Hogyan keltették életre az Útvesztőt a film készítői?

Ma egy igen érdekes cikket hoztam nektek, amiben Wes Ball (rendező), Marc Fisichella (látványtervező), Wyck Godfrey (producer) és James Dashner (író) arról beszélnek, hogyan milyen hosszú folyamat útján és miféle filmes trükkökkel varázsolták a képernyőre az Útvesztőt.

A harminc méter magas szőlővel benőtt falú labirintus, a tisztársak által saját kezűleg gyártott tábor hozta létre AZ ÚTVESZTŐ sajátos hangulatát, amit a vizuális effektek még inkább fokoztak.

Ball és a látványtervező, Marc Fisichella által megálmodott labirintus hatalmas falai egyszerre sugallnak modern és ősi hatást. A toronymagas szerkezeten kúszó szőlő és a látszólag üres folyosók elfedik a veszélyt, megfélemlítve még a legkeményebb és veterán tisztársakat is. A rejtélyes lények - amiket a gyerekek Siratóknak hívnak - prédájává lesz, aki túl sokáig marad a labirintusban. Ez azt jelenti, a fiúknak ki kell jutni a labirintusból, mielőtt a falak bezáródnak, mert senki sem éli túl az éjszakát ott.

Fisichella az Útvesztő gyakorlati tervezéséről és építéséről beszélt: „A filmben rengeteg jelenet játszódik a labirintusban, és persze nagyon korlátozott volt, hogy mi mennyit tudunk valójában létrehozni. Kitaláltam egy moduláris koncepciót, így megoldhatóvá vált a többfajta folyosó, csomópont, záródás létrehozása adott területen. A különböző árnyalatú zöldek, szőlők és egyéb elemek lehetővé tették, hogy változtassunk az összhatáson, mintha a labirintus egy újabb részletét mutatnánk meg.” Így folytatja: „Öt méter magas falakat építhettünk, hogy be tudjuk világítani, s hogy a tér is befogható legyen. Vizuális hatásokkal értük el, hogy harminc méteresnek látszódjanak. A legnagyobb mérnöki feladatot a kapuk megalkotása jelentette. Minden kapu hat méter széles és hat méter magas, a kapunyílás is hat méteres. A kapuknak mechanikusan kellett végszóra nyílniuk és záródniuk, úgy hogy közben egy színész átfut a kapuszárnyak között. Sokkal dinamikusabb hatást értünk el így, mint a képernyők előtt. A négy és fél mázsás kapuk telepítése jelentette az igazi kihívást, hiszen messze forgattunk a hazai bázistól.”

Fisichella arra törekedett, hogy minden tisztárs kunyhója hiteles és egyedi jellegű legyen. „Az építés végeztével az utolsó vágyam az volt, hogy minden kunyhó úgy nézzen ki, mintha ők tervezték volna. Azt akartam, hogy látszódjon az emberi kéz, a személyes kapcsolat az építménnyel, - folyatja, - ezért a különböző kunyhókat különböző építőcsapatok készítették.”

A csapatnak kiváló építőanyag állt rendelkezésére a forgatási területen.  „Mindent felhasználtunk, amit a környéken találtunk, amivel persze rengeteg időt spóroltunk meg. Olyan volt, mintha csak a sarki fűszereshez szaladtunk volna ki – nevet Fisichella. - Ha szükségünk volt valamire, beszaladtunk az erdőbe és már meg is találtuk.”

A történet egyik központi tere a Térképszoba, ahol a Futárok mindennapi kockázatos expedíciójuk után megérkeznek, hogy az aznap szerzett tudásukat rögzítsék. „Úgy éreztem, a Térképszoba nem lehet a tisztársak szeme előtt, muszáj elrejtenünk az erdőben – meséli Fisichella. – Találtunk egy gyönyörű, árnyas helyet az erőd mélyén. Különös, misztikus jelleget kapott, amikor a köd is leszállt. Igyekeztünk elérni, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja, hogy a szoba szinte eggyé váljon a környezetével, mágikus érzés, ahogyan a fénynyalábok átszűrődnek a fából készült fal rései között.”

Néha művészi inspiráció is fokozza az eredet történet hatását. „Bevallom, a Térképszoba és abban is a központban álló térkép-asztal a kedvenc tárgyam ebből a filmből – folytatja Fisichella. - A Futárok jegyzetekkel és elnagyolt kézi rajzokkal térnek vissza a labirintusból. Ebből kell összerakniuk, hogy is állnak jelenleg a falak. Azt gondoltam, íme, a nagyszerű lehetőség, hogy a nézők is rálássanak 3D-ben az útvesztőre. Kitaláltuk, hogy egy óriási, nyolclábú asztalon, kis botokból, gallyacskákból rakják össze a fiúk a falakat, s így mindenki számára kirajzolódik a gigantikus labirintus miniatűr mása. Az összhatás csodálatos lett, egy önmagában is esztétikus műalkotássá állt össze a sok kis botocska."

A forgatás fő helyszínére egy farmon St. Francisvilleben, Louisianaban találtak rá. A buja, távoli terület nem kis kihívást jelentett a filmeseknek. „Különféle mérges kígyók, rovarok, szúnyogok, böglyök, a rekkenő hőség, erős páratartalom, sár, eső..., mindez olyan volt, mint a hét halálos bűn egy időben egy helyen – emlékszik vissza Stollman.  - Három hétbe tellett, mire a forgatás helyszínén a halálos marású rezesfejú mokaszínkígyókat egy speciális készülék segítségével befogták, és a forgatás idejére hüllőszállodába helyezték.”

A forgatás kezdete előtt Ball egy túlélési tréninget tartott a szereplőknek, megfűszerezve éjszakai szabadban alvással, amit váratlanul vihar is kiegészített, látványos villámlással és mennydörgéssel.

A pusztában eltöltött közös idő összekovácsolta a szereplőket és segített saját karakterük megértéséhez. „Éreztem, - kezdi Godfrey, - hogy a hely kínálta lehetőségek esélyt adnak a szereplőknek és a stábnak, hogy részesei legyenek egy igazi, technológia nélküli kalandnak. A könyv szereplői magunknak termesztik az élelmiszert, magunknak építenek menedékeket, és vigyázniuk kell egymásra. Meg kellett tapasztalnunk, milyen a vadonban élni, mindenféle kütyü nélkül.”

Miközben a gyártás már csomagol, Godfrey újra megismétli, miért volt helyes választás Wes Ball. „Amikor megnéztem a Ruint, - kezdi, - feltűnt a rövidfilmben, hogy Wes mennyire pontosan ábrázolja azt a lepusztult világot. Képzeletet és elkötelezettséget tükrözött a kisfilm. Ő teljesen megérti, min megy keresztül Thomas.”

A szerző, James Dashner egyetértőn bólogat: „Wes és én a kezdetektől konzultálunk, és éreztem, hogy azonnal értette a víziómat. A lelkesedése, szenvedélye és könyvhűsége lenyűgözött. Bíztam benne teljesen.”

A történettel kapcsolatban Dashner megjegyzi: „soha nem lehet megjósolni, hogy mi fog történni. Azt akartam, hogy az olvasók, és most a mozinézők is úgy érezzék magukat, mint amikor Thomas belép a Tisztásra.”

Forrás: InterCom sajtóanayag