Most érkezett el az újraolvasás kezdetének ideje, és remélem minél többen tartatok velünk, hisz azért a film előtt még egyszer nem árt egy újraolvasás. A korábbi napok újraolvasási anyagait ITT tudjátok visszaolvasni.
Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!
ÚJRAOLVASÁS 3. NAP: 14. fejezettől-18. fejezetig (86.-124. oldal)
Tartalom: A fiúk átlépnek a Falkapun és egy koromsötét alagúton kell végigmenniük, hogy kijussanak az épületből. Közben egy rejtélyes ezüstgömb támadja meg őket, ami két fiúnak is levágja a fejét, majd Winstont is megtámadja, de őt sikerül megmenteniük. Elérik a kijáratot és kijutnak a felperzselt földre. Összeszedik magukat és útnak indulni a közeli romos város irányába, ahol két ismeretlen Buggyanttal is találkoznak. Majd pedig rájuk esteledik.
Idézetek:
Az ezüst golyó megtámadja az első fiút:
"A kölyök úgy hallgatott el, mint aki fuldokolva merül a víz alá. De testének rángatózása továbbra sem maradt abba. Thomas könyökével és egyik karjával rátámaszkodott a fiú mellkasára, aztán kinyújtotta a másik kezét, hogy megragadja a hajánál fogva. De amikor a keze megcsúszott, anélkül hogy rátalált volna a fejére, teljesen összezavarodott. Nem volt feje. Se arca, se haja. Ami azt illeti, nyaka sem volt. Semmi nem volt, aminek ott kellett volna lennie. Thomas keze csak egy nagy és tökéletesen sima felületű, hideg fémgömböt tapintott ki." (93. oldal)
Ahogy az ezüst golyó Winstonra támad:
"- Szedd le rólam! - üvöltötte olyan hangon, mintha fojtogatnák, és amitől Thomas legszívesebben hagyta volna az egészet, és kifutott volna a világból.
Ha ez a cucc ekkora fájdalmat okoz... Nagyon sűrű, zselészerű ezüstös anyagnak tűnt. Állhatatos és makacsul levakarhatatlan - épp olyan volt, mintha élne. Ahogy Winstonnak sikerült leválasztania az arcáról, a szeméről egy darabot, azonnal körbevonta a fiú ujjait, beszivárgott közöttük az arcára, és kezdődött minden elölről. Közben Thomas szeme előtt fel-felvillant a fiú arca - amit mindennek lehetett volna nevezni, csak nem szép látványnak: vörös és hólyagos volt a bőre." (103. oldal)
Thomas és Minho azért még most is tudnak poénkodni:
"- Nem is fogjuk megtudni, csak ha kimegyünk, és körülnézünk. Induljunk már!
Kirázta a lepedőjét, aztán magára húzta, szorosan az arca köré tekerte és megkötötte az álla alatt, mint egy nénike a fejkendőjét.
- Na, hogy nézek ki?
- Te vagy a legrondább bökött csaj, akit valaha láttam - válaszolta Minho. - Hálás köszönetet rebeghetsz az égieknek, hogy pasinak születtél.
- Köcce." (109.oldal)
Thomas elsőnek pillantja meg a kinti világot:
"Kopár, kietlen pusztaságban álltak. Előtte laposan, kiégetten, élettelenül nyújtózott a föld egészen a láthatárig. Sehol egy fa. Se egy bokor. Se dombok, se völgyek. Csak por és kövek narancssárga tengere; a horizont vonalán a forró levegő remegő áramlatai gőzként gomolyogtak, lebegtek lassan felfelé, mintha minden élet ezen a földön a felhőtlen, izzó égbolt fáradt kékjébe olvadna bele.
Thomas lassan körbefordult. Amerre nézett, nagyjából ugyanaz a látvány fogadta, míg egy félkört nem tett: akkor a távolban egy hegyvonulatot pillantott meg. Fűrészfogszerű ormok, kopár lejtők. A hegyek előtt, talán félúton feléjük zömök épületek csoportját fedezte fel: úgy kuporogtak egy más mellett, mint egy nagy rakás sorsára hagyott doboz.
Bizonyára valami várost láthatott, de ekkora távolságból lehetetlen volt megállapítani, hogy mekkora. A forró levegő reszketve csillogott előtte, minden, a talajhoz közeli dolgot felismerhetetlen délibábbá kenve szét." (111.-112. oldal)
Fanartok:
A trió: Newt, Thomas és Minho
A lepusztult világ képei a Perzseltföldön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése