2015. augusztus 27., csütörtök

Screenrant interjú Ki Honggal


Folytatva a nővérem által elkezdett interjúsorozatot, most egy Ki Hong interjúval érkeztem hozzátok. Fogadjátok szeretettel. :)


Azt hallottuk, hogy nagyon sok a kaszkadőrmutatvány a filmben. Te magad csináltad a sajátjaidat?
Igen. [nevet].

Hogy ment?
Nem könnyen, elég kemény volt. A film sokkal megterhelőbb fizikailag, mint az első.  Az Útvesztőben csak sprinteltünk, ami fárasztó, de legalább egyenletes talajon futottunk, a Tűzpróbában viszont meredek lejtőkön kell a homokban. Szóval ez extrán nehéz volt, a magasság miatt is.

Volt valami nyomás, hogy te legyél a leggyorsabb?
A leggyorsabb, a legerősebb és a legkeményebb, mind együtt.

Nem nagydolog.
Nem nagydolog, ja. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jó erőben tartsam magam, de azért kemény volt.

Még senkitől nem kérdeztük meg… megtartják a könyvből a tetoválásokat?
Szeptemberig várnotok kell, hogy erre választ kapjatok.

Csak azért kérdezem, hogy ezt minden nap meg kell csinálni újra?
Igen.

Hogyan jöttetek ki az újakkal?
Jól. Úgy értem, hogy gondoltam rájuk, beleképzeltem magam a helyükbe, hogy milyen lehetne megérkezni egy olyan közösségbe, ahol már mindenki ismeri és szereti a másikat. Én is félnék, így próbáltam befogadó lenni, mindig is nyitottam az új emberek felé.

Nem hazudsz?
Rosa, Giancarlo és Aiden remekek. Ott van még nekünk Alan Tudyk is, aki elképesztően jó színész, az összes filmje jó, amiben eddig szerepelt. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt vannak nekünk ezek a színészek, olyan, mintha vendégszereplők lennének. Jó volt velük dolgozni és azt megfigyelni, hogy ők hogyan állnak a munkához, mert nekünk már kialakult egy rutinunk. Szeretünk viccelődni a forgatáson és érdekes volt figyelni ők erre hogyan reagálnak. Sokat tanulok tőlük.

Milyen volt visszabújni ismét Minho bőrébe?
Az első filmben inkább csak megalapoztuk Minho karakterét, hogy ő a Futárok vezetője, meg hasonló. Ő a vezetőjük, de ugyanúgy engedelmeskednie kellett Alby utasításainak. Most, hogy Alby elment, ezt a posztot Newt és Thomas veszi át és Minho szerepe annyi lesz, hogy ő gondoskodik arról, hogy mindenki jól legyen és jól kerüljünk ki bizonyos helyzetekből, mert tudod mi mindig valamilyen rossz helyzetbe kerülünk és majd láthatjátok Minho egy másik oldalát ezekben a helyzetekben. Az első filmben is eredetileg sokkal több gúnyolódás és Minho-féle szarkasztikus megjegyzések voltak, de sajnos nem kerültek bele a végső változatba. A Tűzpróbánál is sok van ezekből, reméljük most túlélik a vágó szakaszt.

Beszéltél Jamessel? Adott valamilyen rálátást a karakterre?
Az első filmnél párszor meglátogatta a helyszínt és mindig megköszöntem neki, hogy ázsiai-amerikaira írta Minho-t, így eljátszhatom. Megkérdeztem tőle, hogy hogy érzi magát a forgatáson. Mindig nagyon kedves volt és elégedett azzal, amit csináltunk. Ez sokat jelent, mert mégiscsak ő írta a könyvet, megteremtette a világot és a karaktereket benne. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatunk.

El tudsz mesélni valamit a mai napról? Mit forgattatok?
Ma, uhm, ezt. És azt, hogy mi történik ezután. Hogy Thomas keresztülmegy ezen a bizonyos dolgon és a csapat meg tovább folytatja az útját. [gondolom élőben megmutatta, hogy miről beszél és csak leírva nem érthető]

Akció dús a film? Fegyverek vannak benne?
Egy kicsit, de srácok ti maradtok egész napra, nem? (mindenki válasza: igen). Van egy kis akció, de mégsem egy egész nap őrült futás, ami jó.

Használtok szlenget a filmben? Mint a bökött meg társai?
Igen.

Nehéz volt ezt megszokni?
Nem, mert már akkor sikerült megszoknom, amikor olvastam a könyvet.  Annyit próbáltam beletenni az első filmbe is amennyit csak tudtam, így nem volt furcsa. Szóval így hozzászoktam és az agyam is úgy programozódott, mintha Minho fejével gondolkodnék. Belekúszott a saját szlengembe is, amit szerintem majd észrevesztek a nap folyamán.

Volt már olyan, hogy civilben is használtad ezeket a szavakat, a barátaid meg nem értették, hogy miről beszélsz?
Nem, mert a barátaimmal másképpen beszélek.

Hiányzik a Tisztás az Útvesztő?
Az Útvesztő nem hiányzik. A Tisztás viszont igen, mert meleg volt és sok bogár volt.  De visszagondolva a hely maga megalapozta nekünk a dolgot, így könnyű volt játszani. A Perzseltföld elméletileg tűzforró, de valójában a homok hideg, szóval ilyen szempontból hiányzik a Tisztás.

Milyen volt egy meleg és párás helyről egy hűvös és száraz helyre menni?
Szerencsére nem egyből kellett odamennünk. A történetben a Perzseltföld meleg. Nem volt olyan rossz. LA-ből származom ott nincsenek ilyen telek. Elkezdett havazni én meg „Úristen, esik a hó! Nem láttam ilyet gyerekkorom óta! Tényleg hó érkezik az égből!”. Esett egy vékony réteg hó, de másnapra már el is tűnt. Azt hiszem így megy ez Albuquerque-ben.  

Milyen zöld hátteres jelenetek vannak ebben a filmben az elsőhöz képest?
A pengés jelenetnél csak egy elhagyatott parkolóban voltunk és Dylannel futottunk a kamera felé. Ebben a filmben nincs annyi zöld hátteres jelenet vagy csak én nem érzem annyinak.

Melyik az a jelenet, amelyiket szerinted a rajongók látni szeretnének a filmben és a karakteredhez kötődik?
Egyértelműen… a „fürdős” jelenet, ami talán a filmben is megtörténik. (?) [szerintem a vihar jelenetre gondolt...]

Milyen volt forgatni?
Hideg. Odakint voltunk és futottunk, de jó volt látni. A specilis effektek és a fények ha még hozzájönnek biztos nagyon látványos lesz.

Előreolvastál a könyvekben?
Az emberek mondják, hogy „óh a karaktered ezt csinálja, meg azt”, de én nem akarom tudni, mert ott szeretnék leni fejben, ahol a szerepem is. Ha mondjuk, elkészül a harmadik film is, akkor a könyvet azelőtt fogom elolvasni, hogy a forgatókönyvet elolvasnám és így tudni fogom a különbségeket és a hasonlóságokat. Szeretem azokat használni, amiket a könyvből megtudok.

Nagyon jól néz ki a hajad. Honnan vannak Minho-nak hajkészítményei a Perzseltföldön?
A Tisztáson találta a Sirató Odúban és eltette.


Forrás: [x]

5 megjegyzés:

  1. Fürdős jelenet? :D Hát az előzetesben Thomas zuhanyzik egyet de... :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eredeti mondat így szól: 'That bathroom that happens in the book might still happen in the movie.' Nem értem az összefüggést a kérdés és a válasz között. :D
      Na sebaj. :D

      Törlés
  2. Ez jó volt, köszi :)
    És üdv újra itt :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érkezik majd egy Thomas interjú is vmikor. :)
      Fent vagyok amúgy az oldalon folyamatosan, figyelem ám az eseményeket és a kommenteket. ;)
      Lassan kezd beindulni az élet a film körül, csak pislogok, hogy mennyi jelenet, TV spot meg interjú kijött már.

      Törlés
    2. :)
      Tudom,h fent vagy :P
      Aha tényleg nagyon sok minden kijön mostanában, mondjuk őszintén szólva én már nem igazán szeretném megnézni az új jeleneteket.
      Nem szeretnék úgy járni pár hét múlva,h "ja ezt a filmet már láttam,"mert megnéztem mindent amit kiadtak.

      Törlés