A korábbi napok újraolvasási anyagai ITT tekinthetők meg.
Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!
ÚJRAOLVASÁS 5. NAP: 17. fejezettől- 23. fejezetig (112.-146. oldal)
Tartalom: Thomas, Minho és az ájult Alby kint ragadtak éjszakára az útvesztőben a kapuk bezáródása után. Minho biztos benne, hogy végük és meghalnak egymás után, de Thomas bízik abban, hogy túl tudják élni. Kettéválnak, és Thomas magával viszi az eszméletlen Alby-t, hogy megmentse az életét. Siratók támadnak rájuk, de végül sikerül őket elcsalni a Sziklához, ahol egy csellel a mélybe taszítják az ellenségeiket. A fiúk megmenekülnek, és reggel visszajutnak a Tisztásra. Alby megkapja a Siratók szúrása ellen használt ellenszert, és így túléli a támadást, de át fog esni az Átváltozáson.
Idézetek:
Thomas közelebbről megvizsgál egy Késlegyet:
"Thomas figyelmét most a balján felvillanó vörös fény vonta magára. Ahogy balra fordult, ijedtében majdnem felkiáltott. Egy késlégy bukkant fel közvetlenül mellette. Vékony lábai áthatoltak a sűrű növényzeten, és valamilyen módon a falhoz tapadtak. Szemének vöröse olyan fényesen izzott, hogy nem lehetett közvetlenül belenézni. Thomas hunyorított, és megpróbálta szemrevételezni a rovart.
A teste egy ezüstös henger volt, talán hét centi átmérőjű és huszonöt centi hosszú. A henger alján tizenkét ízelt láb sorakozott. A késlégy úgy terpeszkedett a falon, mint egy alvó gyík. Fejét a vakító vörös fénytől
nem lehetett rendesen látni, de kicsinek tűnt, talán csak a látószerv helyéül szolgált.
Aztán Thomas megpillantotta a legijesztőbb részletet. Úgy rémlett, hogy látta már azelőtt is a Tisztáson, amikor a késlégy az erdő irányába elsuhant mellette. Most megbizonyosodhatott róla, mivel a vörös fény
megvilágította a testre írt hatbetűs szót, amely mintha vérrel lett volna felmázolva:
VESZETT
Thomasnak fogalma sem volt róla, miért írná bárki pont ezt egy késlégy hátára, hacsak nem azért, hogy tudassa a tisztársakkal, hogy ez egy veszett jószág." (122.-123. oldal)A Sirató, aki rátámadt Thomasra az útvesztőben:
"Olyan volt, mint egy félresikerült kísérlet eredménye, mint egy rémálom. Részben állat, részben gép. A Sirató gurulva és kattogva haladt a kőfolyosón. A teste egy hatalmas csigáéra emlékeztetett. Ritkás szőr borította, és nyálkásan csillogott. Bizarr módon pulzált minden egyes levegővételnél. Nem volt kivehető feje vagy farka, de elejétől a végéig úgy egy méter nyolcvan centi lehetett, és nagyjából egy méter széles.
Tíz-tizenöt másodpercenként hegyes fémtüskék bukkantak elő a bőre alól, ilyenkor a lény összegömbölyödött, majd előregurult. Aztán megállt, összeszedte magát, és a tüskék egy gusztustalan szörcsögéssel visszahúzódtak a nyirkos bőr alá. Ezt ismételte újra és újra, egyszerre csak úgy egy métert haladva.
De nem csak szőr és tüskék borították a Sirató testét. Jó pár látszólag véletlenszerűen elhelyezett, más és más célra szolgáló karja is volt. Némelyiken lámpák, másokon meg hosszú, fenyegető tűk sorakoztak.
Az egyik kar egy nagy, háromágú karomban végződött, amit a szörny néha minden látható ok nélkül kinyitott és összezárt. Amikor a lény gurult, a karjait kétoldalt kinyújtotta, hogy össze ne nyomja őket." (124. oldal)
Az útvesztőben található Szikla:
"Pár méterrel a folyosó vége előtt Minho megállt, és kinyújtott kezével Thomast is lefékezte. Thomas lelassított, majd elsétált az Útvesztő végéhez, ahol a folyosó az égre nyílott. Tudta, hogy a Siratok
a nyomukban vannak, de ezt látnia kellett. Tényleg megtalálták a kiutat, de - ahogy már Minho is jelezte -, nem igazán lehetett okuk a lelkesedére. Bármilyen irányba nézett, Thomas csak a puszta levegőt és a csillagos eget látta. Fura és nyugtalanító látvány volt, mintha a világegyetem peremén állt volna. Egy pillanatra
elkapta a tériszony, és megrogyott a térde.
Már közeledett a hajnal, és percről percre világosabb lett az ég. Thomas hitetlenkedve bámult a semmibe, nem értette, mindez hogyan lehetséges. Mintha valaki úgy építette volna meg az Útvesztőt, hogy az
az égen lebegjen, a semmi közepén, az idők végezetéig.
[........................]
Thomas emlékezett rá, hogy már hallott a Szikláról, de nem tudta, ki és mikor említette azt. A tény, hogy maga előtt és alatt is csak az eget látta, valósággal megbabonázta." (132. oldal
Fanartok:
Thomas és Minho éjszaka az útvesztőben
Thomas mászik az útvesztő falain
Nektek van kedvenc idézetetek ebből a részből? Mi tetszett vagy nem tetszett benne? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése