2014. március 21., péntek

James Dashner elemzi az előzetest (1. rész)


Az első előzetes megjelenése után a könyvek szerzője, James Dashner az Entertainment Weekly-nek adott egy részletes elemzést a trailerről, melyben kiemelte a kedvenc jeleneteit, és azokat a rejtett utalásokat, amit talán csak az igazi rajongók vehettek észre a képkockák között. Mivel igazán érdekes dolgokról beszélt, így gondoltam hozom a fordítást. Két részre fogom bontani, mert így is nagyon hosszú, vagyis az elemzés két részletben érkezik.


James Dashner: Az előzetes ugyanúgy kezdődik, mint a könyv. Habár én a történet kezdetét a könyvben teljes sötétségben írtam meg, annak a filmben nem igazán lett volna értelme. Szerintem Wes Ball remekül megragadta a nyitó jelenet lényegét, látni lehet a félelmet Thomas szemében, miközben koszos és izzadt és eléggé beijedt. A hangok is tökéletesek, csikorgás, fémes zajok hallatszódnak. Beleborzongtam, mikor kinyílt a Doboz ajtaja.





James Dashner: Azóta, hogy legelsőnek láttam a teszt felvételen, amint Gally beleugrik a Dobozba felülről, ez volt az egyik kedvenc képem. Tökéletes volt. Tetszik a Wes által megalkotott filmes kép és a rendezési stílus is. És persze Will Poulter nagyszerű Gally szerepében.


James Dashner: Nagyon sok teszt felvételt néztem meg korábban hangok nélkül, és már akkor láttam, hogy Dylan mennyire tud játszani, egyedül csak az arckifejezéseit és a mozdulatait használva. Ez a srác egy sztár, ennyi.


James Dashner: Nagyon tetszett, ahogyan Thomas körbenéz a Tisztáson és láthatjuk a környezetet és az Útvesztő falait, ez teljesen egyezett a saját elképzelésemmel is. El sem hiszem, milyen tökéletesen csinálták meg a filmben.


James Dashner: Két dolgot vehettek észre a képen: egy nagy faház/kilátó a Tisztáson, ami valamilyen módon majd fontossá válik...


James Dashner: ... és hogy a fiúk a neveiket belekarcolták az egyik falba.


James Dashner: Tetszik Alby (Aml Ameen) nyugodt és vezető-stílusú hangja, amikor elsőnek beszél Thomassal. Úgy érzem ez mélységet és valóságérzetet ad a filmnek az előzetesen keresztül.


James Dashner: És hallani lehet az egyik Sirató rövid morgását, amit pontosan ugyanígy képzeltem el.

Itt a vége az első résznek. Folytatás következik. :)

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése