2015. február 28., szombat

Videóbloggerek Az Útvesztő könyvről


Korábban már raktunk ki két videókritikát, egy magyart és egy külföldit, és már akkor is szerettem volna többet megosztani veletek, de valahogy elfelejtődött. Most mivel nem nagyon van egyéb anyag, amit kitehetnénk, így újra eszembe jutott, és úgy vélem eljött az ideje, hogy a könyvekről vagy épp a filmről készült videókritikákat egy-egy külön bejegyzésben összeszedjük. :)

Én szeretem a videókritikákat, sokkal színesebb és összetettebb, mint egy írott kritika, és remélem ti is kedvet kaptok majd hozzá, hogy belenézzetek néhányba. Elsőnek akkor érkezzenek Az Útvesztő könyvről készül videóblogger kritikák. Természetesen csak a magyar kritikákat gyűjtöttem össze nektek, hisz sokan nem beszéltek angolul.
(Eddig 4-et találtam, de ha ti is találtok még, akkor nyugodtan írjátok meg. :)





2015. február 26., csütörtök

Esti játék :)


Ma találtam ezt a játékot a film hivatalos Facebook oldalára kirakva, és nekem sikerült végigvinnem. Nehéz volt, de megtaláltam a helyes utat. :)
Nem tudom ki látta már, vagy ki nem, de gondoltam megosztom így estére, és ha gondoljátok ti is próbálkozzatok meg vele. Egyszerű a feladat, keressétek a labirintus helyes útvonalát! :)

Nyugodtan írjátok meg, ha sikerült. :)


Ui: A képre kattintva természetesen nagyobbodik a méret. :)

2015. február 25., szerda

Új képek: Ki Hong, Kaya, Dylan, Thomas, Katherine, Nathalie és Rosa


Megint összegyűlt néhány kép a színészeinkről, melyeket összegyűjtöttem nektek ebbe az egy posztba. :)

Először is itt egy kép Ki Hong-ról, melyet a saját Instagram oldalára töltött fel magáról.


Aztán két kép készült Kaya-ról is, akit rajongókkal kaptak lencsevégre nemrég.



2015. február 23., hétfő

Az Útvesztő jelölés a Kid’s Choice Awards-on


Jelölték Az Útvesztő könyvet az idei Kid's Choice Awards-on a kedvenc könyv kategóriában. Ellenfelei között van a Beavatott trilógia, a Csillagainkban a hiba, a Percy Jackson Greek Gods és a The Heroes of Olympus és végezetül a Diary of a Wimpy Kid sorozat.
A jelölteket február 20-án hozták nyilvánosságra és a rendezvény március 28-án kerül megrendezésre, a házigazda pedig Nick Jonas lesz.

Szavazni a képre kattintva tudtok. :) 

2015. február 22., vasárnap

Megjelent a magyar Az Útvesztő DVD/Blu-ray


Igazából már korábban is írni akartunk nektek erről, de két oka van a csúszásnak. Egyrészt őszintén bevallom, hogy megfeledkeztem az ügyről, mert bennem valamiért az az információ élt, hogy február végén lesz a megjelenés, de nemrég kaptam az infót, hogy febr. 18-án volt a hivatalos megjelenés, így gondoltam most kell megírnom ezt a kis szösszenetet. Másrészt pedig sajnos nem tudtunk kapcsolatba lépni a DVD/Blu-ray magyar forgalmazójával, így semmilyen bennfentes vagy részletesebb információt nem tudunk nektek hozni a DVD-ről. Mi sem tudunk többet, mint ti.

Mindenesetre azért gondoltam megosztom a hírt, hogy Az Útvesztő film magyar DVD/Blu-ray megjelenése febr. 18-án volt, vagyis elvileg már megjelent 4 napja, így kapni kellene a boltokban, vagy az online áruházakban. Mielőtt érkeznének a kérdések, nem, nem tudjuk, hogy hol lehet kapni, ismétlem mi is csak annyit tudunk mint ti, (vagyis szinte semmit), amit nagyon sajnálunk. Így ha meg szeretnétek venni a DVD-t vagy a Blue-ray-t, akkor nem tehettek mást, kérdezősködnötök kell az üzletekben, vagy keresgélnetek az interneten. Ezen a LINKEN például meg lehet rendelni a DVD-t.

A fenti oldalon lévő információk alapján így fog kinézni a DVD borítója.


És még annyit láthatunk a honlapon, hogy a DVD extrái között megtalálhatóak a kimaradt/törölt jelenetek magyar felirattal, Wes Ball kommentárjával, továbbá található még rajta audiókommentár Wes Ball és T.S. Nowlin közreműködésével, valamint fényképalbum.
A film megnézhető eredeti nyelven, és természetesen magyar szinkronnal, meg még néhány egyéb nyelven a szokásoknak megfelelően.

A DVD ára 3190 Ft ezen az oldalon, ami elég borsos, ha engem kérdeztek. Még nem biztos, hogy megvesszük, lehet, hogy várunk egy kicsit, amíg lemegy az ára, és akkor ruházunk be rá, de aki szeretné megrendelni a fenti linken például megteheti. :)


Ui: Ha valaki esetleg megveszi a DVD-t vagy a Blu-ray-t, és szívesen írna róla néhány szót, egy kis rövid bemutatót, amiben leírja, hogy mi minden található a DVD-n, azt szívesen vesszük, és természetesen a beszámolót közzétesszük az oldalon. Ha valaki írna róla, és képeket is küldene róla, akkor bármikor szívesen várjuk bármelyikünk email címére. :)

2015. február 21., szombat

A Tűzpróbáról kritikus szemmel

Nagy nyugodtan nézegetem az Origót, amikor egyszer csak szembetalálom magam egy Tűzpróba könyvkritikával. Gondolhatjátok mennyire meglepődtem, de egyből tudtam, hogy ezt bizony nektek is meg kell mutatnom. 
Nem igazán értem, hogy mi az oka annak, hogy éppen most cikkeztek a könyvről, mindenesetre legyen akármilyen a kritika, nekünk ez is reklám, úgyhogy örülünk neki. :)
A képre kattintva eljuthattok a kritikához, ami előre szólok, hogy elég lehúzóra sikeredett, így  ha komment írására adjátok a fejetek, kérek mindenkit, hogy kulturáltan tegye azt meg az eredeti oldalon vagy akár itt is. :)

Mit gondotok a cikkről, igaza van az írónak?


2015. február 20., péntek

Színészeink más szerepben - Ki Hong Lee és Chris Sheffield


A cikksorozatunk második részében egy általam már sokat emlegetett filmről szeretnék többet mesélni nektek, ez pedig a The Stanford Prison Experiment vagyis A stanfordi börtönkísérlet című film.


Sokatoknak ismerős lehet a film cím, ez azért van, mert ezt a történetet dolgozta fel a 2001-es német film, A Kísérlet, és később annak az amerikai feldolgozása is, amely 2010-ben azonos címmel jelent meg Adrien Brody főszereplésével.
Először azzal kezdeném, hogy a fent említett két film teljesen eltér az alap történettől, míg a 2015-ös A stanfordi börtönkísérlet című film (az elmondottak alapján) hű az eredeti történethez, ugyanis a legújabb filmben valóban egyetemistákkal végzik el a kísérletet a stanfordi egyetem pszichológia tanszékének az alagsorában. 
A történet megtörtént eseményeken alapul, amely Philip Zimbardo pszichológus kísérletét mutatja be. De hogy mi is volt ez pontosan?

"A stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológia szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stamford Egyetemen Philip Zinbardo vezetésével. A részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét." [x]

A filmben Ki Hong Gavin Chan szerepében tűnik fel, Chris Sheffield pedig Tom Thompsont kelti életre. 

Előzetest nem találtam a filmhez (na ez hogy lehet?), ezért egy Hogyan készült? videót hoztam el, amelyben a film rendezője, Kyle Patrick Alvarez beszél a filmről.


Kinek ajánlom?: Akit nem döbbent meg, hogy a filmben lévő események a valóságban is megtörténtek és aki szereti a pszichológiai thrillereket.

Én személy szerint már most szeretem ezt a filmet, mert a németet is szerettem és úgy gondolom, hogy mivel ez a film pontosan ugyanolyan, mint az eredeti történet, biztosan jobban fogom szeretni, mint az eddigi filmeket. Nagyon várom már, hogy lássam. :)

2015. február 19., csütörtök

Színészeink más szerepben - Thomas Brodie-Sangster


Arra gondoltunk, hogy elkezdünk egy cikksorozatot, amelyben megmutatjuk nektek, hogy Az Útvesztő filmek színészei milyen más szerepekben láthatóak manapság. Először Thomassal kezdeném, mert az egyik sorozatáról feltett kérdés volt az, amelyik az ötletet adta.
Most erről a sorozatról írnék nektek egy rövid ajánlót, ez pedig nem más, mint a Wolf Hall vagyis a Farkasbőrben. 

Thomas Ralph Sadlerként a Farkasbőrben című sorozatban

A Farkasbőrben egy brit 6 részes TV-sorozat, amely január 21-étől fut a BBC Two-n, vagyis eddig öt részt vetítettek le a sorozatból. A történet Hilary Mantel: Farkasbőrben című regényét dolgozza fel, amelynek a rövid leírása így szól:

"A Farkasbőrben voltaképpen kitűnő szépirodalmi munka, noha az is igaz, hogy egyszersmind az olvasók számos csoportjának ízlését kiszolgálja: egyforma élvezettel olvashatják a szerelmes regények, a történelmi művek és a kifinomult irodalmi alkotások rajongói. A Farkasbőrben VIII. Henrik Tudor király udvarában játszódik. Az 1520-as évek második felében Angliát komoly veszély fenyegeti: ha Henrik fiúörökös nélkül hal meg, az országban a Rózsák háborúját idéző véres hatalmi vetélkedés kezdődhet. A király minden befolyását latba vetve igyekszik elérni, hogy a pápa kimondja Aragóniai Katalinnal majd két évtizede kötött házassága semmisségét. Ha Kelement sikerül erre rábírnia, akkor elvehetné új szerelmét, Boleyn Annát, akitől fiúgyermeket remél. A pápa és szinte az egész keresztény Európa ellenzi Henrik válási tervét. A bonyolult diplomáciai manőverezések közepette az udvarban is izgalmas hatalmi harcok folynak a király kegyéért versengő nemes urak - és nem mellesleg: udvarhölgyek - között. A vagyonért és hatalomért majdhogynem bármire képes főuraknak szövevényes intrikával sikerül elérniük, hogy Henrik talán legnagyobb hatalmú bizalmasa, Wolsey bíboros kegyvesztetté váljék. Távozásával kisebb hatalmi űr támad az udvarban..." [x]

A sorozat története az 1520-as évek Angliájába kalauzolja el a nézőit, megismerhetjük  VIII. Henrik uralkodását, Boleyn Anna és Thomas Cromwell felemelkedését és Wolsey bíboros bukását.

A sorozat előzetese:

Wolsey: Áh, végre. Egy ember, aki még nálam is alacsony sorból származik.
Norfolk hercege: Cromwell, tudtam, hogy van magában valami, amit soha nem kedveltem.
Cromwell: Esküszöm, hogy hű leszek a királyhoz és királyi tanácsához. Nem talál bennem olyat, ami ne lehetne Anglia javára.
Henrik: Bízom a diszkréciójában és a képességeiben. 
Cromwell: Nagy hibát követett el, amikor megfenyegetett, uram. Itt az idő, hogy az a király legyen, akinek lennie kell.
Cromwell felesége: Mitől félsz?
Cromwell: Mitől?
Boleyn Anna: Akiket felemeltünk, el is törölhetjük.
Henrik: Azért tartalak, mert egy kígyó vagy. Minden, ami vagy és amid van, az tőlem származik.


Kinek ajánljuk?: Aki szereti a történelmi drámákat, akinek tetszett a Tudorok sorozat és aki végre szeretne egy vörös hajú Henriket látni (Damian Lewis). :)

Én személy szerint kétlem, hogy a Tudoroktól jobban vagy alaposabban meg tudná világítani azt a történelmi korszakot, de mindenképpen adok neki egy esélyt, már csak azért is, mert a Tudorokban imádtam Cromwellt és ahogy látom a Wolf Hall az ő személyét helyezi előtérbe. :)

2015. február 18., szerda

Tűzpróba rajongói előzetes mustra


Na azt hiszem ilyen nem volt Az Útvesztő kapcsán, ami nagy hiba volt! Messze még az első hivatalos előzetes, de ez ne tántorítson el senkit attól, hogy fan-made trailerekkel Tűzpróba hangulatba hozza magát. :) Segítségül hoztam nektek három remek rajongói előzetest.


Thomas: Igen, jól vagyok. Ha nem nézem azt, hogy nem alszom és a zavartságot. És ha eltekintek a szorító félelemtől, hogy valami szörnyűség fog történni.
Patkányember: Haza akarsz menni, ugye?
Thomas: Mi ez? Mit művelsz?

Thomas: Nem tartozunk ide. Ide küldtek minket. Itt ragadtunk. Odakint legalább van választásunk. Ki tudunk innen jutni. (...) Most szabadok vagyunk. 

És a szerintem legszebb. :))

Az Útvesztő csak a kezdet volt.
Táblán: Thomas te vagy az igazi vezető.


Nektek melyik tetszett a legjobban?

2015. február 17., kedd

Az IMDb-n a Tűzpróba hivatalos szinopszisa

A 20th Century Fox által írt összefoglaló a napokban került fel, íme a fordítás:



"Az Útvesztő sorozat következő részében Thomas és a Tisztársak a legnagyobb kihívással néznek szembe: nyomok után kutatnak a rejtélyes és hatalmas WCKD szervezettel kapcsolatban. A kalandjuk a Perzseltföldre juttatja őket, az elhagyatott tájra, ami elképzelhetetlen akadályokkal van tele. Összeállnak az ellenállókkal és velük együtt felveszik a harcot a WCKD hatalmas erejével és felfedezik a megdöbbentő terveiket velük kapcsolatban." [x

2015. február 16., hétfő

Tűzpróba rajongói filmposzter mustra


Most nézem, hogy a nővérem Az Útvesztő kapcsán csinált ilyen posztot, így hát folytatom ezt a hagyományt a Tűzpróba vonatkozásában.
Akkor lássuk eddig milyen filmes plakátokat alkottak a rajongók. :)



Reményt adtak csak azért, hogy aztán elvegyék.




Nektek melyik tetszik legjobban? 
Nekem az 1. és a 4. :)


Ui.: Ha esetleg találkoztok egyéb filmes rajongói poszterrel, akkor elküldhetitek azt erre a címe: mindenamidestiel@gmail.com és frissítem a posztot! :)

2015. február 14., szombat

Új képek: Kaya, Ki Hong és Dylan


Ismét képeket hoztam nektek, és a címből nem nehéz kitalálni, hogy melyik három emberről. :)

Elsőnek is itt van Kaya, akit ismét Ausztráliában kaptak lencsevégre, és gondoltam hozok néhány képet róla.


További képek ITT.

Ki Hong a napokban Pasadena-ban járt, ahol két szerencsés rajongónak volt lehetősége arra, hogy közös fényképet készíthessenek vele.



És végül, mint már korábban hírül adtuk, Dylan jelenleg a Teen Wolf 5. évadát forgatja. A forgatás februárban kezdődött, és az 5. évadot júniusban fogják adni az MTV csatornán. Készült néhány új kép Dylanről a forgatás közben, íme ezek közül néhány. :)





További képek ITT.

Forrás

2015. február 12., csütörtök

Videó az útvesztő csoki másának elkészítéséről


Korábban már írtunk nektek arról, hogy Az Útvesztő DVD/Blu-ray angol megjelenése alkalmából az egyik brit vlogger elkészítette az útvesztő élő mását... pusztán csak csokiból. Akkor osztottunk meg képet az alkotásról, nemrég viszont felkerült online egy videó magáról a műről és arról, hogy készítették el.

Alább ezt meg is leshetitek. :)


2015. február 11., szerda

Dylan lehet az új Pókember!


Igen, jól olvastátok a címet, Dylan az egyike a fő esélyeseknek, akik megkaphatják az ismét újra reboot-olt Pókember filmek főszerepét. Nem olyan régen bombaként robbant a hír, hogy Pókember csatlakozni fog a Marvel filmes univerzumhoz, vagyis a Bosszúállók csapatához.

Ugyebár pár éve kezdték újra a Pókember filmeket Andrew Garfielddal a főszerepben, de mivel azok a filmek egy másik stúdióhoz tartoznak, így ahhoz, hogy Pókember a Bosszúállók csapat tagja lehessen, ismét újra szeretnék indítani a szériát új színészekkel, új filmekkel, mindezt beleillesztve a már kiépített Marvel filmes univerzumba.


Pókember első megjelenését az Amerika Kapitány 3. részébe, a Polgárháborúba tervezik, és ha ott sikeres lesz a karakter, akkor aztán saját filmet kaphat. Már most elkezdték keresni a főszereplőt, Peter Parkert, vagyis Pókembert alakító fiatal színészt, és a legújabb pletykák szerint Dylan az egyik legnagyobb esélyes. A másik Logan Lerman, akit a Percy Jackson filmekből, vagy az Egy különc srác feljegyzéseiből ismerhettek. Még csak pletykaszintű a dolog, de engem annyira meglepett, hogy akár Dylan lehet az új Pókember, hogy gondoltam meg kell veletek osztanom a hírt. :)

Ti mit gondoltok egyébként erről? El tudnátok képzelni Dylant Pókemberként a Bosszúállók csapat oldalán? Szerintetek esélyes lehet a szerepre?

Forrás: x; x; x

2015. február 10., kedd

Hírek: Dylan, Thomas, Nathalie, Aiden és Rosa


Ez most egy amolyan összegző poszt lesz, melyben a fent megnevezett színészek mostani tevékenységeiről, velük kapcsolatos apró hírekről olvashattok. Kezdjük akkor szép sorban. :)

Nathalie Emmanuel (Harriet) és Aiden Gillen (Patkányember) ugyebár mindketten szerepelnek a Trónok harca nagy sikerű sorozatban. A sorozat ötödik évada 2015 április 12-én kezdődik majd az HBO csatornán, és egyre inkább kezd beindulni a sorozat promója. Megjelentek az első hivatalos stillek és az első előzetes.

Íme néhány jelenetfotó az 5. évadból Nathalie-ról és Aidenről.




Ez pedig az 5. évad hivatalos előzetes, melyben Nathalie és Aiden is látható egy kis ideig.



Rosa Salazar szerepet kapott A beavatott trilógia könyvsorozatból készült második részében, A Lázadóban. A film 2015 március 19-én kerül a mozikba. Lynn karakterében láthatjuk majd, aki a lázadók tagja. Egyébként Rosa a film miatt borotválta le a haját és az azóta is rövid.

Eddig egy stillt kaptunk a filmből, amin Rosa is látható Lynnként. Alatta pedig Lynnn karakterposztere.



Itt pedig A Lázadó előzetese, amiben csak egy picit, de mégis látható Rosa.


2015. február 9., hétfő

Új képek Kaya-ról és Katherine-ről


A napokban előkerült néhány új kép Kaya-ról és Katherine-ről.

Kaya néhány napja érkezett Ausztráliába, ugyanis hamarosan kezdődik a Karib tenger kalózai 5. részének a forgatása, amiben ugyebár Kaya is szerepet kapott. Az alábbi fotók február 7-én készültek Kaya-ról.



További képek ITT érhetők el.

Katherine két eseményen is részt vett a napokban. Elsőnek február 5-én jelent meg a Whole Planet Grammy előpartiján. Ezek a képek készültek róla:



További képek ITT érhetők el.

Eztán február 6-án Katherine 23. Movie Guide Awardson vett részt. Ott ezek a képek készültek róla:



További képek ITT érhetők el.

Forrás

2015. február 8., vasárnap

10 dolog, amit tudnod kell Thomas Brodie-Sangsterről!


Tudom milyen sokan szeretitek Thomast (velem együtt természetesen), így mikor megláttam ezt az interjút, egyből arra gondoltam, hogy ezt el kell hoznom nektek. Ismerd a közönséged. :)

Forrás
1. Nem olvasta a könyvet azelőtt, hogy megkapta volna a szerepet.
"Nem, nem ismertem a könyvet. Aztán felfedeztem, láttam, hogy hatalmas rajongótábora van a könyvnek, ahogyan azt is, hogy ez egy 3 részes sorozat első része. Aztán rájöttem, hogy az egyik unokatestvérem olvasta és imádta. De addigra már megtörtént a meghallgatás."

2. A kedvenc jelenete...
"Az az egyik kedvenc jelenetem, amikor én és Dylan egy fatörzsön ülünk és a buli még javában megy mögöttünk, miközben többet elmagyarázok és mondok neki az Útvesztőről. Ez egy remek jelenet, mert így a közönségnek is meséltem, de anélkül, hogy az lenne, hogy "jön ez a fickó és mindent elmond, hogy van". Nagyon élveztem. Éjszakai forgatás volt és olyankor mindenki egy kicsit megbolondult."

3. Azt akarja, hogy a rajongók a film megnézése után azt érezzék, hogy...
"Azt szeretném, ha a könyvrajongók boldogak és elégedettek lennének és, hogy azt mondhassák, hogy a lehető legjobb adaptációt készítettük el ahhoz, ami az ő fejükben született meg az olvasás során. És hogy megragadtuk a könyv hangulatát. Mert a film más, mint a könyv. És remélhetőleg nem leszne k túlságosan csalódottak azok a dolgok miatt, amelyek nincsenek benne vagy, azok miatt, amik igen csak kicsit máshogyan. Remélem, hogy értékelni és élvezni tudják a filmet csak annyira, vagy talán még jobban is, mint a könyvet."

4. A Trónok Harca forgatásán nagyon hideg volt.
"Azt a bizonyos jelenetet 5 napba telt leforgatni. Örülök neki, hogy az a jelenet, amiben meghaltam az egyike a legjobb jeleneteknek az évadban. Jó volt. Úgy értem egy hideg tavon forgattunk Belfastban és sok műhóval befújták, hogy valóságosabbnak és nagyobbnak tűnjön. Elég rémes volt."

5. Mit gondol, mi fog történni a karakterével a Trónok Harcában?
"Ez a Trónok Harca, bármi megtörténhet. Amikor olvastam a forgatókönyvet az azt írta, hogy Jojent megszúrják. És úgy voltam vele, hogy "Áh, nem jelent semmit, nem biztos, hogy meghalok.", de ekkor jött oda a nővérem és elvágta a torkomat én meg úgy voltam, hogy "Óh, most aztán biztos meghaltam." Aztán arra gondoltam, hogy talán visszatérek majd, mint egy Más, de rájöttem, hogy elégették a testemet. Akkor talán majd mint egy obi wan Kenobi szellem Bran álmaiban... szóval talán a 18. évadban visszatérek."

6. Melyik a kedvenc fagyíze?
"Csoki. De egy nagyon jó vaníliát is szeretek, de csak a nagyon jót. De inkább a csoki."

7. Talán egy rossz fiú...
"Szeretek motorozni. Motorral megjelenni valahol mindig menő. Még ha nem is vagyok "rossz fiú", amikor megjelenek egy felhajtott gallérú bőrdzsekiben egy motoron, annak olyan érzete van, mintha az lennék. Ezzel tisztában vagyok de megpróbálok nem úgy viselkedni."

8. Úgy érzi, mintha ő lenne Ferb.
"Általában elég félénk személy vagyok. Úgy értem szociális vagyok, de nem az a tipikus hangos ember a buliban. Sokan a stábból azt mondják, hogy nagyon csendes voltam, de aztán egyszer csak előbújtam és mondtam valami olyat, amin mindenki nevetett. És akkor nem is próbáltam meg vicces lenni. Ez csak egy természetes dolog és olyan, mint Ferbnél. Úgy értem én vagyok Ferb."

9. Jobban szereti a filmforgatásokat, mint a szinkronizálást.
"Szinkronizálni, mint a Phineas és Ferb esetén az jó dolog és szeretem. Kihívás ilyet csinálni, hogy úgy színészkedsz, hogy az érzelmeidet a hangodnak kell tükröznie. De az én nagy szerelmem a filmforgatás. Szeretem, hogy olyan sokan együtt dolgoznak egy film elkészülésért és, hogy az egész egy nagy együttműködés."

10. Szerinte, soha ne...
"Soha ne hagyjuk abba a tanulást. Ha megállsz és azt gondolod, hogy "Ez az élet, már mindent tudok", akkor ez hülyeség. Én folyton megfogadok tanácsokat, akaratlanul is. Úgy hiszem, hogy életünk során folyamatosan fejlődünk és új dolgokat veszünk fel és azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy megőrizzük önmagunkat. Hogy magabiztosak legyünk."


Forrás: [x]

2015. február 7., szombat

Néhány kép a színészekről innen-onnen

Színészeink az elmúlt hetekben számos képet közzétettek a közösségi oldalaikon, de gondoltam várok pár hetet, hogy összegyűljön egy bejegyzésre való. :)

Will a Sundance Filmfesztivál után hazafele tart
Will és Dexter ismét találkoztak
Kaya egy rajongóval
Katherine, Dexter és a lány egy barátja
Ki Hongot Az Útvesztő forgatásán meglátogatták a barátai
Új BTS kép a Tisztársakról
Forrás: [x] [x] [x]

2015. február 6., péntek

Az Útvesztő könyv és filmes eltérések


A nővérem szorgosan töltötte el a tegnapi napot és miután újranéztük Az Útvesztőt, összeszedte a filmbéli változtatásokat a könyvhöz képest. Ebben természetesen ti is sokat segítettetek, ennél, ennél és ennél a bejegyzésnél közzétett hozzászólásaitokkal.

Végre kijelenthetem, hogy elkészült az összefoglaló lista az összes változtatásról, amelyet a felső fülek közül a megfelelőre kattintva mostantól el tudtok olvasni.

Ha a listán felsoroltakon kívül eszetekbe jut még valami, akkor azt szívesen várjuk hozzászólás formájában! :)

Pár apróság a DVD-ről

Még néhány dolog kiszivárgott a DVD-ről, köztük Wes kedvenc képei a filmből. Ki ismeri fel az összes helyszínt? :)

Forrás 









Nyilvánosságra került még gifek formájában néhány törölt jelent is Az Útvesztőből. Az elsőn Minho reakciója látható Ben kitoloncolása után, a másodikon pedig egy részlet a Tanács ülésről.
Az ugrás után megnézhetők.