A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nathalie emmanuel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nathalie emmanuel. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 5., kedd

Kivel mi a helyzet manapság: Katherine, Nathalie és Jacob


Korábban sorban vettük végig, kivel mi történt az utóbbi hónapokban, és habár lehet úgy tűnt nektek, de nem felejtkeztem el a mellékszereplőkről sem, csak a VESZETT AKTÁK HETE miatt későbbre tolódott a velük kapcsolatos bejegyzés. Ma nézzük meg mi a helyzet Katherine, Nathalie és Jacob körül.


Katherine ugyebár tavaly kapta meg az idén indult új sorozat, a Shadowhunters főszerepét. A sorozat első évadát már le is adták Amerikában az első 13 résszel, és jövőre érkezik a második évad. A forgatás nyáron indul, pontos időpont még nincs, és elvileg jövőre késő télen/tavasszal kerül képernyőkre a második évad.
Emellett idén három filmben is kapott még kisebb szerepet, melyek a Little Savages, Is that a gun in your pocket? és az Indiscretion címet viselik.



Nathalie Aidenhez hasonlóan a Trónok harca sorozat egyik karakterét kelti életre, és ő is szerepelt a nem olyan régen véget ért 6. évadban Missendei szerepében. Idén nyáron kezdik majd a sorozat 7. évadának a forgatását, vagyis ez lesz Nathalie következő munkája valószínűleg.
Aztán májusban derült ki a hír, hogy Nathalie a 7. film után, a Halálos iramban 8. részében is fel fog tűnni majd. És ha még nem írtam volna róla, még év elején derült ki, hogy szerepet kapott az új Titan című filmben is. 


Jacobról nem találtam sok infót, de amit igen, azt hozom. Elsőnek is, nem olyan régen szerepet kapott az AMC új készülő sorozatában, a The Son-ban, ahol a főszerepet játszó Pierce Brosnan fiatalkori verzióját fogja alakítani. A sorozat egyébként Philipp Meyer azonos című könyvének adaptációja lesz.
Emellett idén érkezik két filmje is, a Free State of Jones és a North, és jövőre pedig a Transformers 5. részében fog feltűnni.

Forrás: X, X, X

2016. február 6., szombat

Új képek: Katherine, Nathalie, Dylan, Thomas és Kaya


Most is képeket hozok nektek, mert hát megint összegyűlt egy nagyobb adag. Lesz itt bőven mindenkiről, és remélem nem unjátok már a képeket. :) Próbálom időrendi sorrendben hozni őket, így kezdjük a legkorábbival.

Katherine január 22-én vett részt a Minnie Mouse Rocks the Dots Art and Fashion Exhibit kiállításon, ahol a témának megfelelő stílusban öltözött.



2016. január 15., péntek

Ismét új képek: Will, Nathalie és Katherine


Mivel múltkor is nagyon örültetek az új képeknek, és mivel elég hamar összegyűlt újra egy nagyobb adag, így ezeket is hozom nektek. :)

Elsőnek is hozom a Will képeket sorban egymás után. Will a Golden Globe díjátadón vett részt a napokban új filmje, A visszatérő kapcsán.


2016. január 11., hétfő

Új képek: Dylan, Will, Rosa, Nathalie, Katherine és Ki Hong


Rég volt már friss képes bejegyzés, de az utóbbi időben nem is nagyon jelentek meg (vagy csak én nem találtam) új képek a színészekről. Mostanra azonban összegyűlt egy nagyobb adag, így hozom is nektek a képeket. :)

Kezdjük elsőnek is Dylannel. Előkerült egy friss kép, amin egy rajongóval látható...


... és mellett egy új jelenetfotó is Dylan új filmjéből, a Deepwater Horizon-ból, ahol elég érdekesen fog kinézni.

2015. december 11., péntek

Friss képek ismét: Kaya, Nathalie, Katherine, Rosa, Thomas, Will és Aml


Nem olyan sok idő telt el az előző adag képes poszt óta, de megint összegyűlt néhány a színészeinkről, így hozom ezeket nektek.

Kezdjük most a lányokkal. Elsőnek is itt van Kaya, aki december 2-án vett részt a vőlegényével Az óceán szívében című film premierjén Londonban.




2015. október 1., csütörtök

Új képek a színészekről + Tűzpróba film párizsi premier képek és videók


Megint összegyűlt egy tekintélyesebb mennyiségű kép, így szokás szerint hozom ezeket. Akkor kezdjük.

Talán a legfontosabb, hogy szeptember 29-én tartották a Tűzpróba film párizsi premierjét, melyen a stábból Kaya és Thomas képviselte a kis csapatot. Hozok néhány képet az esti premierről, és néhány videót is találtam.



2015. szeptember 19., szombat

Új forgatási képek +jelenetfotók + képek a színészekről


Megint találtam egy rakat képet, és próbálom ezeket rendszerezve hozni nektek. Akkor lássuk! :)

Elsőnek itt van még néhány forgatási kép, mert azokból sosem elég. Mindig jó belátni a kulisszák mögé.


[Ezt a képet Rosa osztotta meg twitteren azzal, hogy ezt a jelenetet vették fel az első közös forgatási napján Dylannel.]

2015. szeptember 7., hétfő

Rövid interjúk a színészekkel még a forgatásról (2. rész)


A tegnapi interjúk folytatása, vagyis a következő öt interjú következik, főképp az új színészekkel. :)

  1. "Egy Janson nevű karaktert alakítok. Még nem tudni pontosan ki ő, de ahogy a gyerekek látják, ő valamiféle megmentő számukra, szerintük a lázadók vezére, de ezt még nem lehet tudni biztosan. Ami viszont biztos, hogy menedéket kínál számukra egy bizonytalan világban, de semmi sem az, aminek látszik."
  2. "Jó volt együtt dolgozni Dylannel és a többiekkel is. Ezek a gyerekek keményen dolgoznak minden nap, és gyakran egész napos forgatáson. Fejet hajtok előttük a sok energiájuk és eltökéltségük láttán, ami minden egyes nap ott van bennük. Dylan nagyon tehetséges és ez a film is remek lesz."
  3. "Az előző film fényképezése és a kép világa nagyszerű volt. Most egy új emberünk van, Pados, aki ezen a filmen dolgozik. A képi világ megteremtése itt is gyönyörű lesz. A bunker jelenet is, amit nemsokára fogunk felvenni, szintén csodaszép lesz."

  1. "A Tisztás egy zárt hely volt, ahonnan ki akartak jutni. A Perzseltföld pedig egy nyílt terep, ami homokból, lerombolt városokból, épületekből és rengeteg különféle helyből áll. Kijutottak az első helyről, most meg itt vannak és nem tudják mi legyen. Kicsit elveszettek. Az a kérdés, hogy melyik a jobb. Egy szabad helyen élni, ahol bármit tehetnek, vagy pedig egy zárt helyen, ahol mindenük meg volt. A karakterem, Brenda gyerekkorában került a Perzseltföldre, és az maradt számára az egyetlen kérdés, hogy túlélje-e vagy meghaljon ott. A Perzseltföld nem egy vidám hely. Meleg van, villámviharok és Buggyantak támadnak."
  2. "Dylan ott van a film minden egyes másodpercében. Az egyik legkeményebben dolgozó színész, akit csak ismerek. Nagyszerű ember és vicces is. Megesett olyan, mikor elrontottam egy jelenet, és arra gondoltam, hogy nem kellene vesztegetnem senki idejét, de ő csak sóhajtott egyet erre."

  1. "A második film forgatókönyve nagyon ütős, tele van akcióval. Szerintem a rajongók elégedettek lesznek az új karakterekkel, akik felbukkannak a történetben. Az egyre több dráma és a VESZETT legyőzése is fenomenális lesz."
  2. "Jorge-t alakítom, aki a vademberek vezetője lesz. Tetszik a karakter, mert sosem adja fel, igazi kemény fickó, de mindezek mellett olvasott, tanult és saját magának és a követőinek teremtett meg egy igazi menedéket távol a gonosz VESZETT-től. Nagyon okos ember, hisz a fertőzött embereket is a saját céljaira használja, mondjuk testőrként. A menedékben tartja biztonságban magát és az embereit már hosszú ideje."
  3. "Szeretek ezek között a fiatalok között lenni, mert tudják milyen is igazából ez a munka. Már a hírnevük is megelőzte őket és aztán csak bejöttek a helyszínre és elkezdtek dolgozni. Hisz erről szól ez az egész. Sok energiát kaptam tőlük, Dylantől, Kaya-tól, Dextertől, ami igazán fantasztikus. Nagyon üdítő volt látni, hogy nem akartak másnak tűnni, mint akik."
  4. "Rosa egy igazi bomba, megállíthatatlan. Örültem annak, hogy ő kapta a szerepet, mert tehetséges ifjú színésznő. Mióta csak találkoztunk meg van köztünk az a bizonyos kapocs, mert már az elejétől ott volt és tényleg odafigyelt mindenre. Látszott, hogy szeret itt lenni. Tanulni akart, és megmutatni a saját intelligenciáját és tudását is."
  5. "Wes maga a film. Mindig minden ott van a fejében. Már a fejében előre látja milyen lesz a valóság. Nagyszerű rendező, mert mindig előre dolgozik. Akár színészek nélkül is meg tudná a filmet csinálni a modern technika segítségével, mégis látni fogjuk, ahogy élő színészekkel együtt elevenedik meg a történet. Olyan rendező, aki hallgat a színészre, és arra, amit az a karakterhez szeretne adni. Jó volt vele dolgozni."

  1. "Aris az egyik új karakter a Tűzpróbában. Segít majd megszökni a VESZETT-től, de ő sem fogja tudni, hogy aztán merre menjenek. Össze fognak dolgozni Dylannel, hogy olyan hamar megszökhessenek, amilyen hamar csak lehet."
  2. "Tudtam, hogy ők már egy összeszokott csapat és mielőtt megérkeztem volna, nagyon izgultam emiatt. Reméltem, hogy befogadnak és lóghatok majd velük. Elsőnek Dylannel, Ki Honggal és Dexterrel találkoztam. Mikor az első forgatási nap odajöttek hozzám és megöleltek, már akkor tudtam, hogy minden rendben lesz, hisz nagyon kedves emberek."
  3. "Azért szeretek velük együtt dolgozni, mert akármi is történik, te is a család részének érzed magad. És mindez jó, hisz ha négy hónapig forgatsz egy helyen akkor kedvelni is szeretnéd azokat az embereket, akikkel együtt dolgozol és ez szerencsére itt így van."

  1. "Harriet egy csapat lány vezetője, akik a B útvesztőből szöktek meg, hisz volt egy másik útvesztő is. Megtalálja azt az ellenálló csapatot, a Jobb Kart, akik majd támogatják őket. Küzdeni fognak ezek ellen az emberek ellen."
  2. "Nagyon mozgalmas élmény volt. Ugrálni kellett a robbanások előtt. Számomra ez egy teljesen új élmény, hisz ilyen sok akció jelenetet még nem csináltam ezelőtt. Fizikailag nehéz volt, de ugyanakkor nagyon izgalmas is."
  3. "Remek érzés volt csatlakozni ehhez a kialakult szereplőgárdához. Mindannyian nagyon kedvesek és befogadók voltak. Sokat voltunk együtt, hisz egy helyen volt a szállásunk, együtt vacsoráztunk, együtt szórakoztunk. Sokat Mario Kart-oztunk, amiben én amúgy iszonyat rossz vagyok. Nagyon aranyosak voltak, sokat szórakoztunk együtt, és ettől az egész élmény még különlegesebb lett."

2015. augusztus 28., péntek

Ismét új képek a színészekről


Most rövidebb idő kellett hozzá, de megint összegyűlt egy nagyobb mennyiségű friss kép, amit mindenképp szerettem volna veletek megosztani. :)
Akkor lássuk!

Korábban már raktam fel képeket a múlt hétvégén tartott V Fesztiválról, ahol Kaya és Nathalie járt, de azok a képek az első napról származtak. A második napról is rengeteg két került elő, így ezekből is hozok egy kis ízelítőt.





2015. augusztus 24., hétfő

Friss képek: Dylan, Kaya, Will, Rosa, Jacob és Nathalie


Ismét összegyűlt egy nagyobb mennyiség friss képekből, így megint egy kupacban hozom nektek. :)
Próbáltam rendszerezni a képeket, de csak ennyire futotta tőlem.

Elsőnek is itt van még néhány kép a Tűzpróba forgatásáról, ahol a színészek rajongókkal láthatóak. Nem tudom ezek miért csak most kerültek elő, de hát ez van.


2015. augusztus 3., hétfő

Ismét új képek és egy Tűzpróba teaser videó


Megint összegyűlt egy jelentősebb mennyiségű új kép a színészeinkről, amit mindenképp hozni akarok nektek, másrészt pedig kaptunk a Tűzpróbához egy kis teaser videót.

Kezdjük elsőnek a videóval, amiben igazából semmi lényeges dolog vagy épp újdonság nem hangzik el, így nem fogom lefordítani, de akinek kedve van hozzá, az nyugodtan megnézheti. Nagyon új jelenet se látható benne amúgy.


Amerikában szeptember 4-én jön ki a Tűzpróbához készült képekkel illusztrált filmkönyv, amiben a film kulisszatitkairól olvashatunk majd. Ebből előkerült két oldal, amin 4 új jelenetfotót láthatunk. Nem a legjobb minőségben, de azért látható a lényeg.



Ezeken felül pedig az előző Teresára utaló forgatási képhez hasonlóan megjelent az Arisos díszlet is.

2015. július 23., csütörtök

Új képek a színészekről + Új still a Tűzpróbához


Ez a poszt megint rengeteg új képet fog tartalmazni a filmek színészeiről, és szerintem mindenkiről került el új kép, így senki se fog kimaradni. Mivel rengeteg képet hozok, így megtöröm a bejegyzést, a "tovább"-ra kattintva tudjátok megnyitni a folytatást. Akkor lássuk.

Elsőnek is a legfontosabb. Íme egy új jelenetfotó a Tűzpróbából, ami a ma kiadott első előzetes miatt jelentettek meg. Rajta Thomas és Teresa a Perzseltföldön.



Aztán itt van néhány általános fotó, amit a színészek a saját Instagram oldalukra tettek ki.






2015. július 10., péntek

Új képek: Dylan, Katherine, Nathalie, Kaya és Thomas


Ismét összegyűlt egy nagyobb adag friss fotó a színészeinkről. A többsége ezeknek rajongókkal készült képek, nyilvános megjelenések, vagy épp újságnak készült fotósorozatok. Egyértelműen lehet látni, hogy melyik melyik.
Nem is szaporítom tovább a szót, íme a legfrissebb képek a színészeinkről. :)



A fotón: Thomas és a barátnője, Bella






Forrás: a színészek twitter oldala

2015. június 30., kedd

Frissek a színészekről


Jelentkezem a szokásos friss képekkel a kedvenceinkről. :)

Június 27-én Wes ezt a képet osztotta meg twitteren, a következő címmel: Óh, nézzétek. Johhny P. zenét szerez.
(aki nem emlékezne: John Paesano készítette Az Útvesztő soundtrarckjét és a Tűzpróbáét is ő fogja)



Thomasról megjelent pár új fotó a 'The Guardian' magazin áprilisi számában. (ne kérdezzétek akkor miért csak most kerültek fel a netre a képek)

Az ugrás után megnézhetitek őket. :) (elég ütősek lettek *.*)

2015. június 20., szombat

Ismét új képek: Thomas, Dylan, Kaya, Nathalie, Will és Dexter


Lassan megint összegyűlt néhány új kép, és a megszokott gyakorlatnak megfelelően ezeket megint egy kupacban hozom nektek. :) A képek nagy része a színészek twitter oldaláról származik természetesen.

Elsőnek itt van egy kép Dylanről, amin egy rajongóval látható.

2015. június 17., szerda

Aktualitások, új szerepek és hírek 3. - Rosa, Katherine, Nathalie, Jacob, Giancarlo


Mivel nem nagyon van sok hír manapság a Tűzpróba filmmel kapcsolatban, és mert összegyűlt elég sok egyéb hír a színészek más munkáival kapcsolatban, így gondoltam végre itt az ideje összegyűjteni ezeket. Sorba fogok venni mindenkit egyesével, hogy ki mit csinál manapság, hogy kinek milyen filmje, sorozata fut jelenleg vagy épp a közeljövőben, hogy ti is kaphassatok erről egy rövid, de lényegretörő beszámolót. Három adagra szedtem szét ezt a cikksorozatot, így három részletben érkeznek majd az információk.


És akkor érkezzen azok, akik eddig kimaradtak. Igaz, hogy ők még új színészeink, de azért nem szerettem volna őket sem kihagyni. :)

Rosa Salazar

  1. Rosa az egyik, akiről kevés információt találtam. Elvileg szerepet kapott a Submerged című filmben, legalábbis a wiki és az IMDB szerint ott található a film szereplőgárdája között, de a filmről nem sok, mondhatni semmi infót nem találtam. Azt se lehet tudni, hogy mikor kezdődik a forgatás, csak annyit, hogy Rosa is szerepelni fog benne.
  2. A másik, hogy ha jól tudom nemsokára kezdik majd forgatni A beavatott filmek utolsó részét, és még nem biztos, de lehet, hogy abban ismét visszatér Rosa A Lázadóbéli karaktere, Lynn.


Jacob Lofland

Jacob a másik, akiről semmi infó nincs, konkrétan semmi újdonságot nem találtam vele kapcsolatban. Nem merült fele a neve se valamelyik új film, se valamelyik új sorozat kapcsán.

Nathalie Emmanuel

Nathalie-ről se tudok valami sok információt hozni, talán csak annyit, nemrég került a mozikba a legújabb filmje, a Halálos iramban 7. része, ha jól tudom. Mellesleg a héten fejeződött be a Trónok harca 5. évada, amiben ugye Missendei szerepében látható.

Katherine McNamara

  1. Katherine körül indult be talán leginkább az élet az új színészeink közül, hisz egyrészt a napokban kezdték el vetíteni június 8-án az ABC Family csatornán a The Fosters legújabb 3. évadát, melyben Katherine is feltűnik majd egy mellékszerepben.
  2. Másrészt Katherine kapta meg a 2016 januárjában szintén az ABC Family csatornán debütáló Shadowhunters című sorozat főszerepét, aminek májusban kezdődött a forgatása Torontoban, és jelenleg még mindig tart. Valószínűleg Katherine egész nyáron ezt a sorozatot fogja forgatni. (Amit egyébként iszonyat várok, mert nagyon szeretem A Végzet Ereklyéi könyveket!:)


Giancarlo Esposito
  1. Giancarlo talán a legelfoglaltabb az újoncaink közül, hisz azért ő mégis csak egy már régóta befutott színész. 2015-ben két filmje érkezett a mozikba, a Stuck és a The Jungle Book animációs film, amihez természetesen csak a hangját kölcsönözte.
  2. 2015 tavaszán forgatta le új filmjét, a The Long Home-t, ami egy könyvből készült adaptáció lesz, és amit James Franco rendezett, és ő is játszotta a főszerepet. A filmben Giancarlo William Tell Oliver szerepét kapta. A film 2017-ben kerül a mozikba várhatóan.
  3. A filmek mellett a sorozatokra is maradt ideje, hisz a legújabb Allegience című sorozat több részében tűnt fel Oscar Cristoph szerepében. A sorozatot az NBC vetítette és a 13 részes első évadot februártól áprilisig adták le.

2015. május 20., szerda

Ismét új képek: Thomas, Kaya, Katherine, Nathalie


Már régóta tartogatom ezt a posztot, és mivel összegyűlt néhány új kép, most hozom nektek, mielőtt még elvesztené az aktualitását. Most se válogattam szét őket, hanem hozom ömlesztve. Értelemszerűen van amelyik nyilvános rendezvényen készült, van amelyik újabb fotósorozatok részét képezi, és van, amelyiken az adott színész rajongókkal található. Nézegessétek és szemezgessetek belőle. :)









Forrás: Twitter, X

2015. május 4., hétfő

Új képek a színészekről


Az utóbbi napokban ismét összegyűlt néhány új kép a színészeinkről, amit most fogok nektek hozni. Nem akarom külön-külön felsorolni mikor és hol készültek a képek, a többség esetében az adott színész rajongókkal látható valahol, vagy épp valamelyik új filmjének premierjén.

Remélem nem bánjátok, de most csak ömlesztve hozom a képeket. Mindet, amit mostanában találtam itt-ott. :)










Forrás: Twitter, X