2014. szeptember 27., szombat

Mit tudunk eddig a Tűzpróba filmről?


El sem hiszem, hogy már a Tűzpróba filmről írok egy bejegyzést. Persze mindig bíztam benne, hogy Az Útvesztő sikeres lesz, de ugyanakkor mindig bennem volt, hogy az amerikaiakat soha nem lehet kiszámítani. Van, hogy egy potenciális franchise hatalmasat bukik és olyan is nem egyszer megtörtént már, hogy egy nem várt film óriási siker lesz. A Hollywood-i piac teljesen kiszámíthatatlan.
Szerencsére Az Útvesztő remek adatokat produkált az első vetítési héten, így a premier után alig 2 nappal (!) a 20th Century Fox már be is jelentette, hogy berendeli a folytatást.
Így arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben összeszedem, hogy mi az, amit biztosan tudni lehet a Tűzpróbáról.

Már augusztus 31-én megjelent egy cikk, amelyben Wes Ball Az Útvesztő folytatásáról beszélt.

Még Az Útvesztő ki sem jött a mozikban, Wes Ball már a Tűzpróbán dolgozik. „9 hétre vagyunk a forgatástól. Új-Mexikóban vagyunk jelenleg. Megvan a stáb és a helyszínek is. Közeledünk a forgatás kezdetéhez. A díszlet már fel van építve. Rengeteg stábtag visszajön, csak azok nem, akik az első filmben meghaltak. A forgatókönyv is hamarosan érkezik. – majd hozzátette – „Sokkal több forrásunk és szabadságunk van ezúttal. Folytatjuk a történet mesélését és ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző film abbahagyta. Az a jó ebben, hogy még mélyebben megismerhetjük majd azokat a karaktereket, akikbe már az első filmben beleszerettünk. Még több rálátást kapunk ezekre a szereplőkre. Sokkal érettebb, kifinomultabb és méretileg is nagyobb film lesz. Ugyanakkor sokkal „mélyebb” is. Szóval nagyon izgatottak vagyunk, egy év múlva már a mozikban lesz a Tűzpróba."

Ezután szeptember 4-én egy újabb interjúban beszélt a Tűzpróbáról.

"Vannak helyszíneink, jönnek még a stábtagok, ahogyan Dylan is néhány hét múlva, építjük a díszletet és már a forgatókönyvet is elkezdték írni. Nagyon optimisták vagyunk és izgatottak, hogy egy sokkal kifinomultabb és érettebb filmet készíthetünk el, amellyel felállítunk egy sorozatot."
Válasza arra, hogy az első film Az Útvesztő vége sok megválaszolatlan kérdést hagyott.
"Tökös befejezés lett, nem válaszoltunk meg mindent. Remélhetőleg akarnak majd folytatást, mert pontosan ott vesszük fel a fonalat, ahol abbahagytuk az előzőben. Szó szerint visszanézheted majd az összes filmet egybe és az egész egy nagy, hosszú történetnek fog tűnni."

Az ugrás után tovább olvashatjátok a cikket.

Dylan és Kaya természetesen visszajönnek a 2. részre, ahogyan meglepő módon úgy tűnik, hogy Will is. 
Emlékeztek erre az interjúra?


Ebben az interjúban arra a kérdésre, hogy mik a jövőbeli terveik Dylan, Kaya és Will egyformán azt válaszolják, hogy mennek Új-Mexikóba a Tűzpróba miatt. 
Tehát felvetődik a kérdés, hogy ezek szerint Gally a 2. filmben is szerepleni fog, vagy csak Willnek eddig senki nem szólt, hogy egyenlőre nincs szükség a szolgálataira? :D

A következő fontos állomás a Tűzpróba útján szeptember 21-e volt, amikor a 20th Century Fox és James Dashner twitteren bejelentette, hogy elkészül a folytatása Az Útvesztőnek.

Hatalmas hírek! Az Útvesztő folytatása, a Tűzpróba szeptember 18-án érkezik és íme Wes Ball első vázlata.


És mintha ez nem lenne elég jó [az előző tweetjére utal, amiben Az Útvesztő bevételéről adott hírt] most már hivatalos: a TŰZPRÓBA szeptember 18-án érkezik. Mondjátok, hogy ez nem néz ki jól? #ScorchTrilas 

Fontosnak tartom azt is megosztani veletek, hogy Adelaide Kane nem lesz Brenda! A Tűzpróba bejelentése után twitteren elkezdték bombázni szegény lányt, mire a színésznő egy tweetben válaszolt mindenkinek.


Srácok... ne ordítsatok a Tűzpróbáról. Elvállalnám, ha tudnám, de nem tudom, mivel ebben az elképesztő sorozatban szerepelek... Látjátok?


Szeptember 22-én Wes ezt a fotót osztotta meg twitteren. Hát van ennél szebb kép a világon? :)



Tegnap pedig megtudtuk, hogy Jansont Aidan Gillen fogja játszani.



Forrás: [x] [x]

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, valami ilyen lelkesedést hiányoltam pár hete :)
    Örülök, hogy folyamatban van a projekt és hogy ilyen gyorsan léptek a filmstúdiónál.

    VálaszTörlés
  2. Akkor most már nem csak az Éhezők Viadalát(Kiválasztott Part2 ) várom majd 2015-ben hanem a Tűzpróbát is :DDD
    Amúgy jó az oldal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Máté!
      Ennek felettébb örülök. :D És köszi a kedves szavakat. :)

      Törlés
    2. Szia Cassie :)
      Nm:) Örülök,h itt lehetek :D

      Törlés