A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előzetes elemzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előzetes elemzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 24., vasárnap

Gondolataim a Tűzpróba 1. előzeteséről - Cassie

Az előzetes megjelenésekor az egyik bejegyzéshez akartam leírni a véleményem, de aztán jobbnak láttam, ha egy külön posztot írok róla, akárcsak a nővérem. Nem akarom túlragozni a bevezetőt, röviden és tömören: nagyon tetszik az előzetes. Ha továbbolvastok, akkor pedig azt is megtudhatjátok, hogy mik azok a dolgok, amik különösen tetszettek.


Aidan Gillen, Aidan Gillen, Aidan Gillen! Ha még emlékeztek rá, ő volt az első színész, akinek a castingját bejelentették és én már akkor teljesen oda és vissza voltam attól, hogy Weséknek sikerült egy ilyen remek színészt kifogniuk. Mr. Gillien egyértelműen jól tudja hozni Janson karakterét, engem már az első mondattal megfogott (Welcome to the Scorch!). Nem csak a hangszíne és a hangsúlyozása (na meg az ír akcentus, óh igen) de a külseje is teljesen olyan, amilyennek a könyv olvasása közben elképzeltem Jansont. Már most megmondom, hogy Kisujj tökéletes erre a szerepre, olyan, mintha csak a fejemből lépett volna ki. Az előzetesből és a korábban kiadott információkból tudjuk, hogy Patkányember karakterét jócskán kibővítették a filmben, ennek én felettébb örülök, mert kár lett volna elvesztegetni egy ilyen tehetséges színészt mindössze egy jelenetre.

Az ugrásra kattintva tovább olvashatjátok. :)

2014. április 22., kedd

Beszámoló a Wondercon-előzetesről

A Wonderconon levetítettek egy új előzetest és egy rövid jelentet is a filmből. Ebben a bejegyzésben az egyik szerencsés rajongó beszámolóját olvashatjátok az ELŐZETESRŐL.
A beszámolóját a kiadott jelenetről majd egy másik bejegyzésben olvashatjátok el.



Remélem, hogy ez az előzetes majd felkerül az internetre is, mert remek. Hasonlóan kezdődik, mint az előző és azt hittem, hogy ugyan az lesz… de nem! Ahelyett, hogy csak azt látnánk, hogy Thomas felemelkedik a lifttel, halljuk a hangját, ahogyan arról beszél, hogy megpróbál kijutni az útvesztőből. Halljuk, ahogyan az ajtók kinyílnak és Gally-t, ahogyan mondja, hogy „Ébresztő!”. Ezután van egy új jelenet, amiben Thomas a Doboz mellett fekszik és könyörög a Tisztársaknak, hogy hadd meneküljön el. Nem tud még ekkor a Siratókról, mert azt mondja, hogy „Nem tarthattok itt.”, mire Alby azt feleli, hogy „Nem hagyhatjuk, hogy elmenj.” Istenem Thomas, nem tudod, hogy ha felkészülés nélkül mész ki, akkor megszúrnak a Siratók… és az tök rossz lenne?! Nem, valójában nem tudja, mivel csak most érkezett meg.
Ez az előzetes kibővíti azt, amit már az elsőben is láttunk. Látunk egy új jelenetet Teresával, amiben mond egy új sort. Furcsa hallani, ahogyan Kaya amerikai akcentussal beszél, ha hozzászoktál ahhoz, ahogy a Skinsben beszél. A Siratók meg vannak néhányszor említve és Newt mondja ki, hogy „Ők a Siratók.”, miután látunk egy hátborzongató új képet a Sirató ijesztő és csúszkáló végtagjáról. Az új sor amit mond abból a jelenetből van, amit az elsőben is láttunk, amikor Thomasnak mesél az útvesztőről.



Az előzetes arra a tényre fókuszál, hogy Thomas különbözik a többiektől. „Más vagy. Kíváncsi vagy.” – mondja Alby az előzetes egy pontján. „Ez az első nyom, amit évek óta felfedeztünk és te találtad meg.” – említi meg Minho egy másik jelenetben. Thomas a szökésre koncentrál, míg a többieket úgy tűnik, jobban érdekli a Tisztásbéli életük. „Nem érted, már most halottak vagyunk.” – mondja Minho egy másik jeleneten. Az előzetes Thomas hangjával zárul, elmondja, hogy ki kell szabadulnia, és hogy rá kell jönniük, hogy mivel állnak szemben. Ugyanazzal a képpel zárul, mint az első előzetes: Thomas befut az útvesztőbe, hogy megtalálja Alby-t és Minho-t.

Forrás: [x]

2014. március 27., csütörtök

Véleményünk az első előzetesről: Anna


Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én egy valamit figyeltem meg az előzetesekkel kapcsolatban - ezt most csak úgy általánosságban. Nem minden film/sorozat esetében igaz ez a feltevésem (szerencsére), de a többség esetében igen. Ha kifejezetten izgalmas és hatáskeltő az előzetes, akkor a film baromi unalmas vagy egyszerűen élvezhetetlen lesz. Vagy csak egy tucatfilm, ami habár tetszik, megnézem egyszer, de nem lesz a kedvencem. Míg a nagy kedvenceim előzetesei... finoman szólva is elég gyatrák. (Persze vannak kivételek.) Egy jó előzetes figyelemfelkeltő, érdekes, összefoglalja a történetet, hogy mindenki megérthesse, hogy mire számíthat majd az adott filmben/sorozatban és legtöbb esetben valamilyen hozzá illő zenével vannak aláfestve a képsorok. Számomra egy előzetes sokat jelent, hisz egyfajta útmutatóként szolgál a filmhez/sorozathoz. Persze egy szimpla előzetesből nem vonok le messzemenő következtetéseket, mert én is tévedhetek, de azért magamban levonom a tanulságot. Mindezt csak azért írtam le így nektek az elején, hogy tudjátok miként állok hozzá az előzetesekhez.

Kimondottan vártam Az Útvesztő film első előzetesét, hiszen azon felül, hogy látni szerettem volna néhány jelenetet a készülő filmből, azt is szerettem volna tudni, hogy miképp alakul majd a film marketing kampánya. Az első poszter, az első előzetes szerintem sokat elárul majd a leendő marketingről, ami egészen a filmig fog vezetni. A poszter remek lett, az előzetes úgyszintén. Nincs okom panaszra. A rejtélyekre, az izgalmakra, a kalandos és érdekes történetre helyezték a hangsúlyt, és ami a legfontosabb, hogy már most az elején világossá tették mindenki számára, hogy ez a film nem egy tipikus YA könyvadaptáció lesz. Itt nem a romantika és a szerelmi nyűglődés van a középpontban, hanem egy rejtélyekkel teli történet, ami nem csak a lányoknak, hanem a fiúknak szintén vonzó lehet. És ez nagyon fontos. Persze a könyvek se tipikus lányos YA történetet mutatnak be, de én valamiért mégis féltem attól, hogy a Thomas és Teresa szálat fogják a képünkbe tolni, és ezt sosem bocsájtottam volna meg. (Persze a könyvekben gyakorlatilag semmi sincs Thomas és Teresa közt, de a filmben nagyobb hangsúlyt is fektethettek volna erre a szálra, én már bármit kinézek a filmesekből, akik rengeteg jó könyves adaptációt tettek tönkre az évek során. Tehát szerencse, hogy nem így történt és remélem a filmben se így lesz.)

Ahogy utánaolvasgattam a internetes fórumokon a hozzászólások között, a legtöbben pozitív visszajelzést adtak a filmre az eddig látottak alapján, fiúk és lányok egyaránt. Persze van, aki csak Dylan miatt érdeklődik a film iránt, de sok olyat is olvastam, akinek annyira tetszett az előzetes és annyira érdekelni kezdte a dolog, hogy jelezte, hogy meg fogja venni a könyveket. És ez a lényeg. Az első előzetes tette a dolgát. Minden megvolt benne, ami szükséges a film iránti figyelem felkeltéséhez. Láthattunk néhány jelenetet, voltak amelyek hűek a könyvhöz, voltak amelyek nem, mégis összességében remekül bemutatta a történetet és összefoglalta miről is fog szólni ez a film. Nem vagyok szőrszálhasogató, nem lovagolok a könyvtől való eltéréseken, mellesleg szentül hiszem, hogy egy előzetes még semmit sem jelent. Hogy majd a teljes film milyen lesz... na az fog majd mindent eldönteni.

Eddig az előzetes alapján igazán jó filmre számíthatunk, megtalálták a megfelelő hangulatot, remek a szereplőgárda, és gyakorlatilag a még kezdő rendező, Wes Ball is tudja a dolgát. Tudjuk, hogy score lesz a filmzenei album (vagyis zenekari zene, nem pedig tipikus pop dalok, amiért máig hálás vagyok!), tudjuk, hogy sötétebb és rejtélyesebb lesz a hangulat. Sokan a filmet máris Az Éhezők Viadalához vagy épp a Harry Potterhez hasonlítják. Az előbbinek még látom némi értelmét, és habár nem szeretem, ha valami újdonságot mással akarnak eladni és mindenáron hasonlítani próbálják valamihez (holott ez sajnos elkerülhetetlen), mégis megtiszteltetés ha Az Útvesztő filmet a remek Az Éhezők Viadalához hasonlítják. Az utóbbihoz nagyjából csak annyiban hasonlít, hogy mindkettőnek fiú a főszereplője és narrátora, én más hasonlóságot nem nagyon tudnék mondani.

Nem akartam ilyen hosszan elmélkedni az előzetesről, de ezek a gondolatok most csak így kikívánkoztak belőlem, és ez az előzetes értékelés merőben más lett, mint a Cassie-é. Remélem nem bánjátok, de én nem akarok minden egyes jelenetet elkezdeni elemezni, mert akkor egy baromi hosszú szöveget írhatnék, és annak semmi értelme sincsen. Az előzetes remek lett, és remélem a többi is majd ezt fogja követni stílus tekintetében. A többiről meg majd a teljes film megnézése után mondok véleményt.

Gondoltam ide is belinkelem az előzetest, hisz sosem lehet megunni. :) Ti is nézegessétek minél többször. :D


2014. március 25., kedd

Véleményünk az első előzetesről: Cassie 2. rész

Arra gondoltunk, hogy megosztjuk veletek a véleményünket az első előzetessel kapcsolatban. Egyrészt vélemény lesz, másrészt találgatás és bevallom, van ahol némi értetlenség és/vagy - erős szóval élve - felháborodás.

Elöljáróban elmondom, hogy az egész előzetes úgy, ahogy van nagyon jó, imádom és hihetetlenül hálásak vagyunk amiért végre megjelent. :)

A véleményem második részében azt írom le, hogy mi az, ami nem tetszett, vagy amit nem értek.

 Thomas melletti dolgok a Dobozban. Erre tesóm hívta fel a figyelmemet, nekem fel sem tűnt. Ha jól emlékszem a könyvben Thomas egy teljesen üres Dobozban érkezik meg, az előzetesben pedig láthatjuk, hogy mellette van egy háló, zsákok és egy WCKD-es tartály. Talán a filmben úgy lesz, hogy az újoncokkal együtt érkezik az ellátmány is? Ki tudja.

A ragacsos eszköz. Fogalmam sincs, hogy ez mi lenne és mit jelent az a 7-es. Nem rémlik ilyen a könyvből.

A piros lézer. Erről már James is értekezett, sőt megkérte a rajongókat, hogy írják meg neki, hogy mi mire tippelünk, hogy mi lehet ez. Hát szerintem a késlegyeket lecserélik ilyen piros lézer cuccra és a filmben ezekkel figyelik meg őket az Alkotók.

A Falak összeomlása. Teljesen értelmezhetetlen számomra ez a jelenet. :D Miért omlik össze a Fal?

Gally a vizes tartályban. Első tippnek azt mondanám, hogy SPOILER így fogják őt újralátni a kiszabadulás után SPOILER VÉGE.


Most jöjjenek azok a dolgok, amik nem tetszenek. Előre elnézést a hardcore könyvrajongó énem előtörése miatt.

 Gally. Miért őt látja meg Thomas először? Miért ő szól először Thomashoz? Miért ő ugrik be hozzá? A könyvben ha jól emlékszem, ez mind Alby tisztje, hiszen ő a vezető. Persze tudom, hogy ez apróság, de feltűnt, na.
Gally miért ilyen barátságos Thomassal? A könyvben már az első pillanattól fogva ellenséges vele (az okokat tudjuk), az előzetesben meg sétálgat vele, na meg az első képen sem tűnik úgy, mint aki, annyira ellenszenvesnek gondolja Thomast.

Newt fejbe vágja Bent egy bottal. Ez az a jelenet, ami már a legelső nézésre kivágta nálam a biztosítékot. Newt soha, de soha nem csinálna ilyet! Ennél OOC cselekedetet...! Nem véletlen, hogy a könyvben sem ő védi meg Thomast, hanem Alby... Azért figyeljünk már oda, hogy a szereplők karakterben maradjanak!

Ez már tényleg szőrszálhasogatás lesz és magamnak mondok ellent, de akkor is leírom. Ez a jelenet alapvetően tetszik és értem, hogy miért változtatták meg, tényleg sokkal látványosabb és izgalmasabb, hogy mindenki nézi Alby-t és Minho-t, elismerem.
De ekkor felszólal bennem a könyvrajongó énem azt ordítva, hogy neki nem tetszik. Miért?
Mert a könyvben direkt az a lényeg, hogy senkit nem érdekel Minho és Alby, csakis Newtot! A fiúk nem törődnek senki mással magukon kívül, kivéve Alby-t, Minho-t és Newtot, akik legjobb barátok. Ezért is olyan fontos számomra, hogy csak Newtnak kellene ott lennie, idegesen járkálnia és aggódnia a barátaiért! Így nem az igazi... 

 Newt arca, amikor a Fal bezáródik. Oké, én személy szerint ezen is kiakadtam. Most komolyan, ilyen arcot vág az az ember, akiben realizálódik, hogy a legjobb barátai nem térnek vissza az útvesztőből?! Hát nem. Ez inkább tűnik meglepődöttnek, mintsem kétségbeesettnek és lesokkoltnak. Hiányzik a könyves Newt aggódás. :(

2014. március 24., hétfő

Véleményünk az első előzetesről: Cassie 1. rész

Arra gondoltunk, hogy megosztjuk veletek a véleményünket az első előzetessel kapcsolatban. Egyrészt vélemény lesz, másrészt találgatás és bevallom, van ahol némi értetlenség és/vagy - erős szóval élve - felháborodás.

Elöljáróban elmondom, hogy az egész előzetes úgy, ahogy van nagyon jó, imádom és hihetetlenül hálásak vagyunk amiért végre megjelent. :)

A véleményem első részében azt írom le, hogy mi az, ami tetszett majd a másodikban azt, hogy mi az ami nem, vagy amit nem értek.

 Alby. Ahogyan azt James is írta Amlnek twitteren Alby hangja olyan kellemesen hangzik, olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, amilyennek egy vezetőnek lennie kell. Alby casting tökéletes, már ennyi alapján elmondom.

Nevek a Falon. Ez mekkora jó változtatás! Alby-t, Bent és Winstont egyből észrevettem. :) 

Gyönyörű CGI. Ez várható volt, de azért engem meglepett, hogy mennyire szépek a vizuális effektek. 

Ben Futár. Nagyon úgy tűnik, hogy a filmben Ben Futár lesz, a könyvvel ellentétben, ahol ugyebár Építő. Szerintem ez egy jó változtatás, gondolom azért lépték meg, hogy így jobban meg tudják Bent  ismertetni (esetleg szerettetni) a közönséggel és hogy sokkal drámaibb legyen majd, ami vele fog történni.

3D-s térkép. Atyaég, ez de jó! Imádom! Igaza volt Jamesnek, a könyvben elmennek a lapok, de egy filmben azért ez sokkal látványosabb. Gyönyörű. :) 

Siratók. Azt hittem, hogy az előzetesben nem fognak szerepelni a Siratók, ezért nagyon meglepődtem, amikor elénk tették őket - még ha csak bizonyos részét is az egyiknek. 

Newt arca Teresa láttán. Imádtam, ahogyan mondja, hogy "It's a girl" és a fejet, amit vág hozzá. :D  

A Fiúk hátratántorodása Teresa láttán. Hát ez nagyon nagy. :D Mintha egy veszélyes faj érkezett volna. :D

2014. március 22., szombat

James Dashner elemzi az előzetest (2. rész)


Ígéretemhez híven hozom a korábbi előzetes elemzés második részét. Az első részt ITT tekinthetitek meg, ha esetleg lemaradtatok volna róla.


James Dashner: Mindenkinek nagyon fog tetszeni, mikor elsőnek hallja beszélni Newt-ot (Thomas Brodie- Sangster). Newt és Minho a rajongók két kedvence a könyvekben.


James Dashner: Pont miután látod kifutni Minho-t (Ki Hong Lee) az Útvesztőbe, utána jön egy olyan kép, amikor látni lehet, hogy az Útvesztő kicsinyített mását tanulmányozza, ami szerintem remek megoldás volt. Ez egy olyan kis változtatás a könyvhöz képest, aminek a filmben igenis van értelme. A könyvekben a térképek papíron voltak. Ez unalmas lett volna a filmen. Sokkal jobb a nagyobb 3D-es modell.


2014. március 21., péntek

James Dashner elemzi az előzetest (1. rész)


Az első előzetes megjelenése után a könyvek szerzője, James Dashner az Entertainment Weekly-nek adott egy részletes elemzést a trailerről, melyben kiemelte a kedvenc jeleneteit, és azokat a rejtett utalásokat, amit talán csak az igazi rajongók vehettek észre a képkockák között. Mivel igazán érdekes dolgokról beszélt, így gondoltam hozom a fordítást. Két részre fogom bontani, mert így is nagyon hosszú, vagyis az elemzés két részletben érkezik.


James Dashner: Az előzetes ugyanúgy kezdődik, mint a könyv. Habár én a történet kezdetét a könyvben teljes sötétségben írtam meg, annak a filmben nem igazán lett volna értelme. Szerintem Wes Ball remekül megragadta a nyitó jelenet lényegét, látni lehet a félelmet Thomas szemében, miközben koszos és izzadt és eléggé beijedt. A hangok is tökéletesek, csikorgás, fémes zajok hallatszódnak. Beleborzongtam, mikor kinyílt a Doboz ajtaja.