2014. augusztus 1., péntek

Comic-Con 2014: Az Útvesztő film panel


A sajtókonferencia után érkezik a panel interjú is, ismét nem szó szerinti fordításban. Csak a lényeget emeltem ki. :) (Azt hittem a panel ennél jóval hosszabb lesz. Eléggé meglepődtem, hogy ilyen rövid.)


Thomas a karakter, akit játszol a filmben. A karakternek nincsenek emlékei, semmit nem tud a múltjáról. Színészként hogy sikerült egy ilyen karaktert életre kelteni?
Dylan O'Brien: Csak úgy csináltam. Tettem a dolgom, ahogy jöttek egymás után a jelenetek. Valamilyen szinten könnyű volt, és ez adja a történet egyik rejtélyét is. És néha könnyebb, ha semmit nem tudsz a karakterről.

Kérdés Weshez szól. Hogy kerültél kapcsolatba a projekttel?
Wes Ball: Mikor a Fox stúdió elkezdett dolgozni a projekten, odaadták a kezembe a könyvet, hogy olvassam el, és megkérdezték, hogy mihez kezdenék vele. Hazamentem és elolvastam, rögtön beleszerettem, főképp az alap koncepcióba és magukba a karakterekbe. Egy csapat fiú kerül erre a helyre, ahol saját maguknak kell kialakítaniuk a saját társadalmukat... elsősorban a túlélésre vonatkozó részek tetszettek benne. Aztán ott van a hely körül maga az útvesztő, ami vicces helyzeteket teremthet. Esélyt kaptam, hogy valami nagyot alkossak, valamilyen nagy kalandot hozzak létre és ez valamilyen szinten más lesz, mint amik korábban voltak előttünk. Szórakoztató volt megcsinálni és most már itt vagyunk.

Eztán James Dashnertől megkérdezik, hogy milyen érzés, hogy a könyvéből filmet készítettek, és hogy mit gondol a filmről az első vetítés után. Elmondja, mint mindig, hogy nagyon tetszett neki.

A 2. előzetes levetítése után megkérik Willt, hogy meséljen egy kicsit a karakteréről. Elmondja, amit már oly sokszor is, hogy Gally a negatív karakter a történetben, de ő nem teljesen a "gonosz". A filmben egy komplexebb karaktert csináltak belőle annál, mint amilyen a könyvben volt. Gally önmagában gyáva, hiszen ő lesz az, aki nem akarja, hogy elhagyják ezt a helyet. Will elmondja, hogy Gally fél attól, ami odakint van, és hogy neki lesznek emlékei a múltról. Ezért se akar majd elmenni.

Eztán Kaya-t megkérik, hogy meséljen arról, hogy milyen érzés volt egyedüli női karakternek lenni és egyedüli lánynak a stábtagok között. Kaya elmondja, hogy ez számára nem okozott gondot, mert fiúk között nőtt fel, sok fiú barátja van. A fiúk befogadták maguk közé, vigyáztak rá, de néha szórakoztak is vele.

Melyik volt a legviccesebb és a legfárasztóbb jelenet a forgatáson, amiben részt vettetek?
Dylan O'Brien: Minden, ami annak látszik, fárasztó volt. Nagyon szerettem a Gally-val való verekedős jelenetet, ezt egy hétig gyakoroltuk és nagyon jól szórakoztunk közben. Itt lehet látni először az erős Thomast, amint nekimegy Gally-nak. Ez egy nagyszerű jelenet lett.
Will Poulter: Nekem is az volt az egyik kedvencem, amit Dylan említett. Emellett azt szerettem még ebben a filmben, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy valóban színészkedhessünk. Improvizálhattunk, belerakhattuk a saját gondolatainkat és West fogta össze az egészet.
Kaya Scodelario: Nekem az volt a kedvencem, amikor egy napot a fán töltöttünk kettesben Dylannel. Ezt a gyönyörű faházat direkt a forgatásra építették, nagy volt és igazi fából készült. Itt sok időt töltöttünk ketten együtt, és talán itt barátkoztunk össze igazán. Számomra ez egy nagyszerű munkanap volt.
James Dashner: Nekem az a kedvenc jelenetem, amiben én szerepelek. Majd láthattok a filmben, lesz egy cameo jelenetem.

Kérdés Kaya-hoz. Nagyon szerettelek téged a Skinsben, és az érdekelne, hogy az ottani karaktered (Effy) és annak fejlődése mennyiben más, mint a mostanié (Teresa)?
Kaya Scodelario: Effy volt az első nagy szerepem, 14 évesen kezdtem el őt játszani, és gyakorlatilag vele nőttem fel. Effy egy nagyon mély és komplex karakter volt, ezt szerettem benne a legjobban. Effy és Teresa két különböző karakter és én ezt tiszteletben tartottam. Mindketten inspiráltak és mindkettőt nagyon szeretem.

Kérdés Weshez. Volt olyan dolog a könyvben, ami végül nem került bele a filmbe, de te szeretted volna?
Wes Ball: Mindig nagy kihívás egy könyvből filmet készíteni. A könyv összes rajongói kedvenc jelenete benne lesz a filmben, de voltak olyan elemek, amelyek a filmben nem működtek volna, így meg kellett változtatnunk.
James Dashner hozzáteszi, hogy ő a legnagyobb kritikus, mivel ő írta a könyvet, de mindenkit megnyugtat, hogy a változtatásoknak megvolt az oka és az értelme, mivel azok amúgy nem működtek volna a filmben. Nem kell aggódnunk emiatt.

Kérdés Dylanhez. A mostani híres YA könyvek erős női főszereplői mellett, Thomas talán az egyedüli fiú. Szerinted Thomas le tudná győzni mondjuk Katniss Everdeent (Az Éhezők Viadala), vagy Tris Piort (A beavatott)?
Dylan O'Brien: Thomas Katnisst biztos nem tudná legyőzni, mert Katniss még azelőtt lelőné egy nyíllal, mielőtt egyáltalán a közelébe kerülne. Thomas inkább csak elfutna. Azt szeretem Thomasban, hogy hatalmas utazáson megy keresztül, sokat fejlődik a történet folyamán. Az elején ő az újonc, de később erősebbé válik és belőle lesz a vezető. Mindenáron ki akar jutni erről a helyről, inkább meghalna, minthogy itt maradjon és ő fogja a többieket is motiválni. Örülök, hogy őt játszhattam.

Az útvesztő mellett engem leginkább a Siratók ijesztenek meg. Wes elmondanád, hogy milyen volt ezeket a lényeket átültetni a könyvből a filmbe?
Wes Ball: A Siratók tulajdonképpen őrzik ezt a helyet, az útvesztőben vannak és terrorizálják a fiatalokat. Ők a fiúk legnagyobb rémálma. Több tervezővel dolgoztam együtt, hogy megalkossuk őket a James által felvázolt alapokra építkezve. Biomechanikus lények lesznek, félig élőlények és félig gépek. Nem akarok erről sokat mondani, mert azt akarom, hogy mindenki majd a moziba lássa őket először teljes egészében.

Jamestől megkérdezik, hogy ha minden karaktert egy híres emberről nevezett el, akkor Frypan neve honnan ered? (Frypan magyarul Serpenyő). James erre elmondja, hogy a karakter neve eredetileg Siggy volt,(valószínűleg Sigmund Freud után) de az furán hangzott, így végül megváltoztatták.

Dylantől megkérdezik, hogy melyik volt a legnehezebb jelenet számára a forgatáson. Dylan szerencsétlenül elspoilerezi az egyik szereplő halálát. (Amit én inkább most nem írok ide le a biztonság kedvéért. :)

A végén a moderátor rákérdez arra, hogy esetleg lehet-e tudni valamit a második rész forgatásáról, hogy tervben van-e. Wes megmutatja a második filmhez készített concept art-ot, és elmondja, hogy a folytatás attól függ, hogy mennyien mennek el az első részt megnézni a moziba. Megosztja velünk azt is, hogy ha lesz második rész akkor vagy idén télen, vagy jövőre tavasszal kezdődik a forgatás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése