2015. szeptember 11., péntek

Londoni Q&A beszélgetés


A londoni premier előtt a színészek több interjút is adtak, melyek közül hozom nektek a Q&A beszélgetést, amit közvetlen a premier előtt tartottak meg. Erről az eseményről már hoztam képeket, de most itt van maga az interjú is. :) (00:45-nél kezdődik)
(Igen rövid ez az interjú, szerintem meg van vágva, de még csak ennyit találtam, így csak ezt tudom hozni.)

  • Az első kérdés Wesnek szól arról, hogy a második film esetében nagy volt-e rajta a nyomás vagy már könnyedebben állt neki a rajongók támogatása miatt. Wes elmondja, hogy ugyanolyan nyomást érzett most is, mint az első filmnél. Annyival volt most könnyebb, hogy ugyanazzal a színészekkel dolgozott, akikhez még néhány új színész is csatlakozott. A legfontosabb számára az, hogy egy jó filmet készítsen és hogy kielégítse mind a könyv rajongóinak az elvárásait, mind azokét, akik csak a filmet látták.
  • A második kérdés Ki Honghoz szól, hogy mit várhatunk Minho-tól a Tűzpróba filmben. Ki Hong azt feleli, hogy Minho most kissé a háttérbe szorul, védelmező szerepet tölt be Thomas mellett. Próbálta előhozni Minho humoros és szarkasztikus énjét, amit a rajongók annyira szerettek a könyvben, és reméli, hogy itt is fog tetszeni nekik.
  • A harmadik kérdés mindenkihez szól, hogy mi volt számukra a legnagyobb kihívás a forgatáson. Wes számára az, hogy nagyon gyorsan kellett elkészítenie a filmet. Thomas a forgatás fizikai részét emeli ki. Elmeséli, hogy a forgatás kezdete előtt, Wes szólt nekik, hogy kezdjenek el edzeni és mozogjanak, mert fárasztó lesz, ő meg nem hitt neki, hogy tényleg annyira az lesz. Wes hozzáteszi, hogy tényleg mindenki sokat dolgozott és kimerültek, de a legtöbb dolgot tényleg a színészek csinálják, nem pedig kaszkadőrök helyettük.
  • A negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy voltak-e megint kisebb ugratások a forgatás ideje alatt, amikor a színészek egymást szívatták. Kaya azt feleli, hogy idén most ez nem annyira volt jellemző, mert az első film forgatásánál már kiszórakozták magukat ezen a téren. Most inkább "mély és komolyabb" beszélgetéseket ejtettek meg egymás közt, hogy mennyire kedvelik egymást meg hasonlók.
  • Az ötödik kérdés Wesnek szól, hogy volt-e valamilyen speciális filmkészítési technika, amit a Tűzpróba filmhez használt. Az első film esetében sok olyan jelenet volt, mikor Thomas volt együtt valakivel, most pedig mindenki végig együtt van, és sokat láthatjuk együtt az egész csapatot. Ezt másképp kellett megoldani a történetvezetés és a karakterek szempontjából is.
  • Az utolsó kérdés Kaya felé szól, hogy milyen szóval jellemezné a karrierjét az első munkájától az eddigi utolsóig. Kaya a "kaland" szót válaszolja. Hozzáteszi, hogy szerencsés volt, hogy már az első szerepével (Skins: Effy) ennyire sikeres lett és hogy annak ellenére, hogy sosem járt színész iskolába és nem is bízott magában az elején, a rajongók mindig biztatták a támogatásukról és miattuk érezte azt, hogy tényleg jól végzi a munkáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése