A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Blake Cooper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Blake Cooper. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 6., szerda

Kivel mi a helyzet manapság: Blake és Aml


És akkor az utolsó két színészünk következik, akik habár csak az első filmben szerepeltek, de nem szeretnék megfeledkezni róluk sem, mert biztos vannak olyanok köztetek, akiket érdekel Blake és Aml. Nézzük meg utoljára, hogy velük mi minden történt manapság.


Blake-ról nem találtam szinte semmit, csak egy újabb filmjéről tudok. Tavaly kapta meg Josh szerepét a The Late Bloomer című filmben, ahol a főszereplő fiatal barátját fogja alakítani. A film idén fog kijönni Amerikában.


Aml Ameen 2015-ben játszotta a Netflix új sorozatának, a Sense8-nak az egyik főszerepét, de idén robbant a hír, hogy a második évadban kilépett a sorozatból, így Capheus karakteréhez egy másik színésszel cserélték ki, így a sorozat 2. évadában Aml már nem fog szerepelni.
Idén jött ki egy újabb filmje is, a Soy Nero, amit még februárban mutattak be a Berlini Filmfesztiválon.

Forrás: X, X

2015. június 15., hétfő

Aktualitások, új szerepek és hírek 2. - Ki Hong, Blake, Aml, Thomas


Mivel nem nagyon van sok hír manapság a Tűzpróba filmmel kapcsolatban, és mert összegyűlt elég sok egyéb hír a színészek más munkáival kapcsolatban, így gondoltam végre itt az ideje összegyűjteni ezeket. Sorba fogok venni mindenkit egyesével, hogy ki mit csinál manapság, hogy kinek milyen filmje, sorozata fut jelenleg vagy épp a közeljövőben, hogy ti is kaphassatok erről egy rövid, de lényegretörő beszámolót. Három adagra szedtem szét ezt a cikksorozatot, így három részletben érkeznek majd az információk.


A 2. részben a fent megnevezett 4 színészről lesz szó. :)


Ki Hong Lee

  1. Ki Hongnak 2015 júnis 4-én jelent meg a legújabb filmje, az Everything before us, melyben Jay szerepét játssza. A film egyébként egy elképzelt jövőbe kalauzul el minket, ahol a kormány erőteljesen befolyásolja a szerelmi kapcsolatok alakulását. Ázsiai film, Ki Hong mellékszerepet játszik benne.
  2. A másik szerep, amiben mostanában láthatjuk a Netflix csatorna egyik új sitcom sorozatában, az Unbreakable Kimmy Schmidtben. A sorozat jelenleg is fut Amerikában, és Ki Hong több epizódban is feltűnt idáig. Ki Hong az egyik visszatérő szereplő, Dong Nguyen szerepét kapta.


Blake Cooper

Sajnos Blake-el kapcsolatban semmi hírt nem találtam, így jelenleg semmilyen filmben vagy sorozatban nem szerepel, és nem is dolgozik semmin. (Nem baj, fiatal, van még bőven ideje.)

Aml Ameen

  1. Aml Ameen tavaly forgatta le a Lila and Eve című filmet Viola Davis és Jennifer Lopez oldalán, melyben a főszereplő, Viola Davis fiát, Stephont keltette életre. A film már megjelent idén januárban a Sundace Filmfesztiválon, de a mozikba csak júlis 31-én fogják vetíteni, természetesen most csak Amerikáról beszélek.
  2. Emellett Aml egy sorozatban is szerepet kapott idén, a Sense8-ban, mely nem olyan régen indult el, pontosabban június 5-én a Netflix csatornán. A sorozat olyan komoly témákkal foglalkozik mint a vallás, szexualitás, politika, elfogadás, kirekesztés és stb. Aml az egyik főszerepet kapta meg a sorozatban, Capheus szerepét. 12 részes minisorozat lesz.

Thomas Brodie-Sangster

  1. Thomasról sincs manapság semmi új hír, és erről a kettőről, amit találtam már korábban is írtam, de azért gondoltam itt is megemlítem. Thomas jelenleg a Wolf Hall című, brit televíziós sorozatban látható, mely VIII. Henrik uralkodásának idejét dolgozza fel.
  2. Ezen felül pedig egy új animációs filmben, a Thinderbirds are go-ban az egyik szereplőnek kölcsönözte a hangját.

*A 3. rész, melyben az eddig kimaradtakról lesz szó a napokban érkezik. :)

2015. február 4., szerda

Blake Cooper interjúk

A Melty Awards és Az Útvesztő DVD franciaországi megjelenése miatt készült két interjú a 12 éves Blake-el, ezeket hoztam most el nektek. :) Nagyon örülök, hogy végre vele is készültek interjúk, mert ha jól emlékszem a film promóciós körútján mindössze egy alkalommal volt jelen. 
Ez a két interjú különösen tetszett, mert érdekes kérdéseket tesznek fel neki, emlékszem néha már a hajamat téptem, amikor ugyanazokat az ostoba vagy jelentéktelen kérdéseket tették fel Dylannek Kayának és Willnek. Ezekben viszont nem áll fent ez a helyzet ráadásul az interjú alatt vágnak be képeket is a forgatásról. :)




Mennyiben változott meg a filmiparról alkotott véleményed Az Útvesztő forgatása után? - Amikor forgattuk a filmet, azt hittem, hogy kisebb lesz. Nem hittem, hogy száz ember vesz majd körbe azt hittem, hogy egy jelenetben kb. 4-5 ember lesz majd jelen. Az Útvesztő előtt nem tudtam sokat a filmgyártásról, nagyon új voltam, még most is az vagyok.
Melyik volt a legemlékezetesebb momentum a film forgatásáról? - Nagyon sok jó jelenet volt. Ami a legjobban meglepett az az utolsó jelenetem volt, amelyikben meghaltam. Mielőtt leforgattuk volna azt a jelenetet nagyon izgatott voltam, de amikor odakerültem rájöttem, hogy elég depresszív és mindenki nagyon szomorú volt. Nem számítottam rá, azt hittem, hogy mindenki majd megpróbálja feldobni azt a jelenetet, de nem így lett.
Mi volt az első benyomásod Chuckról, amikor olvastad a könyvet? - Arra gondoltam, hogy jó lennék Chucknak, mert ugyanazokkal a jellemzőkkel bírunk, pl.: hogy minden helyzetet megpróbál kicsit feldobni. Az lepett meg a legjobban, hogy mennyire hasonlítunk egymásra.
Ha bármelyik másik karaktert eljátszhatnál melyik lenne az? - Leginkább Chuckkal tudok azonosulni, de nem hiszem, hogy ő kedvenc karakter lenne. Az én kedvencem Minho és Newt, mert mindketten nagyon érdekesek. 
Mit mondanál azoknak, akik szerint ez a film túl erőszakos(?)? - Azok nem igazi jelenetek és mi nagyon sokat nevetgéltünk a forgatásuk alatt. 

2015. február 2., hétfő

Blake díjátadón, Thomas fotósorozat


Kezdek kifogyni a kreatív címekből.
Blake Cooper január 28-án a Melty Future Awards-on járt, ahol ha jól értem, akkor Dylan nevében vett át egy díjat. :)






Megköszöni Dylan és a cast nevében a francia rajongók támogatását.

Eközben megjelent egy videó Thomas Flaunt Magazinnak készült fotósorozatáról.

Szeretem a munkámat. Időről-időre megkérdezem magamtól, hogy még mindig szeretem-e vagy, hogy miért csinálom még mindig, de rájövök, hogy azért, mert szeretem. Ha abbahagynám a színészkedést, az nem lenne helyes döntés. 
Szerinted mi a siker definíciója? - Amikor olyan szerencsés vagy, hogy folyamatosan olyasvalamit csinálhatsz, amit szeretsz és sikeres vagy azon a téren. És a legfontosabb, hogy boldog vagy emiatt.
Ki a legtöbbet dolgozó ember, akit ismersz? - Az anyukám.
Mi számodra a legszebb dolog a világon? - A Jaguar E Típusa (?) A komoly válaszom a szerelem lenne, ami egy elképesztő és különleges dolog, de a Jaguár is nagyon szép.
Mi volt a legjobb abban, hogy a Trónok Harcában szerepeltél? - Az, hogy a családjuk részese lehettem.
Ha elvihetnél egy dolgot az Útvesztőbe mi lenne az? - Egy hatalmas fegyver.
Mi a szenvedélyed a színészeten kívül? - Szeretem a gépeket, a motorokat, versenyezni és zenélni. Ha nem lennék színész, akkor zenész lennék.

2014. szeptember 28., vasárnap

A film színészei ismét együtt

Visszaolvasva ez a cím elég kétértelműen hangzik, na sebaj. Jobbat nem tudtam kitalálni.
Mindannyian tudjuk, hogy a film színészei a forgatás alatt nagyon közel kerültek egymáshoz. Ezért sokszor még a film után is összejártak és ez a mai napig így van.
Nem is olyan régen volt a legutolsó ilyen 'cast reunion', ezt az alábbi képek örökítették meg.






Illetve tegnap került megrendezésre a 12. Éves Teen Vogue Young Hollywood Party, amin részt vett Ki Hong, Jacob és Dexter.




Forrás: [x]

2014. szeptember 20., szombat

Képek a 19-ei turnéállomásról Dylannel, Ki Honggal, Jacobbal, Blake-el és Jamessel

Haznánkban már csütörtökön elstartolt Az Útvesztő, viszont az USA-ban csak 19-én kezdték el adni a mozikban. Néhány országban azonban majd csak egy vagy két hét múlva fogják vetíteni a filmet, pl. Angliában vagy Franciaországban csak október közepén. Így a promóciós turné nem áll meg.




Még több kép az ugrás után.

2014. szeptember 6., szombat

Blake Cooper (Chuck) interjú


Ezt az interjút szerettem fordítani, mert végre nem Dylannel, Willel, Kayával, Jamessel vagy Wessel találtam egy interjút, ahol ugyanazokat a kérdéseket teszik fel nekik. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy a film többi színészével alig van elvétve egy-két interjú. Így amikor valamilyen okból kifolyólag mégis találok egy interjút és abban nem az előbbi felsorolásban szereplőket kérdezik, mindig megörülök, hogy végre más színészekről - és így a többi karakterről - is pontosabb és részletesebb képet kapunk. 
Most egy Blake Cooper interjút hoztam el nektek. A cikk meglepően hosszú, ezért csak Az Útvesztővel kapcsolatos és a számomra érdekesnek tartott kérdéseket hoztam el nektek. (akit érdekel az egész interjú az forrásmegjelölésnél az "x"-re kattintva elolvashatja)

Ha tovább olvastok, megtudhatjátok, hogyan pontosan hogyan kapta meg Chuck szerepét Blake. :)



Kérdező: Mi a kedvenc filmed, ki a kedvenc zenészed és melyik a kedvenc sorozatod?
Blake: A kedvenc filmem valószínűleg A gyűrűk ura: A király visszatér. A kedvenc zenészeim: Paul McCartney, Freddie Mercury és a gitár oktatóm, Josh Martin a Little Tybee-ből. A kedvenc sorozatom jelenleg az ’Attack On Titan’.

Kérdező: Ki inspirál? Kik alkotják az álom castodat?
Blake: Tom Hanks inspirál, mert fantasztikus színész és olyan szerepek játszik el, amik valóságosak és remek üzenetük van. Gary Oldman is hihetetlen mert rengeteg szerepet képes eljátszani és ugyanolyan meggyőző hősként, mint gonoszként. Ami az álom castomat illeti; imádtam A gyűrűk ura stábját szóval örülnék, ha lenne lehetőségem együtt dolgozni Elijah Wooddal, Ian McKellannel, Viggo Mortensennel és Andy Serkisszel. Szintén szeretnék együtt játszani természetesen Tom Hanksszel és Gary Oldmannel is.

Kérdező: Nagyon izgatottan várjuk Az Útvesztőt! Mit tudsz nekünk elmondani a filmről és a karakteredről?
Blake: Nem hozhatok sokat nyilvánosságra a spoilerek miatt, de azt elmondhatom, hogy a film egy fantasztikus kaland. Chuckot játszom, aki az egyik legújabb Tisztárs. A karakterem szavahihető, hűséges és bátor személy. Sajnos a Lögybölőkhöz van beosztva, akik a Tisztás gondozói. Amikor Thomas a Tisztásra érkezik ők ketten hamar egymásra találnak és a fiú legjobb barátja lesz.

Kérdező: Milyen érzés volt együtt dolgozni Dylan O’Briennel,  Kaya Scodelario-val, Will Poulterrel és Thomas Brodie-Sangsterel?  Tettél szert barátokra a forgatáson?
Blake: Nálam idősebb színészekkel együtt dolgozni meglepően könnyen ment, mert mindenki nagyon kedves volt. Amint találkoztunk, egyből barátok lettünk. Mindenkivel könnyű volt együtt dolgozni és minden nap remek volt. Az egész cast olyan lett, mint egy család. Nem is alakulhatott volna jobban!

Kérdező: Hallottuk, hogy a twitteren keresztül kaptad meg Chuck szerepét! Honnan jött az ötlet?
Blake: Sokan kérdezik ezt tőlem és ez a dolog kicsit bonyolultabb annál, mint amilyennek tűnik. Az, hogy megkaptam Chuck szerepét ott kezdődött, hogy kaptam facebookon egy üzenetet egy Olivia nevű lánytól. Olivia szükségét érezte – hála az égnek -, hogy írjon nekem és elmondja, hogy a kedvenc könyvéből, Az útvesztőből, film készül. Ragaszkodott hozzá, hogy én vagyok a tökéletes Chuck. Anyukámmal arra döntöttünk, hogy elolvassuk a könyvet, majd mikor ezt megtettük én is úgy éreztem, mint Olivia. Ezért az anyukám megkérte az ügynökömet, hogy próbáljon meg elintézni nekem egy meghallgatást a szerepre. Amikor ez nem sikerült neki, twitteren írtam Wes Ballnak. Néhány rajongónak ez feltűnt és hamar „fan-cast” lettem és ők is írtak rólam Wesnek. Wes ezután felfigyelt ezekre az üzenetekre és adott egy „last minute” lehetőséget, hogy elküldjem neki a meghallgatásos kazettámat Atlantából.

Kérdező: Melyik volt a kedvenc részed a film forgatása alatt?

Blake: Nagyon sok remek jelenet volt, lehetetlen választani! Az egyik dolog, amit szerettem a forgatáson, hogy magam csinálhattam a kaszkadőrmutatványokat. Erről nem beszélhetek többet, mert az már spoileres lenne. Az étkezde is jó volt, az egyik legjobb! Az is jó volt, hogy ezzel a tehetséges stábbal dolgozhattam, különösképpen Wessel. Nagyon tetszett még, mikor találkozhattam James Dashnerrel és amikor a Tisztáson voltunk. 

Forrás: [x]

2014. augusztus 31., vasárnap

Los Angelesi 'Q&A' panel

Egyik kedves olvasónk megtalálta és elküldte nekem a Los Angelesi 'Q&A' panel "rajongói felvételét", amit itt is köszönök szépen. :)
Erről a panelről már nem is csak egyszer írtam az oldalon, többek között ebben a bejegyzésben és ebben is megemlítettem a dolgot. Most viszont elhoztam nektek a panelt és a fordítását is.
Sajnos azt a 'Q&A'-t nem tudom megmutatni nektek, amelyiken Ki Hong is ott volt, mert eddig csak nagyon halk felvételeket találtam arról a rendezvényről. :(




Fordítás az ugrás után.

2014. augusztus 29., péntek

Ismerjétek meg a film történetét és a fontosabb karaktereit!

Azért írtam bele a címbe, hogy film történet és filmes karakterek, mert ha tetszik nekünk, ha nem, tény, hogy a filmben néhány dolgot megváltoztattak a készítők és nem csak a történet terén, de a szereplők jellemében is. 
Ebben az igen hosszú, de ezzel arányosan érdekes cikkben megismerhetjük ezeket a változásokat, illetve lépésről-lépésre végigkövethetjük, hogyan született meg a film.


A történet:

Thomas egy lassan felfele mozgó liftben tér magához. Amikor a lift ajtaja kinyílik, egy fiúbanda körében találja magát, a Tisztáson, ahol a gigantikus falakkal körbezárt terület jelenti az életteret. Thomas semmire sem emlékszik múltjából, nem tudja kik voltak a szülei, nem emlékszik a gyerekkorára, nem tudja hogyan került ide, nem tudja, hol van; egyetlen dolog, amit bizonyossággal tud, a keresztneve.
Thomas új tisztársai hasonló módon semmit sem tudnak múltjukról, s arról sem, hogyan kerültek erre a helyre. Amit azonban már megtapasztaltak, hogy az óriási falak kapui minden reggel szétnyílnak, s napnyugtakor bezáródnak. A nyílások az Útvesztőbe vezetnek. És még valamit… minden harmincadik napon új fiú érkezik a lifttel.
Az Útvesztő kiszámítható működése Thomas érkezésével mintha megváltozott volna, alig egy hét múlva a Doboz újra kinyílt, s megérkezett a Tisztásra az első lány, Teresa.
Thomas számára gyorsan világossá válik, hogy a Tisztás minden lakójának meghatározott feladata van, akár a kertművelés, építkezés, vagy éppen az elit alakulat, a Futárok csoportjának tagja. Például a Futárok feladata, hogy az Útvesztő nap, mint nap változó falainak labirintusáról térképet készítsenek, a lehető legnagyobb területet befutva. Feladatuk roppant veszélyes, mert vissza kell találniuk a Tisztásra, mielőtt leszáll a nap, s bezáródnak a kapuk. Az éjszakában ugyanis az Útvesztő folyosóin halálos veszély fenyegeti őket, a biomechanikai szörnyek, a Siratók kóborolnak a betonfalak között.
Az „újonc” Zöldfül, azaz Thomas számára nyugtalanítóan ismerős a Tisztás és az Útvesztő is. Kétségbeesve keresi emlékeit, mert úgy érzi, hogy a megoldás kulcsa, az Útvesztő titka az ő emlékezetében létezik, s ha felsejlene ez az emlékfoszlány, visszavezethetné a fiúkat a valóságos világba.

AZ ÚTVESZTŐ James Dashner azonos című bestseller-sorozatának első könyve alapján készült. A regény 2009-ben jelent és azonnal a New York Times sikerkönyve lett, az egész világon megmozgatta az olvasók fantáziáját.  Gyakran emlegetik úgy, mint, A legyek ura, Az éhezők viadala, vagy a legendás Lost-Eltűntek tv-sorozat elegye. Dashner, bár érti ezeket az összehasonlításokat, főként A legyek urával vont párhuzamot, de szerinte Az Útvesztő egészen más történet. „Az én szereplőim másképpen reagálnak, mint A legyek ura karakterei. Azt gondolom, hogy sokkal civilizáltabbak, rendezettebbek; elhatározzák és hisznek abban, hogy túlélik és meg tudnak szökni. Az Útvesztő nemcsak egy kalandregény, a reményről és az emberi lélekbe vetett hitről is szól.”
A könyvre a Gotham Group Management és Produkciós Társaság két producere, Ellen Goldsmith-Vien és Lee Stollman figyelt fel. „Nagyon sok, fiataloknak szóló regényt elolvastunk, de mindig valami egységes világot kerestünk, amiben a karakterek határozottan kirajzolódnak, valami olyasmit is egyben, amit még soha nem láttunk. Mindezt megtaláltuk Dashner könyvében.”
A stúdió Wyck Godfreyt, a Twilight sorozattal már sikeressé vált producerét bízta meg a film elkészítésével. „Azonnal igent mondtam a 20th Century Fox felkérésére – mesélte – hiszen végre eleget tehettem fiaim kérésének, és nekik, az ő korosztályuknak készíthettem filmet.”

Az ugrás után tovább olvashatjátok a cikket.

Színészeink a karakterükről és a többi szereplőről beszélnek

Kaptunk néhány pár perces videót a film színészeiről és Jamesről, akik a saját karakterükről, illetve a többiekről beszélnek.
Annyit megjegyeznék, hogy össze-vissza van vagdosva az egész, szóval nem a színészek beszélnek ilyen darabosan és összefüggéstelenül. :D
Nekem a kedvencem Ki Hong, mert nagyon szépen megfogalmazta a mondandóját és érdekes dolgokat is mondott. :)


  • Newt az Ekések tagja. Kint van a földön és dolgozik. Az Ekések Elöljárója. Ő biztosítja, hogy a termelés működjön. 
  • Van egy struktúrája a Tisztás hierarchiájának. Törvények, határok és struktúra van és így élünk ezen a helyen. 
  • A "3. ember" a csoportban az szerintem Gally. Ő az építők Elöljárója. Mindent ők építettek. 
  • A Tisztáson mindenki vigyáz a másikra. Csak mi vagyunk egymásnak. Nem tudjuk miért vagyunk itt, kik vannak odakint vagy, hogy kik figyelnek minket, csak azt tudjuk, hogy az ellátmány havonta érkezik az újonccal együtt. A film az életükről szól és, hogy hogyan birkóznak meg a helyzettel. [Thomas 4x mondta ki azt a szót, hogy 'structure' :D]
  • Amikor a helyszínre értünk mind nagyon profin viselkedtünk, átbeszéltük a karaktereinket és hasonlók. Nagyon jó és könnyű együtt dolgozni egy csapat fiatal és tehetséges színésszel. Az izzadság, amit az arcunkon láttok majd, az igazi. Ha fáradtnak tűnünk, az is azért lesz, mert tényleg azok voltunk. Én szerettem ezt. Nem az van, hogy egy stúdióban vagyunk amit  én unalmasnak találok. Számomra a film arról szól, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a karakterek, ettől olyan jó.


  • Newt ismeri Albyt igazán, ismeri a legelső gondolatait, együtt vezetik a Tisztást.
  • Kaya nagyon menő lány, amikor megtudtam, hogy ő is itt lesz, úgy voltam vele, hogy "Igen, egy londoni lány!"
  • Gally és Alby kapcsolata a kölcsönös tiszteleten alapul. Gally kivitelezte az Alby és Newt fejében élő képet a Tisztásról, hogy hogyan akarnak élni. 
  • Wes remek ember, imádom a lelkesedését és, hogy jó munkát akar csinálni.
  • Ez arról szól, hogy elveszel egy világban, egy elképzelt világban, ami mégis igazinak tűnik.
  • Alby a Tisztársak vezetője, egy apa figura.  Ő az első, aki a Tisztásra került 3 éve és egyedül élte túl.

  • Wes arcán mindig egyfajta gyermeki öröm és csodálkozás látszik, amikor a Tisztásra lép.
  • Mikor Thomas megjelenik, az én karakteremet először nem érdekli, úgy tekint rá, mint egy újabb Zöldfülre. De amint bemegy az Útvesztőbe és bebizonyítja Minho-nak, hogy mit tud, hogy milyen képességekkel rendelkezik, hamar rájön, hogy ő nem olyan, mint az a tipikus Zöldfül, akik meg szoktak jelenni. Minho-ban megváltozik valami, megváltozik az, ahogyan néz bizonyos dolgokra, az Útvesztőre, a Tisztásra, arra, hogy mi a feladatuk ott és reményt is ad neki, mert amit Thomas az Útvesztőben csinál, azokkal olyan dolgokra jön rá, amikre addig nem. 
  • Minho állandóan fut, talán 5 órát pihen naponta. Folyton fáj valamije, a filmben tele vagyok sebekkel, de ez mind annak a része, aki ő. El kell fogadnia, hozzá kell szoknia, ezek motiválják. Ő a Futárok Elöljárója. Ő vezeti a futást az Útvesztőben és, hogy megpróbáljanak kiutat találni. Én vagyok a futárok vezetője, én ellenőrzöm, hogy jól vannak-e, hogy tudják-e, hogy mit csinálnak és, hogy azt jól csinálják-e.
  • Minho az idő elteltével meglát valamit Thomasban, meglátja, hogy ő nem csak egy újabb Zöldfül, mert ő képes az Útvesztőben futni, képes segíteni abban, amit az elmúlt 3 évben csináltunk. 
  • Gally azt mondja, hogy ez az ő otthonuk. Ő egy Építő, így ennek van értelme. Ő építette az egészet.
  • Az Ekések gondozzák a termést. Chuck a Lögybölőkkel van. Serpenyő főz. És ott van Gally és az Építői. 
  • A forgatás remek tapasztalat volt, mert minden igazinak érződött. A meleg idő, a bogarak, amikor a szúnyogok megcsíptek, az is valóságos volt. De ez mind a része annak, hogy a Tisztáson vagyunk.
  • Ha valaki elég gyorsan fut és ügyes, akkor Futár lehet, nekem kell jelölnöm, van egy Tanácsunk az Elöljárókkal és ott szavazunk, de Thomas kicsit másképpen kerül be.
  • Ez egy kaland, egy történet saját magunk felfedezéséről, mert itt vannak nekünk a fiúk, akik a Dobozból jönnek elő és semmire nem emlékeznek. Nem tudják mit kezdjenek az életükkel, ki kell találniuk, hogy miben jók és azt hiszem, hogy ez egy olyan történet, amivel mindannyian azonosulni tudunk. 
  • Alby a Tisztás vezetője, ő volt az első, aki megjelent a Dobozban. Ő felügyel minden tevékenységet a Tisztáson.

Az ugrás után megnézhetitek, hogy mit mondanak a saját karakterükről és a többiekről Blake, Dylan, Kaya, Will és Jacob illetve, hogy mit mond James a történetről.

2014. augusztus 25., hétfő

Twitter hírek #8

Összejött néhány apróság a twitterről, így gondoltam itt az ideje egy újabb twitter hírek posztot írni.
Lássuk!

Először is tegnap került megrendezésre a Video Music Awards, amin filmünk főszereplője Dylan is részt vett. (mondjuk nem tudom mit csinált egy zenei díjátadón, talán a Teen Wolf miatt volt ott, de biztos jól érezte magát :D)




Aztán... Thomas (Newt), Will (Gally), Chris (Ben), Kaya (Teresa) és Alex (Winston) tegnap együtt voltak és éppen kocsikáztak, amikor megláttak magukról ezeket az út menti hatalmas képeket ezért egyből félrehúzódtak és lefényképezkedtek velük. :D
Említettem már, hogy mennyire imádom őket? :) És milyen jók ezek a képek... :O

Thomas ugyanabban a pózban, mint a képen. ;)



Még egy hír Blake-ről és egyéb képek a folytatás után.

2014. augusztus 23., szombat

Képek a Los Angeles-i fim vetítésről és a 'Q&A'-ről

Hát gyerekek így váljon valóra az összes álmom. 
Néhány nappal ezelőtt az egyik bejegyzésben megjegyeztem, hogy mennyire örülök annak, hogy Thomas és Aml is ott volt a londoni promón, de még jobban örültem volna, ha Ki Hong is ott lett volna. Aztán láss csodát, nem sokkal ezután Ki Hong kiírta twittere, hogy ott lesz a Los Angeles-i filmvetítésen és a 'Q&A'-ön is részt fog venni. Azt hiszem akaratomon kívül elhasználtam a három kívánságomból egyet, no nem baj. :D
Bevallom őszintén én már kezdtem kicsit megcsömörleni a Will, Kaya és Dylan triótól, vagyis nem is tőlük, hanem, hogy mivel mindig csak ők hárman mentek mindenhova/róluk voltak hírek, stb., mindig ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekik, amit hát unalmas volt újra és újra meghallgatni. 
Persze lehet, hogy eddig a többi színész nem ért rá (amit nehezen hiszek el), vagy az is megeshetett, hogy Az Útvesztő marketingesei rájöttek, hogy a könyv nagy kedvenceit sem ártana többet szerepeltetni. Értem ezalatt Newtot, Minho-t és Chuckot. 
Mindenesetre én nagyon örülök, hogy ennyien ott voltak Los Angelesben, jó ismét együtt látni a kis csapatot. :)
Chris (Ben) is úgy volt, hogy ott lesz a 'Q&A'-n, de sajnos mégsem tudta megoldani. :(

Elég volt belőlem, íme a képek a tegnapi napról:

Ki Hong, Kaya, Thomas, Will és Dylan


2014. július 27., vasárnap

Blake Cooper interjú (2014 július)


A MazeRunnerFans.com külföldi rajongói oldalnak lehetősége adódott, hogy interjút készítsen Blake Cooperrel (Chuck), ami nem lett valami hosszú, de örüljünk, hogy végre vele is készített valaki egy interjút.:)


Chuck karaktere fontos szerepet játszik abban, hogy Thomas otthon érezze magát a Tisztáson. Anélkül, hogy túl sokat elárulnál nekünk, (azok miatt, akik nem olvasták a könyvet) mit gondolsz, a könyv vége hű lesz a karakteredhez?
Nehéz lenne erre válaszolni anélkül, hogy túl sokat mondanék, de a film remekül bemutatja majd Chuck karakterét. Ő bátor és hűséges, ez az, amit nagyon szerettem benne. Nagyon várom a nézők mit fognak szólni hozzá.

Sokan hangoztatták már, hogy pontosan olyan vagy, mint ahogy Chuckot elképzelték az olvasás közben. A karakter melyik jellemvonását érzed magadhoz a legközelebb?
Hát, a való életben elég bátor vagyok, ha mondjuk olyan dolgokról van szó, mint a hullámvasút. De nem vagyok biztos benne, hogy valaha lennék olyan bátor, mint Chuck volt. Emellett, ugyanolyan humoros vagyok, mint ő, így ezzel könnyen tudtam azonosulni. Továbbá barátságos vagyok, hűséges a barátaimhoz, és ugyanúgy törődő, mint Chuck.Tehát tulajdonképpen, Chuck és én sokban hasonlítunk.

Hihetetlenül tehetséges csapattal dolgoztál együtt a filmen. Kihez kerültél legközelebb a forgatáson?
Majdnem lehetetlen erre a kérdésre válaszolni, hiszen mindannyian jól kijöttünk egymással. Dylan és én sok jelenetben voltunk együtt, és a jelenetek között gyakran viccelődtünk. (Dylan nagyon vicces ember.) Dexter (Darden) és én is közül kerültünk egymáshoz, mert sokat játszottunk együtt XBoxt a szünetekben. Az igazat megvallva az egész stáb nagyszerű volt és mindenki remekül kijött egymással. Nem tudok csak egyet választani.

Ha a valóságban felébrednél a Tisztáson, akkor hogyan próbálnád túlélni a helyzetet?
A cserkész ismereteimet használnám a túléléshez. Tűz, étel, menedék. Hihetetlenül hálás lennék a forgatás és a cserkész éveim alatt szerzett tapasztalatokért.

És végül, ha lehetne egy szupererőd, akkor melyiket választanád?
A telekinézist.

Forrás

2014. június 15., vasárnap

Dylan O'Brien és Blake Cooper hírek


Dylan Teen Wolf sorozatának 4. évad kezdése egyre közelebb van, június 23-án indul a negyedik szezon, ennek apropóján kaptunk egy csomó jó minőségű képet, főleg olyanokat, amiket már korábban is megosztottam, csak a mostaniak jobb felbontásúak. Akit érdekelnek ezek a képek az ITT megtekintheti őket. Ezen felül kaptunk egy olyan képet is, amin a teljes 4. évados szereplőgárda látható.


És érkezett egy hosszabb előzetes is a 4. évadhoz:




Nem csak Dylanről kaptunk híreket, hanem hosszú idő után Blake Cooperről (Chuck) is. A fiatal színészről nem gyakran lehet olvasni híreket, és eddig nem sokat lehetett hallani róla. Az Amazon Studios egyik új sorozatának pilot epizódjában kapott egy szerepet, melynek címe Cocked. Blake a főszereplő fiát fogja játszani, aki az iskolai csúfolódás és kirekesztés negatív hatásai ellen küzd. A sorozat dráma lesz és az egy órás pilot epizód írásán dolgoznak jelenleg az illetékesek. Los Angelesben kezdődnek el a sorozat munkálatai augusztusban.

2014. május 13., kedd

Twitter hírek #7


Mostanában mindenki nagyon elfoglalt, vagy egy újabb projekten dolgoznak, vagy pedig éppen kipihenik valahol a fáradalmakat. Mivel a színészek, az író, de még a rendező is igen aktívak twitteren, manapság pedig főleg, így gondoltam összegyűjtöm, hogy ki mit csinál mostanában. (Persze csak arról tudok infót hozni, akiről van is valamilyen hír.)

James Dashner a napokban Dél-Amerikában turnézott a könyveivel, Argentínában, majd pedig Brazíliában vett részt dedikálásokon. Tegnap épp Sao Paulo-ban volt. :) [Egyszer hozzánk is eljöhetne, bár kétlem, hogy ez valaha be fog következni, sajnos.]


Ki Hong Lee (Minho) tegnap moziban járt édesanyjával, a twit szerint a Pókember legújabb részét nézték meg. (Amerikában most volt Anyák napja.) [Milyen aranyos!] 


Dylan O'Brien (Thomas) jelenleg javában forgatja a Teen Wolf negyedik évadát, ahogy arról ez a forgatási kép is tanúskodik. A Teen Wolf negyedik évada júniusban kezdődik Amerikában.


Blake Cooper (Chuck) legutóbb ezt a képet töltötte fel saját magáról. Éppen lovagolni tanul. [De irigylem, én is szívesen megtanulnék lovagolni.] 

2014. március 20., csütörtök

Új stillek Chuckról (Blake Cooper) és Gally-ról (Will Poulter) az előzetesből


Minden fontosabb szereplőről próbálunk új képeket keresni az előzetesből, de Chuckról (Blake Cooper) például egyetlen normális sincsen, csak néhány homályos kép, mint például ez:



Vele ellentétben Gally-ról (Will Poulter) találtam néhányat. Íme:





További előzetesből kivágott képek ITT tekinthetők meg.

2014. február 7., péntek

Twitter hírek #3


Újabb hírek a Twitterről, kivel mi történik mostanában.


Aml Ameen (Alby) hamarosan új filmet kezd el forgatni, ugyanis szerepet kapott a "Lila and Eve" című produkcióban. A főszerepet alakító Viola Davis fiát fogja játszani a filmben.



Mire Blake Cooper (Chuck) egyből gratulált is Aml Ameen-nek, jó baráthoz és tisztárshoz hasonlóan. (Milyen jó látni, hogy még mindig tartják valamilyen szinten a színészek a kapcsolatot, holott már gyakorta több, mint fél éve vége a forgatásnak.)



Will Poultert (Gally) jelölték a 2014-es évi BAFTA díjra a The EE Rising Star Award kategóriában. Ez az egyetlen nyilvános kategória, amire a nézők szavazhatnak és az év legtehetségesebb, ifjú felfedezettjét lehet megszavazni. A BAFTA díjátadó idén február 16-án lesz Londonban és szurkoljunk Willnek, hogy ő nyerjen. :) Bevallom őszintén a többi jelöltet annyira nem ismerem, így nem tudom milyen esélyei vannak, de bízzunk a legjobbakban.




James Dashner pedig ígéretéhez híven elment moziba megnézni a pont ma mozikba kerülő Vámpírakadémia filmet. És mint kiderült ismerik egymást a Vámpírakadémia könyvek írójával, Richelle Meaddel, ugyanis ugyanaz az ügynökségük.


Blake Cooper (Chuck) két napja kirakott egy videót saját Youtube csatornájára, melyben az Imagine Dragons egyik slágerét, a Counting Starst énekli gitárkísérettel. Nagyon tehetséges kis srác. :)

2014. január 21., kedd

Ismerd meg a film színészeit: Blake Cooper

Blake Cooper alias Chuck



Atlantában, Georgia tagállam fővárosában született. Egy kis farmon él Atlantában, állatokat nevel a családjával. Tehetségére már tíz éves korában felfigyelt egy ügynökség. Gyönyörűen zongorázik, gitározik és énekel.

Korábban nem szerepelt egyetlen híresebb filmben vagy sorozatban sem, de feltűnt a Doktor D című sorozatban és a Szülői felügyelet nélkül filmben.