2014. február 8., szombat

Will Poulter és Wes Ball interjú Az Útvesztőről



Benne vagy Az Útvesztő filmben. Melyiket szereted jobban a thrillereket vagy a vígjátékokat?
Eddig nagyon szerencsés voltam, mert mindkét típusú filmben sikerült szerepelnem és ezt szeretném folytatni a jövőben is. A változatosság kedvéért megpróbálok minél eltérőbb szerepet választani, meg persze a saját önző érdekeim miatt is, mert ettől maradok lelkes és eltökélt.

Az Útvesztő szereplőgárda elég fiatal. Milyen volt a forgatás?
Mindannyian elég közel kerültünk egymáshoz, ami tök jó. Mind rendkívül tehetségesek, és nagyon inspiráló volt saját korombeli színészekkel lenni, akik olyan jók, mint ők. Nagyon jó volt.



Az interjú elején elmondja a riporter, hogy ez az első Comic-Conja, Wes helyesel és hozzáteszi, hogy az első filmje is.
Írja le néhány mondatban a filmet azoknak, akik nem ismerik.
A Legyek Ura találkozása a Lost-al. Nagyon sötét film, amiben gyerekek szerepelnek, a túlélésről szól, hogy ezek a gyerekek felébrednek ebben a liftben és fogalmuk sincs róla, hogy kerültek oda, hogy honnan jönnek vagy, hogy kik ők, mert kitörölték a memóriájukat. A Tisztáson vannak, amit egy kőfal vesz körbe, amin belül pedig az útvesztő van. Ezek a fiúk 3 éve élnek ott és próbálnak kiutat találni az útvesztőből, de mindig vissza kell érniük mielőtt a Fal bezárulna, mert senki nem él túl egyetlen éjszakát sem az útvesztőben. Ott ragadtak ebben a kis börtönben, ki kellett alakítaniuk a saját világukat és össze kellett dolgozniuk, hogy megtalálják a kiutat.
Mennyi szabadsága volt a változtatások terén?
Teljes szabadsága volt, de ő maga hű akart maradni a könyvhöz. Olyasmit akart csinálni, amit a rajongók majd értékelnek, de ugyanakkor megállja a helyét, mint egy film is. Volt aminek változnia kellett, de megtettek minden tőlük telhetőt, hogy megtartsanak minden fontos dolgot a könyvből, amik már egyszer működtek az embernél. Nem akarta megtörni a könyv világát.
Ez egy sorozatnak a része. Mennyi utalást tesznek bele a többi részre vonatkozóan?
Megpróbáltak minél többet. Úgy indultak neki, hogy ez egy sorozat lesz. Ezért is nem vehettek volna ki sok mindent a könyvből – nem mintha akartak volna. (valaki odakiált neki, hogy szereti :D) Megpróbálták lefektetni az alapjait a későbbi részeknek is, ha részt vesz majd ezek elkészítésében ő maga, ha nem. 
A forgatás nehézségeiről beszélnek. Komoly forgatási helyszínt választottak, mérges kígyókkal és pókokkal. Most, hogy már tudja milyen volt, újra így forgatná le?
Wes igennel válaszol. Nem változtatna, mert ez tette valóságossá. Egy igazi helyszín volt, nem csak díszlet. Ez az egész hozzáadott valami pluszt.
Mennyi kígyó volt a helyszínen?
Több tucat mérges kígyó. (mutat egy képet az egyikről, amit a forgatáson találtak)
Ezután inkább az eddigi munkásságáról, egyéb munkájáról és hasonlókról beszél.
Az Útvesztőről azt meséli, hogy elolvasta a könyvet, szerette, elkészítette a saját elképzelését, ami elnyerte a fontos emberek tetszését és így lett a rendező.
Illetve azt is elmondja az interjú vége fele, hogy ő csinál vizuális effekteket a filmhez.

Forrás: [x] [x]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése