2014. március 25., kedd

Véleményünk az első előzetesről: Cassie 2. rész

Arra gondoltunk, hogy megosztjuk veletek a véleményünket az első előzetessel kapcsolatban. Egyrészt vélemény lesz, másrészt találgatás és bevallom, van ahol némi értetlenség és/vagy - erős szóval élve - felháborodás.

Elöljáróban elmondom, hogy az egész előzetes úgy, ahogy van nagyon jó, imádom és hihetetlenül hálásak vagyunk amiért végre megjelent. :)

A véleményem második részében azt írom le, hogy mi az, ami nem tetszett, vagy amit nem értek.

 Thomas melletti dolgok a Dobozban. Erre tesóm hívta fel a figyelmemet, nekem fel sem tűnt. Ha jól emlékszem a könyvben Thomas egy teljesen üres Dobozban érkezik meg, az előzetesben pedig láthatjuk, hogy mellette van egy háló, zsákok és egy WCKD-es tartály. Talán a filmben úgy lesz, hogy az újoncokkal együtt érkezik az ellátmány is? Ki tudja.

A ragacsos eszköz. Fogalmam sincs, hogy ez mi lenne és mit jelent az a 7-es. Nem rémlik ilyen a könyvből.

A piros lézer. Erről már James is értekezett, sőt megkérte a rajongókat, hogy írják meg neki, hogy mi mire tippelünk, hogy mi lehet ez. Hát szerintem a késlegyeket lecserélik ilyen piros lézer cuccra és a filmben ezekkel figyelik meg őket az Alkotók.

A Falak összeomlása. Teljesen értelmezhetetlen számomra ez a jelenet. :D Miért omlik össze a Fal?

Gally a vizes tartályban. Első tippnek azt mondanám, hogy SPOILER így fogják őt újralátni a kiszabadulás után SPOILER VÉGE.


Most jöjjenek azok a dolgok, amik nem tetszenek. Előre elnézést a hardcore könyvrajongó énem előtörése miatt.

 Gally. Miért őt látja meg Thomas először? Miért ő szól először Thomashoz? Miért ő ugrik be hozzá? A könyvben ha jól emlékszem, ez mind Alby tisztje, hiszen ő a vezető. Persze tudom, hogy ez apróság, de feltűnt, na.
Gally miért ilyen barátságos Thomassal? A könyvben már az első pillanattól fogva ellenséges vele (az okokat tudjuk), az előzetesben meg sétálgat vele, na meg az első képen sem tűnik úgy, mint aki, annyira ellenszenvesnek gondolja Thomast.

Newt fejbe vágja Bent egy bottal. Ez az a jelenet, ami már a legelső nézésre kivágta nálam a biztosítékot. Newt soha, de soha nem csinálna ilyet! Ennél OOC cselekedetet...! Nem véletlen, hogy a könyvben sem ő védi meg Thomast, hanem Alby... Azért figyeljünk már oda, hogy a szereplők karakterben maradjanak!

Ez már tényleg szőrszálhasogatás lesz és magamnak mondok ellent, de akkor is leírom. Ez a jelenet alapvetően tetszik és értem, hogy miért változtatták meg, tényleg sokkal látványosabb és izgalmasabb, hogy mindenki nézi Alby-t és Minho-t, elismerem.
De ekkor felszólal bennem a könyvrajongó énem azt ordítva, hogy neki nem tetszik. Miért?
Mert a könyvben direkt az a lényeg, hogy senkit nem érdekel Minho és Alby, csakis Newtot! A fiúk nem törődnek senki mással magukon kívül, kivéve Alby-t, Minho-t és Newtot, akik legjobb barátok. Ezért is olyan fontos számomra, hogy csak Newtnak kellene ott lennie, idegesen járkálnia és aggódnia a barátaiért! Így nem az igazi... 

 Newt arca, amikor a Fal bezáródik. Oké, én személy szerint ezen is kiakadtam. Most komolyan, ilyen arcot vág az az ember, akiben realizálódik, hogy a legjobb barátai nem térnek vissza az útvesztőből?! Hát nem. Ez inkább tűnik meglepődöttnek, mintsem kétségbeesettnek és lesokkoltnak. Hiányzik a könyves Newt aggódás. :(

2 megjegyzés:

  1. Szerintem Newt arca tipikusan ilyen WTF-fej. Ez szerintem még nem az aggódás, inkább még az a pillanat, amikor el sem hiszi, hogy Thomas tényleg kiment.

    Amúgy tényleg vannak szőrszálhasogató kétségeid :)
    Egyrészt: abban egyetértek, hogy a karakterek maradjanak könyvhűek. De! Lenne például hatása a jelenetnek, ha senki nem nézné, amint kimegy Thomas az Útvesztőbe?

    A könyvhűségre való igényeddel vigyázzál, mert ha tényleg arra számítasz, csúnyán nagyokat fogsz csalódni a filmben, ami rossz érzés, pláne egy ilyen hosszas várakozás után.
    Továbbá: az előzetesben sokszor nem pont azt és úgy mutatják, ahogy majd a filmben lesz, szóval előre hergelni is kár magadat :)
    Ami engem illet, nyilván felszínesebben nézem az előzetest, de szerintem klassz lett, és tartom, amit múltkor mondtam, hogy nagyon látványos. De azt már most borítékolhatod, hogy NEM PONT azt a filmet fogod kapni, amit elképzeltél. És ne hagyd, hogy a változtatások majd elrontsák a kedvedet :)

    Ui..: A ragacsos eszköz nem egy késlégy? Mert azon is van olyan pont, ami akár pirosan is világíthat. A 7-es jelentheti a sorszámát, de persze sok minden mást is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SPOILER De ekkor még nem ment ki Thomas, majd ezután fog kimenni, úgyhogy ez a fej biztos, hogy nem annak szól, hogy Thomas kiment Alby-ék után. Ez az a fej lenne, amikor Newt meglátja, hogy Alby és Minho nem fognak visszaérni a Fal bezáródása előtt. És annak a reakciónak ennél sokkal... drámaibbnak kellene lennie. SPOILER VÉGE De egye fene. :)

      Tuuudom, szőrszálhasogató vagyok, de na. :D
      Tudom, le is írtam, hogy értem én a változást és tényleg jobb így, látványosabb, drámaibb, de nekem akkor is hiányzik a könyves dolog, hogy csakis egyedül Newt aggódott Alby-ékért és kizárólag ő volt az egyedül, aki le-fel járkálva várta a visszatérésüket.
      Tisztában vagyok azzal is, hogy nem lesz 100%-osan könyvhű a film, sőt! Csak gondoltam leírom ezeket a dolgokat, hogy össze tudjam hasonlítani a filmet a könyvvel. Például egy csomó változásnak már most örülök. (lásd első része a véleményemnek) De azért Newtnak ne adjanak már OOC dolgokat a történetéhez, mert egy könyvadaptációban mindent el tudok viselni, csak azt nem, ha egy karakter nem olyan/nem úgy viselkedik/nem olyan dolgokat csinál, mint ahogyan az tőle elvárható lenne a könyv alapján.
      Ez az egész poszt tulajdonképpen nem saját magam hergelése akart lenni, csak kiírtam magamból a gondolataimat. :)
      De ennek ellenére imádom az előzetest, a könyvet és a filmet is már most! :D

      Ui.: A késlégy a könyvben nem egy kis gyíkszerű, piros vmi volt? :D

      Törlés