Dylan O'Brien Slashfilm interjú 2. rész

A tegnapi Dylan interjú második része következik. Ha lemaradtatok volna az első részről, ITT el tudjátok olvasni. :)

Volt olyan vicces visszajelzés az első film után, amit a szívedre vettél és amit eztán próbáltál beépíteni a folytatásba?

Érdekes kérdés. Azt mondanám, hogy nem volt, de csak mert sosem gondolkoztam el ezen. Nem tudom. Mindig is tetszett az, amit csináltunk, szeretem a szereplőgárdát a stábot és mindent, amit csinálunk. Mindenkit kedvelek, akinek köze van a filmhez, West, a producereket. Mindig is hittem abban, amit elkészítettünk. Mikor kijött az első film, akkor sok olyan új rajongónk lett, akik nem ismerték előtte a könyveket és akik a filmet csakis önmagáért szerették. Nagyon büszke lettem erre és mindez új energiával töltött fel, hogy folytassam a második filmmel. Nagyon lelkesedek én is és mindenki a történet iránt. Még ha a film nagyot is robban, akkor is lesz olyan része, amire büszkék leszünk és az élményekre is örökké emlékezni fogunk.

Nem mintha számítottak volna ezek a dolgok akkoriban. Mármint valamilyen szinten azért számítottak, mert szerettük volna a második és harmadik filmet is elkészíteni. Ha büszke vagy valamire, büszke a munkádra, még ha az élmény el is múlik, akkor is örökre a tiéd marad. Épp ezért kell a lényegre fókuszálni. Nem lehet csak a box office adatokat vizslatni és sopánkodni, hogy "Oh... ez rémes." Akkor csak elveszne mindaz a sok élmény, amit az első film során átéltünk.

Van rajtatok bármiféle nyomás a folytatás miatt? Az első film esetében csakis a könyvek rajongói okoztak némi nyomást, miközben egy remek filmet akartatok készíteni, de most itt a folytatás. A stúdió több pénzt szán rá, már meg a premier időpont is. Tehát éreztek emiatt bármi nyomást?

Nem. Vicces ez az egész, mert ezt a kérdést szinte mindig felteszik nekem. [Nevet.] Igen, az első filmnél még nem így volt, ott még nem ismertek minket annyira, és bevallom én azt valamiért jobban szerettem, mert akkor még nem várták el tőlünk a feltétlen sikert. Hiszem, hogy a siker, amit elértünk, és a kemény munka ami ahhoz kellett itt is meglesz minden tekintetben és hogy most is mindent bele fogunk adni.

Mindig büszke voltam erre és épp emiatt igazán közel érzem magamhoz. Őszintén szólva, sosem állt rendelkezésünkre olyan nagy költségvetés, mint mondjuk Az Éhezők Viadalának vagy A beavatottnak. Nem volt olyan erőteljes a marketingünk, nem voltunk ott mindenki orra előtt. Szerintem azért keltette fel mégis az emberek érdeklődését, mert jó lett. Különlegesnek csináltuk meg, vagyis bízom ebben.

Most már úgy érzem, hogy figyelnek ránk. Hogy egy lapon emlegetnek az előbbi filmekkel, azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk. Erre kell koncentrálni és nem pedig aggodalmaskodni, hogy "Oh, mindenki minket figyel." Néha mégis eszedbe juthatnak ilyen gondolatok, és akkor egyszerűen nem szabad, hogy... Természetes emberi reakció, hogy megfordul a fejedben, főleg ha sokat kérdezgetnek róla, de akkor se szabad hagyni. Csak koncentrálni kell a munkára, az emberekre magunk körül és élvezni minden egyes pillanatot, mert nagyon szomorú leszek, ha mindennek egyszer vége lesz.

Volt olyan jelenet a könyvben, amit nagyon élveztél, mikor Thomasként olvastad és amit alig vársz, hogy megoszthass velünk?

Igen, nagyon féltem a Chuck halála jelenettől, ezt nyugodtan kijelenthetem, főleg aztán, hogy a Comic-Conon egy egész tömeg előtt szaladt ki a számon.

Az valóban szomorú volt.

Igen, szörnyű volt. Melyek a legragyogóbb pillanataim? Ez volt az egyik. Mikor például elolvastam ezt a könyvben és aztán leforgattam a filmben, és végül mindig is a gondolataim között maradt. Még sosem csináltam ezelőtt ilyet és tudtam, hogy jól kell sikerülnie, mert én is rajongó vagyok és ez segítette a munkámat színészként, mert olvasás közben annyira megérintett a halála. Aztán pedig életre kellett keltenem azt a jelenet, majd igazságot szolgáltatni érte, és emiatt természetes, hogy kissé ideges voltam, főleg, hogy ezelőtt semmi ilyet nem csináltam.

Emlékszem, mikor elsőnek megnéztem a jelenetet... nem is bírtam végignézni. Nagyon fura volt. Mintha a szívem végig száguldozott volna, nagyon fura volt megnézni. De miután többször megnéztem, azóta büszke vagyok arra, ahogyan sikerült. Nagyon jól sikerült, de azért mindig úgy érzi az ember, hogy tudta volna ennél jobban is megcsinálni.

És mi van a mostani filmmel?

Csakis pozitív érzésekkel távozom majd, azt hiszem. De mivel ma már többet beszélnek rólunk, én is jobban aggódom miatta. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz, és nem is nagyon látom még, hogy fogjuk csinálni, de csakis elégedetten fogok elsétálni utána, amiatt ahogy leforgattuk, ahogyan sikerült életre keltenünk. Lejátszották a dalt is tegnap és mindenkinek megragadt a fejében... Mindenki azt hiszi, hogy legalább 48-szor vettük fel ezeket. Pedig nem. Mindez inkább olyan lassú, izgató, ijesztő aztán pedig igazán horrorisztikus, és szerintem tetszeni fog majd a rajongóknak.

Nem tudom, hogy milyen lesz. És ismétlem, alig várom, hogy végre összeálljon. Még nem láttam a kész művet, de biztos lehetsz abban, hogy a könyv rajongó majd így szólnak, hogy "Igen, a parti!" és ez nagyszerű és remekül fog kinézni.

Nos, akkor térjünk vissza arra, mikor Kaya viccelődött a csókotok miatt. Olyan volt vele, mintha a húgodat csókolnád meg?

Nem olyan volt, mintha a húgomat csókolnám meg, mert ő nem a húgom, hanem egy jó barátom. Számunkra ez, úgy értem... kamerák előtt csókolózni... vicces, mert ahogy csinálod a dolgod, eléggé elvonja róla a figyelmed. Legalábbis nálam így van. Mármint nálam ez sosem úgy van, hogy arra gondolok "Milyen lehetett a csókom?". Mert nem is tudom, és helyette csak arra gondolok, ami épp történik. Inkább fura volt.

Csak viccelődött ezzel, nem akart...

Tudom, tudom. Tudom, mire gondolt, mert jó barátok vagyunk, de sose csinálnék ilyet a húgommal. Itt a nagy különbség.

Nagyon vicces az egész szereplőgárda. Volt valami vicces dolog, ami a forgatáson történt?

A mostani forgatáson?

Igen.

Nem is tudom, sokat viccelődtünk. Ebben az évben is minden ilyen dolog remek volt. Minden nap együtt voltunk és köztünk soha nem szűnik meg a kémia. Tényleg egy csapatnyi jóbarát vagyunk, egy nagy csapat és igazi örök barátok, ami remek. Mintha egy család lennénk. Hogy miket is csináltunk? Még az elején szellemházasdit játszottunk, aztán pedig elmentünk paintball-ozni. Aztán a többiek elmentek együtt egy kosárlabda meccsre, mialatt én aludtam.
A Mario Kart is nagy szám volt idén, sokat játszottunk vele, és mivel egyre többször játszottunk, egyre jobbak lettünk benne. Van aki egészen profi lett és van, aki még mindig csak próbálkozik. Úgy érzem, ha visszatérünk majd a normális életünkbe és bárhol Mario Kartot kell majd játszanunk, mindenki remek lesz benne. Mindig ha egy új ember csatlakozott a csapathoz, mondjuk valakinek a barátja vagy barátnője, akkor csak nézett, hogy mi mindent csinálunk és hogy milyen profik vagyunk benne. Nagyon vicces volt.

Forrás