Ezt az interjút azért emeltem ki és hoztam el nektek magában és nem egy másikkal együtt, mert ez az eddigi legjobb interjú, amit a promóciós turnén láttam (vagy amit valaha). Már kezdtem megszokni, hogy ha közzétesznek egy interjút, akkor azt fanyalogva nézem meg, mert fel vagyok rá készülve, hogy a kérdező az alábbi három kategóriából az egyikbe fog beleesni:
- akinek halvány lila gőze nincs a filmről és a színészekről (ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy mit keresnek ilyen emberek abban a székben?!), ezért ostoba és/vagy már 100 milliószor megválaszolt kérdéseket tesz fel nekik
- akinek van némi fogalma a filmről, de olyan idegesítően és irritálóan jófej/jópofa akar lenni a kérdéseivel és a nevetéseivel, hogy azt nehéz elviselni
- aki érti a filmet/könyvet, ismeri a színészeket és érdekes és/vagy valóban vicces kérdéseket tesz fel nekik.
Gondolhatjátok, hogy eddig melyikből van több.
De ez a mostani interjú és a kérdező fickó (Preston Barta) a legutolsó kategóriába esik bele, aminek az lett a vége, hogy egy fantasztikus interjút sikerült összehoznia. Látszik rajta, hogy felkészült, így az interjú vicces és egyben megható is lett. (Will konkrétan majdnem elsírja magát az egyik kérdésre adott válaszok után)
Az igazi interjú 1:18-kor kezdődik. Fordítás a videó alatt olvasható.
Kezdetnek elmondanám, hogy tetszett a film. A tegnapi 'Q&A'-ön elmondtátok, hogy a rendezőnek ki kellett vágnia bizonyos jeleneteket, mert néhány dolog a filmben nem jött volna át és persze időkereti okok miatt is. Ha Wes filmet készítene a ti életetekről, mit gondoltok, mit vágna ki, hogy érdekes legyen a film?
Will: Az egész iskolás karrieremet.
Kaya: Az enyémet is.
Will: Az iskola nem volt a legjobb időszak.
Kaya: Egyszer majd beszélnünk kellene erről.
Will: Beszélni és sírni. Biztosan kivágná a vizsgaidőszakot és az ivós korszakot.
Dylan: Fogadok nem hitted, hogy ide fogunk kilyukadni.
Volt egy ilyen sor a filmben, hogy "Ha nem félsz, nem is vagy ember." Mik a ti legnagyobb félelmeitek?
Dylan: A fulladás. Van egy ilyen fura viszonyom a vízzel. Ha lennének rémálmaim, biztosan olyanok lennének, amikben felkelek és egy sötét óceán közepén kapálódzok és megfulladok.
Will: Én a magasságtól félek. Torontóban egy magas helyre kellett mennünk és már régen féltem annyira.
Kaya: Engem nem ijesztenek meg a dolgok.
Preston (kérdező): Akkor nem vagy ember.
Kaya: Nem egy bizonyos dolog ijeszt meg, hanem inkább az élet. Félek attól, hogy ez az egész átveszi az uralmat az életem felett, magányos leszek és nem leszek képes elmenni egy bárba. Ez halálra rémít. A részeg emberek is megijesztenek. Veszélyben érzed magad, amikor nem tudod, hogy mit fognak csinálni.
Dylan: Egyre mélyebbre megyünk.
Will: Akkor ne menj bárba, ott vannak a részeg emberek.
Szeretem, hogy ez a film mindenkinek támogatja az egyéniségét, de mégis együtt tudtok dolgozni hogy kijussatok. Mi a legegyénibb dolog, amit egymásról tudtok mondani?
Kaya: Szerintem Will a legudvariasabb és legkedvesebb emberi lény, akivel találkoztam. Találkoztam az anyukájával és ezt tőle örökölte. Eltudod mondani róla, hogy egy nagyszerű nő nevelte fel. Kinyitja neked az ajtót, kihúzza alattad a széket, emlékszel az első hétre, amikor úgy voltam vele, hogy "Uhh, ez furcsa. Mit csinálsz?"? És Dylan...
Dylan: Nem kell semmit mondanod.
Will: Dylan az egyik legviccesebb ember, akit ismerek. Hihetetlen volt a forgatáson is. Neki volt a legnehezebb dolga, mivel minden jelenetben benne van. Az az energia, ami ehhez a filmhez kellett magas fokú, de ő megbirkózott vele. Emellett mindig vicces és kedves volt, egy igazi vezető. Kaya pedig egy igazi kemény csaj a filmben, az életben pedig egy aranyos lány.
Kaya: Az életben is kemény vagyok.
Will: Keményen aranyos. Ezt akartam mondani.
Dylan: Kaya az egyik legerősebb ember, akivel találkoztam. Nagyon okos és érti a világot, képes arra, hogy mindenkinek a perspektívájába beleképzelje magát, ami lenyűgöző. Will pedig vitathatatlanul a legtehetségesebb ember a Földön. De komolyan Will. Olyan, mint Tom Hanks, remek színész, de közben érző lény és törődik másokkal, jó szíve van. Ez a kombináció nagyon ritka. A legmagasabb tehetségi szint, amit csak találhatsz, de ugyanakkor a legudvariasabb és legmelegszívűbb ember, akit ismerek. Kezdünk érzelgősek lenni.
Kaya: Tudom!
Dylan: Fogadok most sem erre a válaszra számítottál hanem, hogy majd egy szépséghibát mondunk a másikon, mi meg elkezdtük, hogy "a szeretet..."
Will: Sajnáljuk, de máskor nem volt lehetőségünk ilyeneket elmondani egymásnak.
Dylan: Ez az utolsó állomás, köszi érte. Ez egy terápia volt?
Will: Még a kamera sincs bekapcsolva.
Utolsó kérdés: ha taníthatnátok, mit tanítanátok?
Kaya: Most valami vicceset kellene mondanunk.
Dylan: Igen, igen. Nekem is az volt a fejemben, hogy "rendesnek kell lenni az emberekhez", meg ilyenek. Leragadtam az előző kérdés érzelmi szintjénél.
Will: A színészkedés volt, ami nekem önbizalmat adott. Az életemmel tartozom a dráma tanáromnak és azt kívánom, bárcsak én is ezt visszaadhatnám valakinek ugyanezt. Drámát tanítanék.
Dylan: Baseballt tanítanék.
Will: De csak az amerikaiaknak, mert az angolok semmit nem értenének belőle. Emlékszel, amikor egyszer beszéltél nekem a baseballról? Az az egyik legviccesebb dolog volt.
Kaya: Csak álltál és bólogattál.
Will: Vicces volt, mert hagytam, hogy végigmond, amit akarsz, aztán megkérdeztem, hogy "megütöd azzal a bottal, ugye?"
Kaya: Én főzni tanítanék. Will járna az óráimra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése