2014. március 7., péntek

Egy újabb Dylan O'Brien interjú 2013 nyárról


Ismét egy újabb Dylan O'Brien (Thomas) interjú szintén tavaly nyárról, ahol Dylan twitter kérdésekre válaszolt nagyrészt Az Útvesztő filmmel kapcsolatban. :)


Milyen edzéssel készültél fel arra a sok futásra és fizikai erőnlétet próbára tevő dologra, ami Az Útvesztő filmben várt rád?
Tulajdonképpen csak próbáltam ott helyben túlélni a dolgot. Én és Wes (a rendező) sokat beszélgettünk arról, hogy miképp fejlődött az állóképességem a forgatás alatt. Maga a forgatás volt az edzés számomra. A Teen Wolf után egyenesen Baton Rouge-ba repültem, így nem volt időm felkészülni edzéssel. Emlékszem az első napon 300 yardot (kb. 300 méternek felel meg) kellett lefutnom újra és újra egymás után hatszor végig a mezőn. Teljesen kifáradtam tőle. Aztán a forgatás további idejében eljutottam arra a pontra, amikor már naponta 16 órán keresztül kellett futnom, és ment is a dolog. Vicces visszagondolni arra, hogy az első napon már egy óra után is majdnem elájultam.

Nem érzel magadon nyomást Thomas szerepének megformálása miatt? Nem félsz, hogy csalódni fognak benned a rajongók? (Biztos nem így lesz.:)
Aranyos vagy, ez tetszik. Látod épp ezért nem érzek semmilyen nyomást magamon. Mikor megkaptam a szerepet, akkor persze elég nagy nyomás volt rajtam, csak a természetesen szorongás. De a könyv rajongói nagyon elfogadóak voltak velem. Nem érzem azt, hogy különlegesnek kellene lennem, ugyanakkor érzem, hogy akár el is ronthatok mindent. Ez nagyon megkönnyíti a munkám. Így nem kell mindennap úgy munkába mennem, hogy arra gondolok "Istenem, remélem nem fogok mindent elcseszni".

Neked mennyire volt fontos elolvasni a könyvet a filmhez?
Nekem fontos volt, de amint a felén átrágtam magam, máris láttam, hogy egyáltalán nem olyan nehéz, mint hittem. Ismétlem, nem nagyon volt időm, egy másik produkció után jöttem egyből a forgatásra és másfél héten belül már kezdtünk is. Sok változtatás volt a forgatókönyvben az eredeti könyvhöz képest, így a végére még én is összezavarodtam. Emlékszem egyik nap odamentem Weshez (a rendező) és kérdeztem tőle valamit a jelenettel kapcsolatban, amit éppen forgattunk, mire azt felelte, hogy "ez nincs is benne a forgatókönyvben, csak a könyvben", én meg csak arra tudtam gondolni, hogy "Istenem, ezt még meg kell szoknom". Tehát a könyvet egy időre félretettem, és addig be se fejeztem, amíg nem tudtam biztosan kívülről a forgatókönyvet.
Színészként a forgatókönyv volt az első számomra, de a könyv segített eligazodni abban, mit is csinálok tulajdonképpen. Tetszettek a könyvek is, hiszen azok sokkal részletesebb képet adnak a történetről és karakterekről. Tehát valóban fontos volt a könyveket elolvasnom ahhoz, hogy sokkal jobban megismerhessem a karaktert, akit megformálok.

Thomas karaktere mennyiben hasonlít hozzád és különbözik tőled?
Abban hasonlítunk, hogy én is könnyen megijedek és zavarba jövök, szorongok és vannak félelmeim. De mindent megtettem a félelmeim legyőzése érdekében. Színész vagyok, mégis idegesek leszek a kamerák előtt és szégyenlős más emberek között. Tehát ebben a dologban is ugyanolyan Thomas, hiszen ott van abban a helyzetben, ahol nem csak sebezhető, hanem teljesen halálra is rémül. Nem tud irányítani, de mégis túl akarja élni, így csak megy az ösztönei után anélkül, hogy egyáltalán gondolkozni kezdene rajta.
Különbözőség... nem is tudom. Mindig sokat adok magamból abba a karakterbe, akit éppen megformálok. Talán sokkal több mindenre képes mint én, az a sok minden, amit megtesz, nem hiszem hogy a való életben sok ember képes lenne arra.

Ha hátralévő életed során egyetlenegy színésszel dolgozhatnál csak, kit választanál?
Ez nehéz kérdés, hiszen valami olyasmi választ várnátok, akiről régóta álmodozom, vagy akivel megtiszteltetés lenne egy stáblistán szerepelni. Számomra ők Leonardo DiCaprio és Tom Hanks. Rájuk mindig is felnéztem. Ők azok, akikkel megtiszteltetés lenne akár csak szemben állni valahol. Az egész életemben viszont együtt dolgozni valakivel, annak olyan embert választanék, akit ismerek. Ez pedig Tyler Posey lenne. [A Teen Wolf főszereplőjét alakító színész, Dylan legjobb barátja a sorozatban és az életben is.]

Melyik három szó jellemezné a Kaya-val (Teresa) való közös munkát?
Sohasem unalmas, lenyűgöző és imádnivaló.

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése