2015. szeptember 5., szombat

20 dolog, amit tudnod kell a Tűzpróbáról


A Collider egyik szerkesztője decemberben ellátogatott a Tűzpróba forgatására és az ott szerzett információit összeszedte 20 pontba.


1. A Tűzpróba sokkal nagyobb lesz, mint Az Útvesztő volt.
Az első filmben csak a Tisztás és az Útvesztő volt, azonban a Tűzpróbánál már nem ez a helyzet. Arról szól, hogy felfedezik a kinti világot. Minden, amit az első filmben tudni akartak azt most fedezik fel és így a környezet sokkal nagyobb lesz, több helyszínnel és szereplővel.

2. Tovább mennek annál, mint ami az alap történeten van.
Sokkal nagyobb lesz, mint a második könyv, mert Wes így képzelte el. Az ő elképzelése arról, ahogyan átjutnak a Perzseltföldön sokkal kiterjedtebb és nagyobb, mint amit az olvasó elképzelt.

3. A Tűzpróba sokkal érettebb lesz.
Több felnőtt szereplőnk lesz a filmben, de nem csak a gonosz felnőttek. Olyanok is, akik segíthetnek nekik. Ez a film nem egy gyerek-film, sokkal érettebb és letisztultabb, mint az első volt.

4. A Tűzpróba az azonos című könyv adaptációja, de néhány dolgot behoznak a 3. könyvből.
Ball nem akart sokat elárulni, de adott egy kis előzetest. "Nem könnyű fogni a második könyvet és pontosan adaptálni. Így az lett a feladatunk, hogy a hátramaradt könyveket a sorozatból két filmbe vegyítsük. Ehhez pedig az kellett, hogy néhány dolog ami a Halálkúrában van átkerüljön a Tűzpróbába és fordítva. Mindezt azért, hogy egy lineárisabb, összefüggőbb történetet kapjunk a végén. Becastingoltuk Barry Peppert, aki egy Halálkúrában megjelenő karaktert játszik Vince-t és ott van Mary is, akit Lili Taylor játszik.

5. Viszlát Siratók, helló Buggyantak.
Az első filmben a Siratók voltak a nagy dolgok, most a Buggyantak. Miután a nap felperzselte a Földet, egy halálos vírus kezdett el terjedni, amely felfalja az ember agyát, ez pedig a Kitörés. Wes elképzelése arról, hogy ez a vírus hogyan hat az emberre és, hogy hogyan veszi át az ember felett az uralmat sokkal vizuálisabb és érdekesebb, mint ahogy azt az olvasó elképzelte a könyv olvasása közben. Különböző fokozatai vannak annak, ahogyan valakit elpusztít a Kitörés, eleinte emberinek tűnnek, de a legvégén már teljesen CGI-ozottak és ijesztőek.

6. Lesz egy apró cameo-juk a Siratóknak.
A buli alatt Thomas "bedrogozik" és lesz egy víziója, amiben Siratókat lát. Benne volt ez a könyvben? Nem. De ez menő és a rajongók szerették az első filmben? Igen.

7. A változtatásokról szólva... "Nem szentségtörés azt mondani, hogy fel lehetne javítani a könyvet."
Amikor olvastam a könyvet azt gondoltam: "Mit művel a WCKD a Siratókkal? Mi közük mindehhez?" És amikor Jamessel beszélsz, ő azt mondja: "Srácok, ln író vagyok. Az első könyvet 10 évig írtam, aztán a második és a harmadiknál már kaptam egy határidőt. Így srácok nem szentségtörés azt mondani, hogy van mit javítani a könyveken. Ha a Tűzpróbára és a Halálkúrára is lett vona 10-10 éven, jobbra is meg tudtam volna írni őket."

8. Itt az idő, hogy többet megtudjunk Teresáról!
"Az első könyvben teljes homály fedte Teresa karakterét és éppen ezért akartam elvállalni ezt a szerepet, mert tudtam, hogy hosszú folyamat lesz a kibontása." - mondta Kaya - "Ha csak az első film lett volna, el sem vállalom,mert Az Útvesztőben csak bemutatkozik, igazából semmit nem csinál. Így nagyon izgatott vagyok, hogy végre felfedezhetem a saját ösztöneit és tetteit."

9. Teresa több időt tölt a fiúkkal a filmben, mint a könyvben, de mégis egyedül van.
"Sokkal szomorúbb. Nagyon magányos és egyedülálló. Könnyebb lett volna ha olyanra írjuk meg, hogy követi a többieket és mindennel egyetért. Velük van az útjuk során, de a gondolatai máshol vannak és az amit csinálni akar, nagyon különbözik attól, amit a többiek akarnak, így nem igazán tudja ezt megbeszélni egyikükkel sem."

10. Készülj fel Brendára!
"Úgy írnám le, mint egy megmentett kutyát, mert kikerült ebbe a szörnyű világba és már nagyon fiatalon csak magára számíthatott, de akkor jött Jorge és a szárnyai alá vette és amolyan protezsáltja lett neki." - mondja Salazar - "Nagyon felkészült és sebezhetetlen. Nincs rés a páncélján, de Thomassal a saját szabályait szegi meg és közelebb engedi magához."

11. Salazar át tudja érezni Brenda helyzetét.
"Én is hasonló vagyok, mint Brenda. Van egyfajta múltam és egymagam vagyok 15 éves korom óta, így tudom Brenda min megy keresztül. Átérzem az összes cselekedetét, azt is, amikor valaki megkér, hogy bízz benne, akkor meg kell tanulnod azt tenni."

12. Van oka annak, amiért Wes azt szerette volna ha Brendának rövid haja van, még ha a könyvben ez nem is így van.
"Az nagy dráma volt." - mondja Ball - "Fontos volt számomra, hogy ne még egy Kayát castingoljunk. Olyasvalakinek kellett lennie, aki más és figyelemfelkeltő, olyan színésznek kellett lennie, aki új színt tud hozni ebbe az egészbe. Ugyanakkor van valami aranyos és menő a hajában, végül is Brenda Buggyantakkal él egy elhagyatott épületben, szóval passzol hozzá a haj."

13. Lesz benne szerelmi háromszög, de nem egy szokványos szerelmi háromszög.
"Egyértelműen van egyfajta kapcsolat Thomas és Teresa között, majd bejön a képbe egy új lány." - mondja Ball - "Van egy kis verseny közöttük, de nem lényegesen és soha nem ez áll majd a központban. Nincs semmiféle románc. Vannak kapcsolatok, amelyeknek szurkolhatnak a nézők, de úgy hiszen sokkal erősebb ez a dolog, ha nincs az arcunka tolva." - mondja Dylan.

14. Nem könnyű egyben tartani az embert a Perzseltföldön, de Newt minden tőle telhetőt megtesz.
"Igen, nincs Alby többé és úgy gondolom nehéz lehet neki, hogy át kell vennie a szerepet tőle. Ő a vezető egyrészt, de inkább támogatnak mondanám. Ő mindenki lelkiismerete. Ő az, aki bátorítja az embereket. Segít Thomasnak, hogy tovább és tovább menjen és mindenkit biztosít arról, hogy megvan a szerepe a történetben, hogy értékesnek érezzék magukat és ne essenek depresszióba." - mondja Sangster.

15. Nem Minho a Tisztársak vezetője többé, de vannak fontos feladatai.
"Az első filmben inkább csak megalapoztuk Minho karakterét, hogy ő a Futárok vezetője, meg hasonló. Ő a vezetőjük, de ugyanúgy engedelmeskednie kellett Alby utasításainak. Most, hogy Alby elment, ezt a posztot Newt és Thomas veszi át és Minho szerepe annyi lesz, hogy ő gondoskodik arról, hogy mindenki jól legyen és jól kerüljünk ki bizonyos helyzetekből, mert tudod mi mindig valamilyen rossz helyzetbe kerülünk és majd láthatjátok Minho egy másik oldalát ezekben a helyzetekben. Az első filmben is eredetileg sokkal több gúnyolódás és Minho-féle szarkasztikus megjegyzések voltak, de sajnos nem kerültek bele a végső változatba. A Tűzpróbánál is sok van ezekből, reméljük most túlélik a vágó szakaszt." - mondja Ki Hong.

16. De a legfontosabb dolog: hogyan néz ki ilyen jól Minho haja?
"A Tisztáson találta a Sirató Odúban és eltette."

17. Serpenyőnek ezúttal nagyobb szerepe lesz.
"Sokat fejlődik ebben a filmben. Ő lesz az a fickó, aki tartja a lelket a többiekben és mindig megtalálja a vicces részt a helyzetekben."

18. Serpenyő nem fog főzni a filmben, de a cast nagyon is tud főzni. 
Amikor megkérdeztük ki a legügyesebb Scodelario felelt. "Én! Anyukám brazil, megörököltem a génjeit." Igazából az összes fiú tud főzni. Jacob egyelőre a fagyasztott csirkéknél tart, de még csak 18 éves szóval jól van ez így. Kaya az összes brazil ételt el tudja készíteni, Dylan az alap dolgokat: rántott csirke, brokkoli, ilyesmi, Dexter pedig grillezni tud.

19. Meg akarod nyerni magadnak Dylant? Készíts neki töltött kagylót.
"Dylan nagyon fel volt spanolva." - mondja Salazar - "Ahol megszálltunk, töltött kagylót készítettek és Dylan nem tudott másról beszélni. Alig várta, hogy egyen, de amikor odaért, nem ízlett neki. Aztán elmentem, vettem hozzávalókat és elkészítettem neki. Azt már megette és ízlett neki."

20. Thomas Brodie-Sangster? Inkább Thomas Brodie-Gangster!
Amikor a többiek észrevették, hogy a helyszínen mindenki a teljes nevén szólítja Thomast Dexter elmagyarázta nekünk: "Igen, Thomas Brodie-Sangster, vagy csak TBS. Manapság kicsit átalakítottuk, Thomas Brodie-Gangsterré, mert olyan menő. Ő nagyon menő, soha nem ismerné be, de ő mindannyiunk közül a legmenőbb. Ő az a fajta fickó, aki kisétál az öltözőjéből és ránézel és azt gondolod, hogy "Miért nem lehetek olyan, mint ő?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése