2015. szeptember 7., hétfő

Tűzpróba újraolvasás 9. nap


Most érkezett el az újraolvasás kezdetének ideje, és remélem minél többen tartatok velünk, hisz azért a film előtt még egyszer nem árt egy újraolvasás. A korábbi napok újraolvasási anyagait ITT tudjátok visszaolvasni.

Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!

ÚJRAOLVASÁS 9. NAP: 44. fejezettől-51. fejezetig (296.-342. oldal)

Tartalom: Teresa a csupa lányokból álló B csoport élén bekeríti a fiúk csoportját, és erőszakkal magukkal viszik Thomast. Teresa nagyon ellenséges Thomassal és kiderül, hogy meg akarja ölni őt egy korábban történtek miatt, Thomas végül rábeszéli a lányokat, hogy ne öljék meg, így Teresa akarata ellenére így tesznek. Majd miután elérik a menedéket, Teresa magával csalja Thomast, és kiderül, hogy Teresa és Aris végig összejátszottak. Majd ketten Thomast "feláldozzák" magukért és belökik a barlangban található ajtón. Thomas teljesen összetörik Teresa árulása miatt.


Idézetek:

Teresa ellenséges szándékai rögtön nyilvánvalóvá válnak:
"- Na jó, nekem ebből elegem van. Már hányok tőle - mondta Teresa. - Húzódjunk be az átjáróba, hogy átaludhassuk a nappalt. Éjszaka megkezdjük az áthaladást.
- És mi lesz ezzel a sráccal, akit magunkkal vonszoltunk az utóbbi pár órában? - A sötét bőrű lány kérdezte, aki segített bezsákolni Thomast.
- Ne aggódj, végezni fogunk vele - válaszolta Teresa. - Pontosan úgy fogjuk megölni, ahogy utasítottak rá. Ez lesz az ő büntetése mindazért, amit velem művelt." (308. oldal)
Thomas megismeri a B csoport vezetőit, Harrietet és Sonyát:
"Útközben azért Thomas megtudott egyet s mást. A sötét bőrű lányt Harrietnek hívták, míg a társnőjét, aki végig mellette lógott, és egészen hófehér bőre, meg vörösesszőke haja volt, Sonyának. Biztosra ugyan nem vehette, de úgy vélte, hogy Teresa távollétében ők voltak a kisfőnökök: tekintélyük volt, és hatalmuk is lehetett, bár végül mindig mindenben Teresa parancsainak vetették alá magukat." (310. oldal)

Thomas megpróbálja rábeszélni Harrietet és Sonyát, hogy nem az az igazi feladatuk, hogy őt megöljék, hogy ez is csak egy teszt:
"- Nem, gondoljatok csak bele. Hogyan tudtok bizonyítani bármiféle erőt azzal, hogy legyilkoltok engem? Legalább húszan vagytok ellenem, és vannak fegyvereitek. Hogyan lehet így kideríteni, hogy ki az erősebb?
- De akkor mire jó ez az egész? - kiabált be egy lány hátulról.
Thomas gondosan megválogatta a szavait, amikor újra megszólalt.
- Szerintem ez a teszt arról szól, hogy mennyire vagytok képesek önállóan gondolkodni, terveket készíteni és megváltoztatni, racionális döntéseket hozni. Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy sikeresen eljussunk a biztonságos menedékhelyre. Engem megölni értelmetlen dolog lenne, senkinek sem származna haszna belőle." (320. oldal)

Teresa nem csak tettekkel, hanem szavakkal is bántja Thomast:
"- Az a helyzet, hogy nagyon jól ismerem Arist - mondta feszült hangon. - Sokkal jobban, mint te szeretnéd. Nemcsak, hogy ő töltötte ki az életem nagy részét, mielőtt az Útvesztőbe kerültem volna, de ugyanúgy tudok vele telepatikus úton beszélni, ahogy veled is régebben. Még akkor is végig tartottam vele a kapcsolatot, amikor a Tisztáson éltem. Azt is tudtuk, hogy a VESZETT úgy intézi, hogy végül újra együtt legyünk.
Thomas a szavakat kereste... és az állát. Annyira váratlanul érte, amit Teresa mondott, hogy valami rossz viccnek vélte. A VESZETT egy újabb pompás trükkje.
A lány karba font kézzel állt, és mintha élvezte volna Thomas döbbent zavarát, a küzdelmét, hogy mondjon valamit.
- Hazudsz - nyögte ki végül a fiú. - Egyebet sem csinálsz, csak hazudsz, mint a vízfolyás. Fogalmam sincs, hogy miért, vagy hogy mi történik, de...
- Ó, ugyan már, Tom! - mondta a lány. - Hogy lehelsz ennyire ostoba? Azok után, amiken keresztülmentél, hogyan lehetséges, hogy bármin is meg tudsz még lepődni? Mindössze egy nevetséges teszt részét képezte mindaz, ami kettőnkkel történt. Ennek most vége. Aris és én megtesszük, amire utasítottak, és az élet megy tovább. Most egyedül csak a VESZETT számít. Ez van." (332. oldal)

Fanartok:

A B csoport vezetői: Harriet, Teresa és Sonya

"A VESZETT jó."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése