mindössze körömnyi méretű vezeték nélküli szenzorokat csatlakoztattak a halántékához, a nyakához, a kezéhez, a könyökéhez és a mellkasához. A kijelzőre nézett maga mellett, ami épp adatokat gyűjtött, kattogva és sípolva. A felnőtt pizsamát viselő férfi mellé ült, hogy figyelje őt, a bokája majdnem hozzáért Stephenéhez.

- Sajnálom, Thomas. Általában tovább várunk, mielőtt erre kerül a sor. – mondta Randall. Kedvesebbnek hangzott, mint a folyosón, vagy mint Stephen szobájában. – Több időt adnánk számodra, hogy önként fogadd el az új neved, mint ahogy Teresa tette. De az idő manapság igazi luxuscikknek számít.

Egy vékony kis ezüst valamit emelt fel, ami keresztülfont egy másikat, és ami egy borotvaéles pontban vékonyodott el.

- Ne mozogj. – mondta Randall, ahogy előrehajolt, mintha Stephen fülébe akarna súgni valamit. Mielőtt kérdezhetett volna tőle, egy éles fájdalmat érzett a nyakánál éppen az álla alatt. Aztán valamilyen fura vibrálást érzett a torkában. Felszisszent, de az egész olyan gyors volt, amilyen gyorsan elkezdődött, és aztán már semmi mást nem érzett csak a mellkasát szorongató félelmet.

- Mi volt ez? – hebegte. – próbált felkelni a székből, holott hozzá volt kötözve.

Randall visszanyomta a székbe. Könnyű dolga volt, hisz kétszer nagyobb volt nála.

- Egy fájdalom szimulátor. Ne aggódj, majd feloldódik és kiürül a szervezetedből. Előbb vagy utóbb. Addigra már nem is lesz rá többé szükséged. – vállat vont. Mit tehetnél? – De újra megcsinálhatjuk ugyanezt, ha szükségessé teszed számunkra. Most pedig nyugodj le.

Stephen nehezen szedte össze a magát:

- Mit csinál ez velem?

- Nos, ez attól függ… Thomas. Hosszú út áll még előttünk. Mindenki előtt. De ma, ebben a percben, lerövidíthetjük ezt az utat. Egy kis ösvényen keresztül az erdőn át. Csak annyit kell tenned, hogy megmondod a nevedet.

- Ez könnyű. Stephen.

Randall a tenyerébe temette az arcát.

- Csináld. – mondta, de a hangja alig volt több egy halk suttogásnál.

Eddig a percig Stephen nem ismert más fájdalmat a gyerekorri sebeken és horzsolásokon kívül. És most mégis érezte, ahogy a forróság felrobban az egész testében, mikor a gyötrelem keresztülszáguldott a vénáin és az izmain, nem voltak szavak leírni a fájdalmat, meg sem tudta érteni. Csak a sikoly maradt, ami majdnem elért a saját füléig is, mielőtt az agya leállt volna és megmentette volna ettől.

Stephen nehezen lélegezve és izzadságban fürödve tért magához. Még mindig a fura székben ült, de valamikor hozzá kötözték vékony bőrpántokkal. Minden idegszála a Randall és a masinája által okozott fájdalom utóhatásaitól szenvedett.

- Mi… - suttogta Stephen, és krákogott egyet. A torka égett, ami mindent elárult számára arról, hogy mennyire sikoltott a kiesett idő előtt. – Mi? – ismételte meg és az agya megpróbálta összerakni a történteket.

- Megpróbáltam elmondani, Thomas. – mondta Randall talán némi együttérzéssel a hangjában. Talán megbánással. – Nincs időnk szórakozni. Nagyon sajnálom. De tényleg. Mégis újra meg kell próbálnunk. Úgy hiszem mostanra már megérted, hogy nem blöffölök. Mindenki számára fontos, hogy elfogadd az új nevedet. – a férfi elnézett és egy ideig szünetet tartott, ahogy az ajtót bámulta.

- Hogy képesek bántani engem? – kérdezte Stephen a kiszáradt torkával. – Csak egy kisgyerek vagyok. – fiatal vagy sem, tudta milyen szánalmasan hangzott mindez.

Stephen azt is tudta, hogy a felnőttek a szánalmasságra több módon reagálhatnak. Talán megolvad a jeges szívük és meghátrálnak. Vagy a bűntudat kezdi el őket égetni belülről, amitől megszüntetik a forróságát. Randallnél az utóbbi történt és kipirult az arca, ahogy válaszolt:

- Csak el kell fogadnod a nevet! Nem fogok veled tovább játszani. Mi a neved?

Stephen nem volt ostoba, tettetni fog egy ideig.

- Thomas. A nevem Thomas.

- Nem hiszek neked. – válaszolta Randall, a szemei sötét mélységek. – Újra!

Stephen válaszolni akart, de Randall nem is hozzá szólt. A fájdalom visszatért, erősebben és gyorsabban. Alig tudta felfogni a gyötrelmet, mikor elsötétült a világ.

- Mi a neved?

Stephen alig tudott beszélni:

- Thomas.

- Nem hiszek neked.

- Ne! – nyöszörgött.

A fájdalom nem volt többé meglepetés, sem a sötétség, ami azt követte.

- Mi a neved?

- Thomas.

- Azt szeretném, hogy sose felejtsd el.

- Ne! – kiáltotta, ahogy remegve zokogott.

- Mi a neved?

- Thomas?

- Van másik neved is?

- Nem. Csak a Thomas.

- Hívott bárki is máshogyan?

- Nem. Csak Thomasnak.

- El fogod valaha felejteni ezt a nevet? Használni fogsz valami mást?

- Nem.

- Oké. Akkor adok még egy utolsó emlékeztetőt.

Később ismét az ágyában feküdt összegömbölyödve. A kinti világ távolinak tűnt, csendesnek. Elfogytak a könnyei és a teste néma lett, kivéve azt a kis borzongást. Mintha a teljes lénye mély álomba zuhant volna. Maga elé képzelte Randallt, ahogy a harag és bűntudat valamiféle halálos dühvel keveredett groteszk maszkká változtatta az arcát, amint éppen fájdalmat okozott neki.

Sosem felejtem el, mondogatta magának. Sosem szabad elfelejtenem.

És akkor az agya legmélyén egy nagyon ismerős kijelentés jutott eszébe újra és újra. Habár nem tudta volna megmondani, hogy mi, de valami mintha megváltozott volna benne.

Thomas, Thomas, Thomas. A nevem Thomas."

Forrás: saját fordítás